Borászati Lapok – 30. évfolyam – 1898. 1-25. sz.

1898-05-22 / 21. sz

esetben behizza, hizás után átforrasztja a következő év vagy években a sebhelyet és kiküzdi azt a nedvgyűrüzetet, mely a tőke tartós életére szükséges a héjgyűrű egész kerületében. Ha azonban az ilyen ojtványt levágjuk az anyatőkéről s gyökereztetés végett újra elültetjük, ezen áthizás sikere már igen problematikus és csak ritka esetekben, igen kedvező csapadéki talaj és művelési viszonyok között következik be. S az ilyen ojtvány éveken át kénytelen folytatni a küzdelmet létfeltételei helyreállításáért, de a leggyakrabban elbukik abban. A hasítékostás ezen hátrányai más évekkel előtt sokakat s engem is az egyszerű párosítás módszere felé tereltek, (lásd 126. ábrát) amelynél az összeillesztett vesszők találkozó háncsrétegénél tökéletes körülforradás jön létre. És ezen ojtásmód ellen az ojtványok jósága szempontjából lényeges kifogás nem is emelhető. Az általam javasolt fordított nyergezéssel szemben csak azért hátrányosabb, mert kevesebb megeredést mutat s mert — mint lentebb kifejtendőm — a tőkenyak képzését nem végzi oly szabatosan, mint emez. A fordított nyergezés ojtási művelete abban áll, hogy a beojtandó amerikai aranyvesszőt a két bütyök között körülbelül középen elmetszvén, az igy lemetszett vessző hegyében egy, szárnyaival felfelé, tehát fordítva álló nyerget készítünk s a nemes vesszőből készített éket ebbe belehelyezzük. Amint ez szemlélhetőleg a 127. ábrán látható. Itt már az összeillesztett vesszők héjrétege köröskörül találkozik s az összeforradásnak a bélszövet sehol sincs útjában. Részletesen kívánunk később foglalkozni azon külön kérdésekkel, hogy miért tartjuk helyesebbnek az ojtást a két ízület közötti sima nyakon és nem a bütyöknél, továbbá, hogy miért készítjük a nyerget fordítva és végre miért kell az elkötést gummiszalaggal eszközölnünk ? Előbb azonban mondjuk el az ojtás véghezvitelének módjait. Amint ábránk mutatja, az amerikai vessző elmetszett végéből a vessző közepe felé irányított két harántos metszéssel egy czikket szelünk ki. A második szeléssel a czikkecske kibukik. Ez a művelet oly könnyű, hogy pár órai gyakorlattal kiki elsajátíthatja. Csak azon nyereg van helyesen készítve, ahol a két ellentétes nyeregszárny egy-egy húzós metszés által lőn előállítva. Faragcsálni, vagy a téves irányban haladt kést visszavéve azon nyomon uj irányba igazítani s igy az ojtási metszlapokon horzsolásokat eszközölni nem szabad. A nyeregszárnyak hossza, vagy a nyereg mélysége az aranyvessző vastagságától függ. A nyeregszárnyaknak rendeltetése, hogy a beleillesztendő nemeseket bennök s általuk elegendő biztossággal elkötni lehessen. Ezért eme kellék elérhetésén tul vékonyítani a nyeregszárnyakat s mélyiteni a nyerget nem tanácsos, mert egészen természetes, hogy a túlságosan elvékonyított nyeregszárnyak nem végzik olyan hatályos módon az alanyban feltorlódó nedvek átszűrését, mintha tömörebb egészben hagyatnak meg. A czikkely kiszelése után, ha vizsgáljuk az alanyvesszőben készült nyerget, azt fogjuk tapasztalni, hogy a bélszövet csak a vessző középpontjában mutatkozik. Az oldalfalakból a harántos metszés következtében a forradást gátló bélsejtek már kiemeltettek és így a nemes vesszőből készített, még pedig a nyeregszárnyak alakzata és hossza arányában készített éknek azon héjrétege, ahol a forradásnak létrejönnie kell, köröskörül találkozik az amerikai alany héjrétegével. Az alanyból felfelé tóduló nedvek tehát azonnal átvizetnek a 126. ábra. Egyszerű párosítás. 127. ábra. A fordított nyergezés TÁRCZA A bortörvény népies ismertetése. (Folytatás.) A must savanyúságának az elvétele is meg van ugyan engedve, de ha ez szükséges, jobb azt a boron megtenni. Tudjuk azt, hogy a savanyúság egy része a borból erjedés után, mint borkő kiválik, de erjedés alkalmával pusztul is el belőle, csakhogy mennyi, azt az ember előzőleg nem tudhatja. Ezért is jobb, ha bevárja a gazda, mig a must egészen kiforrt és azután szája ize szerint mondja meg, túlságos savanyu-e a bor vagy sem. Ha a gazda a kész bort igen is savanyunak gondolja és szükségét véli annak, hogy fölös savanyúságát elvegye, óvatosan járjon el. A savanyuságot ugyan teljesen kiveheti borából, de akkor az már nem is bor, mert akkor olyan változást okoz benne, mely nem válik hasznára, mert a bor kellemetlen sós szüvé lesz. Ezt tartja a gazda szem előtt; a bor savanyúságát csak okkal, móddal lehet megcsökkenteni, de elvenni nem szabad. A borosgazda a mustra, míg az ki nem forrt, ügyet ne vessen, de ha savanyúbb a belőle lett bor a kelleténél, ezt „lágy" borral keverje, csakhogy persze ez a kereskedőnek malaszt, nem pedig a kisgazdának. A törvényen alapuló rendelet a savanyuság elvételére megengedi a ,,szénsavas mész" és a „szénsavas káli" használását. Szénsavas meszet legkönnyebben szerezhet az ember, ha egészen fehér márvány igen finom porát veszi meg. A fehér márványpornak oly finomra őröltnek kell lenni, mint a lisztnek, hogy az ember fogai közt ne csikorogjon. Kapni lehet a bor savanyúságának elvételére igen alkalmas ilyen szert a patikában vagy olyan nagykereskedésben, hol a patikárusoknak való szereket árulják és ezt a szert ott ,,calcium carbonicum purum" neve alatt kérje, akinek szüksége van rá. Kréta, vagy közönséges mészkő pora a bor savanyúságának elvételére nem használható, mert a bor ezektől rossz szagúvá lehet. A bor savanyúságának elvételére a finom márványporból vagy a szénsavas mészből egy hektoliter borba 7, legfeljebb 14 dekát használjon a borosgazda, a szénsavas káliból pedig ugyanennyi borba 9, legfeljebb 18 dekát. A bor savanyúságának elvételét igen gondosan és kellő elővigyázattal kell végezni; a savtalanító port csak apránként adja a gazda a borába és a hordóba töltött port mindig jól el kell keverni. Különben pedig azt tanácsolom, hogy mielőtt a savtalanítást nagyobb hordó borban végrehajtaná a borosgazda, próbálja ki kicsiben, hogy meggyőződjék arról, vájjon a bor savanyúságának csökkentésével javul-e borának minősége és íze. Az előbb az igen is savanyu mustot említettem, de arra is van ám eset, hogy a must, úgy az ebből való bor, nem elég savanyu. Az ilyen bor nem üdíti azt, aki iszsza és javul, ha a kellő, de nem túlságos savanyúságot megkapja. Ezt úgy éri el a bortermelő vagy kereskedő, ha az ilyet savanyúbb borral keveri, mint mondani szokták, ilyennel házasítja. A hiányzó savanyúsága a bornak borkővel is pótolható. A bor savanyítására nálunk, mert a mi borainkban több a savanyúság a rendes fél résznél, száz részre, nem lesz a borosgazdának szüksége. Ebben elmondottam, mit szabad a bortermelő gazdának a must javítására megtenni, mit enged meg a törvény és mit tilalmaz, lássuk most, hogy a kész bor javítására mit szabad és mit tilos azzal megcselekedni ? A bor. Van rá elég eset, hogy a mi jobbféle borainkból visznek olyan országokba, ahol sokkalta hidegebb van mint nálunk, de olyan országok is vannak, mégpedig tőlünk délnek, hol sokkalta nagyobb a hőség, mint a mi hazánkban és oda is visznek tőlünk bort. A hidegebb országok lakóinak kedvesebb az igen erős, szeszes bor, azért oda ilyet keresnek; a melegebb országokban pedig a nem elegendő szeszes bor könnyen megromlik. Hogy tehát észak felé a bort könnyebben és jobb áron el lehessen adni, a meleg vidékekre pedig szintén kereskedni lehessen, megengedi a törvény, hogy a borba szesz, vagy pedig a „borpárlat", úgynevezett „konyak" adassék. A bor szeszezése azonban csak tiszta és olyan szeszszel van megengedve, mely száz részben 95 rész szeszből áll, azaz, mint mondani szokás kilenczvenöt fokos. A bor szeszezése is olyan dolog, melyhez igen érteni kell annak, aki csinálja. Aki szeszt akar borába keverni, vigyázzon, hogy a „jóból sokat ne adjon". Nem szabad 370 1898. junius hó 12.