Az Ujság, 1904. január/1 (2. évfolyam, 1-15. szám)
1904-01-03 / 3. szám
Budapest, 1904. II. évfolyam. 3. szám. Vasárnap, január 3. Előfizetési árak: Eprész évre.„ ... _ 28 k. — 1. Félévre ............ 14 » —. » Negyedévre ..... 7 » — » Egy hóra ........ 2 » 40 » Egyes szám ára 8 fillér. Vidéken 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Kerepesi út 54. sz. KIADÓHIVATAL: Budapest, Kerepesi út 54. sz. Megjelen minden nap, ünnep és vasárnap után is. ROVÁS: Mégis csak igazuk van a lapoknak, ha Tisza újévi beszédje miatt elégedetlenkednek. Az újesztendei beszéd — mint már tegnap megírtuk — bennünket sem elégített ki. Mi is többet vártunk. De azt azután mégsem hánytorgatjuk fel, hogy nem beszélt a borvámklauzula megszüntetéséről. Nem kürtölte világgá, hogy mily óriási erőfeszítéssel mentette meg, legalább a jövőre nézvést, a hazai bortermelést. No bizony. Gyönyörűen festett volna, ha Tisza István mellverdeső pózzal kiáll dicsekedni. Éppen azok nem ismernek reá, akik előtt nem utolsó egyéni sajátsága: a póznak abszolút hiánya. Az adott esetben pedig ez a kvalitás, taktikázási szándék nélkül is bizonyára jó taktika volt. * Apponyi gróf mai pártállását azzal is indokolta, hogy a politikai alakulat olyan férfiakból áll, akik következetesen ellenezték azokat a rendszabályokat, amelyeket a közélet szabadságának és tisztaságának biztosítására hoztak. Ezzel nyilvánvalóan az incompatibilitási törvényre tesz eélzást és el akarja hitetni, hogy az új alakulat vezérférfiai ellene voltak a közélettisztulásának. Ez az állítás nem felel meg a valóságnak. A szabadelvűpárt oszlopai közül sokan elégedetlenkedtek az incompatibilitási törvény miatt, de nem azért, mert a közélet tisztulását czélozta, hanem azért, mert a törvénynek a szövegezését és a formáját tartották rossznak. Az illetéktelen befolyást ezek szerint lehetetlenné kellett volna tenni ott, ahol érvényesült, a hivatalokban. Poroszországban ez a tilalom valósággal létezik és ez igazi praktikus és czélravezető incompatibilitási óvszernek bizonyult. De annak idején nem ezt a praktikus czélt tartották szem előtt, hanem sokak szemében az volt a fődolog, hogy a szabadelvű pártot stigmatizálják, mégpedig nem konkrét, tárgyi adatokkal bizonyított vádakkal, hanem lappangó gyanúsítással. Ez a szándék volt az, amit a szabadelvűpártban nagyon sokan elleneztek. Nem pedig az, hogy a közélet tisztulását megakadályozzák. Az Apponyi nélkül való szabadelvűpártban sincs senki, aki az incompatibilitási törvényt vissza akarná csinálni. De Apponyi az öt évi excursio után is következetes maradt — legalább ebben — önmagához. Jól tudja, hogy erről most nincs szó, mégis ezzel hozakodik elő. Persze óvatosan, finoman. A többit majd elvégzik helyette mások. Hiszen csak el kell hitetni a r. publikummal, hogy ugyanazok az emberek becsületesek és tiszták, ha Apponyi velük van, és rögtön legalább is gyanúsak, ha ellenük fordul. A nagybeteg az egyik ágyból a másikba fekszik át, de azért mégis csak beteg marad. Látjuk, hogy még a Független Magyarországnak is tetszik a délutáni parlamenti ülések gondolata ... a csak-kai. Az fs-sel nem tetszett. Csak éppen arra ügyel az obstrukció, hogy az Isten szerelmére, csak egyetlen órácskával se dolgozzék többet a képviselőház, mint amennyi ideig eddig . .. semmit sem dolgozott. Különben ebben igazsága van. Egészen mindegy az, ha valaki hetenként 24 órát, vagy 32 órát, vagy akár 168 órát nem dolgozik. Tehát jó, legyen hetenkint 24 óra a képviselőházbeli »munkaidő«. De akkor rendezzük be úgy, hogy legalább az otthon való munkájukból élő képviselőknek legyen például három napjuk arra, hogy hazamehessenek és körülnézhessenek a gazdaságukban, vagy az irodájukban. Ez lesz az egészből az egyetlen nemzetgazdasági nyereség. Legyen úgy, hogy kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken legyenek az ülések mindenkor délután 1-től 7-ig, vagyis 6 óra hosszat 4x6-24. Amit az ország érdekében pénteken az interpellációkra fordítandó egy órával meg lehetne toldani, így azután végre kijön ama történeti hirű és jól megérdemelt — huszonöt. KOBOZ KRÓNIKÁJA. Az ablakon friss jégvirág Fehér világ, bel szép világ! Ó év lemult és itt az uj, Nos, fekete kabátba bújj. S körútra elköszönteni, Érzelmeket kiönteni. De várj még, mert im hozzád, Övéket mások hozzák. Lásd, ilyen a világi rend, Légy bármi fent s légy bármi lent. Lásd, kiki úr és szolga is, Hatalma van és dolga is. Itt domborún te dönts hasat, Mint gratulált hatalmasabb — S majd homorún behúzzad, Hol még dicsőbb has huzzad. Hódol neked család, cseléd S házmester úr, (ez már elébb Fogadta a dolgos viczét, Ki nála is még piczikébb.) S hódol tovább egész sereg: Jön férfi, nő, nagy és gyerek; A lassan húzza sarkát, Köszönt és nyújtja markát. Mily úr vagy!... A szived örül, De kár a pénz, mibe kerül. S most már keféld kabátodat, Kegyelmes úr mindjárt fogad. Gyorsan kocsis! — Hová? — Oda!... Már telve az előszoba, Szép szón szorongva botlasz, Mig ajtó nyíl s bebotlasz. Mily szolga vagy!.. Mily görnyedés! Sok jót kívánsz, rá szó kevés.... Házmestered mély bókjait Vágod magad túlozva itt Sőt markod is, láthatlanúl. Kegyelmes úr felé kinyúl — S valamit kapsz is tán te, Ha nem is pede stante. Szép e dolog, vagy csúf csapás; Újév időtt már igy szokás. Nem irtja ki se’ más, se’ mi, Mert mindus vált — köszönteni. S még egy szokás, az is örök. Tisztelgenek a pártkörök A pártvezéreiknél — S szó, szó, csak szó, mely itt kél. Megkérdik ott in corpore: Halál jön-e, vagy jobb kor-e? S éljenzik a szegény vezért, Ki végtelen hálás ezért. És válaszol és meghatott — S mert egyebet nem mondhat ott, Kifejti bőven, mélyen, Hogy a hazánk — az, éljen! Van pártvezér nem egy, de sok, Mind fontosok s mind okosok, Egymást vivő más-más erők. Kormányozok s kormány verők; Van tűz, víz és hideg, meleg — És mind beszélt — és nem lelek Egyik szavába’ sem mást, Csak azt az éljent folyvást. Lapunk mai száma 40 oldal. Olaszország és a horvám. Irta: Matlekovits Sándor. Az olasz-magyar-osztrák kereskedelmi szerződést, melyet 1891. évben 1903 végéig megkötöttünk,a magyar és osztrák részről 1902. évi deczember hóban csak azért mondottuk föl, — még mielőtt az autonóm vámtarifa megállapításával egész szerződéses vámpolitikánk jövőjére tisztába juthattunk volna — hogy az ugyne-Ám, hogyha nincs egyéb bajuk. Ha olyan egy az óhajuk: Mért vannak összeveszve? És mért nem fognak össze? Ma e hon élte gyatra tengés — S csak tett segít rajt’, nem csengés. Mért éltetik csak szóval És nem valódi jóval? Az egyik Barcsay. Az én kedves druszámmal, Barcsay Kálmánnal baráti és távirati viszonyban állottunk. Uj év napján, Kálmán napján kölcsönösen meggratuláltuk egymást. Minthogy pontos és előzékeny ember, as rendesen még 31-én adta fel a maga sürgönyét. Uj év reggelén az volt az első, de az idén az a hír jött a sürgöny helyett, hogy meghalt, hogy szivszélhüdés érte. Persze hogy szivszélhüdés. Hiszen a szive volt a legbecsesebb, kincseknél többet érő. A szivével látott, a szivével gondolkozott, a szivével cselekedett. A halál nem is tehetett egyebet, mint hogy a szivére vetette magát. Minden időben roppantat megszomorított volna minket, — hogy az ő erdélyies stylusát megvillogtassam — de kétszerte fájóbb ippeng most, midőn az új év első pillanatainak hangulatát szegélyezi be feketével, az ő halála és vele az a gondolat, hogy soha se látjuk többé és hogy ezentúl már csak egy Barcsay lesz.