Tájfutás, 1994 (25. évfolyam, 1-8. szám)
1994 / 1-2. szám
XXV. ÉVFOLYAM A MAGYAR TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓ SZÖVETSÉG LAPJA 1-2. szám T A J F UT A S Túl közgyűléseken, ünnepeken, adóbevallásokon és -fizetéseken, túl a visszatekintéseken és életformaváltozás-fogadkozásokon a szerkesztő átolvassa a tartalomjegyzéket és felidézi emlékeit, de csak magának. A sport napsütötte oldalát mutatják a lap oldalai. Legalábbis a szerkesztő olvasatában, akinél lehet, hogy ez védekezés a mindennapok kullancscsípései ellen. A szerkesztőségben, vagyis a szövetségben karácsony előtt már nincs nagy nyüzsgés, de az utolsó napon ketten jönnek, gyerekek, térképért. Egy-két dolog kellene. De az árusítás kedden van. Karácsony után. Mondja a leány: az apukámnak venném. Karácsonyra. És mondja az apuka nevét, az egykori válogatott testvérpárosnak, az ifikeretet megjártnak nevét. A fiú csak néhány térképet szeretne, régebbieket is. És előkerülnek régi jegyzőkönyvek térképmellékletei, lakásszámra. És lesz újság, könyv, régi-új térkép. Azóta sem kérdeztem az apukát, hogy milyen volt a Karácsony. A szerkesztő meg nem tehet arról, hogy a tavalyi évről éppen egy ilyen emlék maradt meg benne. Ez ellen nem is akar védekezni. Ezért érdemes szerkeszeni és térképszeretet plántálni. Ezért lesz jó úgy vissztekinteni az első magyar verseny 70. és a Szövetség 25. születésnapján 1995. januárjában, hogy a múlt tükrében a jelentés kissé patetikusan: a jövőt lássuk! Mert van ott jövő, ahol nemcsak ranglistapontok, minősítések, egymásra mutogatások, átigazolási értelmetlenségek vannak, hanem helye van annak a szeretetnek, amivel az apukának, az apukáknak tájfutó térképpel, könyvvel, újsággal lehet örömöt szerezni, ahol a sport valahogyan több lett, és talán mi is. Elnöki beszámoló az 1993. december 11-iki közgyűlésen A Magyar Tájfutó Szövetség elnöksége nevében szeretettel köszöntöm az 1993. évi, immár második közgyűlésünk minden résztvevőjét, a szövetségek, egyesületek, szakosztályok meghívott képviselőit, sportolóinkat, a sajtó munkatársait. Erre a közgyűlésre jelentős előkészítő munka után került sor és immár második alkalommal találkozhatunk a katonai oktatás egyik fellegvárában, a Bolyai János Katonai Főiskolán, amely annak a Bolyai Jánosnak nevét viseli, aki Bolyai Farkas fiaként, mint hadtudós, hadmérnök dolgozott. A néhány nap híjján immár négy éve működő, négy éve megválasztott elnökség és a magam nevében is be kell számolnom néhány dologról. Egy elnökségi ciklus lezárult, de a sportág, az egyesületek, a szakosztályok, a diáksportkörök működése folyamatos, más időrendhez igazodik. Az élet, a sport folyamatosságához. Ezt a folyamatosságot szolgálja ezen közgyűlés is Szomorú emlékezéssel kezdődik minden közgyűlésünk. Az életből távoztak, de nem közülünk; egy perc néma felállással emlékezzünk az elhunytakra, Slezák Istvánra aki két évtizedig volt a szövetség elnöke, Szász Károlyra a legendás egykori versenybíróra, sportvezetőre és Varga Lászlóné versenybíróra. Az élet megy tovább és de ezért szükséges néhány kérdésben visszatekinteni az eltelt időszakra, leginkább azért, hogy adalékul, hibáink tanulságul, eredményeink érvként szolgáljanak a minket követőknek. Beszámolómtól ne várjanak teljességet, hiszen minden egyes közgyűlésen, országos értekezleten megvitattuk és megtárgyaltuk eredményeinket, gondjainkat, problémáinkat és beszámoltunk azokról a feladatokról, amelyeket a közgyűlés ránk szabott. Ezért e beszámoló nyilván csak az idei év távlatából tekint vissza, és a lefontosabb feladatokat kívánja kiemelni. Megtehetném, hogy elnöki beszámolómban mindenről szóljak valami keveset, de ez alól úgy vélem felmentenének, és felmentést ad a Tájfutás legutóbbi négy évfolyama, amelyben máshol nem tapasztalható részletességgel számoltunk be elnökségi ülésekről, bizottsági munkákról. És ami ott nem jelent meg, az megtalálható a Tájoló c. lapban. Elsőként hadd szóljak az Alapszabályunkról, ami kiállta az idők próbáját és nem volt akadálya tevékenységünknek, segített minket. Fel tudnék sorolni egy-két kiigazítani valót, de egy belső sportági jogi alap állandó változtatása nem célszerű, mert a bajok gyökere nem abban rejlik. A mindenkori közgyűlés bölcsességét jelzi, hogy akár, a nem sportszervezetek tájfutó csoportjainak tagsági jogosultsága, akár a szakosztályi pontverseny alapján történő személyes részvétel tárgyában, vagy éppen az igazolásrajtengedély szabályzása esetében egy egyszerű értelmezéssel, vagy határozattal áthidalta azt, amire négy éve még nem gondolhattunk. Más a helyzet az egyéb szabályzatokkal, sőt gyakorlatokkal, amiről beszámolóm végén, az elnökség munkája keretében kívánok szólni. Örömmel jelenthetem a Közgyűlésnek, hogy minden megyében és természetesen Budapesten működik szövetségünk, de van helyi szövetség Kőbányán és Sopronban és vannak olyanok is, akik nem tagsági joggal, de léteznek, élnek, most kívánnak megalakulni. Egyesületeink száma a mandátumvizsgáló bizottság legfrissebb adata szerint 136! Tudom, vannak akik a megszűnés szélén vagy éppen állapotában vannak, de tudom, hogy vannak frissen alakultak, akik év végén kívánnak belépni. Tessék áttekinteni a tagnyilvántartó bizottság jelentését: egyértelmű, ez a sportág él.