Tájfutás, 1994 (25. évfolyam, 1-8. szám)

1994 / 1-2. szám

XXV. ÉVFOLYAM A MAGYAR TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓ SZÖVETSÉG LAPJA 1-2. szám T A J F UT A S Túl közgyűléseken, ünnepeken, adóbevallásokon és -fizetéseken, túl a visszatekintéseken és élet­­formaváltozás-fogadkozásokon a szerkesztő átolvassa a tartalom­­jegyzéket és felidézi emlékeit, de csak magának. A sport napsütötte oldalát mutatják a lap oldalai. Leg­alábbis a szerkesztő olvasatában, akinél lehet, hogy ez védekezés a mindennapok kullancscsípései el­len. A szerkesztőségben, vagyis a szövetségben karácsony előtt már nincs nagy nyüzsgés, de az utolsó napon ketten jönnek, gyerekek, térképért. Egy-két dolog kellene. De az árusítás kedden van. Kará­csony után. Mondja a leány: az apukámnak venném. Karácsonyra. És mondja az apuka nevét, az egykori válogatott testvérpárosnak, az ifikeretet megjártnak nevét. A fiú csak néhány térképet szeretne, régebbieket is. És előkerülnek régi jegyzőkönyvek térképmellékletei, lakásszámra. És lesz újság, könyv, régi-új térkép. Azóta sem kérdez­tem az apukát, hogy milyen volt a Karácsony. A szerkesztő meg nem tehet arról, hogy a tavalyi évről éppen egy ilyen emlék maradt meg benne. Ez ellen nem is akar vé­dekezni. Ezért érdemes szerkesz­­eni és térképszeretet plántálni. Ezért lesz jó úgy vissztekinteni az első magyar verseny 70. és a Szövetség 25. születésnapján 1995. januárjában, hogy a múlt tükrében a jelent­és kissé patetikusan: a jövőt lássuk! Mert van ott jövő, ahol nemcsak ranglistapontok, minősí­tések, egymásra mutogatások, átiga­zolási értelmetlenségek vannak, hanem helye van annak a szere­tetnek, amivel az apukának, az apukáknak tájfutó térképpel, könyvvel, újsággal lehet örömöt szerezni, ahol a sport valahogyan több lett, és talán mi is. Elnöki beszámoló az 1993. december 11-iki közgyűlésen A Magyar Tájfutó Szöv­etség elnöksége nevében szeretettel köszöntöm az 1993. évi, immár második közgyűlésünk minden résztvevőjét, a szövetségek, egyesületek, szakosztályok meghív­ott képviselőit, sportolóinkat, a sajtó munkatársait. Erre a közgyűlésre jelentős előkészítő munka után került sor és immár második alkalommal találkozhatunk a katonai oktatás egyik fellegvárában, a Bolyai János Katonai Főiskolán, amely annak a Bolyai Jánosnak nevét viseli, aki Bolyai Farkas fiaként, mint hadtudós, hadmérnök dolgozott. A néhány nap híjján immár négy éve működő, négy éve megválasztott elnökség és a magam nevében is be kell számolnom néhány dologról. Egy elnökségi ciklus lezárult, de a sportág, az egy­esületek, a szakosztály­ok, a diáksportkörök működése folyamatos, más időrendhez igazodik. Az élet, a sport folyamatosságához. Ezt a folyamatosságot szolgálja ezen közgyűlés is Szomorú emlékezéssel kezdődik minden közgyűlésünk. Az életből távoztak, de nem közülünk; egy perc néma felállással emlékezzünk az elhunytakra, Slezák Istvánra aki két évtizedig volt a szövetség elnöke, Szász Károlyra a legendás egykori verseny­bíróra, sportvezetőre és Varga Lászlóné versenybíróra. Az élet megy tovább és de ezért szükséges néhány kérdésben visszatekinteni az eltelt időszakra, leginkább azért, hogy adalékul, hibáink tanulságul, eredményeink érvként szolgáljanak a minket követőknek. Beszámolómtól ne várjanak teljességet, hiszen minden egyes közgyűlésen, országos értekezleten megvitattuk és megtárgyaltuk eredményeinket, gondjainkat, problémá­inkat és beszámoltunk azokról a feladatokról, amelyeket a közgyűlés ránk szabott. Ezért e beszámoló nyilván csak az idei év távlatából tekint vissza, és a lefontosabb felada­tokat kívánja kiemelni. Megtehetném, hogy elnöki beszámolómban mindenről szóljak valami keveset, de ez alól úgy vélem felmentenének, és felmentést ad a Tájfutás legu­tóbbi négy évfolyama, amely­ben máshol nem tapasztalható részletességgel számoltunk be elnökségi ülésekről, bizottsági munkákról. És ami ott nem jelent meg, az megtalál­ható a Tájoló c. lapban. Elsőként hadd szóljak az Alapszabályunkról, ami kiállta az idők próbáját és nem volt akadálya tevékeny­ségünknek, segített minket. Fel tudnék sorolni egy-két kiigazí­tani valót, de egy belső sportági jogi alap állandó változtatása nem célszerű, mert a bajok gy­ökere nem abban rejlik. A mindenkori közgyűlés bölcsességét jelzi, hogy akár, a nem sportszervezetek tájfutó csoportjainak tagsági jogosultsága, akár a szakosztályi pontverseny alapján történő személy­es részvétel tárgyában, vagy éppen az igazolás­rajtengedély szabályzása esetében egy egyszerű értelmezéssel, vagy határozattal áthidalta azt, amire négy éve még nem gondolhattunk. Más a helyzet az egyéb szabályzatokkal, sőt gyakorlatokkal, amiről beszámolóm végén, az elnökség munkája keretében kívánok szólni. Örömmel jelenthetem a Közgyűlésnek, hogy minden megyében és természetesen Budapesten működik szövetségünk, de van helyi szövetség Kőbányán és Sopronban és vannak olyanok is, akik nem tagsági joggal, de léteznek, élnek, most kívánnak megalakulni. Egyesületeink száma a mandátumvizsgáló bizottság legfrissebb adata szerint 136! Tudom, vannak akik a megszűnés szélén vagy éppen állapotában vannak, de tudom, hogy vannak frissen alakultak, akik év végén kívánnak belépni. Tessék áttekinteni a tagnyilvántartó bizottság jelentését: egyértelmű, ez a sportág él.

Next