Bihari Napló, 1977
1977-05-01
BIHARI NAPLÓ 15. OLDAL AUREL POP Mihai Viteazul ELKÖTELEZETTEN Az elmúlt év őszétől alkotó és kulturális-nevelő tevékenységük révén a bihari képzőművészek is lelkesen bekapcsolódtak a Megéneklünk, Románia országos fesztivál rendezvényeibe, az ünnepi eseményességen túl ugyanis ez a nagyszabású művészeti, kulturális és szellemi, széles tömegeket érintő mozgalom a kortárs román kultúra további fejlődésének irányjelzőjévé vált. Ezzel magyarázható az a széleskörű érdeklődés, amellyel egész népünk kíséri korunk tudati megnyilvánulásának ezt a formáját, ez a magyarázata annak, hogy minden tehetség megmozgatójává, alkotásra serkentőjévé vált. Az idei esztendő pedig, amikor Románia állami függetlensége kivívásának centenáriumát ünnepeljük, a bihari képzőművészek alkotói tevékenységének újabb lendületet kölcsönzött, mindenek fölött lévő célul tűzték ki ugyanis azt, hogy méltóképpen emlékeznek meg erről a rendkívüli jelentőségű eseményről, így bizonyítva társadalmi, politikai életünk, népünk valósága iránti elkötelezettségüket. Az a tény, hogy alkotásaik a történelmi eseményekből ihletődnek, ugyanakkor tanúsága annak is, hogy tudatosan vállalják e nemzettel való sorsközösségüket. A történelmi téma számukra állandó elfoglaltságot jelent, megjelenítve őket pedig viharos történelmünk hősi pillanatai iránt tanúsított odaadó érzelmeiket juttatják kifejezésre. Az elmúlt évek kiállításain számos olyan alkotás szerepelt, amely nyílt társadalmi, ideológiai vagy nevelői tartalmat hordozott; ezek közül egyesek történelmi jellegűek voltak, mások mai valóságunkban gyökereztek, közös bennük viszont az, hogy az új, a mai román társadalomról vallanak, figuratív, metaforikus, szimbolikus, allegorikus vagy éppenséggel nonfiguratív megfogalmazásban. Az olyan képek, mint a Tüntetés, Ünnepély, 1848 az Érchegységben, Tisztelgés 1848 előtt, A felszabadulás öröme, Tisztelgés, Érchegységi pillanat, Pihenő, Plevna ’77 stb. olyan művésznek mutatják be Traian Gogát, aki e nagyjelentőségű harcos tematika avatott művelője: érzelmi fűtöttséggel van jelen optimizmusban gazdag képei megalkotásában, erős szálakkal kötődve a régi román művészet hagyományaihoz is. A történelmi tematika iránti állandó érdeklődést leljük fel Aurel Pop esetében is; kiállításainkon olyan képei szerepelnek, amelyek már címükben elárulják a megjelenített esemény rendkívüli horderejét: 1599. november 1., A felkelés hajnala — 1784, Avram lánca, A felszabadulás ünnepe; a képein megjelenő, mintegy a környezetükben feloldódó alakok, azt a képalkotási módot szemléltetik, amely Tompa Mihály sokalakos kompozícióinak is sajátja; a képek előterében csoportosított figurák rendkívüli érzelmi feszültséget sugallnak (1848, Függetlenségi háború — 1877, Fegyveres felkelés). Nem lenne azonban teljes a festők tevékenységéről megrajzolt kép, ha ezt a tartalmi vonást abszolutizálva nem emlékeznénk meg azokról, akik alkotásaikban napjaink életéből, a hazai, mindenek előtt pedig a bihari tájból ihletődnek. Elsősorban is a nagyváradi festők legidősebbikére, Macalik Alfrédra gondolunk, aki magasszintű szakmai tudással alkotja meg tájképeit. Mottl Roman a bihari tájak, a váradi képek iránti állhatatos vonzalmáról közismert, és a népművészet iránti mérhetetlen szeretetéről, amely kiapadhatatlan ihletforrás számára. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a művész nem nyúl történelmi témákhoz is. Dózsa György arcképét említjük meg és azt a Parasztportrét, amely az 1907-es nagy felkelés szellemét idézi. A nagyváradi képzőművészet együttesében Coriolan Hora a formák és a vastagon kezelt színek életének fáradhatatlan kutatója; régebben megfestett bihari dombjainak érzelmi tartalma felkavar, újabb alkotásait pedig (a Domb és a Város ciklusok, vagy a Duna-Deltában fogant képek) a finom árnyalatkapcsolások teszik emlékezetessé. A közelmúltban, a függetlenség centenáriuma alkalmából megrendezett kiállításon Kristófi János olyan kompozícióval szerepelt (Parasztok), amely szinte sugallja a felkelés gondolatát; a festő azonban továbbra is inkább lírai fogantatású tájképei révén ismert, mint ahogy Bartovics József neve is mindenek előtt a konstruktivizmushoz közelítő tájképeket idézi. Jakobovits Miklós alakos kompozíciói mellett (amelyek az expreszszionizmus jegyeit hordozzák magukon és bővérű humorral s megértéssel jelenítik meg a figurákat) olyan nonfiguratív alkotásokkal is megismertet, amelyek színkapcsolásuk és térritmikájuk révén utalásokat is tartalmaznak a konkrét irányába. A mai ipari táj viszont Kiss Elek számára jelent nem egy alkalommal ihletforrást (Hajóépítő telep). Az idén Ana Maria Barbonta is olyan képet állított ki, amely a függetlenségi háborúból meríti témáját — figurális kompozíciója mélyen szimbolikus tartalmat hordoz. Külön kell szót ejtenünk Jovián György, Gheorghe Gherman és Aurel Roșu fiatal festőkről. Jovián György két, közelmúltban kiállított portréja (A fejedelem, Valter Maracineanu) a művész érett, megfontolt gondolkodásmódját tanúsítja, gazdag hazafias tartalmat hordoz. A grafika — amiről ugyancsak szót kell ejtenünk — szintén számos történelmi fogantatású alkotást tartalmaz. Mindenek előtt Kádár Zoltán Triptichonjára, Szabó Barna 1877-es mozzanatára, Nistor Costa fémkarcaira gondolunk (ez utóbbiak Erdély történelmének három jelentős eseményéből merítik tematikájukat: a Dózsa György vezette parasztháborút, az 1784-es lázadást és az 1848-as forradalmat idézik), de említhetnénk László Ákos figuratív vagy szimbolikus alkotásait (A fény felé, Tiszteletadás Aurel Vlaicunak), Bíró Géza, Szűcs Zsófia, Ovidiu Budureanu és Székely Erzsébet műveit, amelyeknek forrásául a történelmi múlt vagy mai, mindennapi valóságunk egyaránt szolgál. A nagyváradi szobrászok is, bár számuk jóval kisebb a festők, grafikusok számánál, állandó távlati jelenlétükkel illusztrálják gazdag tevékenységüket, amelyben egyes történelmi személyiségek portréi ugyanúgy ott szerepelnek, mint a hazafias eszmék, érzések szimbolikus megjelenítései. Elsősorban is Fekete Józsefre gondolunk, akinek számos alkotása között találjuk Mihai Viteazul fába faragott szobrát, az 1907-et idéző művét, az allegorikus Győzelem vagy A béke fala elnevezésű szobrokat. Rodica Stanca-Pamfil neve számos kőbe vagy fába faragott portré megteremtésével kapcsolódik össze; olyan jelentős történelmi és kulturális személyiségek arcképei ezek, akik életművüket, nem egy esetben viszont életüket is azon nép ügyének érdekében áldozták, amelyből vétettek. Dózsa György, Nicolae Balcescu, Avram Iancu, Sofia Nadejde, Varga Katalin, Mihai Eminescu, Petőfi Sándor, Iosif Vulcan, Ion Creanga, George Bacovia, Nicolae Iorga, Nicolae Jiga portréját említjük itt meg, valamint a Horia, Closca és Crisan emlékműtervet, és azokat a mélyen szimbolikus tartalmú műveket, (Lendület, Kapu, Szárnyak, stb.), amelyek mindenike egy-egy monumentális műemléki lehetőséget rejt magában. Rodica Ungureanu, a másik szobrásznő pedig a figuratív ábrázolásmódból kiindulva jut el a formák hallatlan, ugyanakkor mindig egyensúlyban lévő dinamikájához; munkái közül az Anyaság, a Győzelem és a Szolidaritás címűeket említjük itt meg. Boné Rudolf alkotásai közül azt a fémben megmunkált lovasszobor-sorozatot említjük, amely Ménmarótot ábrázolja, valamint az 1877 című szimbolikus szobrot. Dumitru Paina márványban faragta ki a Győzelem és 1878 elnevezésű, ugyancsak szimbolikus alkotásait. Robotos Júlia pedig Földet nekünk! című alkotásában meggyőzően sugallja a paraszti életnek azon nyomorúságát, amely az 1907-es nagy parasztfelkelés kitöréséhez vezetett. Az eddig felsoroltaktól eltérő jellegű, ám ugyancsak számottevő alkotó munkát végez a díszlettervező Eliza Popescu, aki számos történelmi dráma (Nicolae Balcescu, Horea, Mihai Viteazul, Napnyugta, Fehér éjszaka stb.) színpadképét alkotta meg,megteremtve általuk a színmű által igényelt hiteles történelmi hangulatot. A fentebbiekben természetesen csupán vázlatosan jeleztük a nagyváradi hivatásos képzőművészek tevékenységének egyes területeit, hiszen alkotásaiknak érthetően más vonatkozásai is vannak. Meggyőződésem azonban, hogy ehelyütt, anélkül, hogy a részletekbe bocsátkoznánk, meg kell említenünk a műkedvelő képzőművészek népes táborának tevékenységét is; a Megéneklünk, Románia országos fesztivál rendezvényei sorába tartozó kiállításuk a közelmúltban nyílt meg, s ezt már csak azért is illett szóvá tenni, mert a kiállított művek jelentős részének forrásául éppen a történelmi múlt, illetve kortársi valóságunk szolgált. MARIA ZINTZ