Somogyi Néplap, 1966. december (23. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-17 / 297. szám
AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LApTA AMATŐR TÁNCDALVETÉLKEDŐ Csak tölhetjük üdvöa KISZ városi bizottságának és az Ifjúsági Háznak a kezdeményezését, amellyel pódiumot és közönséget biztosított kezdő táncdal énekeseknek. S a folytatás — ha lesz — a részvevő szakmai fiatalok fejődése, a közönség ízlésformálása és klubmozgaloma szempontjából egyaránt hasznos lehet. Erre utal a vetélkedő iránti tömegesdeklődés is.érIgaz, a csütörtök döntőre esti bejutott jó néhány olyan fiatal is, őszintén szólva • értelme, hogy a táncdaléneklést válassza hobbyjának. Kezdeményezés volt ez a rendezvény, nem is várhatott senki magas színvonalat. Mégis (a nagyfokú lámpalázat is figyelembe véve) több teljesen ösztönös, de figyelemre méltó előadást is hallhattunk. A tizenöt énekes teljesítményét öttagú zsűri bírálta el, ítéleteiket a kezdők iránti érthető jóindulat, de egykét esetben túlzott engedékenység vagy meglepő anomáliák is jellemezték. Nem célunk most vitatkozni bírálataikkal, néhány észrevételünket viszont elmonda-akinél — • nincs sok ránk a vetélkedővel kapcsolatban. A fődíj nyertesének kivételével szinte mindegyik énekesnél ösztönösséget, stíluskeresést éreztünk, és valamennyien — még a díjazottak is — az énektechnikai készség csaknem teljes hiányával küszködnek. Az egyik általános hiba a teljes erővel, de nyersen, hangképzés nélkül való éneklés (ami még nem beatzene), a másik a légzés. Nemegyszer inkább fizikai teljesítménynek hatott a táncdal előadása, mint éneklésnek, éppen a levegővétel hiányossága miatt. Hasonló jelenség volt a modorosság az előadásmódban, néhányan pedig túl nagy feladatra vállalkoztak zenében, szövegben egyaránt. (Például az állítólagos angol nyelvűnél is.) Sokat emelt éneklésa produkciók értékein viszont egyik- másik énekes előadókészsége, temperamentuma, vidámsága, például sorrendben az 5., 7., 11., 14. és 15. táncdal énekesnél. Volt ezenkívül két fiatal (a 4. és a 11. előadó) akinek alacsony pontszáma és technikai képzetlensége ellenére is szép színű, kellemes hanganyaga miatt érdemes lenne az énekléssel újabban is foglalkoznia.kompÖsszegezve: nemcsak érdemes, szükséges is volt ez táncdalvetélkedő. Helyes lenne, ha a részvevő fiatalok zárt körben tárgyilagos és őszinte, határozott szakvéleményt hallhatnának esetleg klub jellegű összejövetelen. S ha ez megoldható, talán annak sincs akadálya, hogy a fiatal táncdal énekesek klubjában szakmai, énektechnikai útmutatást kapjanak. Wallinger Endre * * » A zsűri a fődíjat Katalinnak, az I—IV. Sáfrán díjat sorrendben: Béni Gabriellának, Szabó Évának, Horváth Zsuzsának és László Attilának ítélte oda. Szabó Éva, a vetélkedő egyik részvevője. Itt az új Wartburg A Merkur Személygépkocsi Értékesítő Vállalat csepeli telepére megérkezett az első Wartburg 1000, 353 típusú gépkocsiszálltmány, s megkezdődött az új kocsik szétosztása is. A vállalat a korábban kötött megállapodás alapján — kissé késedelmesen ugyan — még az idén 1400 új típusú Wartburgot kap és ad át a vevőknek. (MTD NÉPSZERŰ SZAKKÖRÖK Ahol az aranyérmek születnek A sötétedő utcára kihallatssák a zsivaj és a nehéz bőrlabda tompa pufogása, amint kaput tévesztve vágódik a falnak. A kis méretű tornaszoba éppen csak akkora, hogy nyolc, tíz gyerek gyakorolhat egyidőben a szereken, vagy kedvére labdázhat nadrágra, trikóra vetkőzve napestig. Az úttörő-foglalkozások szerdán és pénteken benépesítik a zamárdi iskola termeit. Amint az éles füttyszó sorakozóra hívja a gyerekeket a tornaszobában, a szomszéd teremből áthallatszik az előadó hangja. Diafilmet vetítenek az irodalmi klub tagjai számára Az Aranyembert már nem először nézik meg, de ahhoz, hogy beszélgethessenek róla, jól kell ismerni. Hartmann Györgyiék úgy igyekeznek, hogy a járási szemléken a következő években is ott legyenek a legjobbak között. A vetítés szünetében a versmondást gyakorolják. Nem kisebb igyekezettel fáradoznak a tornaszakkör tagjai, akik ugyancsak új első helyezéseket szerezni a meglévő szeretnének aranyérmek mellé. Ez a padlós kis tornaszoba, ahol a foglalkozásokat tartják, nagy előnyt jelent számukra a tornateremmel nem rendelkező iskolákkal szemben. A bordásfalon, a szekrényen és a lovon olyan nagy gyakorlatra tesznek szert, hogy a körzeti versenyeken, minden évben kimagaslanak a mezőnyből. Teljesen besötétedik, mire a szakköri foglalkozások véget érnek. Hegyi Jutka matematika-szakkörön volt, de a tornászoktól csak azért hiányzott, mert egyszerre két heten a kutatás módszereit vitatják meg. Az irodalmi, földrajz-, matematika- és sportvetélkedőkön szerzett aranyérmek mellé meg akarják szerezni csapatuknak azt az elismerést is, amely a legjobb úttörőknek megjár. Nagy József igen nem vehet részt. Szereti a matematikát is, de testnevelő tanárnak készül. Mint a Hóvirág őrs vezetője elújságolja, hogy az iskola valamennyi őrse választott magának egy tiszteletbeli tagot felnőttek közül. Mivel a község vöröskeresztes titkára tagja az egyik őrsnek, gyakian segítenek egymás rendezéseinek lebonyolításában. Az ősz elején társadalmi munkában segítettek a tsz-ben kukoricát törni, gyümölcsöt szedni, de amikor a közös gazdaságban úgy látták, hogy szükség van az úttörők segítségére, külön fáradozásukat meg is fizették. Hegyi Jutkáék már régen hazaértek a szakkörökből, vacsora után talán már hozazáfogtak a lecke elkészítéséhez, amikor a tanári szobában még mindig róluk beszélgettünk. Szappanos Józsefné csapatvezető elmondta, hogy a zamárdi úttörők nemcsak szakkörökben, hanem szabad idejükben is úttörőkhöz méltóan élnek. Évek óta gondoznak a temetőben egy, a második világháború végén hantolt katonasírt, amelyen azóta is négy fejfa látható. Nemrégiben az egyik fejfán nehezen olvasható névre bukkantak a gyerekek. Az Ismeretlen Katona sírjaként tisztelt tömegsírból egy honvéd nevére bukkantak. A kutatás lázban tartja az iskola tanulóit, vajon ráakadnak-e a közös sírban pihenő katona hozzátartozóira. A régóta jól dolgozó ■ rjrwáeMmi ezekkor taginí is E&V megható. Urai gyermekhonvédelm Szakkör tagjai a barátság történetét meséli el bekapcsolódtak a nyomozásba Bíznak abban, hogy előbb- film A különös, egzotikus vidék csak fokozza hatását. Renand apróbb ráakadnak Vas Elek Ja francia földbirtokos, s fiából ut ODD raaKaanan * szintén földbirtokost szeretne nehonvéd (S3.laptagja.hra~ A vélni. Ezért is nem veszi jólé csapattanács legközelebbi ülésen, hogy fia Hajnidéval, a U cA • + ramsvirag Színházunk Félix László rendezésében tegnap este mutatta be Huszka Jenő Aranyvirág című háromfelvonásos nagyoperettjét. A darab két primadonna szerepét Edit és Pálfy Aliz játssza. A díszleteket vendégként Mártha Vata Emil tervezte. (Képünkön a címszereplő Mártha Edit és Beppo szerepében Rózsa Tibor.) FILMSZÍNHÁZAINK MŰSORÁBÓL SZABAD IFJÚSÁG Hormon NDK—tunéziai film éves kis arab pásztorfiúval barátkozik szabad idejében. Barátkozásukból igaz emberszeretet bontakozik ki. A film egyaránt nyújt élvezetet gyerekeknek, felnőtteknek. Hétfőig játsszák a Szabad Ifjúság Filmszínházban. TÉLI VAKÁCIÓ Pinocchio — Kincskereső kisködmön — II. Téli Úttörő-olimpia Immár hagyományos, hogy a téli iskolai szünetben sokoldalú műsort állít össze az ifjúsági és gyermekrádió. Ez évben is napi két nagyműsor segíti elő a vakációzó diákok szórakozását, hasznos időtöltését A gyerekeknek nyolc mesejátékot sugároz a rádió, többek között A három tablót, az Aranykenyér című lengyel népmese rádióváltozatát, két részben a Pinocchiót, az Okos Katát Rádiójátékokkal is gondoltak a gyerekekre: négy alkalommal mutatják be a Kincskereső kisködmönt, és hallhatjuk Csuk és Gek törtetőt is. A Harsan a kürtszó, a gyerekek népszerű heti műsora a szünidőben ismétlés nélkül jelentkezik majd. Az ünnepnapokon ünnepi hangulattal nyílik a muzsikáló ládika, hogy karácsonyi ajándékokhoz szép zenét is szolgáltasson gyerekeknek. Látogatás az inadiánok földjén címmel ár. Pécsi Margit úti beszámolót tart az amerikai egyesült államokbeli utazásáról, ahol egy érdekes indián rezervátumot is megtekintett a kutató. Kiemelkedő műsor a Prágai Rádió Nemzetközi Ifjúsági Zenei Versenye, erről két ízben sugároz adást a rádió. A fiataloknak ajánljuk Sásdi Sándor A vádlott című rádiójátékát, mely egy 13 éves fiúról szól, aki a bíróság elé került Ugyancsak hasznos adás Petőfi Sándor elbeszélő költeményének, Az apostolnak a rádióváltozata is. A húszas stúdióból sporttörténeti műsort sugároz a rádió. Dokumentum játék készült a magyar származású fiatal szovjet tiszt, Steinmetz kapitány életéről, mely Pécstől Budapestig kíséri az ifjú aki fővárosunkért hős életét életét áldozta A televízió december 22-tő január 8-ig a hét minden napján — hétfőt kivéve — szórakoztató, nevelő és ismeretterjesztő programot állított össze. Kiemelkedőbb adások: Az ókori Görögország; Karácsonyi vásár; Karácsonyi ajándékműsor úttörőknek; Melyiket válasszam? — pályaváasztási kisfilm —; 17 év az őserdőben; II. Téli Úttörőlimpia; Halló, fiúk! Halló, mnyok! — vidám műsor fiatalknak szilveszter előtt; Kö’öntünk, új esztendő! — az itervízió műsora Berlinből: Mátyás király Debrecenben tv-játék. A Women című angol női hetilap megjutalmazta azokat az olvasóit, akik a Legrövidebben és legszellemesebben írták meg önéletrajzukat. Az első díjat Guendeline Wells 25 éves londoni nő érdemelte ki alábbi soraival: »Néhány évvel ezelőtt az arcom volt sima és a szoknyám ráncos, most fordítva van.« * * * Olaszországban nemrég nagyszabású tanácskozást rendeztek az ifjúság problémáiról. Egy heves vérű fiatal felszólaló az alábbi szavakkal fejezte be az ifjúság elhamarkodott túlkapásairól, szóló fejtegetését:lépéseiről — Ne feledjük el, uraim, hogy ötven ezelőtt még az autók évvel gyászmeneti tempóban halis iadtak, ma viszont százas, sőt ennél is kétnagyobb sebességgel száguldanak. — Ez igaz, fiatal barátom — fordult hozzá Guiseppe Ungaretti költő. — Csakhogy a temetőbe is az juttatja a leggyorsabban.* * * A NATO új főhadiszállásának alapkövét nemrég helyezték el a belgiumi Casteau-ban. Az ünnepség során a katonazenekar Beethoven IX. szimfóniájából az »Óda az örömhöz« részletet játszotta. Lemnitzer tábornok, a NATO főparancsnoka katonás tisztelgésbe vágta magát; azt hitte ugyanis, hogy a belga himnuszt hallja. Néhány másodperc múlva a kíséretében levő tisztek is tisztelgésre emelték karjukat — írja a Der Spiegel. A népek közmondásaiból — A férfi három esetben hagyja el otthonát: amikor ég a ház, amikor elmossa a víz, és amikor rossz a felesége. • * •— Az a legsüketebb, aki nem akar hallani. — Aki ... egy év alatt vagyont szerez, megérdemli, hogy tizenkét hónappal előbb kerüljön börtönbe. • • * — A lustaság olyan, mint a rozsda. • • • — A gyáva többször is meghal, mielőtt életét vesztené. ... — A részeg ember száján, ami a józan ember szívei. • • • — Hiába rejted el szamár farkát, a fülei látaszanak. • • • — A szerelemben múlik az idő, idővel múlik a szerelem. • • • — Ha haszonnal akarsz járni, ne szaladj, hanem indulj el idődben. * • • —• Az olvasottság még nem tudás, ahogy a tégla nem ház. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 12 Ft. Index: 25067. Somlyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon 115—10, 115—11. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon 115—II. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében, Csonneiuáv Tati«ra SoTlini* llf.ítJi 6.