Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 18. (1967)
1967 / 7. szám - TANULMÁNY - Hankiss Elemér: Az irodalmi hatás mechanizmusáról (Keats: Óda egy görög vázához)
mint például: „Sylvan historian" (Erdei történész), „Peaceful citadel" (Békés fellegvár), „Silent form" (Csendes, néma forma), „Cold Pastoral" (Hideg, fagyos pásztorjáték). Mi a forrása e jelzős szerkezetekben a vibrálás káprázatának, élményének? Lássuk az elsőt, a „Sylvan historian"-t, melynek jelentéséről, versbeli jelentőségéről, érzelmi-hangulati tartalmáról sokat vitatkoztak, s máig sem értenek egyet a kritikusok. Ez az egyet nem értés, részben, épp abból származhat, hogy e kifejezés két tagja között ide-oda vibrál a konkrétság és a fogalmiság élménye, tudatsíkja. Mert vannak, akik, illetve helyesebben: vannak pillanatok, amikor úgy érezzük, hogy a történetírás elvont fogalmiságába az „erdei" jelző hatására mintegy beáramlik a mondabeli görög erdők színekkel-fényekkel túlcsorduló életszerűsége, a következő pillanatban viszont a történetíró nagyon is konkrét, valóságos, mindnyájunk által jól ismert alakja szellemül át ugyane jelző hatására valami távoli, soha nemvolt világ képzeletbeli dalnokává. Ugyanígy vibrál két érzés- és élménysík a többi felsorolt jelzős szerkezetben is; a „Cold" jelző például az egyik pillanatban a hajdani, megfoghatatlan, örökre eltűnt pásztorjáték márványba vésett anyagszerűségét villantja elénk, a következő pillanatban viszont márványba karcolt vonalak anyagtalan, áttetsző rajzává sáppasztja a színnel, mozgással, élettel teli hajdani pásztorvilágot. Az életszerűség és az absztrakció élménysíkjainak lassúbb váltakozása, lüktetése is megfigyelhető már az első strófában. A harmadik sortól a hetedikig egyre megfoghatatlanabbá, elvontabbá szelleműi a vázát a költő; a „tale"-ből (rege) elvontabb, stilizáltabb „flowery tale" (virágos rege) lesz a 4. sorban, amelyet a konkrét tartalmakkal teli szónál a rajz „more sweetly": édesebben, finomabban, megfoghatatlanabbul tud kifejezni. S ez a rege, mely az 5. sorban már eszményibb „legendává" szellemül, végleg elveszti minden anyagiságát, midőn nem azt mondja róla a költő, hogy bele van vésve a váza márványába, hanem csak azt, hogy „haunts about thy shape", csak „szellemként, szellemvalóságként körüllebegi" a váza alakját. S a következő sorokban kiszűri a költő a versből a hajdani pásztorjelenetnek még a maradék anyag- s valószerűségét is, azzal, hogy „vagy", „avagy", „vagy talán" kötőszavas kérdésekkel mindent megfoghatatlanul bizonytalanná, káprázattá old föl: Istenek vagy halandók alakjai lengik körül a vázát? - kérdi. Vagy mindkettőjüké? S a Tempe völgye-é ez, vagy talán Arcadia? S vajon kik ezek az emberek, vagy kik ezek az istenek? Kik ezek a vonakodó lányok? Miféle hajsza ez? ... - de közben, a 8-9. sorban, ebből az áttetszően lebegő szellemvilágból észrevétlenül átsiklunk a vadul kergetődző, menekülő és üldöző, sípok és dobok zajára vadul táncoló-kavargó nimfák és faunok, ifjak és ifjú lányok élettel, szenvedéllyel, mozgással teli, nagyon is anyagi világába, mely a strófa záró sorában már vad, önkívületig fokozódó bacchanália zajától hangos. Csakhogy mivel Keats, valami zseniális sugallatra, ezekben a sorokban is megtartotta az absztraháló, megfoghatatlanná bizonytalanító kérdőmondatos szerkezetet (What. . .? . . .what. . . what?), még e mozgással-színnel-zajjal teli sorokon is át-átsejlik egy-egy pillanatra az elvont fogalmiság világa. De elég, talán már túlságosan is sok, ennyi az életszerűség és az absztrakció ellentétpárjának e versbeli vibrálásáról, térjünk inkább vissza a vers első sorához, ahol egy fontos mozzanatot eleddig figyelmen kívül hagytunk. Azt ugyanis, hogy a Menyasszonynak van egy határozós-jelzős szerekzete: Thou still unravished bride of . . . (Te, még érintetlen menyasszonya a . . .) E szerkezet újabb, a konkrét absztrakt élménysíkkal részben, de csak részben összefüggő ellentétpárok vibrálását indítja meg a versben. Elsősorban azzal, hogy különös, kettős, ambivalens hatása van itt annak a jelzőnek, hogy „unravished". Egyrészt fokozza a Menyasszony-metafora már amúgy is sugárzó tisztaságát, szépségét, életgazdagságát, de egyúttal felvillantja mindennek az ellenkezőjét is: a szépség, a tisztaság, a gazdag és értékes élet elpusztulásának lehetőségét. A „still" (most még, még mindig, most még igen, de a következő pillanatban esetleg már nem) határozószó maga is ambivalens, mert még tovább erősíti az érték törékenységének, mulandó- 4* 5 1