Szegedi Híradó, 1869. július-december (11. évfolyam, 52-104. szám)
1869-09-12 / 73. szám
Megjelen: Hetenkint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők : iskola-utca, Csiszár-ház, 2-ik emelet. Kiadóhivatal Burger Zsigmond könyvkereskedése, hová az előfizetési pénzek küldendők. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással is vidékre postán: Helyben a kiadóhivataltól elvitetve Egész évre . . . 8 frt. | Félévre . . . . 4 frt Egész évre . . . 6 frt. | Félévre . . 3 frt. Évnegyedre . . 2 frt. | Évnegyedre . . . . 1 frt 50 kr. • Egyes szám ára 8 kr. osztr. értékben. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban , Pesten Neumann A. I-ső magy. hirdetési irodájában, Pesten, zsibárus-utca 2 ik sz. Bécsben Haasenstein és Vogler (neuer Markt Nro 11.) és Oppelik A., — Maria/m. Frankfurtban Haasenstein és Vogler hirdetési irodájukban , valamint utóbbi helyen Q. L. Daube át Cp. hirdetések expeditiójában ; Lipcsében Saehse és társánál; Páriában Havas, Lafitte , Bullier és társánál. 73-ik 11 .„ Vasárnap, szeptenber 12-én. 1866. Tizenegyedik évfolyam. POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMU KÖZLÖNY. Hirdetések dija: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr., kétszerinél 6 kr., többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellet kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr . „Nyílttériben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 újkrajcár. Felekezetiek legyenek-e iskoláink vagy községiek! Tápláljuk még tovább is a sötét múltból visszamaradt balga előítéleteket, vagy hódoljunk-e a fölvilágosodott korszellem intő sugalmátak? bálványozzuk e önfeledten a régi hagyományokat és mohiepeit intézményeket, vagy teremtsünk-e újakat, célszerűbbeket és századunk derengő fényénél virágzókat, gyümölcsözőket? viseljük e még rabszolgalélekkel az elavult szokások nyűgét, vagy összetörjük ama láncokat, melyek a haladást rohamában lekötik? szóval, ragaszkodjunk-e makacsul a régi rendszerhez az új körülmények közt, vagy alkossunk-e újat, a megváltozott körülményekhez Mikőt? E nagyhorderejű kérdések foglalkoztatják egész hazánkban a gondolkodó elméket, melyek szabadelvű megfejtése epochalis reformot igér létrehozni a hazai tanügy terén , oly reformot, mely átalakító hatásával még most alig elképzelhető eredményi eszközrend és a legszebb reményekre jogosít mindnyájunkat. De tekintsük részletesebben, mily fontossággal bír e kérdés. Melyik jó érzelmű hazafi keblét nem dagasztó a legnagyobb örömihlet, midőn az országgyűlés szeretett hazánk izraelita lakosaira, a századunkban már minden művelt államban státuselvvé lett egyenjogúsítást kimondó, midőn egy sokáig elnyomott nemzetet rég óhajtott birtokába, a természet legszentebb jogaiba visszahelyezett ? Kinek szive nem dobogott föl lelkesedéssel, midőn a haza uj gyermekeket és fiai új s hű testvéreket nyertek ? De nézzünk csak kissé szét, és tapasztalhatjuk, hogy az egyenjogúság mindeddig csak külsőségekben, némi polgári és politikai jogok gyakorlatában s at. mutatkozik; szóval, a törvény egyenjogúsított bennünket, de nem a szív , a kedélyi vonzalom, nem a felebarátunk iránti egyenlő rokonszenv. A törvény polgárnak nevez, a társadalom zsidónak vagy kereszténynek; a törvény új, a szív régi, a régi előítéletekkel teli, régi szeretetlen indulatoktól zajló, régi bizalmatlanság ragályától elámított. E társadalmi merevség jövőre megszűnni és a hitfelekezetek közt tátongó űr betöltetni csak úgy fog, ha magasan fönnlobogtatjuk gyermekeink, illetőleg iskoláink egyenjogúsításának zászlaját. Önmagunkat kell elfeledni gyermekeink nevelése mellett, és azt úgy irányozni , hogy a kornak és azon időnek neveltessenek, melyben egykoron önállólag fognak működni, és úgy, hogy egyenlőn erős és kitartó oszlopai legyenek hazánknak. De a gyermeknevelésnek főtényezője az iskola, s így nem ferde iskolarendszere az, mely a keresztény és zsidó gyermekek közé válaszfalt torlaszt, azokat egymástól mintegy távol tartani törekszik, és megkülönbözteti a gyermeket a gyermektől, csak azért, mert vallása más, mert apja más templomba jár imádni istenét. Hiába prédikáljuk akkor a gyermeknek: „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat.“ — Önkénytelenül fölvillan a gyermek elméjében a gondolat: hogy szerethetném én úgy, mint többi társaimat, azon gyermeket, ki külön iskolába jár, a katechismust nem tanulja és a vasárnapot nem ünnepli? És ez igen természetes. Hogy is tudhatná azt oly szívvel szeretni, mint azon társát, ki vele együtt ugyanazon oktatást nyeri, ugyanazon tanító szájából, ugyanazon iskola falai közt, hol semmi vallási különbség fönn nem forog, hol minden gyermekben egymás iránt ugyanazon szív, ugyanazon lélek honol? És valóban szüksége van a hazának egyenlő szellemben s hazafiságban nevelt fiakra, kik egykor kilépve az élet rögös pályájára, egyenlő célokért küzdjenek, ugyanazon érdekekért hevüljenek és ugyanazon szeretettől lángoljanak egymás iránt , nam concordia parvae res crescunt, discordia maximae dilabuntur. Mindez pedig csak úgy remélhető, ha gyermekeinket már az első években (mert ezek a legválságosabbak) ugyanazon iskolába járatjuk. Az iskola az első kapocs, mely bennünket másokhoz köt és a gyermek keblét felebaráti szeretetre hangolja, és ha a szeretet nem fog többé különbséget tenni vallás és vallás között, akkor leszünk csak igazán egyenjogúsítva! És kivételt csak akkor nem fog tenni, ha keresztény és zsidó szülők ugyanazon tanodába küldendik gyermekeiket, szóval, ha közös iskoláink lesznek. Értsük meg végre, hogy az igaz és jó, sem igaz, sem jó, ha bensőnkkel nem lép észhangzatba. Hogy mi módon fog e kérdés úgy megoldatni, hogy az igazságnak és lelkiismeretnek elégtétel nyújtassék, az azon testület föladata leend, melyre ez ügy elintézése ruháztatni fog. Íme elvitázhatlan haszna a megpendített közös iskoláknak. Hárítsuk el tehát közös erővel az akadályokat, melyek a kivitelnek netalán útjában állanának, karoljuk föl e korszerű eszmét és igyekezzünk azt mielőbb életbeléptetni ! Kriegler Miksa: Zenta, szept. 9-én 1869. Amit Schiller Dániára mondott, azt, fájdalom, nagy joggal el lehet mondani Bácsmegyére is: Es ist mandes faul . . Rothadt szag van itt! A mély erkölcsi corruptio jelei mindenfelé ! Alig végezték ki megyénk rémjét, a kegyetlen Macsvánszkyt, máris egy új bűnöst fedöztek föl, aki nem kisebb feltűnést és borzadályt kelt mindenfelé, s akit csakhamar elneveztek „uj Macsvánszkynak.“ Az egyén Kalapsza nevű, megyei telekkönyvvezető s tiszt, törvényszéki ülnök, aki még f. hó 6-án hivataloskodott, 7-én vizsgálat alá került s 8-án már sötét börtönben ült fogva. Hogy megérdemli-e a reáragasztott nevet, azt, az alább előadandók után, a közönség ítéletére bízom. A tény, melyről itt szó van, nem is egyes bűntény, hanem egész bűnlajstrom, melyet a nevezett telekkönyvvezető hogy mily régóta készített, azt még most nem tudhatni; elég az hozzá, hogy nem kevesebbről, mint — eddig — ötvenezer írtnál nagyobb összeg elsikkasztásáról s a telekkönyvek keresztül - kasul meghamisításáról van szó. A már régóta hallatlan vakmerőséggel folytatott bűnös üzletnek — a megyei gyarló felügyelet, vagy inkább semmi felügyelet folytán — csak most jöttek nyomára egy izraelita által, a következő módon. Ezen izraelita ugyanis közárverésen egy nagyobb birtokot vett meg, s a vételári öszszegből azonnal 6,000 frtot fizetett le az árverésre kiküldött biró Kalapsza kezébe. Ez aztán a telekkönyvi átíratásról — hosszas sürgetésre — hamis végzést expediáltatott a vevőnek, magában a telekkönyvben azonban nem eszközölte az átíratást, s a vételárfölosztásban érdekelt feleket sem tudóssá, hanem a törvényszéknél akként referálta az ügyet, hogy a vételárfölosztásra senki sem jelenvén meg, az iratok levéltárba teendők, ügy is történt. Hanem a vevő végre , kiváncsiságból-e vagy más ok miatt — megnézvén a telekkönyvet, nem csekély ijedelmére úgy találta, hogy a birtok máig sincs nevére átkeblezve. Rögtön jelentést tett a 3-as alispánnál, mint a törvényszék elnökénél, aki utána nézvén a dolgnak, rögtön belátta az egész gaz üzletet. Az izraelita 6 ezer írtját a telekönyvi Kalabbal sikerült az alispánnak visszafizettetni, azon kecsegtető ígérettel, hogy a dolgot majd elsimítja. Ez azonban megtörténvén, másnap a telekkönyvvezetőt azonnal fölfüggesztették hivatalától s egyszersmind vizsgálatot rendeltek ellene, mely nyomban foganatba is vétetett, ennek rögtöni szomorú és szégyenletes eredménye pedig az lett, hogy Kalapsza uram haladéktalanul hűvösre tétetett. Hogy mily szörnyű mértékben s mily régóta űzte e Kalab-Kalapsza e mesterséget, azt sejteni lehet abból, hogy alig kezdték meg a vizsgálatot, s már eddig 52 ezer frtnyi sikkasztást fedeztek föl, többnyire hasonló módon elkövetetteket. A dolognak azonban még ez nem a legroszabb oldala; nagyobb az, hogy e vakmerő üzlet együtt járt a telekkönyvek folytonos meghamisításaival, amely miatt most senki sem tudhatja, hányadán van birtokával, és semmi sem természetesebb, mint hogy ennek folytán égési megyénkben rémület uralkodik s minden birtokos, kivált akinek az utolsó években telekkönyvi ügye volt, aggálylyal várja a dolgok fejlődését. Annyit máris bizonyosnak mondanak, hogy az egész telekkönyvet újból kell rendezni, mert annak hitelessége tönkre van téve. A zavar és rémület nem csekélyebb a megyei hivatalokban, és méltán, mert — a legszelídebben szólva — alig megbocsátható könnyelműség, gondatlanság kellett a felsőbb megyei tisztviselők részéről ahhoz, hogy a telekkönyvvezetőnek pár év óta folytatott dobzódó s pazar életmódja bennük gyanút ne kelthessen. Az ügy fejlődéséről e lapok t. olvasóit majd tudósítani fogom; most még azon szállongó hírt említem meg, hogy a megyénkben birtokosok közül többen királyi biztost szándékoznak kérni. Ifj. Bója Gergely leköszönős búcsúlevele. *) Tekintetes városi Tanács és Képviselő testület! Tanfelügyelővé történt kineveztetésem következtében, a Szeged városi reáltanodánál 1853 óta birt tanári állomásomról ezennel tiszteletteljesen lemondok. De oly sok évig és oly nehéz körülmények közt viselt hivatalomról szárazon, hidegen lemondanom lehetetlen. Tövises és járatlan volt e pálya, sok küzdelembe került azon sikerrel és becsülettel előhaladni. Most, midőn ezen állomást elhagyom, beállott a lemondásnak szomorú következménye is, t. i. a távozás szülőföldemtől, távozás Szeged polgárainak köréből és megválás mindazoktól, kiknek szeretetét, figyelmét és jóakaratát élvezve , közöttük élni legédesb, legboldogítóbb öröme volt életemnek. A gondviselés úgy akarta, hogy más téren is szolgáljak a tanügynek, és én búcsút veszek állomásomtól, búcsút Szeged tekintetes hatóságától és polgártársaimtól, azon vigasztaló öntudattal, hogy erőmhöz képest törekedtem mind tanári, mind polgári kötelmeimet teljesíteni. Lelépek állomásomról azon biztató reménynyel, hogy 17 évi tanári működésem és Szeged tanügyének , szellemi és erkölcsi előhaladásának szentelt törekvéseim s a közművelődés előmozdítására tett parányi kár, de ha szolgálataim a jövőben sem fognak méltánylás és elismerés nélkül maradni. Szívem mélyéből köszönöm a tekintetes városi hatóságnak nagybecsű jóakaratát, több ízben velem kegyesen éreztetett jótéteményeit. Áldja meg a mindenható Szeged város hatóságát áldásdús működési sikerrel ! Áldja meg Szeged közönségét boldog élettel és testvéries egyetértéssel! Áldja meg tanintézeteit és minden közhasznú vállalatait óhajtott fölvirulással ! Ezek után a reáltanodát s a város összes intézeteit a tekintetes Tanács és Képviselőtestületnek most és jövőben is kegyes, pártfogásába, ápoló gondjaiba ajánlva, azon őszinte nyilatkozattal, hogy szellemileg szülőföldemért, becsülete és emelkedéséért élni, tenni soha *) Városunk munkás és köztiszteletben álló fia ép oly szerényen és zajtalanul, minő itteni élete s működése volt, eltávozván körünkből tankerületébe, kedves tartozást vélünk iránta leróni, midőn a tanácshoz irt szép és érzelemteljes bucsusorait közöljük, semmi alkalmat el nem mulasztok, tisztelettel maradok a tekintetes városi Tanács- és Képviselő-testületnek kész szolgája Szegeden, augusztus 30-án 1869. Bója Gergely, királyi tanácsos és tanfelügyelő. Helybeli újdonságok. A múlt vasárnapi közgyűlés legkiválóbb tárgyához, a tisztviselői fizetések megoldott, helyesebben agyoncsépelt kérdéséhez, pótlólag még némi megjegyzéseket kell tennünk nem ugyan magára a tárgy érdemére, hanem csak a fölöttelefolyt tárgyalás menetére vonatkozókat. Sokaknak ugyanis föltűnt pártunk lanyha magatartása ez ügyben, miután köztudomás szerint a tárgyalás alapját képező javaslatot nagyobbrészt a mi embereinkből alakult bizottmány készítés annak elvileges elfogadása is pártunk szilárd támogatásának volt köszönhető. A dolog egyszerű magyarázata ez: pártunk el volt határozva, hogy támogatni fogja részleteiben is a javaslatot bizonyos határok közt s a mutatkozandó körülményekhez képest, de csak azon esetre, ha az az ellenpárt, a többség részéről is pártolásra talál; ellenkező esetben az elv kedvéért tovább nem viszik a nagylelkűséget oly tisztviselők iránt, kiket saját pártjuk cserbenhagy, hanem hagyják a dolgot menni, amint mehet. Ezen elhatározásra, melyet ismert viszonyaink közt a politikai eszélyesség követelt, nem csekély befolyással volt azon a gyűlés előtt szállongó s az ellenfél ismert rágalomforrásaiból kibugygyant otromba hír, hogy a mi embereink azért akarják a tisztviselői fizetések javítását keresztülvinni, mert a jövő tisztújításkor ők remélik elfoglalni a hivatalokat, tehát a maguk számára akarják a fizetéseket emelni! (sic!) így gyalázzák meg a legnemesebb intenziókat, így kovácsolnak még az ellenfeleink iránti nagylelkűségből is bűnt ellenünk! Meg kellett tehát mutatni annak a roszét könnyen hívó népnek, hogy ez fut hazugság. És megmutatták. Azt hiszszük, ily körülmények közt pártunk ellátása nemcsak menthető, de önmaga iránti kötelesség volt, így aztán természetes, hogy a javaslatnak sokkal csúfosabban kellett elbuknia, mint előre hihettük volna. Az alföldi vasutat tegnap adták át a közlekedésnek, minden zaj és megnyitási ceremónia nélkül, ugyannyira, hogy még előleges jelentéseket sem láttunk s a közönség nagy része nálunk mit sem tudott róla; tudtunkra meghiva sem volt senki, még a hatóság sem, amiből azt kell következtetnünk, hogy az egész megnyitás hűbelebalázs módjára történt. 1fA szegedi gyártelep-részvénytársulat alapszabályai, f. hó 5-én, a földmivelés-, ipar- és kereskedelmi m. kir. minisztérium által a törvényes jóváhagyási záradékkal elláttattak. 1 A helybeli helvét hitvallásunk egyháztanácsa , mint halljuk, e hó 8-án tartott ülésében a hírhedt debreceni határozatot tárgyalván, ugyanez alkalommal iskoláját egyhangúlag községinek nyilvánította. Hiában, messze van ide Debrecen! ” A „Vásárhelyi Közlöny“ írja: „A „Szegedi Híradó“ a h.m.-vásárhelyi reformátusokon nem csudálkozik, hogy iskoláit par ordre de mufti községieknek nem nyilvánítá. Nem par odre de mufti, t. laptárs url . . . . hanem, mert ez a régi kálvinista nép nagyon fél a tűztől, miután nem egyszer égette meg vele ujját.“ — Értjük! és látjuk, hogy annak, aki e lapunkat „úr“-nak titulázó sorokat írta, épen csakis a mufti, vagy legalább is kizárólag a debreceni convent obscurus határozata lebegett szemei előtt, s fogadni mernénk, hogy jómaga még nem is gondolkozott azon tárgy fölött, melyről ily könnyelmű fölületességgel nyilatkozik. Miután a fennebbi sorok írójában teljes okunk van tősgyökeres kálvinistát gyanítani, kérjük, olvassa el saját hit- rokona Kármán Pál ref. lelkésznek a „Pesti