Alkotmány, 1903. május (8. évfolyam, 104-129. szám)
1903-05-21 / 120. szám
ALKOTMÁNY 120. szám. * Csütörtök, 1903. május 21. szolgálatot tett nemcsak a szaktudósoknak, hanem a laikus műveit közönségnek is. A mű ára egy korona s megrendelhető a szerzőnél Kalocsán. * Kitüntetések a filharmónikus jubileum alkalmából. Ő Felsége a király Mészáros Imre, a filharmóniai társaság elnökének és Kerner István, ezen társaság karnagyának, a Ferenc József-rend lovagkeresztjét továbbá Faludi Károly, a társaság alelnökének és Grünfeld Vilmos első versenymesterének a koronás arany érdemkeresztet adományozta. * Almássy Pál hagyatéka. A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtára ismét igen értékes és gazdag gyűjteménynyel gyarapodott. Ugyanis Almássy Pálnak, az 1849. évi országgyűlés elnökének nagybecsű könyvtára és iratai az örökösökkel történt megegyezés alapján a Muzeum tulajdonába jutottak. A hagyatékot különösen értékessé teszi az a körülmény, hogy benne több ládára menő irat van, melyek kétségtelenül a szabadságharc eseményeire vonatkoznak. * Német városok kiállítása. Drezdában ma délben nyitották meg ünnepiesen a német városok kiállítását. Jelen volt a király, mint a kiállítás védője, s a királyi ház hercegei és hercegnői. A bejáratnál a királyt Posadowski gróf államtitkár, tiszteletbeli elnök, mint a birodalmi kancellár képviselője és Metzsch szász államminiszter, valamint Beutler főpolgármester, mint az elnökség feje, fogadták és a kupolacsarnokba kísérték, ahol a német szövetségi kormány, a szövetségtanács, a birodalomgyűlés és a szász országgyűlés képviselői, a követek, a német és külföldi városok küldöttei, köztük Bécs, Pozsony, Szent-Pétervár és Páris képviselői, a hatóságok fejei stb. voltak egybegyűlve. Beutler polgármester ünnepi beszédet mondott, amelyet a király éltetésével fejezett be. A kiállítás megnyitása után a király és a királyi ház hercegei megnézték a kiállítást és két órakor hagyták el azt. A kiállításon 128 város és 200 iparos van képviselve. Este 6 órakor a tanács és a városi képviselet meghívására a kiállítási palota útermében 500 terítékű díszlakoma volt. * A Magyar Iparművészeti Társulat lakberendezési kiállítását az Országos Iparművészeti Múzeumban a közönség ama részére való tekintettel, mely nappal el van foglalva, szombaton. 23-án este fényes kivilágítás mellett tartja nyitva. E napon a kiállítás reggel 9 órától este 9 óráig 60 fillérnyi rendes belépő díj mellett tekinthető meg. * A Szent István-szobor átvétele. Az országos képzőművészeti tanács május 22-én, pénteken ülést tart Strobl Alajos szobrásztanár epreskerti műtermében. A tanács meg fogja szemlélni a Szent Istvánszobor nagy mintáját, melyet Strobl tanár készített. Az óriási szobormű a budavári koronázó Mátyás templom mögött a halászbástyán fog állani. A szobormintát az átvétel után ércbeöntés végett nyomban az öntőműhelybe küldik. * Vizsgálati hangverseny: Ludányi Adél tanárnő és tanítványai 1903 május 24-én, vasárnap délután 4 órakor a Katholikus Kör dísztermében (Molnárutca 11. szám) vizsgálati hangversenyt tartanak, melynek műsora a következő: 1. a) Reinecke: «Plappermäulchen». Előadja Hirsch Mich b) Spindler: «A rózsakertben» 2. 3. szám. négykezes. Előadják Hirsch Mici és a tanárnő. 2. Dombay: «Savoyardenknabe». Előadja Stein Rudi. 3. Dombay: «Az erdőkápolna». Előadják Szundij Angyalka és a tanárnő. 4. Kuhlau: «Sonatina Rondo C-dur». Előadja Hirsch Ottó. 5. Behr: «Csárdás», négykezes. Előadják Stein Rudi és Stein Jenő. 6. a) Clementi: «Sonatina, Presto, G-dur», b) Lichner: «Winde». Előadja Szundit Angyalka. 7. Dombay: «Tarantella» négykezes. Előadják Barta Margit és a tanárnő. 8. a) Beethoven: «Menuett», b) Dombay: «Inpromtu». Előadja Rosenzwig Gyula. 9. Moskofsky: «Spanyol tánc, C-dur». Előadják Hirsch Ottó és a tanárnő. 10. a) Major: «IV-ik Sonáta I. rész», b) Mendelsohn : «Gondellied G-moll». Előadja Barta Margit. 11. Schubert: «Militärmarsch D-dúr» négykezes. Előadják Rosenzweig Gyula és a tanárnő. 12. Bach, Gounod : «Médiation». Zongorán Hirsch Ottó, magyar zeneiskola. Regedűn Kertész Vilmos, Löwg M. tanár úr. 13. Wagner: «Elő játék Lohengrinből» négykezes. Előadják: Stein Jenő és a tanárnő. 14. Farkas Lajos: «Melodráma, A vén cigány». Szavalja Hirsch Zoltán. Zongorán kiséri Hirsch Lajos. 15. Stein Jenő: «Dal szöveg nélkül». Előadja a szerző. 16. Lysberg: «La Baladine» 2 zongorára. I. zongora Hirsch Lajos: II. zongora a tanárnő. 18. Beethoven: «Cis-moll Sonáta I. tétel» Dont-féle hegedűkisérettel Zongora Stein Jenő. Hegedű Kertész Vilmos. 18. Brahms: «Magyar táncok, 5-ik szám», négykezes. Előadják Hirsch Lajos és a tanárnő. 19. a) Chopin: «Valse Cismoll». b) Liszt: «Magyar Rapszódia». Előadja Plámy Ervin. 20. Végszám. Előadja Ludányi Adél tanárnő, Dombay Arthur tanárral 2 zongorán. FŐVÁROS. — A fővárosi tanítók választása eddig soha nem tapasztalt érdeklődés mellett folyt le a mai napon. Rózsavölgyi, Ehrlich, Tenczer, Heltai, Havass, Déri stb. honfitársaik ugyancsak kitettek magukért, hogy a 19 zsidójelöltet behozzák. De tegnapi cikkünk ugyancsak lehűtötte harci kedvüket. Maguk is megijedtek attól, amit akartak. Takaródét fújtak tehát. A tanács fölszabadult az erős nyomás alól, de határozottan föllépni nem mert. A megalkuvás mezejére lépett. Tekintve azt, hogy a főváros elemi iskoláiban mintegy 1400 a zsidó vallású tanulók száma, ennek megfelelőleg a 31 tanítói állás közül 4-et zsidóval töltött be, így megint csak a tanügyi szempont maradt figyelmen kívül. Egészen helyes volna ez, ha azok a zsidó tanulók a zsidó tanító keze alá kerülnének, de azok ott vannak a többi keresztény gyermek között, így pl. egy rendes osztályban 50 gyermek közül átlag 7 a zsidó. A hét zsidó gyermek kedvéért miért szenvedjen a többi 43 keresztény? Miért kelljen a 43 gyermek szüleinek egy egész éven át nyugtalankodniuk a zsidó tanító miatt? Mert — ha az illető még a kivételes jó tanítók közé is tartoznék —■ akkor se tudja a szülő nyugodt lelkiismerettel rábízni gyermeke nevelését. Még kevésbbé tudja megnyerni a 43 gyermek bizalmát. De fölösleges erről tovább érvelni. Addig, amíg a főváros élén oly férfiak fognak állni, akiket nem egyéni kiválóság és rátermettség, hanem zsidó barátság emel és tart fenn ott, ahol vannak, amíg Budapesten a zsidók kegye nélkül még katholikus plébánossá se lehet senki, addig ne várjuk, hogy a zsidók olyan elbánásban fognak részesülni, mint a többi szegény halandó. A megválasztottak névsora a következő: Tanítók ittek: Keleti Adolf, Vámos Samu, Emkő Gyula, Sebesel Ferenc, Mócsy László, Szöllősy Lajos, Sehandl Ferenc, Bozó József, Ilju Sebestyén, Ember Sándor, Halász Adolf, Bakonyi Ödön Ágoston, Tasch József, Papusek Rezső, Székács Lázár, Tőke Gyula, Malaky Mihály, Bartalus András, Töttösy Béla, Erődi Kálmán, Sárosi János, Lányi Ákos, Stubnár Károly, Varjú Tivadar, Beke Mózsef, Elszász István, Vitái Ödön, Sattinger Viktor, Slenda Péter, Peltzuiann Endre, Lenkei Elemér. Tanítónőkké lettek : Zsedényi Aladárné, Pollacsek Klotild, Fischer Sarolta, Köváry Sarolta, Literáty Gyuláné, Angyal Malvin, Lindner Margit, Berényi Mária, Bély Gizella, Krén Margit, Hegedűs Leona, Woratsek Irén, Vajda Karolin, Lucsivjánszky Paula, Waidics Mária, Stephens Sarolta, özv. Hegyi Gyuláné, Baris Margit, Godola Gizella, Cserniczky Ilona, Glück Paula, Belházy Károlyné, Kampis Lajosné, Tompa Alice, Bodányi Aranka, Rotter Mária, Takács Ilona, Pecher Irén, Szetvizer Margit, Kardos Albina. Óvónők lettek: Bácskai Jánosné, özv. Tomkow Gyuláné, Trebitzky Ilona, Darányi Ignácné, Tauber Róza, özv. Wolfram Gergelyné, Benedek Erzsébet, Seres Jenőné. — Alapítványi helyek a honvédhadapród iakoláknál. A székesfőváros törvényhatósága részéről a m. kir. honvéd hadapród iskoláknál létesített nyolc alapítványi hely közül egyet fognak betölteni az 1903—1904. iskolaév elején. Erre a helyre a székesfőváros tanácsa most pályázatot hirdet Olyan budapesti illetőségű ifjak pályázhatnak, akik a 14-ik életévet elérték és a 16-ikat még túl nem haladták s valamely középiskolának negyedik osztályát jó eredménynyel látogatják és testileg alkalmasak. A vonatkozó kérvényeket június 16-éig kell benyújtani, a fővárosi tanácshoz címezve, a központi városházán lévő iktatóhivatalba. Komoly, lelkesítő beszédek hangzottak el. Különös tetszésben részesült Udvary képviselő magvas és lendületesen előadott beszéde. Szóltak még kívüle Jánossy dr. ügyvéd, Almássy lovag, Kohl igazgató és Huszár Károly. ** A Katholikus Főiskolai Internatus holnap, csütörtökön 11 órakor tartja közgyűlését a Szent Imre kollégiumban. A tárgysorozat következő : Ifj. Zichy János gróf elnöki, Glattfelder Gyula dr. igazgatói és Gálla Lajos Pál pénztárnoki jelentése. Ezek után a választmány megállapítja amaz összeget, melyet az Internatus a szegény tanulók segélyezésére fog fordítani. EGYESÜLETEK. ** A Budapesti Katholikus Népkör legutóbb tartotta nyolcadik rendes közgyűlését, melynek legfontosabb pontja volt az új tisztikar megválasztása. Elnök lett Udvary Ferenc néppárti országgyűlési képviselő, aki leginkább hivatott arra, hogy boldogult Major Ferenc örökébe lépjen, egyházi elnök lett Szokol N. János, világi alelnök, aki évek óta sok érdemet szerzett a kör vezetése körül, Kohl Ferenc, a Stephaneum-nyomda igazgatója, aki a gyakorlati katholicizmus egyik legmunkásabb bajnoka, titkár Huszár Károly lett. Gyűlés után a kör helyiségében kedélyes bankettre gyűltek össze a tagok. SPORT. " Budapesti tavaszi lóversenyek". A holnapi utolsó nap nem ígér valami szenzációs sportot. Érdekessége lesz mindenesetre a Nákó-díj, melyben űrlovasok szállnak nyeregbe és amely valószínűleg Toldi és Hans Heiling között fog eldőlni. Tipjeink a következők: I. Toldi—Hans Heiling II. Rohonczy-isL —Lehel III. Nemes—Detre IV. Bedacht—Rendetlen V. Bátor—Aurélia VI. Vergissmeinnicht—Likőr VIL Exlex II.—Baltimore. X Bajnoki mérkőzés: M. U. E.—Postás. A tavaszi forduló egyik legérdekesebb mérkőzése kerül e vasárnapon eldöntésre, amennyiben az Úszók és Postások mérik össze erejüket. E két egyesület ez ideig még nem mérkőzött egymással, s így az érdeklődés általános. Az első csapatok bajnoki mérkőzését megelőzi a második csapatok majde a szövetségi díjért. Mindkét mérkőzés színhelye a csömöriúti millenáris pálya. A Tornaszövetség ünnepe. A Magyarországi Tornaegyletek Szövetsége több évtizedes fennállása óta nem rendezett oly nagyszabású tornaünnepélyt, mint amilyen a pünkösdi lesz. Eltekintve a tömeges részvételtől — mely újabb bejelentések szerint hetedrélszázra szaporodott — a versenyeken benevezett athléták és tornászok klassisából, a küzdelmek magas nívójára következtethetünk. A hét folyamán jelenik meg a terjedelmes programm, mely a három szövetségi versenynap gazdag számait foglalja magában. Már szombaton, május 30-án kezdődnek a füleslabda és tornaelőversenyek. Pünkösd vasárnapon a zászlószentelést fogja Kohl Medárd püspök végezni, míg a délutáni minősítő versenyek József Ágost őherceg és Auguszta főhercegnő zászlóanya jelenlétében fognak lefolyni. A pünkösd hétfői versenyek döntő küzdelmei képezik azonban a három napos meeting legnagyobb eseményeit, melyek érdekességben s klasszikus lefolyás szentpontjából páratlan szépeknek ígérkeznek. X Lovaglóverseny. Az Űrlovasok Szövetkezete ma délután tartotta meg lovaglóversenyét a Tattersallban nagy közönség jelenlétében. Az Udvar részéről József és József Ágost főhercegek, Klotild, Auguszta, Erzsébet Henriette főhercegnők voltak künn, míg a kormány tagjai közül Széchényi gr. és Darányi miniszterek jelentek meg. Az első szám a díjlovaglás A) csoportja lett, amelyben 23 résztvevő közül ő Felsége díját Rieder Rudolf tüzérfőhadnagy nyerte meg Elie lován. A második díj Wiedemann Pál br., a harmadik Hofsatt Emil, a negyedik Lubiensky gr., az ötödik Wurmbrandt gr., a hatodik Pust Jenő, a hetedik Wanka Ferenc lovának jutott. A díjlovaglás A csoportjában, amelyben olyanok lovagolhattak, akik már első díjat nyertek, háromversenyző közül Hoffmann Lipót h. huszáralett. kapta meg Ferenc Ferdinánd főherceg díját. Második Wiesauer alezredes lett. A díjugratásban 13 versenyző közül gróf Auersberg H. drag, ahogy Paganini lován nyerte el József főherceg díját. Második Hoffmann alezredes, harmadik Forster százados, negyedik Kordik főhadnagy, ötödik Fanta főhadnagy, hatodik a német Behrens (lov. Hasperg), hetedik Klak főhadnagy lova lett. A lovasjátékban (Jen de barre) Ottó főherceg első díját a hamburgi Traun O. vitte el Rapson nevű lován. A második díj a szintén hamburgi Behrens (lov. Hasperg) a harmadik díj Rónay főhadnagy, a negyedik nemeskéri Kiss Pál (lov. Forster százados) lovának jutott. Bécs—Budapest. A holnapi nemzetközi football matedra a bécsiek kitűnő csapata ellen a magyarok a következő játékosokat állítják ki: Weinber, Reiner, Manglitz, Niessner, Weisz, Pokorny, Gedó, Fischer. A magyarok támadásának kiváló előnye fog lenni a gyors csatársor, a F. T. K. és M. F. K. leg-