Új Tükör, 1986. október-december (23. évfolyam, 40-52. szám)
1986-10-05 / 40. szám
KEI MUH VEIM EGYKORI HYZEHELYE Az 1849. október 6-i kivégzés után a hozzátartozók mindent megtettek halottaik megszerzéséért, illendő eltemetéséért. Howiger generális, aradi várparancsnok hivatalosan elzárkózott ugyan a kérés teljesítésétől, magánúton azonban a kérelmezők tudomására hozta, hogy a holttestek titokban való elszállítása elé nem gördít akadályt. Haynau első aradi politikai foglya, az 1848-as kormánybiztos, mácsai birtokos Csernovits Péter (1810—1892) fogsága alatt is igyekezett — a lehetőségekhez képest — segíteni rabtársain, mindenekelőtt a rokon Damjanich Jánoson és a jóbarát Lahner Györgyön. Gondoskodó igyekezete a szomorú esemény után sem szűnt meg: komornyikjának, Zsiradó Jánosnak száz aranyat adott, hogy Damjanich holttestét mindenáron, Lahnerét pedig hacsak lehetséges, vásárolja meg a hóhértól. Ha nem is zökkenőmentesen, de a vállalkozás sikerrel járt (a hóhér ugyanis csak Damjanich sírgödrére emlékezett, Lahnerére nem, így háromnégy kivégzett nyughelyét is megbolygatták) . 1849. október 7-én, éjjeli egy órakor érkezett Mácsára (az Arad megyei község ma: Macea) az a szekér, amely a két tábornok holttestét szállította. Október 9-én hajnali 2 órakor, a kastély parkjában lezajlott temetésen hatan voltak jelen: Csernovits, Rátky gazdatiszt és felesége, a komornyik, Lahner legénye és a béresgazda. Végtisztességként három miatyánk szolgált, a sírgödröt betemették, a földet elsimították, nehogy munkájuknak nyoma maradjon. 1862-ben a tízezer holdas mácsai birtokot a Károlyiak vették meg. „Gróf Károlyi Tibornak igen tisztelt neje későbben az időközben elhanyagolt sírt... ismét helyreállíttatta, s emlékoszlopot állíttatván azt... a legnagyobb gondozásban részesíti” — emlékezett Csernovits 1890-ben. 1970-ben a nyughelyét még vaskerítés vette körül, aminek jelenleg nyoma sincs. 1974-ben ugyanis a két vértanút exhumálták, hogy Aradon, a közös sírban ismét „együtt lehessenek” társaikkal (óhatatlanul felmerül a kérdés: vajon hányan, s kik voltak jelen a kihantolásnál ?). A mácsai kastély ma árva és fogyatékos gyermekek otthona. Az épület pusztulóban, de a parkra — talán a munkaterápiás gondozásnak köszönhetően — még óvó kezek vigyáznak. Arra az oszlopra is, amelyen csak annyi áll: „Damjanich, Lahner, 1849. okt. 6 ”. VARSÁNYI PÉTER ISTVÁN RUTTKAI ÉVA Május 26-án játszották utoljára Az öreg hölgy látogatása című Dürrenmatt darabot a Vígszínházban. A színházban a legtöbben tudták, hogy ez nemcsak a múlt évad utolsó „Öreg hölgy”előadása , hanem valóban AZ utolsó, ismervén a címszereplő Ruttkai Éva hosszú ideje romló egészségi állapotát. A rossz hírek gyorsan szállnak, tudta ezt a közönség nagy része is, és ezen a májusi napon, a Dürrenmatt-mű 36. előadásán a nézőtérről annyi virágcsokrot dobtak fel Ruttkai Évának, mintha aznap lett volna a produkció premierje. Mosolyogva és könnyekkel a szemében mondta a művésznő kollégáinak: „Látjátok, ez a nagy boldogság! Az orvosok azt akarják, hogy ne játsszam többé, a pihentetésemmel vélik meghosszabbítani az életemet. Nem tudják, hogy én akkor élek igazán, éppen attól maradok életben, hogy játszom!” A játék volt az életeleme csakugyan, és ezt olyan korán kezdte, mint kívüle talán az egész világon senki: két éves korában lépett először színpadra. Egész gyermekkorát végig játszotta Lakner bácsi társulatában, majd a Vígszínházban, amelynek — rövid kitérő, néhány Nemzeti Színház-beli évad közbejöttével — élete utolsó percéig tagja volt. Tagja? Ünnepelt primadonnája, úgyszólván első perctől kezdve — talán a gyermekszínészi múlt miatt esett úgy, hogy Ruttkai Éva sohasem volt epizodista, sem kezdő, vagy valamiféle mellékalak. A színház mindig róla szólt, s az utóbbi négy évtizedben ő volt ennek az országnak az igazi — prózai — primadonnája. A SZÍNÉSZNŐ, csupa nagybetűvel, tetőtől talpig. Félreértés ne essék: nem allűrjeiben, valamiféle mesterkélt magatartásformában, ellenkezőleg. Csaknem négy évtizedig volt személyes jó ismerősöm, és állíthatom, kevés természetesebb, kedvesebb, emberségesebb embert ismertem nála. Másképpen volt színésznő és primadonna, a lényében hordozta hivatását. Korunkban bizonyára voltak, vannak ugyanolyan, vagy akár jobb színésznők is nála — csak éppen olyan nem volt senki, ilyen egyedülállóan, elbűvölően Ruttkai Éva . .. Kegyetlen volt hozzá a sors, hogy ilyen fiatalon mérte rá a gyógyíthatatlan betegséget. Ám kegyes is volt hozzá a sors, mert Júliától Zikáig, A testőr színésznőjétől a Három nővér Másájáig csodálatos szerepeket kínált fel neki. Senki sem játszhat el mindent, amit szeretne és tudna, ahhoz egyetlen színészi élet mindig túl kevés — Ruttkai Éva azonban nagyon sok mindenben, és minden oldaláról felragyogtathatta ezerszínű tehetségét, színpadi és film- és rádió- és televízióbeli szerepek változatos gazdagságában. Amikor a Lumiére testvérek megrendezték első mozivetítésüket, amikor a televízió számomra ismeretlen feltalálója megtartotta első bemutatóját, nyilván egyikük sem gondolt rá: találmányuk arra is jó lesz majd, hogy megőrizze a színészi játék varázslatát. De jó, hogy így történt, milyen nagyszerű érzés, hogy Ruttkai Éva egyedülvaló művészetét filmjei, tévéjátékai révén kései korok is élvezhetik majd. Nem kell nekik csupán a mi becsületszavunkra elhinniök, hanem maguk is meggyőződhetnek róla, milyen csodálatos színésznő járt itt köztünk ezekben az évtizedekben. BARABÁS TAMÁS Ruttkai Éva civilben ... ... és Hegedűs D. Gézával a Találkozás című drámában KELETI ÉVA FELVÉTELEI