Szabad Föld, 1977. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
1977-01-09 / 2. szám
1977. JANUÁR 9. AZ ÉLŐ VERES PÉTER Nyolcvan esztendővel ezelőtt, 1897. január 6-án, Balmazújvárosban született Veres Péter kétszeres Kossuth-díjas író, a feledhetetlen „Péter bácsi” — Kádár János szép szavaival: a magyar nép igaz, hűséges fia, nemzetünk nagy embere. Fél évszázadnál hosszabb időre terjedő pályafutásának legalaposabb ismeretében is nehéz határozottan és egyértelműen eldönteni, minek volt jelentősebb: a paraszti sors avatott krónikásának-e, vagy közéleti személyiségnek. Úgy véljük azonban, ez a kérdés nem is lényeges, a válasz pedig éppenséggel egyre megy. Veres Péter — bármelyik minőségében említjük — a magyar falu múlhatatlan büszkesége, történelmünknek egyszeri csodája, sőt az egész világon párját ritkító jelenség. Aligha tévedünk: roppant életművében, gazdagon szerteágazó tevékenységében talán mindernél fontosabb, tiszteletre méltóbb és maradandóbb ,az a bizonyos, Veres Péter-i magatartás, amelyet híres mondatában így summázott: ......megdögleni lehet, de rongyembernek lenni nem lehet!” Ennek a magatartásnak főbb megnyilvánulásai közé tartozott az „országban és nemzetben gondolkodás”, a nagyfokú felelősségérzet, a kemény, becsületes helytállás, a nép ügyének mindvégig, szinte a halál pillanatáig meg nem alkuvó szolgálata. Bár nemegyszer tévedett sarkalatos dolgokban, s a történelem szigora kitérőkre, megtorpanásokra kényszerítette — soha nem hagyta el az emberi tisztesség útját. Miként Zelk Zoltán, a költő megfogalmazta: „Nagy utat járt be (Veres Péter) hetvenhárom év alatt. S akárhova lépett, a csizmája s a lelke mindig tiszta maradt.” —ígt A földosztás frontvonalában. Parasztok előtt beszél Veres Péter, az Országos Földbirtokrendező Tanács elnöke A tépelődő bölcs. Péter bácsi egy közművelődési vitát hallgat Veres Péter, a nagyapa (MTI-Fotók Molnár Edit, Benkő Imre, Pálfai Gábor és Keleti Éva felvétele) ITT JÁRT LILLA, ITT JÁRT CSOKONAI Dunaalmás évezredek óta lakott hely. Itt hagyta nyomát a bronzkor embere, számon tartották a kelták, a rómaiak pedig a közeli Kőpitéből szerezték építkezéseikhez a követ. Szállításához építettek egy úgynevezett „kőhordó utat”, amelynek nyomai mindmáig fennmaradtak. Pápák és királyok oklevelei, adománylevelei emlegetik a Komárom megyei települést, tatárok, törökök, svédek és osztrák ,császári hadak özönlötték el utcáit és romjait. Itt kötötték a zsitvatoroki békét, és itt élt majd félévszázados boldogtalanságban Vajda Júlia, Csokonai Vitéz Mihály nevezetes Lillája, aki a balsorsverte poéta szerencsésebb és módosabb vetélytársa, Lévai István fakereskedő felesége lett. Az épület, a nevezetes J Lillaház rég leégett, telkén ms művelődési ház áll. A halhatatlanná tett kedves szobája helyére került a könyvtár, az újabb épület közeli traktusába pedig a — Lilla szoba. Dr. Ferenczy Miklós körzeti orvos, tudós irodalombarát gyűjtötte, vásárolta össz a kis múzeum anyagát. Ő kalauzol a szobában, a múltat idéző emlékek között. — A körzeti orvost vajon mi vezette el Csokonaihoz? — Bármilyen furcsán hangzik: a kolera — mondja a doktor úr. — Az 1831-es nagy kolerajárvány helyi történetét kutattam, s eközben szükségképpen át kellett néznem az anyakönyveket, így bukkantam több alkalommal Vajda Julianna nevére. Azt hiszem, a maguk nemében egyedülálló bejegyzéseket találtam a helyi református anyakönyvben. Ott, második házasságkötése alkalmával „Csokonai Lillája”-ként említik. Vajda Julianna síremlékére is ez kerül: „Lilla áldott hamvainak”. De messzire kanyarodtam a kérdéstől: orvostörténeti kutatásaim közben ragadott meg ismét a beteljesületlen szerelem varázsa. Azt hiszem, ez adja most is az erőt a napi fél-, egyórai munkához, amit a helyismereti-helytörténeti emlékek gyűjtésére fordítok. Meg persze a Csokonai irodalmi körre, amelyet nem kell valamiféle falusi önképzőkörnek vélni! A néhány tucatnyi érdeklődőt — vannak köztük pedagógusok, tisztviselők és kétkezi dolgozók — az irodalom, a művészet iránti vonzalom köti össze. Lilla megemlékezett a Csokonaival kapcsolatos évfordulókról. Halálának évtizedes fordulóin elmaradt a társaságtól, máskor adományokat tett az eklézsiának, köztük azt az aranyozott kelyhet is, amelynek fényképe itt van a falon, a többi emléktárgy mellett. Julianna az utolsó pillanatig nem vált meg Csokonai búcsúlevelétől, s egy dedikált — alkalomra írt, feledésre ítélt — versezetet tartalmazó kötetétől. Vitéz Mihály édesanyja is felkereste Lillát. Haraggal érkezett Dunaalmásra, hogy a szülők zsarnoki nyomásának könynyed szívvel engedő asszonyon, a költőt kétségbeesésbe hajszoló Lillán számon kérje fia korai végét. De Lillától megbékélve, megnyugodva távozott. Nem tudni, mi lehetett az a varázs, amely a költő-férfit megrészegítette, de szelíddé tette az anyát. A doktor úr mondja: — Lilla nem élt boldogan, soha sem békélt meg sorsával. Kiderült: oka sem lehetett rá, hiszen gazdagnak tartott, s valóban vagyonossá vált férje, Lévai István minden örökségéből kitagadta. A császárhoz kellett fordulnia a gonosz vénember végrendeletének hatálytalanításáért. A dölyfös Lévai bosszúálló természetű volt, talán így, a vérlázítóan igazságtalan végrendelettel akarta megtorölni, hogy Lilla mégsem lett egészen az övé, hogy a költő a halhatatlanságot nyújtó Lilla-dalokkal örökre lefoglalózta Vajda Julianna szívét. A Csokonai- és Lilla-titkok tudója, Ferenczy Miklós nemcsak ,,helyben” és élő szóban érvel. Eddig két könyvben foglalta össze kutatásait. Az első „Csokonai Lillája” 1968-ban jelent meg, a második „Csokonai- és Lilla-emlékek Komárom megyében” öt évvel később, 1973-ban. A negyvenötéves, energikus férfi most, napi gyógyító munkája mellett főleg a dunaalmási csata eseményeit kutatja: tanulmányt ír a szabadságharcnak erről az eddig alig ismert epizódjáról. És figyelmét nem kerüli el semmi; feljegyzi ha valaki bármit mond, leír, közöl Csokonairól és nagyon szépnek mondott szerelméről. Nem rest: nagyapák, dédapák emlékezetében is nyomokat kutat. — hátha él még egy-egy elejtett utalás, ami új megvilágításba helyezi a félig már ismert tényeket. Itt járt Lilla, itt járt Csokonai, és itt járuttk mi, akik csodáljuk, irigyeljük őket, talán szánjuk az egyiket, okkal, vagy oktalanul neheztelünk a másikra. EmlékeikDunaalmáson nem lehetnének jobb helyen, mint a könyvtár tőszomszédságában, egy fedél alatt a könyvek házával. Az almási Csokonai-kör, Ferenczy doktor és segítőtársai szívós munkával élesztgetik emléküket. Krajczár Imre SZABAD FÖLD .