Vasárnapi Ujság – 1877
1877-01-07 / 1. szám - A történelmi társulat közgyülése 11. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények - Elromlott végü tragédia. Junius Brutus 11. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények
1. SZÁM. 180. XXIV. l.VFOLYAM. ült, mi vártunk csüggeteg reménynyel, Támadt s elhunyt keblünkben a hit, Megköté és újra tépte széjjel Minden nap a remény szálait, Mig üritek a keserű kelyhet, Sokszor véltük, hogy dalodban lelked, Mint siró szél leveletlen fákon, Át-átfut a rémes éjszakákon. Láttuk végre, hogy a vérmezőkön új élet kél, a gyász eltelik. Börtön tágul, bujdosó előjön ; De a költő meg nem érkezik ! Őszi szellő, ha odavisz utad, Vidd el hozzá, vidd el sóhajunkat ! Őszi felhő vidd el könyeinket, Ismeretlen sírját hogy behintsed! Mert nincs a ki fencsapongó kedvünk S néma bank ugy tudná festeni ! Ostorozni a mi gyarló bennünk ! Dicsőitni a mi istent! Rázudulni férfi gyávaságra! Buzdítani honvédő csatára! S ha meghajlik, és lemond magáról, Felrázni a nemzetet álmából! Nincs, ki rólad, otthon, szebben szólna, Ünnepelve mindenek felett! Mintha szived keblében vert volna, Ugy érezte mindenik sebed, — .Hogyha fényes multadat siratta. Reszketett a honfi sziv miatta, És a sirból visszahítt kisértet, Vágyakat szült: tettre kelni érted. És midőn a félvilág rád támadt, Sinig te küzdtél egy magad hazám ! Ten lakóid rádgyujták a házat... Ü tüldörgött a csaták zaján. Lángdalával eget földet felvert, Mint a szélvész az óriás tengert, S daliái régi nagy napoknak, Feltámadtak s újra kardot fogtak. Elesett hős, édes legyen álmod! A mért küzdtél: a szent föld szabad. És te, olt hon, dalnokod ne gyászold, Szellemkincse birtokod marad ! Rád sugárzik dicsősége napja, S dala mint a délibáb, ringatja Kedves képed, áldott rónatájod, így járja be az egész világot. A világot! Mert e hon határa Szül bezárni az ő nagy nevét! Fölemelte őt a hir karjára, Mint az anya kedvencz gyermekét. Dalát hallja róna, hegy, völgy, tenger, S a vén idő hozzá nyúlni nem mer, Nem tépi le a lirek karjáról, Hisz maga is megifjult dalától. Ezután E. Kovács Gyula olvasott föl egy vidám hangulatu elbeszélést Balázs Sándortól „Az özvegy férje" czim alatt, melyet Balázs pár év előtt mint egyfelvonásos vígjátékot irt meg először. Hőse egy volt hivatalnok, ki egy professzor özvegyét vette nőül, s ugy kerül papucs alá, hogy a nő untalan első férjét, „a boldogultat" dicsérgeti az ő rovására, mígnem a férj megtalálja neje naplóját s abból kiderül a ravaszság, és az, hogy a „boldogult", amig élt, korántsem volt oly becses a feleség szivének. Így aztán emanczipálja is magát a papucskormány alól, s a „boldogult" emléke eltűnik. Kertbeny Károly emlékjegyzeteit: „Petőfi és barátai" Paulay Ede olvasta fel. Sok érdekes adat van benne a negyvenes évek irodalmi életéből csak az lephette meg a hallgatót, hogy Pulszky felolvasásával nem egy adata ellentétben áll. Petőfivel — Kertbeny szerint — a kritika sokat s nem egyszer nagy elismeréssel foglalkozott, míg Pulszky szerint csak „gúnyos megjegyzések fordultak elő róla az irodalmi lapokban." Még egy költeményt hallottunk : „A zászló" czíműt Ábrányi Emiltől, mely allegória Komócsi József jól színezett előadásában szintén tetszésben részesült. Ezután az ünnepély véget ért Jókai berekesztő szavaival, melyekkel köszönetet mondott a közönségnek. A társulat tagjai az ünnepélyről az „István főherczeg" szállodába mentek, hol az irodalmi keresztelőt lakoma zárta be, mint szokás, számtalan felköszöntéssel. A történelmi társulat közgyűlése. A történelmi társulat közgyűlése e hó 4-én volt, Horváth Mihály elnöklete alatt. Szilágy Sándor titkár olvasta föl az évi jelentést, legelői VASÁRNAPI UT SAG. ször is megemlékezve gr. Mikó Imréről, ki a társulatnak megalakulása óta elnöke volt. A társulat évről-évre nagyobb figyelemben részesül, s tiz éves fenállása alatt maga körül gyűjtötte a történetírás művelőit és barátait. Az évenkint tartani szokott vándorgyűlésekre szívesen nyitják föl a hatóságok és egyes családok a levéltárakat, s ezek gazdag adatai minden évben meghozzák a gyümölcsöket. Eddig nyolcz vándorgyűlést tartott a társulat, de még mindig csak kezdetén állunk a búvárlásoknak, melyek kimerítésére évek hosszú sora kell. E vándorgyűlések jótékony terjesztői is a társulat érdekeinek és mindig szaporítják a tagok számát! A társulat fönállása második évében 84 alapító és 712 évdíjas tagot számlált. 1875-ben 107 alapító és 651 évdijas tagja volt, ma már 143 az alapító és közel 1200 az évdijas tagok száma. Említi egyszersmind a titkár, hogy a társulat legutóbbi felhívása következtében egy magát megnevezni nem akaró főúr ezer frtot küldött be a titkári hivatalnak. Bay Hona asszony pedig száz frttal alapító tag lett. Mult évben az alaptőke 4000 frttal szaporodott, s most 19,650 frt; az évi bevétel 10,070 frt 52 kr., a kiadás (az alaptőkéhez csatolt összeggel) 9336 frt 40 kr. A titkári jelentés után választások következtek. Első elnökké Horváth Mihály, másodelnökké Ipolyi Arnold, harmadik elnökké pedig K. Kemény Gábor államtitkár választatott meg. A választmány a következő tagokból alakultatott meg: Csaplár Benedek, Czobor Béla, Emich Gusztáv, gr. Eszterházy János, Fabricius Károly, Haán Lajos, Hegedűs Candid Lajos, Hornyik János, Knauz Nándor, Nagy Gyula, Nátafalussy Kornél, hg. Odescalchi Arthur, Ortvay Tivadar, Óváry Lipót, Pesty Frigyes, Salamon Ferencz, gr. Széchen Antal, Szilády Áron, Tanárky Gedeon, Thali Kálmán, Véghelyi Dezső. Az ülésre bejelentett értekezések közül csak Czobor Béláé olvastatott föl, mely a középkori magyarországi várakról szólt. Alaposan készült felolvasás had- és műtörténeti szempontból fejtegette a fölvett tárgyat. Börner a kővárak építési idejére vonatkozólag néhány megjegyzést tett a felolvasó állításaira, kimutatván, hogy a tatárjárás előtt is építettek a magyarok kőfalu várakat, mit a felolvasó hajlandó volt kétségbe vonni. A folyó ügyek közül fölemlítjük, hogy Pozsony és Kecskemét városok a társulat alapító tagjai közé léptek. Uj tag a mai gyűlésen 41 vétetett föl a társulat rendes tagjai közé. A társulat külföldi tudósokat is választott tagjai közé és pedig Szilágyi Sándor indítványára a következőket: Sayous Ede franczia tudóst, Arnóth Alfrédet, Fiedler Józsefet, Schrauff Károlyt, (a bécsi titkos levéltár tisztjeit), Dudik Bédát, Fleglert, Almberg finn tudóst és Minnieri Riccio Camillót, a nápolyi levélár igazgatóját. Elromlott végű tragédia. Karczolat. Ez az esztendő egyenesen a farsanggal kezdődik. Feltette a csörgősipkát egész Európa s játsza az álarczosdit, ütvén a nagy dobot és réztányért s rendezvén olyan karneváli menetet, mely ha egyszer megindul, különb lehet, mint a népvándorlás idejebeli volt. De szerencsére nem tud kimozdulni helyéből, hanem csak egy helyben kering, mint a taposó malomban. No de annyit meg kell adnunk neki, hogy így egy helyben is tömérdek változatosságot nyújt. Örökké nyüzsög, örökké alakul, kering, forrong s kápráztatja a szemet, s mire azt hiszed , no ezt az egy csoportozatot megint más lett egy pillanat alatt, látod, — íme Egyet azonban kivehettünk tisztán a nagy zűrzavarból. Az előkészületet egy nagy színdarabra, melyben titokban talán már minden európai hatalom közt ki is volt osztva a szerep. Tragédiának kellett lenni e darabnak, hisz oly magas szereplők csak nem ereszkedhetnek le alacsonyabb műfajokig. Törökország lett volna a hős. Nem azért, mert csakugyan az, amint azt eléggé bizonyítja az a bizonyítvány, melyet a muszka önkénytesek és szerb önkénytelenek hátára irt a kardja hegyével, — hanem azért, mert a hősnek bukni 11 kell, így hozván azt magával a kérlelhetetlen tragédia. Oroszország lett volna az intrikus, ámbár e szerepre többen tartottak számot, így a hiúzszemmel kedvező alkalomra leső Bismarck, no meg John Bull, aki úgy találja, hogy az agyafúrt értelmi erőt feltételező intrikus szerep mégis csak inkább illik a rókának, mint a medvének. Itália lett volna az uzsorás, ki még onnan is kivágja a maga font hását, ahol nincs.Francziaország pedig lett volna a kritikus, aki azt mondja: „rost az egész darab, de hát mi közöm nekem ehhez?" Ausztria lett volna a bohócz, akinek megengedik, hogy igazat mondjon, de aki viszont kénytelen megengedni, hogy megverjék érte. Magyarország lett volna a szende leányzó, a ki a hősbe szerelmes s aki, ha vele nem halhat kedvesével, zárdába megy. (Szibéria elég jó zárda!) Szerbia, Bosznia, Montenegró, Bulgária, Herczegovina, Románia stb. stb. lettek volna a hős gyermekei, kik az atyai hatalom alól kifelé vágyódnak s ha vágyuk teljesül, csak akkor tudják meg, hogy— árvaságra jutottak. Mert jó tragédia nem lehet el kellemes meglepetések nélkül. Hanem a véletlen úgy akarta, hogy az esztendő ne csak a gyerekeknek hozzon meglepetést, hanem a nagyoknak is. Már vártuk a függvöny felgördülését, a villámlást és mennydörgést, a mono- és balogokat, a tömeges jeleneteket, az összetűzéseket fegyverrel és nyelvvel, a görög és egyéb tüzet stb. stb., mikor előáll a rendező s meghajtva magát a t. cz. publikum előtt, alázatosan bocsánatot kér, de a mennydörgő bádog elrepedt, a kolophonium megázott és ami a legnagyobb malheur, a hős visszaküldte a szerepet, s azzal fenyegetőzik, hogy ha mégis eljátszatják vele, előbb levágja az intrikust, a gyerekeit előbb tűzbe hányja, de mostoha kézre jutni nem engedi, — aztán majd meglátja, megjön-e a kedve a meghaláshoz ? Már most a többi kapacitálja, hogy már akkor ez nem tragédia, hanem szomorú bohózat, — s akkor „én se játszom, én se játszom, ha nem megyek haza"— mondja a sok duzzogó ember. „Hát ki hitt ide benneteket? akartam én játszani? nem ti akartatok erőnek erejével? Menjetek, mint bánom én, akár Albania Spizzájába, — íme, nyitva van a kapu. Patent portae!" Így áll a dolog mai napság. Aligha lesz a játékból valami. A rendező Ignatieff pedig már tartogatja titokban a hajót, melyen elosonjon, ha a látványosságra összegyűlt publikum követelni találja az entréet. Junius Brutus: Irodalom és művészet. — Verne Gyula ismét egy uj művet irt „Servadac Hector; utazás a naprendszeren át" czim alatt, mely szintén oly érdekes, mint eddigi művei. Hatása, bár a világegyetem más részében mozog, ahhoz hasonlitható, melyet „Utazás a tenger alatt" czimű, olvasóink által is ismert regényes műve tett. Verne ez uj művének ismertetését lapunk jövő számában megkezdjük. A Az újév elejére hirdetett lapok közül eddigelé a következők küldettek be szerkesztőségünkhöz: A ,,Petőfi-társaság Lapja", melyet mint felelős szerkesztő Szana Tamás szerkeszt (szerkesztőtárs Balázs Sándor) újév napjára megjelent s az első ülésen felolvasott közleményeket foglalja magában : Jókai elnöki megnyitóját s a költeményeket egészen, a többi felolvasásokból (Pulszky és Kertbeny visszaemlékezéseiből s Balázs Sándor beszélyéből) csak egy közleményt s ezeket folytatni fogja. Pulszky felolvasása különben már még a felolvasás előtt megjelent német nyelven a „Pester Lloyd" tárczájában. Ezenkívül Toldy Istvántól van még egy „Levél a szerkesztőhöz" irodalmi viszonyainkról, melyben kritikát sürget. Az „irodalom" rovatban, Petőfi illusztrált kiadásáról s Zichy Mihálynak ebben közölt rajzairól van egy kis czikk , míg a „Zene" rovatában Ábrányi Kornél kezdi meg a szemlét. E lap rendes munkatársai gyanánt a társaság tagjai vannak felsorolva ; ára egész évre 10 frt.