Szabad Föld, 2003. január-június (59. évfolyam, 1-26. szám)
2003-02-21 / 8. szám
Szabad fotó HAZAI ÉLET A szakszervezetek tiltakoztak, a vezérkar hallgat Lakatot akartak tenni a kis postákra A Magyar Posta Rt. időközben visszavont, tavaly év végén megszellőztetett terveiben több száz kis vidéki hivatal bezárása szerepelt. A szakszervezetek ellenállása egyelőre óvatosságra intette a részvénytársaság vezetőit, ám postás berkekben ma is suttognak róla: végveszélyben vannak a falusi hivatalok. LOTHÁR PÉTER Bögözi Béláné bizalmatlan. Nem tesz kivételt, nem enged be a hivatal belső helyiségébe, amelynek ajtaján valóban ott áll: idegeneknek tilos a bemenetel, így aztán egy körülbelül tizenöt centi magas ablakrésen keresztül beszélgetünk. A bodrogi postamester asszony amúgy kedvesen válaszolgat kérdéseimre. Hamar megérzem szavaiból, hogy nagyon szereti a munkáját. - Hat éve dolgozom postásként, nem iskolában tanultam a szakmát, eredetileg szakács vagyok és betanított varrónő is voltam, három hónapja már nem a posta alkalmazottjaként, hanem vállalkozóként működöm. A lényeg persze változatlan, szolgálom a falubelieket - mondja, miközben a keze nem áll meg, leveleket, bélyegeket rendezget. Sűrűn nyitják az ajtót az emberek. Borítékokat hoznak, pénzt adnak föl, egy fiatalember kétszázötven forintot hoz apróban, a legisebb érmékért kér két rézbetétes százast neg egy ötvenest, van, aki újságért jön, más aankszámlájával kapcsolatos ügyeket intézi egy lélegzetvételnyi szünetben a postamester ,mét hozzám beszél a résen át: - Türelmesnek kell lenni, mindenkihez gyformán kedvesen kell szólni. Többnyire ez elég a munkához a hivatalos nyitva tartóidő, de ez nem zavar, hiszen ha valamit el cárok érni, akkor nem lehet lazsálni, a tétlenígért nem fizetnek. Árulok könyvet is, cigattát meg kávét, vegyi árukat, gyufát és másik apróságot is, mert muszáj. Amikor arra terelem a szót, hogy a Magyar Posta állítólag bezárná a kisebb falvakon lévő hivatalait, Bögözi Béláné bezárkózik, sőt hallani sem akar, beszélni pedig végképp . Kinyújtja kezét az ablakrésen, gyorsan köszön, de még rám szól: tudni akarja, muándékozom mindebből megírni, mielőtt egjelenik az újságban. Bodrog polgármestere Heizer Kornél érges lesz, ha postabezárási híreket hall. S annal sorolja: : - Most is segítjük a hivatalt, mégpedig azt, hogy az önkormányzati tulajdonban lévőlérség használatáért nem kérünk bérleti díj. Ha megszüntetnék a postát az fölháborító, és arról is nagyon rossz véleményem vol, ha ez ügyben is újra az önkormányzatot annák megpumpolni. Mi sem vagyunk idbvalóak a városi embernél, nekünk nem is metró vagy villamos, de az alapvető szolgáltatásokhoz igenis jogunk van. A posta pedig kapocs a világhoz. A kormány nagy kegyesen adott nekünk körülbelül háromszázezer forint bevételi többletet az új szabályozással, közben meg elvett több milliót a bérekkel... Folyamatosan megcsúfolják a demokráciát. A Volán vállalat a polgármesteri hivataltól pénzt kér, ha nagyobb buszt vagy pluszjáratot szeretnénk, mert úgy mennek a gyerekek az iskolába, mint a heringek, miközben a városi közlekedési cégek a kormánytól segítséget kapnak, ezzel is másodosztályúnak minősítik a falusi embert. 1949-ben majdnem ezren laktak Bodrogon, nyolcvanban, néhány évvel azután, hogy elvitték innen az iskolát már csak ötszázhuszonhárman voltunk, ma négyszáznyolcvannégyen élünk itt Somogy közepében. Ha eltűnnek a szolgáltatások, az ember megkérdezi magától: miért legyen itt? A bodrogi polgármesternél szűkszavúbb, a postamester asszonynál viszont bőbeszédűbb volt Lázár András, az egyik postás szakszervezet, a Pomész alelnöke, aki elmondta: - Vigyáznom kell, hogy mit beszélek, mert mindenféle titoktartási nyilatkozatot kellett aláírnunk. Annyit azonban talán mondhatok: a posta stratégiai tervét visszavonták az arra illetékesek. Tehát hivatalosan nincsen még tervbe véve semmiféle postabezárás. De volt ilyen tervezet, azt az üzemi tanács egyhangúlag elutasította, minden érdekképviselet nemet mondott rá Mundruczó Kornél, a Postás Szakszervezet vezetője hasonlóképpen nyilatkozott: - Tavaly ismertük meg a hosszú távú stratégiai program tervezetét. Azonnal tiltakoztunk ellene, annak ellenére, hogy igaz, az Európai Unióban a hatszáz lelkesnél kisebb településeken nem kötelező postahivatalt fönntartani. De ez az ajánlás nem a magyar településszerkezetet vette alapul. Akkor szóban a posta vezetői azt közölték: az alapellátást majd biztosítják mindenütt, de valószínűleg mobilpostával, magyarán egy autóval, amely megáll egy-két órára a faluban. Ez ellen is tiltakoztunk. Annyit elismerünk: szükséges valamilyen ésszerűsítés, csökkenteni kell a veszteségeket. De szerintünk ezt csak úgy szabad tenni, hogy a postás dolgozók és a magyar kistelepülések ne szenvedjék meg a változásokat. Természetesen szerettük volna megismerni a Magyar Posta Rt. valamely felelős helyi vagy országos vezetőjének álláspontját is. A pécsi postaigazgatóságon Mosonyi Éva PR- igazgató a budapesti kommunikációs vezetőkhöz irányított. Eztán több sajtóügyi vezetővel próbáltam kapcsolatot keresni, majd magával Szabó Pál vezérigazgatóval is megpróbáltam telefonon beszélni. Mindenütt följegyeztek, visszahívást ígértek, de ilyen aztán többnyire nem érkezett Mígnem, a vezéri titkársággal történt társalgást követően Kőhalmi Tibor, a részvénytársaság PR-osztályának vezetője valóban visszahívott (holott személy szerint őt korábban nem kerestem), s tudatta velem, hogy telefonon nincs interjú, mert sok a félrehallás, viszont elektronikus levélben vagy faxon föltehetem kérdéseimet, és azokra bizton választ is kapok. Mindkét módszert fölhasználtam, de válasz sehogyan sem érkezett, így annyit tehetek, hogy kérdéseimet ide sorolom, tán egyszer majd lesz rájuk valamilyen felelet. Íme: A Magyar Posta Rt. stratégiai programjának tervezetében szerepelt a kis falusi hivatalok megszüntetése, illetve a kistelepülések ellátásának teljes átalakítása. Információim szerint a postás szakszervezetek ezzel az elképzeléssel nem értettek egyet, s többek között ez is oka a stratégiai terv átdolgozásának. Mi a posta vezetőinek jelenlegi álláspontja ebben az ügyben? - A kormány ígéretei között szerepelt a Magyar Posta fejlesztésének támogatása. Ezek szerint ez elmaradt, hogy ilyen szigorú takarékossági kényszerről árulkodó tervekről hallani? - Különösen a Dunántúl aprófalvas megyéit, s elsősorban a pécsi postaigazgatósághoz tartozó területek lakosságát sújtaná, ha megszűnnének a kis posták, az amúgy is fogyatkozó települések lakosságmegtartó képessége tovább csökkenne. Mi erről a Magyar Posta Rt. vezetőinek véleménye??? A kormány a Magyar Posta fejlesztését ígérte A SZERZŐ FELVÉTELE Gázpénzért perelnek a hevesi települések PALÁGYI EDIT - országban várhatóan több tucat település megy perre az úgynevezett gázpénz, tudtuk meg a Települési önkormányok Országos Szövetségétől. Ez az érdekviseleti szerv látja el az önkormányzatok képviseletét. Most megbízott egy ügyvérodát a perek megindításával. A szövetnyolcvan pórul járt településnek ajánlótól e lehetőséget, s eddig tizenöt jelezte, hy elszánta magát a perre. A jogorvoslati áridő március végén jár le, addig várják a étkezéseket. Pert indít négy Heves megyei településnert véleményük szerint nem kapták meg a nekik jogosan járó összeget - tudtuk meg Palkovics Ákos tarnaleleszi polgármestertől. A közös körjegyzőséghez tartozó falvak együtt valósították meg a gázberuházást, a vezetéket 1994 őszén adták át. Az önkormányzatok ragaszkodnak hozzá, hogy viszszakapják azt a pénzt, amit a később privatizált gázvagyonba belefektettek - vélik a hevesiek. Mint ismeretes, az előző kormány több mint hetvenmilliárd forintot juttatott hasonló jogcímen 625 hazai településnek, így a most sorra kerülők is hasonló nagyságú járandóságra számítanak. Palkovics szerint Tamalelesz - a Magyar Közlönyben megjelentek alapján - mindössze 212 ezer forintot kapna, holott a helybeliek számítása szerint 8,7 millió járna neki. Fedémes a jelenleg megítélt 3,6 mlliónak a négyszeresére tart igényt. Legrosszabbul Bükkszenterzsébet és Szentdomonkos járna, ha beletörődik a döntésbe, e két falu ugyanis egyetlen fillért sem kaphat, miközben hat-nyolc millió forint járandóságra számított. A tamalelesziek a most folyó szennyvízberuházásra költenék a remélt pénzt. Az alig kétezer lakosú község idei költségvetésében - idén először - húszmillió forint veszteségre számítanak. A legnagyobb gondot a négy falu fenntartásában működő, háromszáz diákot befogadó iskola bérköltségei jelentik, de négymillió forintos ráfizetéssel jár a szociális otthon üzemeltetése is. A magamét mondom — Szerencsétlenség _______DIPPOLD PÁL_______ Felhőtlen éjszaka volt az a két évvel ezelőtti. Telihold, csillagok, szikrázó hideg. A visszapillantó tükör jeges. Az újságíró hazafelé autózott, fárasztó nap volt mögötte. Egy politikussal töltötte idejét reggeltől estig, riportot kellett volna írnia a képviselő úr egy napjáról, volt ebben a napban minden: találkozó a választókerület polgármestereivel, látogatás egy iskolában, biokertészek gyűlése, beszélgetés a rendőrkapitánnyal, az öreg pappal, előadás az egyetemistáknak. A politikus az újságíró barátja volt Nem kellett ezért egyiküknek sem alakoskodni, a hivatalos helyszíneken hivatásuknak megfelelően cselekedtek Magánbeszélgetéseiket az autóban folytatták, mindig ott, ahol, egy, kettő, öt, tíz vagy húsz évvel korábban abbahagyták, mert ha találkoztak, mindig úgy volt, mintha csak az előző nap váltak volna el. Ilyen a barátság. Úgy lenni, mintha mindig ott lenne a másik Éjfél is lehetett, amikor az újságíró átszállt saját autójába, és elindult hazafelé. Béke volt benne, készült a másnapra, amikor majd megírja azt a hajszolt napot. Vigyázz magadra, integetett a politikus, akkor is, ha béke van, ha most éppen nincs is háború. Kecskemét határában kamion vészvillogózott az úton. A narancssárga fény úgy lüktetett, mint az ijedt szív, gyorsan, élesen. Az úton üvegtörmelék Balról, az árokból egy férfi kúszott ki az útra, lassan húzta magát előre, a szája tátva, mintha kiabálna. Az újságíró a kamion mögé állt, és kiszállt az autójából. A vergődve kúszó emberhez szaladt, a véres fejű ember ordított. Jaj, jaj. A jobb oldali árokba becsúszva teherautó, mögötte még egy teherautó, a kettő között piros személyautó nyitott motorháztetővel, a motortér fölé hajolva sovány férfi dolgozik Villáskulccsal, gyorsan, némán. Jaj, jaj, hallatszik hátulról, hideg van, adjatok inni, kiabál valaki a piros autó alól, baleset van, sikít bele az újságíró agyába a félelem, a jeges szélben olajszag, fémszag, gumiszag és vérszag. A sovány szerelőember kidobja a piros autó akkumulátorát, gaz, testvér, baj lehet, gázmotor, robban, magyarázza az újságírónak. A sovány ember közvetlenül a baleset után érkezett, török kamionos, látta, az előtte haladó teherautó belerohant az út szélén álló másikba, amit a piros autó fényénél szereltek. A kúszó ember a hátsó teherautó sofőrje. Húsz métert repült Sofőrfülkéjét lefejezte az ütközés. A piros személyautó alatti ember kiabál, szedjetek ki, Robi segíts, Robi, gyere már. Az újságíró a törökkel letolja róla az autót A kúszó embert stabil oldalfekvésbe helyezi, pokrócot tesz rá. Robi vagy? - kérdezi tőle. Nem, Pista vagyok. Jönnek a mentők, a tűzoltók, a rendőrök. Az úton mindkét irányból összetorlódnak az autók. A mentők elviszik a két sebesültet, a tűzoltók elkezdik szétszedni a roncsokat A meztelen fémtömeg alól kiszedik Robi darabjait. Műanyag ládába rakják a bal lábat, a bal kezet, a törzsről levágott fejet Robi meghalt Az újságíró még órákat tölt a szerencsétlenség színhelyén, tanúskodni kell. A török sofőrrel várakozik, beszélgetni nemigen tudnak, néznek a hideg tájra, látják a hideg csillagokat, néha azt mondják, halál van, mint a háborúban, war, háború, war. Két évvel később az újságíró azt álmodta, hogy az Egyesült Államok megtámadta Irakot, és ő éppen Bagdadban autózik éjszaka. Olyan volt, mint Kecskemét határában. Ezer teherautó az árokban, ezer félhulla Pista kúszott az úton, ezer török szerelte az akkumulátorokat, és ezer Robi darabjait szedték össze a tűzoltók. Az álmodó úgy álmodta, hogy ő egyszerre Pista és Robi, török és magyar, sofőr és tűzoltó. Tegnap reggel telefonáltam a képviselő úrnak, és arra kértem, ha teheti, ne vegyen részt Irak megtámadásában. És elmondtam neki, mi történt azon a két évvel ezelőtti éjszakán, miután elváltunk. Hogy miként lett hirtelen a békéből háború. 2003. FEBRUÁR 21. 3 Szomáliaiak bóklásznak a végeken BALOGH GÉZA_______ Több mint nyolc és fél millió embert, s csaknem négymillió gépkocsit léptettek át tavaly a Nyírbátori Határőr Igazgatóság emberei az ország keleti határállomásain. Az utazók túlnyomó többsége tiszta lappal s tiszta szándékkal igyekezett átkelni a határon, de ilyen hatalmas tömegben óhatatlanul ott vannak azok is, akik rosszban sántikálnak A cigaretta-, vagy benzincsempészek természetesen itt is élénk tevékenységet folytatnak, az igazi nagy halak azonban az embercsempészek. Hiszen míg egy-egy fuvarbenzinnel legfeljebb pár ezer forintot lehet keresni, addig egy sikeresen lebonyolított embercsempész-akció után még a rangsorban utolsó helyeken álló figyelőknek, sofőröknek is néhány tízezer forint üti a markát. A szervezők pedig több százezernél, egy-egy népesebb külföldi csoport esetén milliónál is nagyobb összeget vágnak zsebre. Nem csoda hát, ha az embercsempészetre mindig akad jelentkező Szatmárban, a Nyírségben meg Biharban s a Hajdúságban. Egy ideje azonban megszűnt a tolongás, a főszervezők alig találnak segítőt. A magyar oldalon ugyanis egyre eredményesebb a felderítés. A legtöbb hazai főszervező már rács mögött várja az ítéletet, vagy éppen a távoli szabadulást, az alkalmi csempészek többsége pedig felhagyott a tevékenységével, mert túlságosan nagynak tartja a kockázatot. Tavalyelőtt például százegy, tavaly pedig nyolcvanhét embercsempészt fogtak el az igazgatóság emberei, akik egyre korszerűbb technikai berendezéseket tudhatnak a kezükben. Míg korábban elemlámpákkal meg néhány öreg autóval próbálták meg feltartóztatni az emberáradatot, addig ma már hőkamerák és hőérzékelők is rendelkezésükre állnak. Tavaly például huszonhét kézi hőkamerát, huszonhat mozgásérzékelőt, két hőkamerás gépkocsit és három nagy teljesítményű járőrhajót kaptak, és természetesen a hírközlés korszerűsítéséről sem feledkeztek meg azok, akik a pénzeket osztják. Mint az igazgatóság minap Nyírbátorban megtartott évértékelő sajtótájékoztatóján elhangzott, a hatékony bűnügyi és felderítő tevékenységnek köszönhetően visszaszorult a nagy létszámú migráns csoportok csempészése. A határőrök munkájának eredményességét bizonyítja az is, hogy egyre több a határ menti falvakban a vezető nélkül bóklászó külföldi csoport. Az ukrán embercsempészek a magyar segítők számának csökkenése miatt egyszerűen átzavarják a határon az afgánokat, az irakiakat, a bangladesieket, akik aztán nálunk sokszor önként feladják magukat. Egyébként errefelé már rég nem az afgánok vezetik a sort, hanem a kínaiak, s meglepő módon a szomáliaiak. Ezen a szakaszon például minden negyedik idegen Szomáliából kelt útra. Ilyen nagy területen, több mint háromszáz kilométeres határszakaszon természetesen nem csupán embereket igyekeznek illegálisan átjuttatni a szervezők. Újabban megint divatba jöttek a nagy értékű személyautók is. A fő felvevőpiac Ukrajna és Oroszország. A megrendelők nem garasoskodnak, az Audinél lejjebb nemigen adják. A BMW-k, a Mercedesek a legkelendőbbek. A Németországban, Ausztriában ellopott autókat hamis papírokkal igyekeznek átvinni a magyar-ukrán határon, s szorult helyzetükben arra is képesek a csempészek, hogy áttörjék az útzárat, vagy a határsorompót. Szerencsére ezeknél békésebb események is történtek az elmúlt évben a keleti végeken. Az őszön például Beregsuránynál és Nyírábránynál is megkezdődött a határátkelő átépítése, s folytatódott a csengersimai teherterminál, valamint a vadonatúj vállaji közúti határátkelőhely építése. Az előző két helyszínen az idén nyáron, a két utóbbinál pedig tavaszra végeznek a munkával az építők