Világgazdaság, 2000. október (32. évfolyam, 191/7955-211/7975. szám)
2000-10-19 / 204. (7968.) szám
Burkolt alapszabály-módosítás a borsodi kezdeményezésben? Forgatókönyvírók az MSZP-ben Burkolt alapszabály-módosítást aláírásokkal nem lehet kicsikarni — várhatóan ilyen tartalommal fogad el állásfoglalást az MSZP országos etikai és egyeztetőbizottsága (oeeb). Eszerint a párttagság által a párt országos elnöksége és választmánya nem kényszeríthető arra, hogy szándékai ellenére miniszterelnök-jelöltet nevezzen meg. MUNKATÁRSAINKTÓL Elképzelhető, hogy az MSZP Borsod megyei szervezete hiába szerzi meg a szükséges támogatást kezdeményezéséhez, a párt november 25—26-i kongresszusa elé mégsem terjesztenek javaslatot a miniszterelnök-jelölt személyére. Az oeeb ugyanis várhatóan állásfoglalást hoz arról, hogy burkolt alapszabály-módosítást aláírásokkal nem lehet kicsikarni. Ez azt jelenti: a tagság által az országos elnökség és választmány nem kényszeríthető arra, hogy szándékai ellenére nevezzen meg miniszterelnök-jelöltet, amire az alapszabály értelmében e testületek jogosultak. A kongresszus viszont legfőbb döntéshozó testületként megbízhatja ezzel az elnökséget és a választmányt. Az egyelőre nem világos, hogy a tagság körében mennyire erős—és erősödik-e a továbbiakban — a miniszterelnökjelölt novemberi megnevezésére irányuló igény. Az MSZP belső vitája eközben továbbra is részben a nyilvánosság előtt folyik. Földes György, a párt országos választmányának elnöke az M 1 műsorában valóságos ellentétekről beszélt a párton belül, mondván, “egy elképzelt forgatókönyvet akar keresztülhúzni a borsodi javaslat”. A választási felkészülésnek logikus sorrendje van, és nincs ok változtatni azon, “amikor vezetünk a népszerűségben” — fogalmazott a politikus. Hozzátette: az MSZP számára a taktikailag legelőnyösebb pillanatban kell megnevezni a miniszterelnök-jelöltet, amire még nem érkezett el az idő. Földes György nem lát okot arra, hogy Kovács László pártelnök visszalépjen pozíciójából. Horn Gyula ezzel szemben a Nap-kelte műsorában kijelentette: mindenképpen támogatná, hogy a novemberi kongresszus miniszterelnök-jelöltet állítson. Az exminiszterelnök ugyan nem állt ki teljesen egyértelműen Németh Miklós mellett, de szavaiból kiderült, Kovács Lászlóval szemben szerinte is ő az, aki új lendületet adhat a pártnak. A politikus ismételten érvelt a pártelnöki és a frakcióvezetői poszt szétválasztása mellett. Megalakult a XXI. Század Intézet is Száz millió forinttal emelkedik 2001-ben a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány költségvetési támogatása. A 300 millió forintból a már létező XX. Század Intézet működését, valamint a politikatudományi profilú XXI. Század Intézet és a Diktatúra Múzeum létrehozását finanszírozzák. 2000. OKTÓBER 19. mmmnmnmmm A XXI. Század Intézet keretintézményként kíván működni, s tevékenysége pályáztatásra épül majd — nyilatkozta a Világgazdaságnak Fricz Tamás. A kormány augusztusi döntése nyomán létrejövő intézet tudományos igazgatója elmondta: működésük január 1-jével kezdődhet, hiszen a költségvetés csak jövőre teremti meg ennek anyagi feltételét. A Fricz Tamás vezette intézet a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány keretében végezheti munkáját. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának égisze alatt működő közalapítványhoz tartozik már a Schmidt Mária miniszterelnöki tanácsadó által irányított, történettudománnyal foglalkozó XX. Század Intézet, s az hozza létre 2001 októberétől a Diktatúra Múzeumot is. A közalapítvány 2000-ben programjaira 175 millió, működésére 25 millió forintot kapott a költségvetésből. A kétéves büdzsé tervezetében a működési költségek nem emelkednek, a programokra azonban 2001- ben 275 millió, 2002-ben pedig 307 millió forintot szánnak. A XX. Század Intézet megalakítását heves viták kísérték, különösen amiatt, hogy a kormány megvonta az ’56-os Intézet és a Politikatörténeti Intézet állami támogatását. Fricz Tamás számít arra, hogy munkájukat kezdetben érik támadások, de kijelentette, a beérkező pályázatok elbírálását kizárólag szakmai és tudományos alapon képzeli el. VILÁGGAZDASÁG ÜZLETI NAPILAP TÁRSADALOM A bizottság jelentése is kitérhet a politikai felelősségre Az olajtérképet böngészik A politikusok úgy látják, az olajügyek következő szakaszában az úgynevezett olajtérkép kerülhet a figyelem középpontjába. Polt Péter tegnap bejelentette: elkészült az olajügyekben érintett cégtulajdonosok adatainak összegzése, ám adatvédelmi aggályok miatt az adatvédelmi biztos soron kívüli állásfoglalását várják ezek nyilvánosságra hozataláról. MUNKATÁRSAINKTÓL Azzal, hogy az Országgyűlés kedden este, lapzártánk után szocialista kezdeményezésre határozatot fogadott el az olajügyekről, azok felderítése és a velük kapcsolatos politikai vita még nem zárult le—vélik a parlamenti pártok képviselői. Egy kormánypárti módosítás nyomán a parlamenti olajbizottság mandátumajelentésének legkésőbb november 30-án esedékes beterjesztésével lejár. Figyelemre méltó az a korrekció, amely szerint meg kell vizsgálni, hogy az “olajáruk forgalmazásával kapcsolatban mutatkozó joghézagok keletkezésében volt-e szerepe kormányzati tényezőknek”. A Fidesz korábban olyan módosítást szeretett volna beemelni a határozatba, amely az MDF- és az MSZP-kormányok felelősségét állapította meg. A bizottság munkájának befejezéséig hátralévő másfél hónap “talpraesettebb elnöklés mellett” elegendő a teendők elvégzésére — állítja Fazekas Sándor( Fidesz). Hozzátette: az olajbizottság feladata, hogy jelentésében kidomborítsa azok politikai felelősségét, akiknek befolyásuk lehetett az ügyek alakulására. Juhász Ferenc, az olajbizottság MSZP-s alelnöke úgy véli, a Fidesz és az FKGP abban érdekelt, hogy “szét- és az MSZP-re kenje az olajügyet”. Juhász Ferenc attól tart, hogy a következő másfél évben az “olajkártyát pró és kontra bárki előhúzhatja”. Abban mindkét politikus egyetértett, hogy a következő hetekben fontos szerepe lehet az úgynevezett olajtérképnek. Fazekas Sándor megjegyezte, szerencsésnek tartaná, ha nyilvánosságra kerülhetne a dokumentum, ám ehhez a vonatkozó jogszabályok alapos értelmezésére van szükség. Polt Péter tegnap jelentette be, hogy az olajbizottság kérésére elkészült az olajügyekben érintett cégtulajdonosokról és azok kapcsolatairól szóló összegzés. A legfőbb ügyész hozzátette: miután ennek kezelésével és átadásával kapcsolatban adatvédelmi aggályok merültek fel, ezért soron kívüli állásfoglalást kérnek az adatvédelmi biztostól, s csak annak ismeretében döntenek a továbbiakról. „Az MSZP vetélytárs, a Fidesz ellenfél” Fodor Gábor is ringbe száll Szerdán Fodor Gábor SZDSZ-es politikus is bejelentette, hogy vállalja a jelöltséget a pártelnöki tisztségre Demszky Gábor főpolgármesterrel szemben. Kovács László, az MSZP elnöke szerint felül kell vizsgálni a koalíciós kormányzást a fővárosban az SZDSZ-szel, ha Demszky Gábor a gyakorlati politikában is érvényesíti az MSZP-re tett bíráló megjegyzéseit. II III ■■mm Egy nappal Demszky Gábor budapesti főpolgármester kampánynyitó rendezvénye után Fodor Gábor is bejelentette, elindul az SZDSZ pártelnöki tisztségéért. “Demszky Gábor és a saját álláspontom közötti leglényegesebb különbség, hogy én a jelenlegi kormány leváltását tekintem a párt elsődleges céljának, s ez kizárja, hogy az SZDSZ koalícióra lépjen a Fidesszel”—mondta a politikus. A párt önállósága nem azt jelenti, hogy az SZDSZ-nek egyenlő távolságot kellene tartania a többi politikai párttól — állítja Fodor Gábor, aki szerint alternatívát kell nyújtani az antiliberális kormánypolitikával szemben, ezért az MSZP-t vetélytársnak, a Fideszt pedig ellenfélnek kell tekinteni. Fodor Gábor szerint a párt nem engedheti meg magának, hogy meghatározó politikusai a háttérbe húzódjanak, ezért megválasztása esetén számít Kuncze Gábor frakcióvezető és Demszky Gábor munkájára is —annak ellenére, hogy a főpolgármester keddi beszédében Fodor Gáborra és Bauer Tamásra utalva kifejtette, hogy “aki a pártban úgy gondolja, hogy az országot csak az MSZP mentheti meg, annak a szocialista pártban kell politizálnia”. Vetélytársával ellentétben Fodor Gábor nem állít ügyvivői listát, mindenkivel együtt kíván dolgozni, akit a küldöttgyűlés beválaszt a párt irányító testületébe. Támogatottságáról elmondta, már több megyei választmány áll mögötte. Ha Demszky Gábor gyakorlati politikájában is érvényesíti mindazt, amit a szocialistákról mondott, akkor az MSZP-nek újra kell gondolnia, hogy szabad-e vállalnia a koalíciós kormányzást a fővárosban az SZDSZ-szel — jelentette ki Kovács László szocialista pártelnök szerdai budapesti tájékoztatóján. A pártelnök kifogásolta, hogy Demszky Gábor főpolgármester úgy akarja megkülönböztetni pártját az MSZP-től, hogy alaptalan rágalmakkal illeti a szocialista pártot. HÍRSOROK Törvénymódosításokat kezdeményez Polt Péter Polt Péter legfőbb ügyész szerdán sajtótájékoztatón számolt be az ügyészségi szervezet átalakításáról szóló koncepcióról. A főügyész a reformelképzelésekkel kapcsolatban a Világgazdaságnak elmondta: több kisebb törvénymódosítást is szükségesnek látnak, az ezekkel kapcsolatos javaslatok kidolgozása folyamatban van. (VG) Az RSZVSZ nem nyilatkozik A Belügyminisztérium (BM) Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata (belső elhárítás) tevékenységének jellegéből fakadóan nem adhat felvilágosítást azokról a nyomozásokról, amelyek Varga Tamás és társai rendőri segítőivel kapcsolatban indultak—tájékoztatta lapunkat a BM sajtóosztálya. A kétmilliárdos áfacsalást elkövető cégcsoport irányítóit egy feljelentés szerint rendőrök is segítették. A Világgazdaság keddi számában beszámolt arról, hogy Varga Tamás és társai áfacsalási ügyében többen felajánlották segítségüket a hatóságnak, de egyes rendőrök kiadták a tanúkat azoknak, akikről a vallomások szóltak. Marczinges László ügyvéd feljelentést is tett a rendvédelmi erők védelmi szolgálatánál, miután tudomást szerzett arról, hogy az V. kerületi rendőrkapitányság egyik vizsgálója kiadta a vallomásával kapcsolatos információkat Lelkes Attilának, Varga Tamás üzlettársának. (VG) A „szokásos összeg” volt a tarifa (Folytatás az 1. oldalról) Egy már rögzített beszélgetésen a képviselő jelezte: hosszabb távú együttműködésük esetén is a beruházások nettó értékének 5- 10 százalékára tart igényt. Nettó értéken 500 millió forint értékű beruházást nyert meg az idén augusztusban a Bálla Dániel vezette Pest Megyei Víz- és Csatornaépítő Kft. Az eredményhirdetés után az üzletember egy ismerősén keresztül azt az üzenetet kapta, hogy Székely Zoltán a közbeszerzési döntőbizottságnál megtámadja a pályázatot, ám a fellebbviteli fórum ismét Bálla Dániel ajánlatát nyilvánította a legkedvezőbbnek. A képviselő ezután azt üzente — a pályázatot lebonyolító cég egyik, az ügyészségen már meghallgatott munkatársán keresztül —, hogy ha Bálla Dániel nem adja át az elnyert munka felét a Csőszer Rt.-nek, a második döntés megtámadását is elintézi. “Nyomatékul megüzente nekem, ha nem teljesítem a kérését, az élet minden területén lehetetlenné fog tenni” — mondta a vállalkozó. Válasza az volt, hogy a Csőszerrel nem, de másik céggel esetleg hajlandó együtt dolgozni. A közvetítőn keresztül Székely Zoltán a Penta Kft.-t jelölte meg. Balla Dániel elmondta: próbált időt nyerni, színleg tárgyalásokat kezdett a Pentával. Eközben személyes találkozót kért Székely Zoltántól, amely augusztus 21-én a Kútvölgyi kórház előcsarnokában jött létre. A képviselő ekkor megismételte a korábbi fenyegetéseket, majd azt közölte, hogy amennyiben Balla Dániel nem fizet 30 millió forintot, nagy bajba kerül. Ekkor mondta azt is, a jövőbeli beszélgetéseiken minden egymillió forintot “egy dokumentációnak” kell nevezni. “Nem adtam határozott választ, próbáltam időt nyerni, és reménykedtem, hogy nem fog keresni”—mondta Balla Dániel. Tévedett, Székely Zoltán másnap jelentkezett. Ekkor a vállalkozó azt mondta, hogy az ultimátumot átgondolva a Pentával való együttműködést választotta. Egy újabb, a Pentával — a közbeszerzési pályázatot bonyolító cég képviselőjének jelenlétében — folytatott megbeszélés során azonban kiderült: a cég a munka 50 százalékán felül is kér még 30 millió forintot, Székely Zoltán részére. “Én közöltem, hogy a 30 millió forintos juttatásban még közvetetten sem óhajtok részt venni”—mondta Balla Dániel, mire a Penta elállt a korábbi megállapodástól. Székely Zoltán néhány nap múlva a közvetítőn ke-Az ügyészség tegnap még nem kapta meg az Országgyűlés mentelmi ügyben hozott határozatát, így a képviselő gyanúsítotti kihallgatására legkorábban ma kerülhet sor. Polt Péter legfőbb ügyész szerint a rendelkezésre álló adatok alapján a képviselővel szemben a zsarolás és a vesztegetés gyanúja egyaránt felmerül, a további eljárás feladata eldönteni, hogy melyik, esetleg mindkét bűncselekményt elkövette-e a politikus.resztül jelentkezett, hogy Balla Dániel fizesse meg a pénzt. A vállalkozó újabb találkozót kért, ám Székely Zoltán azt üzente, “vele nem lehet packázni, mert ez nem a karai tér”. Ezt követően fordult a vállalkozó a rendőrséghez, hogy biztosítsák számára azon technikai eszközöket, melyekkel a képviselővel folytatott telefonbeszélgetéseiket, illetve a személyes találkozóikon elhangzottakat rögzítheti. Több telefon után végül egy belvárosi étteremben találkoztak, ekkor sikerült—magnóra rögzítve — a harminc “dokumentumot” húszra lealkudni. Október 9-én hétfőn telefonon látszólag megegyeztek abban, hogy a pénzt csütörtökön adja át. Ezt követően került sor a már az ügyészség által is figyelemmel kísért pénzátadásra: a képviselő—megtekintve az aktatáskában átnyújtott összeget — azt mondta, “nagyon rendben van”. Hamarosan új kulcs fityeg kedvenc kulcstartóján. A részletekért hívja kék számunkat: 06 40 306 406 Még sohasem volt ilyen könnyű Peugeot-t vásárolni.** *Az ajánlat a 306, 406, 806, Expert és egyes Boxer modellekre érvényes. PEUGEOT 7