Uj Magyarság, 1939. január (6. évfolyam, 1-25. szám)
1939-01-26 / 21. szám
CSÜTÖRTÖK, 1939 JANUÁR 26 A fasiszta Olaszországot ismertető tudományos előadássorozat keretében január 27-én, pénteken este fél hét órakor tartja a mediterrán munkaközösség harmadik előadását a budai Vigadó nagytermében (II., Corvin-tér). Ez alkalommal Berdin Kálmán dr., a munkaközösség ügyvezetője értekezik „A fasizmus politikai szervezete” címmel. Részletesen ismereti azt a politikai szervezetet, mellyel Mussolini megvalósította Olaszországot nagyyátevő eszméit. A magyar közönség így eddig a legnagyobb figyelemmel fordult a, baráti Olaszország minden élet jelen«.."* felé s különösképpen érdekli az a ’egyszerűen működő politikai szervezet, mely módot adott a fasizmus eszméine/ megvalósítására. Berdin Kálmán év-^en át behatóan tanulmányozta a legú-'^b államalakult^ek belső' szervezeti kérdéseit s a munk^özösségen belül ennek kérdezrelie a szék előadója. A pontos előadás látogatása díjtalan.íj $5 ifrao £!*& rma Sá JR hétfőn est* cgv irat.ok@ aSlW&SjS^lgg kai tMt irattára g , * a becafelut.es megtalálót B Kérjük, b' /ry a tálkát üllői út 13. .szám alatt H magas jutalom ellenében adja át. 7- 0i tisztikart választott a Kálvin- szövetség. Szerdán este tartotta, köjjgyug a magyar Kálvin-szövetség semáta utóan elnöklésével. Bilkey-Papp István tumája után az elnök bejelentette, hogy H Ravasz László püspök lemondott nagyi ■elfoglaltsága miatt a szövetség irányításáról, majd dparentálta Torzsay - Biber Gyulát. Beszéde további során Bernát István az Oxfara-mozgalom terjedéséről, s azsidókérdés küszöbönálló megoldásáról emlékezett meg. Peres István igazgatói jelentését terjesztette elő, azután Dabasi-Haláss .■Lajos indítványára a szövetség új lelkészelnökévé Szabó Imre esperest választotta meg a közgyűlés. Az új elnök megköszönte a bizalmat és rámutatott arra, hogy a kálvinizmus gondolatrendszerét és gyakorlati alapelveit érvényesíteni kell a mindennapi életben. A tisztúijítás során világi al-elnök lett Darányi Gyula egyetemi tanár, elnök Bernát István, alelnök Bilkey-Papp István. Dabasi-Halász Lajos, igazgató Peres István, titkár Bernát Gyula dr., jegyző Virág Gyula dr.— A mindennapi élet gondjai és küzdelmei között segédkezet nyújt számotokra: az életbiztosítás. — Beosztás a kassai erdőigazgatósághoz. A földmívelésügyi miniszter Glock Géza aki. erdőmérnök, volt főerdőmérnököt, ideiglenesen beosztotta a kassai erdőigazgatósághoz. ACuAv3dierWiA. Ahin dragée, Biztos. Olcsót — Agyonlőtte szerelmesét, aztán önmagával végzett. Kaposvárról jelentik: Schutzbach József 19 éves Zics községbeli gazdaifjú szerelmes volt Rédli Zsuzsánna 17 éves leányba, aki viszonozta a fiú érzelmeit. A szülök a fiatalok barátságát nem nézték jó szemmel, ezért azok elhatározták, hogy megválnak életüktől. Schutzbach József magához vette apja vadászfegyverét és Rédli Zsuzsannával kiment a szőlőben lévő pincébe; ott a fegyverrel agyonlőtte a leányt, majd önmagát lőtte fejbe. Másnap reggel indultak a szerelmesek megkeresésére. Feltörték a lezárt pincét, ahol a leányt holtan, szétroncsolt fejjel találták. Schutzbach József fejéből még akkor is patakzott a vér. Gépkocsin a kaposvári kórházba szállították, de életben maradásához nincs remény. Búcsúlevelükben bejelentették, hogy tettüket közös elhatározással követték el. SERDÜLŐKNEK ERŐFORRÁSA A MINDENNAPI OVOMALTINE ! Halálozás Vitéz Szatmáry József dr. törvényszéki bíró, emléklapos százados életének 57-ik évében Budapesten január 25-én meghalt. Pénteken, január 27-én déután 14 órakor temetik a X. kerületi köztemető halottasházából a római katolikus egyház szertartása szerint, a temető vitézi parcellájában. Lévai József dr. udvari tanácsos, ny. kórházigazgató, az újságírók szanatóriumegyesületének megalapítása óta sebészorvosi tanácsadója, január 24-én Budapesten elhunyt. Temetése január 26-án, csütörtökön délelőtt 11 órakor lesz a farkasréti temetőben a római katolikus egyház szertartása szerint. Tamás János aki. erdőmérnök, a szegedi erdőhivatal vezetője, január 24-én 47 éves korában elhunyt. Január 26-án délután fél 4 órakor temetik a szegedi belvárosi temető ravatalozójából a róni. kát, egyház szertartása szerint. Fotokópia-okmányfénykép: Rád, Teréz-körút hét. Telefon: 114—349 és 116—455. Oktalanság lett volna, ha a magyarság feladja jogait Sepsiszentgyörgy, január 25. A brassó megyei Hosszúfalu úton, most a háromszéki Nagyborosnyó és Nyújtód községekben tartották meg az erdélyi gazdasági egylet által rendezett téli gazdatanfolyamok záróvizsgáit. Mindkét községben megjelent a vizsgán Szász Pál dr., az Ege elnöke is, aki tudvalevőleg Bánffy Miklós gróffal, Bethlen György gróffal és Gyárfás Elemér dr.-ral együtt aláírta a bukaresti kormány és az erdélyi magyarság között legutóbb létrejött megegyezést. Szász Pál dr. a vizsgákra összegyűlt székely gazdák előtt nagyobb beszédben ismertette a bukaresti, megegye■sést és többek között ezeket mondotta: — Nemrégiben rendelettövény jelent meg, amely az eddigi népképviseleti rendszert új alapokra helyezi. A foglalkozási ágak választják meg ezentúl azokat a polgárokat, akik szakmai, közigazgatási és parlamenti vonatkozásban érdekeiknek szószólóivá válnak. A törvény szerint, csak azok lehetnek választók és választhatók, akik a nemzeti újjászületés arcvonalának tagjai. Az erdélyi magyar gazdatársadalom, de az egész magyarság részt kíván venni az ország életének irányításában és a nemet építő munkában. Komolytalan lett volna, ha a magyarság egyszerűen feladja jogait és kijelenti, hogy nem él törvény adta jogaival. Azt hiszem, nincs sorainkban egyetlen olyan józandejű ember, aki ilyesmire gondolhatott is volna. Éppen ezért megbeszéléseket folytattunk s a nanokbim Bukarestben alá is írtuk azt az egyezményt, amely a romániai magyarságnak a nemzeti újjászületés arcvonásába való belépését szabályozza. Ez a megállapodás komoly haladást jelent a kisebbségi kérdés rendezése szempontjából. A magyarság önálló etnikai egységként alakítja meg a kisebbségi alosztályt, külön tisztikara lesz s a legfelső tanácsokban 11 taggal képviselteti magát. A kormány engendélyezte a magyar népi közösségi szerv megalakítását és ezáltal elismerte, hogy a romániai magyarság közössége etnikai egységet alkot. Ilyenformán megszületik az országos jellegű, átfogó magyar népi szervezet, amely felöleli életünk valamennyi kérdését és annak irányítója lesz. Természetes, hogy ez alkalommal számos más fontos kérdést is megtárgyaltunk és a kormány garanciát vállalt arra, hogy kötelezettségeinek eleget tesz. A magyar gazdatársadalomnak tehát most elsőrendű kötelessége, hogy egységesen és fegyelmezetten belépjen a nemzeti újjászületés arcvonalába, hogy az áremelkedést mi okozta: szállítási nehézségek, adók, illetékek emelése, vagy más körülmények játszottak közre az áremelkedésben. Mik a behozatal nehézségei? Arra is adatokat kér a kamarán keresztül a minisztérium, hogy milyen a városi és falusi lakosság vásárlóképessége foglalkozási ágak, esetleg társadalmi rétegezettség szerint. A falusi lakosság szempontjából fontos annak tisztázása, hogy a gazdatársadalom az őstermelési cikkek árából tudja-e fedezni napi szükségleteit? Végül a tőke forgalmáról, a pénzpiac helyzetéről, a tőkének új vállalkozások támogatásával való szerepéről is felvilágosítást kér a minisztérium s fel kell tüntetni, ,mi az oka annak, ha a tőke visszavonul a piacról. Marosvásárhely élet A REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG FIGONDNOKA NAGY ENDRE KOLLÉGIUMI IGAZGATÓ LETT A református egyházközség most tartotta meg azt a közgyűlését, amelyen a tisztjétől visszavonult Bodolla Ferenc dr. főgondnok utódát választották meg. A gyűlést Adorján Gábor vezető lelkész nyitotta meg, s bejelentette, hogy a kiküldött bizottság Nagy Endre kollégiumi igazgatót jelölte a főgondnokságra. A közgyűlés egyhangú felkiáltással tette magáévá a bizottság javaslatát, azután küldöttség hívta meg Nagy Endrét a terembe. Az új főgondnok megköszönte az egyházközség bizalmát, és hangoztatta, hogy minden törekvését az eklézsia belső békéjének és egységének megőrzésére fordítja, majd arra kérte az egyházközség vezetőit és tagjait: bármilyen nehézségek között is, a szeretet és megértés nevében végezzék munkájukat. STATISZTIKA KÉSZÜL MAROSTORDA VÁRMEGYE GAZDASÁGI ÉLETÉRŐL A bukaresti nemzetgazdaságügyi minisztérium rendelkezésére a kereskedelmi és iparkamara a napokban fontos adatgyűjtési munkálat elvégzésére szólította fel a helybeli érdekképviseleteket. A vonatkozó körlevél azt kéri az érdekképviseletek vezetőitől, tegyenek jelentést elsősorban a kereskedelem mai helyzetéről, mind a nagy, mind a kiskereskedelem szempontjainak figyelembevételével, különös tekintettel az élelmiszer és a falvak szükségletére szánt árucikkek árhullámzására. Ha az árak emelkedtek volna az elmúlt év folyamán, rá kell mutatni arra. Az aradi római katolikus gimnáziumnak Bukarest nem adta meg a nyilvánossági jogot Arad, január 25. Az aradi római katolikus gimnázium elöljárósága annak idején több izben is kérte a bukaresti kultuszminisztériumtól az intézet nyilvánossági jogának visszaadását. A kérésekre most érkezett meg a válasz, amelyben a minisztérium közli, hogy a gimnáziumtól a nyilvánossági jogot megtagadja. Egész Erdélyben visszatetszést és elkeseredést szült a magyarság körében a döntés, amely elé pedig reménykedve néztek, hiszen az aradi katolikus társadalom erején felüli áldozatkészségének adta tanújelét, amikor az iskoláit a legmodernebb elvek alapján felszerelte. Annak idején ugyanis azzal az ürüggyel vonták meg a gimnáziumtól a nyilvánossági jogot, hogy felszerelése hiányos és elavult. A bukaresti kormány és az erdélyi magyarság vezetői között nemrég történt megállapodás is táplálta a reményeket s nem mert volna kételkedni senki, hogy a gimnázium rövidesen visszakapja törvényben biztosított jogát. Az egyházközség az elutasító végzés kézbesítése után ülést tartott, amelyen Pacha Ágoston püspökhöz feliratot szerkesztettek. A felirat utal arra, hogy a nyilvánossági jog megvonása elnépteleníti az iskolát s ezzel az egyetlen magyar tannyelvű középiskola kapuit bi kell zárni. Széll Lajos dr. és Patetz Béla dr. elkeresték az ügyben a prefektust is, aki előtt részletesen feltárták, milyen elkeseredett hangulatot teremtett a minisztérium rideg elzárkózása a magyar társadalom körében. Különös vadászsze- U 41S 500.mm renesetlenség érte Tusnádfürdő fiatal igazgatóját, Albert Lászlót. A fürdő környékén az utóbbi napokban farkasok tűntek fel s az igazgató döghússal csapdába akarta csalni a vadállatokat. Kedden délben észrevette, hogy nagyobb farkascsorda közeledik a csapda felé, mire rögtön odament és a farkasok közé lőtt. Az egyik hatalmas állatot leterítette, a többi pedig elmenekült. Amikor odalépett a lelőtt farkashoz, a megsebzett állat ráugrott. Albert Lászlónak már nem volt ideje arra, hogy lőjjön és puskatussal támadt a vadállatra, közben azonban elsült a fegyver és a golyó altestébe fúródott. A szerencsétlen fiatalembert haldokolva szállították a Csíkszeredai kórházba, ahol rövidesen kiszenvedett. an, Al Pimp Kidé községben, életének mucdlum kilencvenegyedik esztendejében, rövid szenvedés után elhunyt Fülöp Mózes nyugalmazott unitárius lelkész. A pátriárkális életkort megért lelkészt még Kriza János unitárius püspök, a „Vadrózsák” összegyűjtője szentelte pappá, csaknem hetven évvel ezelőtt. Fülöp Mózes hatvan esztendőn keresztül volt a kidéi unitáriusok lelki gondozója. A két emberöltőnyi idő alatt hívei iránt mindig atyai jóindulatot, szeretetet és jóságot tanúsított. Temetése szerdán délután volt Kidében. A szertartást Kiss Elek dr., egyházi főjegyző, püspökhelyettes végezte. 9 Jó minőségű jgps? CIPŐKET A VASAK ALKAT. M A VA I, MÉLYEN LESZÁLLÍTOTTABBAN VÁSÁROLHAT KALLA BIxipaMHAZ-KOBLT 7 — Nagy hóviharok Angliában. London- ből jelentik: Az angol fővárost és Anglia keleti megyéinek túlnyomó részét rendkívül heves hóviharok seprik végig. London utcáit egy láb magas hótakaró borítja. A közlekedés sok helyen megakadt. A vonatok csak nagy késéssel érkeznek be Londonba. Több helységet magas hótorlaszok szigeteltek el a külvilágtól. Számos országúton hosszú sorokban állnak a házmagas hótömbökben elakadt gépkocsik. Téli szőnyegvásár HLEifí Myssus il.a]os u. 2 d.esz. leszállított arak: óriási VÁLASZTÉK MINDENFAJTA SZŐNYEGBEN Agyonlőtte magát Borsody Lásló vívómester. Szerdán délben a Fő utca 40 számú ház első emeletén lévő lakásában agyonlőtte magát Borsody László ny. alezredes, a neves katonai vívómester. Borsody a háború előtti években a bécsújhelyi katonai akadémián volt vívósegédoktató, a háború után Budapestre került, ahol egy ideig a Mac-nak, majd pedig a honvédtiszti vívóklubnak és a Ludovikának volt vívómestere. A magyar vívásnak nemzedékeket nevelt s az ő keze alól, került ki Terstyánszky Ödön és Jekelfalussy Pillér György, a két világbajnok tiszti kardvívó. Borsody László az utóbbi időben rendkívül idegesen viselkedett, ami feltűnt barátainak és ismerőseinek is. Úgy látszik, régebben elhatározta, hogy végez magával. Öngyilkosságát gazdasszonya fedezte fel. Szerdán délben mikor belépett a vívómester szobájába, átlőtt fejjel, arcraborulva találta gazdáját. Borsody László búcsúlevelet nem hagyott hátra, holttestét a törvényszéki orvostani intézetbe szállították. „A cseh-szzlovák törvények és rendeletek magyarnyelvű kiadása megrendelhető ..TATRA'-’ könyv- és lapkiadónál. Budapest, VIII. ker., Szilágyi utca 2. — Halálos szerelmi tragédia a Sándorutcában. Szerdán délelőtt a Sándor utca 15. számú házban halálosvégű szerelmi dráma játszódott le. A bérház egyik elsőemeleti lakásának bérlőjét, Scheirich Katalin harmincötéves bútorfényező munkásnőt régi udvarlója, Urbán Kálmán negyvenéves sofőr agyonlőtte. A gyilkos szörnyű tette után maga ellen fordította fegyverét és halántékon lőtte magát. A mentők reménytelen állapotban szállították kórházba. A rendőrség megindította a nyomozást. Vigyázat! A Darmol hashajtót utánozzák. Ügyeljen, mert minden tablettán a „DARMOL“ szónak és T alakú bevágásnak kell lenni. Kimondottan eredeti csomagolásban kérje. «»I IUI———»M——a——— — Polgári iskolai helyettes tanárok kinevezése. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Holló Sándor jánosházi, Kántor Antal paksi, Urányi István békéscsabai, Kardos József nagykátai, Burány Nándor diósgyőri, Berzy András egri, vitéz Gombár Lajosné Léh Hona bácsalmási, vitéz Somfai László székesfehérvári, Nagy Emma dunaharaszti és Padányi Viktor a kecskeméti községi polgári fiúiskolához beosztott polgári iskolai óradíjas helyettes tanárokat rendszeresített állású polgáriiskolai helyettes tanárokká nevezte ki. SZALMÁS LOTRAGYA helyszínre szállítva eladó. Telefon este 7 órától: 296—2 89. — A volt telepes-birtokok szétosztása az Ipolysági járásban. Az Ipolysági járás területén megkezdődött a volt telepes-birtokok szétosztása. Az igénylők 1—5 holdas kisbérleteket kapnak. Ugyancsak megkezdődött a földmívelésügyi minisztérium kedvezményes vetőmag- és gyümölcsfa-akcióra. — Szülök figyelmébe! Nagy gyakorlattal rendelkező szakképzett tanár vagy tanárjelölt instruktort, korrepetitort, nevelőt kérjen bizalommal a bölcsészettanhallgatók segítőegyesületétől (Budapest, VIII., Múzeum-körút 6—8, II. udvar). Hivatalos órák délelőtt 9 1-ig, telefom: 135-236. A tagok helyben (esetleg vidéken is) vállalnak oktatást. A közvetítés díjtalan.