Új Néplap, 2020. február (31. évfolyam, 27-51. szám)
2020-02-14 / 38. szám
HIRDETÉS_____________________________________________ Ügyfélszolgálati irodánk: Szolnok, Boldog S. I. krt. 10., fszt. 1. Hirdetési kérdéseikkel, kérjük hívja a p 56/516-716 számot. Előfizetési megrendelésükkel, kérdéseikkel, kérjük hívja a 06-46/998-800 számot. Beválogatták Pallai Tamást SZOLNOK Németország, Olaszország, Grúzia és Csehország városaiban rendezik a huszonnégy csapatos kosárlabda Európa-bajnokságot jövőre. A felmondási idejét töltő szövetségi kapitány, Ivkovics Sztojan kijelölte tizenhét fős keretét, melyben a Szolnoki Olajbányász játékosa, Pallai Tamás, illetve négy exszolnoki (Benke Szilárd, Keller Ákos, Tóth Norbert és Vojvoda Dávid) is helyet kapott. ► 16 Fotó: Kiss János Két férje volt egyszerre CSONGRÁD Bigámia miatt indult eljárás egy csongrádi nő ellen, aki 2007 augusztusában Olaszországban férjhez ment egy helyi férfihoz, majd 2018 májusában a csongrádi polgármesteri hivatalban bejelentette házasságkötési szándékát egy másik férfival, és úgy nyilatkozott, hogy családi állapota hajadon. Össze is házasodtak, annak ellenére, hogy az asszony korábbi házassága még érvényben volt. ► 10 Csúcson az infláció MAGYARORSZÁG A fogyasztói árak átlagosan 4,7 százalékkal voltak magasabbak januárban az egy évvel korábbinál - közölte tegnap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A fogyasztói árak legutóbb 2012. decemberében emelkedtek az idén januárinál nagyobb mértékben, akkor ötszázalékos volt a fogyasztói áremelkedés. ► 7 Jó reggel e gy vak lengyel férfi életének legszerencsésebb napja lett, amikor elgázolta egy autó, mert az ütéstől hihetetlen módon visszanyerte látását. A lengyelországi Gorzow Wielkopolski városában élő Janusz Goraj gyerekként egy allergiás reakció miatt vakult meg. Azonban néhány hónapja elütötte őt egy kocsi. A férfi gyorsan gyógyult, de az orvosok legnagyobb döbbenetére nem csak a balesetben szerzett sérülései javultak rohamosan, hanem a látása is, és erre semmilyen magyarázatot nem találtak. A férfi felépülése után abban a kórházban kezdett dolgozni biztonsági őrként, ahol a baleset után feküdt. Jó reklám az ispotálynak. K. G. E Növekedett a fürdők és szálláshelyek látogatottsága Vonzó a Jászkunság JÁSZKUNSÁG Hol szerényebb, hol erőteljesebb látogató-, illetve vonzereje továbbra is a legmeghatározóbb térségünkben. De pétvendégszám-növekedésről számoltak be megyénk idegenforgalmául a Jászság legnagyobb és legrégebbi rendezvényét, a Csángó mi szolgáltatói, szálláshelyei. A Tisza-tó és környékének turisztikai fesztivált is tízezrek keresik fel évente. Fotó: Mészáros János ► 6 TISZAPÜSPÖKI A település központjától körülbelül két kilométerre épülne meg az a mintegy hetven hektáron elterülő napelempark, mely a kivitelező cég szerint harmincnégyezer háztartás éves áramszükségletét lenne képes fedezni. Becsült éves termelése a megye teljes háztartási villamosenergiaigényének húsz százalékát adhatja. A beruházástól az iparűzésiadó-bevétel jelentős növekedését reméli az önkormányzat. A munkálatok nyáron kezdődhetnek. ► 4 Negyedik hely a kupában NYÍREGYHÁZA Nem sikerült a bravúr, a Jászberény röplabdacsapata 3:0-ra kikapott az Újpesttől a női Magyar Kupa bronzmérkőzésén, a nyíregyházi Continental Arénában, így Makai Péter tanítványai negyedik helyen végeztek a sorozatban. ► 16 Napelempark DÜhöSek horgászok épül a falu határában 3 halradar tiltása miatt SZOLNOK/TISZA MENTE Közbe- szerdai gyűlését a szerve azon rendelete szolgáltatta, kiabálások, gúnyos felhantot Tabán telepi székháza- miszerint az eddigi időszakok kísérték a Közép-Tiszában. Az idő teltével egyre kos tiltás alatt álló szonáros Vidéki Horgász Egyesületek hangosabbá váló vitatémát horgászat idéntől egész év Szövetségének (KTVHESZ) a megyei kormányhivatalben tilos lett. ► 2 Monoki Ákos a szőke folyó élővilágáról tartott diaképes előadást Fotó: Mészáros Géza HIRDETÉS Keresse mai Enyhítették a mezőtúri pénzmosó büntetését MEZŐTÚR/SZOLNOK/SZEGED A Szegedi Ítélőtábla szerdai határozatával enyhítette annak a férfinek a büntetését, akit tavaly áprilisban folytatólagosan elkövetett pénzmosás bűntettében ítélt el a Szolnoki Törvényszék - informálta lapunkat dr. Bátyi Zoltán, a táblabíróság sajtótitkára. Az illető 2014 decemberében Mezőtúron, egy máig ismeretlen személlyel hosszabb távra szóló megállapodást kötött arról, hogy büntetendő cselekményekből származó pénzösszegek elrejtése érdekében gazdasági társaságot alapít. Vállalta, hogy a társaság nevére bankszámlát nyit, az arra érkező összegeket rendszeresen készpénzben felveszi, és ezt a pénzt megbízója részére alkalmanként, díjazás ellenében átadja. ► 2 Berényben elfogadták, Szolnokon tárgyalják JÁSZBERÉNY/SZOLNOK Nyolc a hét arányában a jászberényi képviselő-testület szerdán megszavazta az idei, közel 9,9 milliárd forint főösszegű költségvetést, melyet a folyamatban lévő beruházások befejezéséhez szükséges külső forrás bevonásával terveztek meg. A 834 millió forintra kalkulált hitelkeretet közel 500 millióra csökkentették. Szolnokon a 37,4 milliárd forint főösszegű költségvetésről majd csak a február végi ülésén dönt a képviselő-testület. ► 3 Hétfőtől újra birtokukba vehetik a csarnokot TÖRÖKSZENTMIKLÓS A tornaóra kellős közepén szakította le a Székács Elemér Szakközépiskola sportcsarnokának tetejét múlt szerdán a viharos szél. Az iskola vezetése kétnapos rendkívüli szünetet rendelt el, a tornatermet közben ideiglenes megoldásként vízálló fóliával lefedték, így ha a szakértő is rábólint, hétfőtől újra sportolhatnak az épületben a tanulók. ► 4 9 770865 915054 20038 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: unneplap@unneplap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 8-16 óráig 56/999-111 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban 56/516-716 118 $%Elszórtan kisebb eső, futó zápor még előfordulhat, de többnyire derült időnk lesz. A szeles napok után a légmozgás megyeszerte veszít erejéből. ► 13 dog névnapot Valentin és Bálint nevű vasóinknak!