Üst, 1977 (23. évfolyam, 1-23. szám)
1977-04-27 / 8. szám
Egy brigádvezető visszatekint Merre vezessen tovább a szocialista brigádok útja? Milyen célokat, milyen feladatokat sugallnak a két évtizedes múlt eseményei és mit követel a jövendő? — A szocialista brigádvezetők V. országos tanácskozásának két napja alatt az országos nyilvánosság előtt kerestek és találtak választ ezekre a kérdésekre. — Igazán hasznosnak. Igazán gyümölcsözőnek mégis akkor tekinthetjük a több száz brigádvezető közös eszmecseréjét, ha az ott felvetődő kérdéseket, az ott megszületett válaszokat iden-külön is átgondolják, különkülön is értékelik-viszonyítják, minden kisebb kollektívában. Ha a közösen kialakított állásfoglalás mérlegére teszik a szűkebb környezetben szerzett, személyes tapasztalatokat is. — Beszélgetésünk során erre kértük Klág Bélát, a tűzálló gyárrészleg gépészeti üzemének csiszolóját, a Petőfi Sándor szocialista brigád vezetőjét is, aki, mint a Dunai Vasmű küldötte, a tanácskozás elnökségében ülve vett részt a tanácskozás munkájában ... — „Szocialista brigád” mikor és hol találkozott ezzel a fogalommal először? — ötvenkilencben, a honvédségnél. Ott újságolta az egyik politikai foglalkozáson a századparancsnokunk, hogy a Szovjetunióban szocialista brigádok alakultak. Rá néhány hónapra, már az új esztendő februárjában vagy márciusában pedig jómagam is egy ilyen szocialista brigádban dolgoztam, a jelenlegi munkahelyemen. — Hívták, vagy ön ajánlkozott? — Ezt már nem tudnám pontosan megmondani. Valaki feldobhatta az ötletet, mi, többiek pedig kaptunk rajta és gyorsan megvalósítottuk — nagyon jól működő KISZ-alapszervezetünk volt, a jó ötletek, a hasznos kezdeményezések mellett nem kellett sokáig agitálni. — Vissza tud emlékezni még arra, hogy milyenek voltak az üzemi állapotok a szocialista brigádmozgalom születése idején, ott a gépészetnél? — Nagyon-nagyon öreg, transzmissziós gépeink voltak, amelyeken még kézzel vittük előbbre a késtartókat. Azóta sokkal modernebb gépeken dolgozunk — és sokkal többel! Akkoriban egy marógépünk volt csak — most kettő. Egy csiszológépünk — most négy. S ami a legérdekesebb: az üzem létszáma nem nőtt, hanem éppen fordítva, csökkent a régi időkhöz viszonyítva. — Ez meg hogyan lehetséges? — Itt mutatkozik meg többek között a szocialista brigádok ereje: nálunk már tizenöt esztendős gyakorlat az, amit a Pamutfonóipari Vállalat kaposvári küldötte újságolt el a tanácskozáson, hogy egyre több az univerzális dolgozójuk, akik két vagy több gép kezeléséhez értenek. Nálunk ez kivétel nélküli minden brigádtagról elmondható, sőt, a legtöbbünk egyszerre több gépen dolgozik: aki mondjuk egy lassúbb tempójú marógép mellett áll, az vállal mellette még egy gyalugépet is. Vagy egy vésőgépet. — S ami a munkafeltételeket illeti? — Azok is sokat javultak: az új öltözőnkben a régi három helyett kilenc zuhanyozó rózsa van. Van szódavíz-automatánk, két hűtőszekrényünk, étkezőfülkénk — elmúltak azok az idők, amikor még a satupad volt az ebédlőnk... — Ha azt mondom: „kulturális élet” — mi jut eszébe a hatvanas éveket felidézve? — Mindenekelőtt a „Szakma Ifjú Mestere"-mozgalom. Volt olyan év, hogy hárman is elnyertük ezt a címet a brigádból. Aztán a kirándulások: Esztergom, Miskolctapolca, ahová bérelt busszal utazott el az egész brigád. Aztán a bálok, amelyeket a vállalat kultúrtermében rendeztünk meg. — Közéletiség? — Igaz, hogy nem mint brigádtagok, de mint kiszesek, a mi brigádunk is részt vett még a termelőszövetkezetek szervezésében. Fülöpszállásra, Mezőfalvára utaztunk. Emlékszem, elindult a vonat és amíg az út tartott, mi végig nótáztunk. Ilyesmi bizony elképzelhetetlen manapság. — Szürkül talán a brigádmozgalom? — Mutatkoznak olyan jelek, amelyek érvül szolgálhatnak egy ilyen megoldáshoz. A tanácskozáson sok szó esett a formális elemek eluralkodásáról, s ehhez hasonló jelenségeket magam is tapasztaltam már a brigádvezetői gyakorlatom során. Előfordult például, hogy hátrányba kerültünk egyik alkalommal a negyedéves értékelésnél, pusztán azért, mert elfelejtettük beírni a brigádnaplóba, hogy teljes létszámmal részt vettünk a termelési tanácskozáson. Nem volt beírva, aztán úgy tekintették mintha nem is lettünk volna ott — az ilyesmi természetesen letöri a brigádtagok ambícióit. Mégis, a véleményem szerint nem az elszürkülés, hanem éppen ellenkezőleg az élénkülés a jellemzőbb és az erősebb tendencia a szocialista brigádmozgalomban. — Mi bizonyítja ezt? — Csak a mi brigádunk példáját említem, amelynek tagjai az utóbbi három esztendőben kereken harminc újítást adtak be. Talán nem túlzás levonni ebből azt a következtetést, hogy erősödik az emberekben a saját munkahelyükhöz való kötődés, az úgynevezett tulajdonosi érzület. Számtalan más jelenség is alátámasztja ugyanis ezt a megállapítást. Az elvégzett munka minősége például: a selejt százaléka nálunk csak századokban mérhető és a kifogástalan munkát másoktól is megköveteljük. Aki elront például egy munkadarabot csupán azért, mert a műszaki rajzoló megfeledkezett bejelölni valamilyen módosítást, az fel van háborodva és ezt szóvá is teszi. A múltkoriban írt az újság egy tizennégymillió forintos fogazógép sorsáról, olyan megjegyzés kíséretében, hogy lám, a kicsire is érdemes odafigyelni! A brigád tagjai a legközelebbi termelési tanácskozáson felvetették: kinek lehet „kicsi ügy” ekkora érték sorsa?! — Az én megítélésem szerint ezek a jelenségek mutatják meg a szocialista brigádmozgalom igazi arculatát. Erre utal a határozat is, ennek az útnak a folytatására, amikor azt sürgeti, hogy „a szocialista brigádok" a korábbiaknál gyorsabban lépjenek előbbre a közösségi gondolkodásban, a művelődésben, életünk szocialista alakításában .. Káposztás János Ál az tudja, ember tanulja: Kamill és társai a vasműben Hazánk — hála a szerencsés geológiai és klimatikus viszonyainak — olyan, akár egy kétszintes patika. A föld felszíne alól több mint félezer gyógyforrás tol elő, a felszínén pedig mintegy ezer olyan fű- fa- virág található, amelynek ugyancsak van gyógyító hatása. A vadon élő állatok „tudják, hogy a sok legelni való közül mit kell keresniük, ha valamelyik fáj és mi az, amihez nem nyúlhatnak, mert mérges. Az embereknek viszont mindezt ki kell kísérleteznie, meg kell tanulnia. Erre vállalkoztak a Szilasmenti Termelőszövetkezet szakemberei, akik április 23-én, hétfőn, a vállalat kultúrtermében mutatják be a Világszerte ismert és egyre jobban keresett készítményeiket: a görcsoldó és gyulladáscsökkentő hatású kamillaceppet, az izomfáradtság csökkentésére ajánlható paprikaszeszt, a gyomorbántalmak megszüntetésére javasolt mentacseppet és nem utolsó sorban a gombás bőrbetegségek megelőzésére kitűnően alkalmas IZSÓP lábszeszt, amelyet a következő mondatokkal ajánlanak a szakemberek azok számára, akik a nagyüzemben, a munkásszáláson vagy a sporttelepen való huzamosabb tartózkodás miatt fokozottabban ki vannak téve a lábgombás fertőzéseknek. „Az IZBOP lábezesz kizárólag természetes növényi hatóanyagokat tartalmaz. Nem gyógyszer, de a láb korszerű ápolásának, egészségesen tartásának nélkülözhetetlen biztosítója. Használata a lábizzadás csökkentésével, a kellemetlen lábszag és viszketés megszüntetésével jár*, gombaölő itatásával védi az egészséget, a munkaképességet ...” (kj) Az MHSZ agitációs és propagandamunkájáról Az MHSZ-ben végzett kiképző és nevelő munka az elmúlt évek tapasztalatai alapján egyre nagyobb színvonalon és egyre eredményesebben folyik. A sajátos szervezeti felépítés, az új honvédelmi törvény, a klubokban folyó munka egyre nagyobb feladatokat jelent az MHSZ minden tagjának, minden aktivistájának. A feladatok hatékonyabb elvégzésének érdekében különböző továbbképzéseken vesznek részt a társadalmi aktívák. Legutóbb az agitáció és propaganda területén dolgozók — bizottsági tagok, valamint a klubok agitációs és propagandafelelősei részére tartottak továbbképzést. A továbbképzés előadói Garda József, az MHSZ városi titkára, Móró István, az agitációszottság titkára, és propaganda-szakaivalamint Oravecz Márton, a Dunai Vasmű MHSZ-titkára voltak. A továbbképzés céljáról, eredményességéről Móró Istvánt kérdeztük. — Egy ilyen továbbképzés sokmindenre alkalmas lehet. Alkalmas lehet arra is, hogy felmérjük a megtett utat, hol tartunk, meddig jutottunk el az intézkedések, a feladatok megoldásában? Munkánk, az agitáció és propaganda a politikai munka egyik, talán legnehezebb területe. Célunk kettős, az érzelmi és értelmi ráhatás. Kettős célunkkal a politikai oktató és nevelő, valamint felvilágosító tevékenység kell megismertetnünk, szükségességét főként tagjaink körében, de ezen túl az egész társadalomban is. Ezt akkor tudjuk a leghasznosabb formában kamatoztatni — szervezetünkben —, ha megtaláljuk — és megtaláltuk — a klubokkal való minden területen való teljes együttműködést. Pár éve klubjainkban szinte alig volt agitációs tevékenység. Ma már ott tartunk, hogy különböző klubjainknak külön agitációs és propagandafelelőse van, technikai klubjainkban pedig külön agitációs és propagandabizottság éves munkaterv alapján irányítja, szervezi és vezeti az agitációs munkát. Egyik, talán legnagyobb eredményünk, hogy a mostanihoz hasonló módon megindult és rendszeressé vált aktív a hálózatunk különböző tisztségviselőinek szervezett továbbképzése. Ezeknek az eredménye már két év alatt is sok fejlődést eredményezett bizottságunkban, és ezek az eredmények bizonyítják, hogy a jól végzett agitációs és propagandatevékenység hatására egyre nagyobb lesz az MHSZ tömegbázisa, és egyre jobban nő az érdeklődés a különböző klubfoglalkozásokon. Nőtt a honvédelmi nevelés személyiségformáló hatása, javult a tanfolyamok szervezése, és ami talán a leglényegesebb: rendezvényeink politikai tartalommal telítődtek. Hogy példát említsek, ma már nemcsak egyszerűen lövészet van, hanem ezek a rendezvények kötődnek valamilyen nemzeti, vagy nemzetközi ünnephez. Javult sajtópropagandánk, valamint a klubokban folyó munkák népszerűsítése is. Kapcsolatokat teremtettünk különböző társadalmi szervezetekkel, és ezekkel karöltve, például a HNF VI. körzete, kiállításokat rendeztünk. Bizottságunkban külön reszortfelelősök vannak, akik az agitáció» és propagandamunka egy-egy részterületén végzik politikai, oktató és nevelő munkájukat. — A további feladatokról, lehetőségekről Oravecz Márton a következőket mondta: — Feladataink jobb elvégzéséhez nagy segítséget adnak az együttműködési szerződések. Egyik legnagyobb lehetőséget jelentő együttműködésünk a szakszervezettel van, hiszen a tömegekkel való kapcsolatteremtés leghatékonyabb módja a szocialista brigádok bevonása munkánkba. Szocialista brigádjaink részt vesznek honvédelmi rendezvényeinken, honvédelmi témájú vetélkedőket szerveznek, és jelentős segítséget adnak, bázishelyeink karbantartásához . . . Egyre több brigád lép be az MHSZ-be és folytat kiemelkedő munkát, hogy csak párat említsek, egyik brigádvezetőnk részt vett és felszólalt az MHSZ-Vezetők országos tanácskozásán, a másik pedig a Városi aktíva-értekezleten az elnökségben foglalt helyet. Bumeráng Délelőtt még sütött a nap, délutánra beborult, estefelé pedig eleredt az eső, Judit az esővel sem törődve várt valakire a Duna-parti sétányon. Pontosságáért bűnhődik, gondolta, amint az eső vékony ujjaival végigcsapott az arcán. Szépen besétált ebbe a lucskos csapdába, mint egy ostoba egér. Csilla most felpölcölt lábakkal ül otthon a meleg szobában, külföldi divatlapokat nézeget, és előre élvezi a kínokat, amelyeket Zoltánnak, nagy tisztelőjének tervezt ki. A közelben egy fiú is várakozott az esőben, kezében csukott esernyővel. Judit szándékosan ügyet sem vetett rá: akire ő vár, az nem hordhat esernyőt. Minthogy azonban más nem mutatkozott a sétányon, óvatosan mögé került. A fia háta nem árulta el, hogy Csillára vár vagy sem. A járókelők fogytak, az esőcseppek szaporodtak. Judit végül megszólította a csukott esernyőt. Csillára vár? — Ez a jelszó? — A fiú nem látszott türelmetlennek. — Beteg? — Valami hasonló. — A lány még mindig nem hitte hogy Zoltán áll előtte. — Ma én helyettesítem. A fiú egyet hatra lépett. — Nyugodjon meg! Azért küldött, hogy a telefonautomata helyett én közöljem, hogy nem tud eljönni. — Köszönöm. A félórás ázás jutalma egy használható információ. Nem erre a fiúra vártam — gondolta Judit. ■— Akire én várok, az sohasem fog eljönni. — Csilla mesélt már magáról. Nem hittem volna, hogy egy hegymászó esernyővel a kezében szaladgál a városban. — Ezt Csilla miatt hoztam, hogy ne ázzon szét a frizurája. A fiú önkéntelenül vetett egy pillantást Judit csomókba ázottr. lelógó tincseire. A lány elkapta a pillantást és fújt egyet, mint a dühödt macska. — Nem kell kinyitnia az ernőjét. Most legalább érti, hogy miért engem küldött. — Semmit sem értek. Judit egy mozdulattal a válla mögé csapata haját, hogy a fiú láthassa az arcát. — Azért választott éppen engem, mert én abszolút nem lehetek rivális —* Hogy érti ezt? — kérdezte a fiú zavartan. “ Az egész osztályon én vagyok a legcsúnyább, telefonautomatának még megfelelek. Zoltán alaposan megnézte a lányt. Ha valóban csúnya lenne, nem használná ezt a szót. — Maga nagyon veszélyes. — Most hallom először. — Komolyan mondtam. — Csak nem akar tölcsérrel öntudatot belémtölteni? — Maradunk itt, mint a civakodás életnagyságú szobra, vagy sétálunk egy kicsit? Elindultak. Hallgattak. Zoltán mosolyaira Judit sötét pillantásokkal válaszolgatott. — Maga tudja az én nevemet — kezdte óvatosan —, de én nem tudom, hogy magát hogy hívják. — Judit — bökte ki a lány, és ebben a percben még a nevére is haragudott. Tovább kerülgették a tócsákat. Végül a kíváncsiság mégis legyőzte a dacot. — Ha szabad érdeklődnöm, mi olyan veszélyes bennem? Tán még szükségét vehetem. Zoltán kissé elbizonytalanodott. — Van egy tulajdonsá, ami majdnem minden nőből hiányzik. —• A fiú kivárta, hogy szavai megérjenek a csendben. — Maga természetes, fesztelen és őszinte. Ez a maga kincse. Judit egész teste összerándult a kitörni készülő nevetéstől. A makacsság lepelszerűen hullott le róla. — Mégha egy ausztráliai nagybácsit örököltem volna. Kincs... Ha tudná, mennyi baj ér éppen az őszinteség miatt. — Pedig maga nem fél sem a szavaktól, sem a tettektől Maga nem függ sentől és semmitől. — Mint egy hegymászó — gúnyolódott Judit. — Ne hülyéskedj! Még a sziklán, is ment árádnál. — Ahogy a lányt a hegyek közé képzálta, akaratlanul átment tegezőbe. — Jaj, ne Ugrassuk egymást! — Judit már csak saját engedékenysége ellen védekezett. — Mindened megvan a hegymászáshoz. — Csak itt hiányozna valami, ha olyan tefelékkel járkálnék. — Miért, milyenek vagyunk? — érdeklődött Zoltán sértődötten. — Terméketlen sziklákat ölelgettek. — Azért nem egészen. A hegymászás segít kiismerni önmagunkat. — Te egy alpinistának álcázott filozófus vagy. — Csak a hét végén megyünk ki a hegyekbe. Hét közben dolgozunk. Én műszerész vagyok. Este? — Egészségügy. Judit az ég felé emelte arcát, és séta közben szomjasan nyelte az esőcseppeket. Zoltán oldalról figyelte: egy cserép kaktusz, szögletes, megfoghatatlan, tévedésből egy, a sétányra hullott holdsugár. — És a hét végén? — Beadom a lelkem vegytisztításra. — Az meg mit jelent? . — Kialszom magam, — Ha mégis felriadnál hajnalban, gyérél ki az állomásra. A hegyekben garanciális a vegytisztítás. — Hány kilométer kötelet hozzak magammal? — még mindig esőcseppekre vadászott. — Amennyivel a nyelvedet féken tarthatod. Miután így félig megbeszélték a randevút, eltávolodtak egymástól. Judit úgy érezte, hogy valamitől el kell búcsúznia, ami egy órával ezelőtt megvolt és most már nincs meg. Ráadásul azt sem tudta, hogy ezért szomorkodni vagy ünnepelni kell. Mintha még a járása is megváltozott volna. Pár lépés után Zoltán utolérte. Egy pillámig egymás szemébe néztek, mintha mindketten csak most vennék tudomásul, hogy a másik létezik. — Okos lány vagy. Judit felemelte ésöáztatta arcát. Felesleges bók. Ha jövök, nem azért, hogy ezt hallgassam. És elindult. Néhány lépésről még visszakiáltott a Válla fölött: — Látni akarom, hogy a csupasz sziklákat ölelgeted. jb