Szegedi Híradó, 1877. július-december (19. évfolyam, 78-155. szám)

1877-09-12 / 109. szám

Tizenkilencedik évfolyam. 1877. 109-ik szám. Szerda, szeptember 12-én. Megjelen: Vasárnap, szerdán és pénteken reggel. Előfizetési föltételek: Szegeden hi­hozhordással és vidékre postán. Egész évre 10 frt.­­ Félévre . 5 frt. Évnegyedre 2 frt 50 kr. Helyben a kiadóhivataltól elvitetve Égési évre 0 frt.­­ Félévre 4 frt 50 kr. Évnegyedre 2 frt 25 kr.Szegedi Híradó. POLITIKAI És VEGYESTARTALMÚ LAP. Szerkesztőségi iroda: hol a­lap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni. Klauzál-tér 209. sz. a. az udvarban balra. Egyes számára, S­zer. Hirdetések dijai: A héthasábos petitsor vagy annak teréért egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr. többszörinél 4 kr, és minden beiktatásnál 30 kr. kincstári illeték fizetendő. A bizonyítékul kivánandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor iktatási díja 15 kr. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a ki­­adóhivatalban , valamint Pesten, Bécsben és Európa nevezetebb városaiban létező valamennyi hirdetési irodában. Kiadóhivatal: Burger Zsigmond Özvegye könyv- és kőnyomdája, papír- és k­őszerkereske­­dése, hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. Szeged, szeptember 11. Mialatt Bulgária véráztatta tévéin az orosz és török seregek iszonyú küz­delme folyik, amelynek eredményétől függ az idei hadjárat s tán magának a keleti kérdésnek sorsa, s mi lélegzet­visszafojtva lessük, hogy a hadiszeren­cse kockája Plevna körül melyik fél javára esik: azalatt felső Magyarország fővárosában, a „kincses“ Kassán, nagy­szerű, mozgalmas jelenetek folynak le. A koronás király, a „legelső ma­gyar ember“, a legfőbb hadúr időzik ott magyar miniszterei kíséretében, hogy szemlélője legyen a nagy hadgyakorla­toknak, melyek ott tartatnak. Alább közöljük rövid vázlatban a nagyszerű, fényes és lelkesült fogadta­tást, melyben ő fölsége részesült. Nem először időz hosszasabban a magyar király hit Magyarországának népei közt, s nem először látja föllo­bogni fölkent személye iránt a lelkese­­sedés lángját, nem először látja impo­záns alakban kifejezve a magyar népnek öröklött hódolatát, rajongó szeretetét a szent korona iránt. De ez a mostani fogadtatás a jelen válságos időkben a szokottnál is nagyobb jelentőséggel bír. A fogadtatásban most is, mint máskor, a nemzet erős bizalma nyer kifejezést az alkotmányos fejedelem iránt, de ez a bizalom ma — a keleti háború esé­lyeivel szemben s a bécsi politika eddigi jelenségei után — kétszeres erkölcsi értékkel bír. Mert tagadhatatlan tény, hogy a monarchia eddigi keleti politikájával a magyar nemzet nincs megelégedve. Ré­vedező szemei nem hatolhatnak ugyan be a diplomáciai kuliszszák rejtekeibe s nincs módjában e politika fölött biztos alapon nyugvó ítéletet hozni, de e po­litikának eddig tapasztalt jelenségeit nem találja összhangzóknak a saját fölfogá­sával, meggyőződésével és hatalmas ára­dattá nőtt érzelmeivel, amiknek már annyiszor és oly félreérthetlenül adott kifejezést, é­s ezért aggódik, nyugta­lankodik s az izgatottság és bizalmat­lanság bizonyos fokával tekint Bécs felé. De azért koronás királyát meg nem halt lelkesedéssel, őszinte hódolattal fo­gadja ma is, jeléül annak, hogy e bi­zalmatlanság a királyra ki nem terjed. A nemzet ma is rendületlenül bízik ki­rályában s magasan fölülemeli őt a kormánypolitika nyüglődésein. Helyesen és joggal. Ferenc József királyunk, mióta szent István dicső koronáját viseli, tíz év alatt annyi próbáját adta alkotmányos érzü­lete szilárdságának, annyira nem tért le soha a törvény által eléje is szabott alkotmányos ösvényről, hogy irányában a bizalmatlanságnak még árnyéka sem érintheti a nemzet szívét, amely sértet­lenül őrzi abban a bizalom Veszta-tüzét a fölség személye iránt. És ez a bizalom szilárd meggyőző­déssé érlelő lelkünkben azon hitet, hogy — bármily erős és ellentétes hatalmak nyomását érezze is kívülről és belülről külügyi kormányunk — a döntő perc­ben a korona nem fogja szentesítését adni oly lépésre, mely Magyarország közvéleményével s annak törvényes utón kifejezett akaratával ellenkezik. A ma­gyar király nem fog elválni a magyar nemzettől oly pillanatban, midőn a haza és a monarchia sorsát eldöntő „legyen“ kimondásáról lesz szó. Ez az, ami megnyugtat bennünket. A királynak lehetetlen nem tudnia, mit bir a magyar nemzet lelkes ragasz­kodásában a dynasztia s mit veszítene a lelkesedés meghűlésében. A király tudja, mily erő rejlik abban ; ez az erő az, amely Mária Terézia trónját meg­mentette, és tudja, mit jelent az, ha ez az erő hiányzik: Solferinot és König­­grätzet. A királynak, midőn ez az erő magas személye körül hatalmas láng­oszlopokban tör ki, éreznie kell, hogy ez a lelkesedés villanyfolyamként árad szét a magyar hadsereg idegeibe, amely hadsereg a harcok újabb csodáit fogja bemutatni a világnak, ha a haza, a nemzet érdekei mellett szólítja fegyverbe. Ilyen hitben és reményben élünk, s ily hitben és reményben hangzik föl e nemzet üdvriadása Kassán : Éljen a király! Hazai ügyek. — A király Kassán. Király 8 fölsége f. hó 8-án reggel 6 órakor érkezett Kassára, hogy megszemlélje az ottani hadgyakorlatokat. Fogadtatása nagyszerű volt, méltó a sz.­Ist­­ván birodalma koronás fejéhez s a magyar nem­zethez , mely a korona birtokosa, a „legelső magyar ember“ iránti hódoló tiszteletét s rajongó szeretetét őseitől örökölte. A távirati tudósítások alig tudnak szavakat találni a fényes fogadtatás nagyszerű mozzana­tainak vázolására. Az egész Kassa városa egy eleven méhkas volt; talpon volt minden ember, aki mozoghatott, különösen az indóház körül s a széles fő utcán roppant néptömeg hullámzott, melynek jó részét a napok óta beözönlött vidé­kiek képezték. A városháza, megyeháza, a püs­pöki palota, a többi középületek s számos ma­gánépület föl voltak lobogózva és diszitve virá­gokkal, zölddel és csinos föliratokkal. Midőn az udvari vonat megérkezett, meg­­kondultak a város összes harangjai, közbe a táborból az ágyuk dörögtek. Az indóházban, mely föl volt koszorúzva és lobogózva, fényes közönség gyűlt össze, aminőt Kassa városa egyhamar nem látott. Ott volt Albrecht főherceg tábornagy, Szende B. honvédelmi miniszter , S a K­a­s­s­a egri érsek, Schuszter Konstantin kassai, C­s­á­s­z­k­a György szepesi, Pásztélyi Kovács János munkácsi és Tóth Mihály eperjesi püspökök ;* ott voltak a Kassa körül táborozó katonaság főtisztjei, Kassa városának polgári hatóságai, to­vábbá Abaúj-, Torna-, Szepes-, Sáros-, Borsod- és Zemplénmegyék, a kassai tvszék, p.-v. igaz­gatóság, ügyvédi , közjegyzői, kereskedelmi ka­marák, a tanári testület küldöttségei, stb. Király ő felségét, midőn Tisza K. minisz­terelnök kíséretében a vonatról kiszállt, az indó­házban egybegyült közönség, az utcákon hem­zsegő óriási néptömeg határtalan, szűnni nem akaró lelkesedéssel üdvözölte, melynek a főispán rövid, ékes üdvözlő beszédben adott méltó ki­fejezést, melyre a király néhány szóval kogy tel­jesen válaszolt. Délután lóverseny volt. Este nagyszerű ki­világítás és díszelőadás a színházban; ez zsúfo­lásig volt tele a legfényesebb közönséggel, mely lelkes ovációkkal üdvözölte az uralkodót. Liszt­nek „Erzsébet“ c. oratóriumát adták elő. — A színházból kijövet a király végig kocsizott az utcákon. Ezek nagyszerű látványt nyújtottak; mindenütt fényesen ki volt világitva ; minden ablakban több láng égett; számos helyen szebb­nél szebb transparentek,voltak láthatók, többnyire a hódolatot és szeretetet kifejező föliratokkal. Az utcákon az ünneplő nép roppant tömegekben hullámzott s ahol a király megjelent, mindenütt egetrázó éljenekkel fogadta és kisérte.­­ A második nap, mely szintén szerfölött mozgalmas volt, a különféle intézetek s a ló­verseny látogatásával és küldöttségek fogadásá­val telt el. A harmadik napon kezdődtek a hadgya­korlatok. Reggel 7 és fél órakor a király lelkes él­jenzés közt nagy kísérettel indult a hadgyakor­latokra, melyek Csécs, Enyicke és Nagyida közt tartotnak. Részt vesznek azokban az eszti, tos­­kánai, Ludvig, Váza, Schmerling, Vilmos német császár gyalogezredek, a 6. huszárezred , a 4. dzsidásezred, a 32. vadászzászlóalj, a honvédség és 4 ütegágyu. Rudolf és Lipót főhercegeket ezen a napon várták._______ — A képviselőház az elnapolás utáni első ülését szombaton, t. hó 15-én, délelőtt 11 órakor fogja tartani. — A horvát zászló-ügy. Fiuméból írják a „B. C.“-nek, hogy a hírhedt zászló-ügy abból áll , hogy néhány fiumei horvát erőnek erejével azt akarta demonstrálni, hogy Fiume Horvátországhoz tartozik, s azért tűzte ki a hor­vát zászlókat. A fiumei nép, ezt tudva, csopor­tosulni kezdett az illető házak előtt s követelte a zászlók bevételét. Ez néhány perccel Rudolf koronaherceg megérkezése előtt történt, s ha a rendőrség nem akarta azt megengedni, hogy a főherceget Fiuméban utcai zenebona fogadja, in­­­tézkednie kellett a zászlók levétele tárgyában. Ebből áll az egész ügy, melyet Zágrábban föl­­fujtak. Különben Zágrábban, — jegyzi meg he­­vesen a „P. N.“ — hol a horvát tartománygyü­­lés házán, az ülések alatt, sohasem tűzik föl a magyar nemzeti zászlót, hanem csak a horvát lobogót, éppen nem jogosultak arra, hogy zászló­kérdésben panaszkodjanak. — Andrássy gr. Tisza-Dobra utazott családja körébe , hol néhány napot tölt. 12-én már visszamegy Bécsbe , honnét aztán Salz­burgba utazik. — Itt fog megesni találkozása Bismarck herceggel, amiről már oly régóta szárnyal a hir. — Mollináry helyébe 8 felsége csak­ugyan az emlegetett Filippovics b. tábor­szernagyot nevezte ki. Hogy nyertünk-e a cse­rével, majd ezután válik el. — Intriguál a német! A török győ­zelmek hatásáról Magyarországra ezt írja a „Norddeutsche All. Ztg“, a Bismarck lapja : „A harctérről jött s a törökökre kedvező hírek va­lóságos lelkesedést idéztek elő, melyek a szélső baloldalt annyira elragadták , hogy már M­a­­gyarország teljes függetlenségé­ről és Lengyelország helyreállí­tásáról álmodoznak.­­ Még a mérsékelt baloldal, Simonyi Lajos b., volt miniszterrel az élén, is azt tartja, hogy Ausztria segítségére most már nincs szükség a szlávok fékentartása végett, s ezért a közgazdasági kiegyezés ellen szavazni is kedve van e pártnak , annyival is inkább, mert a politikai kiegyezésnek s a d­u­a­l­i­zm­u­s­na­k s­i­n­cs többé sem­mi értéke Magyarországra nézve; teljesen pótolhatja ezt a Törökországgal kötendő véd- és dacszövetség.“ Látnivaló, hova céloz ezen inszinuációval a német sógor. Kilátszik a lóláb nagyon. Kon­kolyt hint köztünk és Ausztria közt . Magyar­­országot gyanúsítja, beárulja Ausztriának s az uralkodónak. Szép mesterség lesz ez. — Hanem reméljük, hogy ilyen durva hálóval nem fog halat a sógor, legfölebb — stokfist. — Hogy mikép lesz jövőre, ha az isten éltet bennünket, azt nem tudjuk , hanem bsz az lehet úgyis, a­hogy a sógor mondja; de hogy most nem ve­szünk össze szövetséges társunkkal a Bismarck szép szemeiért, az is igaz. — Ettől koppan a szeme. — Az eszéki népgyűlés. Ez is meg­volt, még pedig ugyan cifra volt , amint a P. N.-t tudósítják. Mintegy 800 ember vett részt benne; a szónokok a törökök és a magya­rok ellen pattogtak, mint a­kik a törököknek pártják fogják. A szónokok voltak : Gj­ur­g­­­e vies, Kaltnecker (az eszéki németek ne­vében) s egy magyar nevű úr, dr. Sza­­lay. Ez az utóbbi jó ember is a magyarokról mindig csak így szólott: a mi szövetsége­seink.“ Az elfogadott határozati javaslatot is ez a pszeudó magyar terjeszté elő, s e hat­ javaslat azt mondja, hogy a török birodalom meghűlése nem ellenkezik a monarchia érdekei­vel, s kívánja, hogy Horvátország integritása a katonai határőrvidék, Dalmátia bekeblezése, va­lamint Bosznia s Hercegovina annexiója által helyreállittassék.“ — E hat­ javaslatot küldöttség nyújtja át a bánnak. Bravó egerecske! Szeged város rendsz. közgyűlése szeptember 9. és 10-én. Ismét a vízvédelem ügye, és újra a per­­csórai rém ! Már idegessé tesz bennünket a nyo­morúságos állapot, mely rövid szünet után, idő­közönként föl-fölmeríti közéletünk tartalmas boa constriktorát, a percsórai kérdést. Ez a város életerőin rágódó szörny mindig a régi. Hiában könyörgünk évek óta a közlekedésügyi kormány­nál, hogy szabadítson meg bennünket az iszonyú tehertől, mely a jog és igazság legszörnyűbb arculcsapásával nehezedik vállainkra; hogy adjon orvoslást méltatlan és elkeserítő sérelmeink ellen ; és alázatos könyörgéseinkre meg-megérkezik a válasz a kormánybiztos úrtól, amelynek örökös refrainje : „fizess!“ A végzetes ügygyel átléphet­­len bűvkörben járunk boszorkánytáncot; minisz­ter, kormánybiztos, a társulat érdekeltjei, mind elismerik, hogy terheink aránytalanok, hogy sok­kal többet követelnek tőlünk, mint amennyire a törvény és a tényleges viszonyok köteleznek, és mégis szorítanak a tartozatlan szolgálatok és terhek viselésére, mégis roppant összegekért zak­latnak azon kellemes biztatással, hogy nemfize­tés esetén végrehajtót küldenek nyakunkra. Be­ismert sérelmek és orvoslás helyett exekució a sérelmek tetézésére : ez aztán szépséges állapot! Nem csoda, ha a gyűlöletes tárgy fölmerülésé­vel szemben mindegyre fokozódik nálunk az el­keseredés. A július 1-én tartott köztörvényhatósági ülés kellemes meglepetésben részesült. Ekkor közöltetett a közgyűléssel Marsovszky Gy. kormánybiztos ur leirata, melynek kapcsában a porcsórai társulat 1877-ik évi kirovása áttétetett. A nagy összegből Szeged derekasan kikapta a porcióját, ami is tészen 164,874 kerek forintot. Minthogy nincs törvényhatóság szép Magyaror­szágban, amely évi budgetjén túl ily mesés ösz­­szeget egy év alatt a saját anyagi romlása és közigazgatásának fölfüggesztése nélkül oly nagy könnyedén megfizethessen, mint amily könnye­dén kirovatott a dukancia: a közgyűlés nem tehetett egyebet, minthogy a követelés abszurdi­tása tekintetében fölterjesztést intézett a törvény­­hatósági financiális állapotok kurátorához, a bel­ügyminiszterhez ; amennyiben azonban a kor­mánybiztosi átirat a közigazgatási végrehajtás eshetőségeit is emlegette , utasítva lett a tanács, hogy ha a fölterjesztések dacára rajtunk ütne a végrehajtó , gondoskodjék előre fedezetről, hogy készületlenül ne találjon bennünket a veszedelmes érvágás. És ugyanakkor a város szép énekszó­ban ismét elmondá keserves panaszait a jogtalan­ságok, a tűrhetetlen állapotok fölött, s a közleke­désügyi kormány atyai gondoskodásától orvos­lást kért a roppant összegű tartozatlan követe­lés ellenében. Jön azután feszült várakozás. Sérelmi fölterjesztésünk ügye csendesen nyug­szik odafönt, nem hallunk felőle semmit. A ta­nács nyert utasítása folytán fenékig turkált a város ürességtől kongó ládáiban, ahol egyformán ritka a sürü garas és ritka forint; fedezet helyett természetesen csak fizetetlen kontókat talál. Majd a számvevői hivatal leleményességéhez folyamo­dik ; ahol azonban nincs, ott logarithmusok se­gélyével sem lehet találni semmit. A számvevő­ség megfujja a régi nótát, amelylyel szent Dá­vid immár valamennyi városi fekvőség teher­mentességét elhegedülte: „kössünk egy na­­gyobbszerű kölcsönt hosszabb idejű törlesztési tervezettel.“ Régi dal, mely már na­gyon szomorú, s maholnap igen komikus lesz, ha tekintetbe veszszük, hogy biztosíték hiá­nyában aligha számíthatunk „nagyobbszerű“ hitelre. Fájdalom, de igaz, hogy az utolsó 300,000 frtos kölcsönnel kimerítettünk minden hitelt, amit kimeríthettünk. A tanács a számvevői nótára kényszerűség­ből akkompagniroz. De a kiáltó sérelmek orvos­lása céljából újabb fölterjesztést javasol a köz­lekedésügyi miniszterhez, azon jó reményben, hogy végre valahára, sok könyörgésre, csak len­dítenek valamit az erőemésztő küzdelemben ki­merülés közepett vergődő Szeged jogtalan ter­heinek könnyítésére , hiszen a magyar kormány­nak nem lehet célja, a tőzs­gyökeres magyar vá­rost, a nemzetiség védbástyáját, 75.000 lakójával lassú, de biztosan élő sorvadásra kárhoztatni. A kormánybiztos úr átirata is megjött. Lé­nyege mindig ugyanaz : „fizess !“ Jó vigasztalá­sul azonban közöltetik velünk, hogy a kormány­­biztos úr, az érdekeltség nyomasztó financiái iránti tekintetből, tetemesen lejebb szállitá az idei kirovást, s abból a városra most már 102,641 90 ha ki­esik. (164,874 frt helyett.) De ezt mélhatlanul meg kell fizetni még ez évben és pedig olyformán, hogy felét szeptember 10-én (már­mint tegnapelőtt), a másik 51,320 frt 951/* krért elvárakoznak november 1-ig. Mondanunk sem kell, hogy a fölhívás nyomóssága végett ösztökélés gyanánt most sem hiányzik a végre­hajtónak a távol ködében perspektíván keresz­­tül mutogatott komoly alakja. Helyesen jegyezte meg a főjegyző, hogy a „helyzet nem változott.“ Ezen újabb inciden­sekkel a régi stádiumában áll a dolog, ott, ahol július 1-én állott. Sérelmeink nem orvosoltattak, pénzünk nincs, s ránk nézve „tout égal“, ha 102 vagy 164 ezer irtót kérnek, egyiket sem tudjuk lefizetni. Ily körülmények közt tehát nincs egyéb hátra, mint kezdjük elején a dol­got : a terhek arányosítása, a tartozatlan szol­gálatok beszámítása, szóval, a kiáltó igazságta­lanság megszüntetése céljából egy siralmas hangú

Next