Budapesti Hírlap, 1917. július (37. évfolyam, 165-190. szám)
1917-07-01 / 165. szám
Budapest, 1971. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési ink: Egész évre 38 kor., félévre 19 kor., negyedévre 3 kor. 60 au., egy hónapra 3 kor. 30 fill. Egyes számára helyben, vidéken és pályaudvaron 13 fill. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Vasárnap, julus XXXVII. évfolyam, 185. szám Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthtay Szerkesztőség és igazgatóság: Vin. kér.stökk Szilárd utca 2. szán. Kiadóhivatal: Vak kér., József-könii 5. szám ELEPO3S2ÁIOK: József 43. József 53. József 63. Tisztelettel kérjük azokat az előfizetőinket, akik július elsejére még nem újították meg előfizetésüket, szíveskedjenek ezt haladéktalanul megtenni. Esetleges címváltozást is szíveskedjenek pontosan megírni, hogy a lapot továbbra is zavartalanull kaphassák meg. ti? SHik — Utár!Ki Régen azt mondták: uj idők— uj eml erel.. A jó Vasgereben irt ezen a címen könyvet is. Ma módosult a mondás. Ma úgy mondják, hogy uj idők ugyan, de régi -emberek, csakhogy uj elvekkel. Sőt nem is igen uj elvekkel. Ezek a mai elvek már nagyon is közismertek voltak abban az időben, amelyről a sorokban szólani fogunk, bár nem régenről van a- .szó, csak hét évvel ezelőttről. Az utcán, az újságban, a képviselőházban, sőt a minap a főrendiházban is lehetett azt a frázist hallani, amellyel politikus uraink a maguk nagyon könynyen végrehajtott frontváltozását elkendőzik. Azt mondják: az idő megváltozott, a világ megváltozott, minden megváltozott, csak a kódolt fejű emberek nem akarnak hozzá változni az uj időkhöz. Olyan szimpatikus alakjai közéletünknek, mint Mailáth József gróf és Dessewffy Emil gróf, szintén az uj időket emlegetik, tígy szónok éppenséggel veszszőparipának nevezte Zselenski Róbert grófnak azt a meggyőződését, a melyről okmányszerűen bebizonyítható, hogy hét év előtt még ő is azt a meggyőződést vallotta. Tígy beszélnek ezek az urak az uj időkről, mintha ezelőtt egypár hélel kezdődött volna pont nem tudom, öt vagy nyolc órakor az uj idő,s nekik most mtt kell öltözködni az uj idő igényei szerint. De az uj idő is, a régi is, komolyabb dolog, mintsem hogy egy-egy átöltözködéssel, egy politikai toalett-cserével el lehetne intézni. Nekem politikusaink merész frontváltoztatása fontosabbnak és végzetesebbnek tetszik,mint maga az új idő, mely mögé mink spanyolfal mögé Bújnak, hogy átöltözködhessenek. Hogy az olvasó is lássa, kikerestem annak a sokat emlegetett választójogi, népgyűlésnek (1910. a körülményeit, szereplőit és határozatát és itt elő fogom adni. A tanulság belőle, félek, az lesz, hogy politikánk vagy akkor nem volt komoly, vagy most nem az. Alvármelyik eset forogjon is fenn, vagy ha az a harmadik is, hogy de akkor sremi volt, se ma nem komoly : maguknak a politikusoknak a komolysága mellé mindenesetre egy borzasztó nagy kérdőjel kerül. Most itt következik a történet. • 1910-ben a koalíció összeomlásakor a politikai pártok vezérférfiai, okulva a Kristóffy-féle kísérleten, szükségesnek tartották, hogy a választójog nemzeti irányú reformálása kérdésében egységes megállapodásra jussanak s ezzel a pártokat lekössék és a radikális megoldásba kapaszkodó kísérletezéseknek eleve útját állják. A mozgalom vezetői abban állapodtak meg, hogy országos gyűlés elé viszik a kérdést. A választójog reformja kérdésében 1910. évi március 19-én a Vigadó nagytermében tartották meg az országos gyűlést. A gyűlésre szóló meghívó rámutat arra, hogy a választójog kérdésének megoldásától nemzetünk élete vagy pusztulása függ . demagógia és a tarosság úgymond a fölhívást már megkezdte hangzatos jelszavakkal csábítani a nemzetet abban az irányban, a amely szabadjára, eresztené az eddig lekötve tartott összes faji és szociális romboló törekvéseket és amely békés fejlődés helyett kockára tenné, sőt szétrombolná mindazon társadalmi és nemzeti tartalékerőket, a mi keveset még meghagytak a magyar történelem szomorú századai. A mesílivót az elnökség és a rendőrbizottság libái irlik alá mintegy ISO én. A rendező bizottság sorában többek között ott voltak a következők: Almássy Dénes gróf, AndrássyGyula gróf, Amtrássy Géza gróf. Bujanovics Gyula, Heuden István gróf. Kolllik István, Herzeviczy Albert, Bánffy Emi báró, Bettnlén Pál báró. Herhál István, Dessowffy Aurél gróf, Dessewffy Kulit gróf. Darányi Ignác, Esterházy Móric,gróf. Falussy Árpád dr., Givitány Iiure báró). Illvány-Deutsch Sándor és Itatvany Deutéb József. Stammersberg László, Stellebroniti Géza. Jurlenstein Lajos, Hódy Gyula, |hikey* József báró, Kegrevieb Gábor gróf. Károlyi Mihály gróf, JengVéb Zoltán. •Mailáci József gróf, í Mezevigula. Molnár Ákos, Neureliczky György, Okolicsány László, Palugyay Móra, Pallavicini György őrgróf, Piukovich József, deák Ivéin, Somissích Tihamér gróf, Sennyey Miklós báró, Széchenyi Sándor gróf, Szentiványi Árpádt, Szlerényi József, Teleki József gróf,J’isza Isténi gróf, Zselénski Róbert gróf. A nagygyűlés által kimondandó határozati javaslat szövegét természetesen előzetesen meg kellett állapítani s a szükséges ebi megállapodások a Károlyi Mihály grófnál tartott pártközi tanácskozáson jöttek létre. Jelen voltak e tanács- Ertokes. Irta Rákosi Viktor, Odessza városának egyik széles bulevard- ján egy magányos alak ődöng, akiről púpos szabású, fekete ruhája oly petyhüdten lóg le, mintha csak madárijesztőn csüngene. Ez az ember nyilván kisoványodott a ruháiból, tehát valószínű, hogy egykor jobb napokat látott, s most rosszul megy a dolga. Borostás arcának tüskéi már észbe vegyültek, haja szintén. Tekintete nyugtalanul száll ide-oda kuckóiba mélyen bevonult szemeiből. Sápadt arcán látszik az álmatlanul töltött éjszakák rombolása. Ez a züllésnek indult alak egykor pap volt, és földi gondoktól menten, nyájas környezőben, jó és kedves emberek közt élt, vagyis élhetett volna nemes hivatásának. Nem itt Oroszországban, nem is a szomszéd Romániában, hanem túl az erdélyi havasokon, boldog nagy Magyarországon, volt az ő hazája. Ott hirdethette volna zavartalanul Isten dicsőségét, és a békességét az emberek között. Embertársai megbecsülték, maguknál különbnek tartották, vezetőjüknek megválasztották és akkor megszállotta őt a nagyravágyón ördöge és gonosz útra csábította. Hatalmat és vagyont ígért neki, hogyha erre az útra tér. És ez az ember hallgatott a démon szavára. Elkezdett elégedetlenséget szítani és gyűlöletet hirdetni. Egymás ellen uszított olyan népeket, melyek évszázadok óta barátságban élnek egymás mellett. Olyan népeket, amelyeket összefűz a közös történelem, a haza védelmében vállvetve kiontott vér, és elmúlt századok szenvedései. Bár pap volt, egzisztenciájánál; gyökereit kihúzta a szeretetföldjéből és a gyűlöletföldjébe eresztette. Ne higyjétek, hogy a gyűlöletföldje terméketlen, kopár, oh nem, csak ügyesen kell azt kezelni. A gyűlölet, az elégedetlenség igen szépen kamatozik, ha a kalandor okosan befekteti. Mindig népszerű dolog az elégedetlenek pártján lenni és könnyű az apró szikrákat nagy tűzzé felszítani. Méghozzá ez az ember fajbeli magyar volt, aki jobban tudott magyarul, mint románul, és így kettős árulást követett el, egyet hazája és egyet nemzete ellen. Micsoda arccal járhatón éveken keresztül polgártársai között azzal a tudattal, hogy napról-napra készíti elő az ellenség útját a hegyeken keresztül az ország belsejébe. Mintha egyik keze mindig a háta mögött lett volna, s egy élesre fent kést rejtegetne... csak a pillanatot várva, hogy mikor döfje azt a vele szemben álló szivébe. Micsoda arccal lépett az ő falusi templomába az Isten oltára elé, szentségtörő kézzel a szentségekhez nyúlni. Micsoda arccal léphetett fel a szószékre, hogy népét ájtatos szavakkal Isten elé vezesse, holott keblében a pokoltüze égett és az ördögök diadalmaskodtak. És ő ezt legyőzte és elfojtotta azt a belső hangot is, mely folyton igy suttogott benne: Én elárultam hazámat! Ila a becsületességnek csak egy szikrája lett volna még benne, ha csak egyszer eszeljel jutott volna az első imádság, amelyre a anyja megtanította, ha csal egyszer dől volna előtte az a jelenet, mikor mint genfiek ezen a földön az első lépéseket megtetkel g£kor le kellett volna borulnia az ő együgyű népe előtt és igy kiáltani: Én elárultam hazámat, ne hallgassatok reám! Én nem az vagyok, akinek látszom! Én nem vagyok Isten szolgája, hanem az ördög cimborája, én nem üdvösséget hozok nektek, hanem kárhozatot és romlást. Tépjétek le rólam papi ruháimat, vegyétek ki kezemből a keresztet a fölfeszített Krisztussal, mert én a Jézus Krisztus sebeinél vérzőbb sebekkel akarom borítani hazánkat. Kicsiny alak ebben a nagy világforradalomban, de a legundokabb árulók közé tartozik. Mert nem szenvedélyből tette azt, amit tett, hanem hideg számításból. Évek hosszú során át lassan preparálta bűnét. Mennyit hazudott és képmulatóskodott egy emberéleten keresztül! Még csak a mellőzöttség kifogása sincs meg, hiszen elért mindent, amit elérhetett. Nem mondhatta hálátlannak hazáját, mint Coriolán, vagy Belizár. Vagy tán azt ígérték neki, hogy Erdély hercegprímásává és kormányzójává teszik? És ezzel tán az őrületig korbácsolták nagyravágyását és hiúságát? Eh, nem kell őt ilyen nagy mértékkel mérni. Nem volt ő démon, hanem hitvány buj, nyik, akiről akkor ítélünk legenyhébben, ha azt mondjuk róla a költővel, hogy nem akarta Yg .eladni hazáját, csak jólakié belőle. Nincs 'Benne nagyság, csak komiszság.' r, Megcpozduni-e benne a lelkiösmeret, mikor a rablófáídák éjnek éjszakáján elindultak, hogy 'ifjabb vérpittakok forrásait nyissák hazájának 1 - - --------------------------------— A Budapesti Hírlap mai száma 2.