Budapesti Hírlap, 1923. május (43. évfolyam, 98–121. szám)
1923-05-29 / 120. szám
Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egy hónapra 1000 korona, negyedévre 3800 korona. Egyes szám ára 50 korona. Külföldi előfizetések fenti árak kétszerese. Ausztriában egy példány ára hétköznap 1500 o. kor., vasárnapon 2000 o. kor. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési Irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc . Budapest, 1923 XLIII. évfolyam, 120. szám. (Ára 50 ker.) Szerda, május 30. Szerkesztőség: Vili. kerület, Rökk Szilárd utca 4. szám. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körut 5. sz. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. m teéHv hét n^ssedelane. Budapest, máj. 29. Nem vagyunk felettébb követelők s sisak tűrhető közéleti békét óhajtunk. Ennek a tűrhető békének mostanában két veszedelme volt: a választói listák vétkes megcsonkítása és a birtokreformnovella. Az elsőt ma remélhetőleg elhárították; a miniszterelnök rendeletileg fogja a reparáció módjait megadni s a kihagyásokat hivatalba megfelebbezettnek tekintik. Az orvoslásnak a módja is megvan ezzel adva, de rám nézve nem is ez a fontos a dologban. Fontos az az erkölcsi bélyeg, amelyet ezzel rásütnek a fővárosi középponti választmány eljárására. Hogy valahol a világon a pártérdek legyen az a szent, akinek nem maga felé hajlik a keze, azt ugyan, aki valaha közel állott a politika konyhájához, komolyan soha sem gondolhatta. És ha a középponti választmány, amely mindig a törvényhatóság többségének a határozata szerint állítódik össze, némi kisiklásokat enged meg magának, az ellen lehet dörgedelmes beszédet mondani és lehet mérges cikket írni, de se a beszéd, se a cikk soha sem egészen őszinte és nem születik meg egy kis képmutatás nélkül, amennyiben általában maga a szónok és cikkező is szakasztott úgy cselekednék, ha azok helyzetében volna, akik ellen hadakozik. De hogy egy középponti választmány ilyen heródesi munkára vetemedjék és formális öldöklést vigyen végbe a választópolgárok jogán, az a cinizmus oly mértéke, mint a pártérdek legfanatikusabb hőseit is megdöbbentheti. És különösen megdöbbbentő benne, hogy a dolog minálunk akkor történik, amikor állítólag a kereszténység nevében (sajnos, nem szellemében is) kormányoztatjunk és éppen azok által, akik szinte monopóliumképpen foglalják le maguknak a kereszténységet. Az ember kérdezi magától: mi hitethette el ezekkel az emberekkel, hogy ilyen groteszk dolog lehetséges a mi közéletünkben? Mert én ugyan nem csodálkozom rajta. Mi el tudtuk tűrni Károlyi Mihály forradalmát; elviseltük a proletárdiktatúrát; komolyan választottunk nemzetgyűlést a választótörvény mellőzésével Friedrich István hevenyészett választórendelete alapján; azután egy másikat másik rendelet alapján; és eltűrtünk különítményeket, és nem lázadtunk fel egyesületek goromba garázdálkodására, és kiszórtuk a hivatalokból és iskolákból inkább ürügyek, mint komoly okok alapján hosszú és becsületes szolgálatukra való tekintet nélkül százával a hasznos embereket és ki tudja, mit nem néztünk végig közömbösen, a mi ellen emberiességünk, törvénytiszteletünk és polgári önérzetünk egyaránt lázadozott. Csoda-e ezek után, ha a városházán azt hitték, most már mindent meg lehet próbálni. Erre a meglazult közszellemre, az erkölcsi felfogás és gondolkozás elferdülésére kellett számítaniuk, mikor ezt az erőszakos párttaktikát kieszelték saját, megingott hitelük folytán megingott tekintélyük és persze párturalmuk megmentésére. Különös dolog az, ami itt végbemegy. Éppen azzal rontják meg az ügyüket, amivel meg akarták menteni. Ha nem a kereszténységből csinálnak politikát, hanem a politikába viszik bele az igazi kereszténységet, ha az evangélium szellemét bocsátják be a fórumra, közéletünk arénájába és intézményeibe, micsoda újjászületése lehetett volna a nemzetnek rettenetes megpróbáltatásai után. Mikor proklamálták a kereszténységet, hittel és reménnyel fordult minden Telek feléjük. De ők a kereszténységből gyűlölködő kurzust csináltak, társadalmi háborút és lehetetlenné lett egyszerre, ami különben könnyű lett volna: egy egységes, tömör táborba gyűjteni a szenvedő magyar nemzetet. Ez azonban csak emberséggel, szeretettel, igazságossággal történhetett volna meg. De a mi közéletünk a nemzetgyűlésen ádáz visszavonás és veszekedés rabja lett s amit elmulasztottunk evangéliumi erkölccsel megcsinálni, azt ma már erőszakossággal nem lehet helyrehozni. Az emberek kiábrándultak, ellenségeink megerősödtek és a visszaélés a keresztény jelszóval, amikor csak cégérré lesz, aminek a lényegnek kell vala lennie, megboszulja magát azokon, akik mámorukban vagy számításukban a visszaélést elkövették. Hátra van és még elintézetlen békénk másik veszedelme: a birtokreform novellája. Ez is csakhamar kurzusnak fog bizonyulni. Szociális jelszókkal indul és antiszociális következményei vannak. Primitív felfogással nem reformot csinál, hanem zavart, nyugtalanságot és elégedetlenséget. Nem tudja kielégíteni, akiken segíteni akar, tehát vagy magára zúdítja ezeket is, vagy tovább kell gázolnia a vérben, melybe beletette a lábát s az első novella után másodikat, a második után harmadikat kell készítenie és a harmadik után továbbiakat. De hol fog megáldani? Ily kérdések megoldásához nem elég egy nagyatádi, egész Nagyatád kevés ehhez. Ehhez ember, s az emberben szív, ész és tudás kell, nem ötlet és lelkiismeretlenség. Egyébiránt ebben a pillanatban egy birtokreformra van ennek az országnak szüksége, egy beavatkozásra, mely felülről jön: a felhőkből. Egy országos esőre, mely megmenti a termést. Ha ez meglesz, sok embernek megjön az esze. Mert a jó aratás csodálatosan meg tudja szelídíteni az embereket is. S egyúttal kérem képviselőtársaimat, hogy, tegyük félre a mi kicsinyes dolgainkat, tegyünk félre minden egyéni ambíciót, hogy az ország megmentéséért minél többet cselekedhessünk. (Zajos éljenzés és taps.), " Bethlen István gróf a középút politikádat hirdeti. ,JüzöBi°uizen keresztül." — "Pártvacsora Bethlen tiszteletére. — Íl miniszterelnök kalfindi útjáról. — megváltozott Sagyarország külpolitikai helyzete. — S az egységes párt tagjai lelkesen tüntettek a vezér mellett. Bethlen István gróf miniszterelnök ma este pártjának ujjongó tapsai közepette hitvallást tett a szélsőségektől mentes középút politikája mellett. Az a férfias eltökéltség, amely beszédéből kicsendült, az a határozottság, amellyel bejelentette, hogy megvan benne az elszántság, hogy tűzön-vizen keresztül érvényt szerezzen ennek a politikának, az a nagyszerű, férfias beismerés, hogy eddig csak sejtette, de most már látja azt az utat, amelyre az országot vezetni kell; a pártvezéri szeretetnek az a megnyilvánulása, amellyel pártjának szélsőségek felé hajló tagjait arra kérte, tegyék megfontolás tárgyává mindazt, amit elmondott, s mindez a mellett bizonyít, hogy Bethlen István grófban megvan a tettre való készség és erő, hogy érvényt szerezzen annak a politikának, a mely visszautasít minden kalandot, minden olyan kísérletet és személyi ambíciót, a mely akadálya lehet az ország talpraállásának. Bethlen István gróf beszéde, a mely ma valósággal magával ragadta az egységes pártot, olyan politikai tett, a melynek fénye messzire elvilágit és a mely a mellett bizonyít, hogy nehéz viszonyok közepette, nagy elhatározások sorsdöntő pillanataiban a magyar nemzet mindig megtalálja önmagát. Bethlen István gróf beszéde hadüzenet s egyszersmind béke jobb is volt. Az érdekelteken áll, melyiket választják a kettő közül. A prológust ehhez a nagyszerű államférfias megnyilatkozáshoz Berky Gyula képviselő szolgáltatta egy beszéddel, a mely dicsőségére válik nemcsak annak, a ki elmondotta, de díszére válik az egységes pártnak is, amely arra való férfiúra bízta a vezér üdvözlését, aki visszatért külföldi útjáról, amelyen annyi szimpátiát, szeretetet és megbecsülést szerzett nemzetének. A vacsorán az egységes pártnak mintegy kétszáz tagja vett részt. A kormány tagjai közül megjelentek: Daruváry Géza, Klebelsberg Kunó gróf, Káltay Tibor, Rakovszky Iván, Walkó Lajos és Szabó István miniszterek, Scitovszky Béla házelnök, Almásy László alelnök, Kószó István, Petri Pál, Prónay György báró államtitkárok, Perényi Zsigmond báró, Gömbös Gyula, Ángyán Béla, a sajtóosztály főnöke, Papp Géza báró, Vermes Béla, számos főispán, a párt képviselőtagjai úgyszólván teljes számban és sok kültag. Vacsora közben Berky Gyula emelkedett szólásra és azzal kezdte, hogy a baráti érzés, szeretet és nagyrabecsülés az, amely ma a pártot összehozta a miniszterelnök és a pénzügyminiszter üdvözlésére. A miniszterelnök férfiasan és önérzetes magyarsággal képviselte Magyarországot és ez nagy érték ránk nézve, mert bármilyen nyomorban vagyunk is, kell, hogy a régi erkölcsi tőkénket a külföld is megbecsülje. Hogy mi lesz a külföldi út eredménye, azt még nem tudtuk, de azt már láttuk, hogy a miniszterelnök a maga munkájába belevitte egész szivét és egész lelkét és a magyar nemzet egész önérzetét. — Visszagondolok, — folytatta — a midőn megalakult ez a párt. Bethlen István gróf és Szabó István (Éljenzés) egy táborba fogták össze ezt a nemzetet, abból a gondolatból kiindulva, hogy csak úgy lehet megmenteni országunkat, hogyha összefogunk. Ez a külföldi út összefügg azzal a kézfogással. Ha Bethlen István gróf a külföldön nem tudja képviselni az egységes magyar polgári társadalom frontját és nem tudja igazolni, hogy a magyar nemzet nagy többsége nevében jelent meg a külföld előtt, akkor másképpen intéződtek volna a dolgok. A jövőt semmiféle egyéni honmentéssel (Taps, ügy van! Úgy van!), semmiféle egyéni kiváló tulajdonsággal biztosítani nem lehet, mert csak egyetlen eszköz van, amellyel a jövőt biztosíthatjuk: ha ezt az összefogott nemzeti erőt továbbra is épségben tartjuk. — Elég volt a kísérletekből. Egyik nemzeti szerencsétlenségünk volt a kommün bukása után az, hogy gyakorlatlan kormányzati férfiak vették kezükbe a nemzet irányítását. Hetenként változtak a kormányok, koalíciós kormányok alakultak. Mi többé ilyet nem akarunk. Nyíltan kijelentem azt, hogy az egész világon csak a kiegyenlítés elve alapján lehetséges az országok kormányzása, a becsületes aranyközépút útján. A középpolitika nem jelent azonban gyengeséget és tehetetlenséget, hanem bölcsességet és belátást, egyúttal tettrekészséget; csak középpolitikával lehet ma országunkat kormányozni. Nagy küzdelmek előtt állunk és én nem vagyok hajlandó a magyar közgazdasági életet pénzügyi regényírók kezébe letenni. Szeretettel emelem poharamat a miniszterelnök úrra és kormányzati társaira, a miniszterelnöl beszéde. Bethlen István gróf: Berky Gyula barátom a mi érdemünket valóban úgy méltatta, mintha azok az eredmények, amelyekkel külföldi utunk járt, tisztán a mti eredményeink volnának, pedig az érdem nem a mienk, hanem a nemzeté; azé a nemzeté, amely a maga részéről önfegyelmezést, mérsékletet tudott tanúsítani nehéz időkben, követte azokat a férfiakat, akik a maguk részéről utat mutattak, akiket vezérül állított oda. Az érdem nem a mienk, hanem a nemzeté, a közéleté. Azé a közéleté, amely akkor, amikor kinn voltunk, a maga részéről mindent elkövetett, hogy, magatartásával bennünket támogasson. Az érdem azé a párté, amely a maga részéről mindent elkövetett, amikor künn voltunk, hogy segítségünkre legyen és az országban tekintélyével és súlyával rendet, tudott tartani akkor is, amikor vezérei távol voltak. Az érdem az egész magyar közéleté és nem feledkezem meg a sajtóról sem, arról a magyar sajtóról, amely talán akkor, amikor nem külpolitikai kérdésekről van szó, heves küzdelmet folytat másod- és harmadrangú kérdésekről, de akkor, amikor külpolitikai kérdések nyomulnak előtérbe, a magyar közéletnek oly fegyelmezettséget mutat, anélkül, hogy hivatott férfiak ebben a tekintetben intésül szolgálnának — amilyent csak külföldön láthatunk olyan országokban, amelyet régóta intézik saját külügyeiket. Az érdemeket tehát el kell hárítanom. Ez az eredményes. De nézzük közelebbről, hogy milyen érdemekről van szó? Hogyha a gyakorlati eredményeket nézem, azt kell mondanom, hogy messze alatta maradt az eredmény annak a várakozásnak, amely várakozással távoztunk mi és amelyeket a nemzet fűzött a mi távozásunkhoz. Ha azonban az erkölcsi momentumokat nézem, amelyek a politikai életben elsőrangú fontossággal bírnak, azt kell mondanom, hogy egy nagy lépést tettünk előre, egy nem várt nagy lépést. Nem azért mondom ezt, mintha magunkat akarnám dicsérni, hanem azért, mert a nemzet érdekében lévőnek tartom, hogy ez a lépés el ne homályosíttassék olyanok által, kiket személyes irigység vagy politikai célok vezetnek. Nézzünk csak bele a történtekbe. Mindenekelőtt leszögezem, hogy ama kérésünkkel szemben, amelyet a magyar kormány nevében a reparációs bizottsághoz intéztünk, elvi visszautasításra nem találtunk. Senki sem mondta, még az a határozat, illetőleg azok a hatalmak sem, amelyek végeredményben határozattá emelték a reparációs bizottságban javaslatukat, azok sem zárkóztak el az elől a felfogás elől, amelyet képviseltünk, hogy Magyarország külföldi segítségre szorul és hogy ezt meg kell, hogy kapjuk. Abban volt csak kontroverzia, hogy milyen feltételekhez kell ezt a külföldi segítséget fűzni. Erre sokan azt fogják mondani, hogy talán ez végeredményben egészen mindegy, mert hiszen a gyakorlati életben nem az a döntő, hogy valaki elvileg utasít valamit vissza, vagy pedig annak elfogadását és végrehajtását olyan feltételekhez fűzi, amelyek a gyakorlatban meg nem valósíthatók. Én azonban erre a disztinkcióra mégis súlyt helyezek azért, mert hiszen a meghozott határozatból, ama hatalmak állásfoglalásából, amelyek javaslatukat határozattá emelték, nyilvánvaló, hogy ők a magyar pénzügyi helyzetet úgy ítélték meg, hogy nem lehet elzárkózni az elől, hogy a magyar kérésnek valamely formában eleget ne tegyenek. Ez annyit jelent, hogy a magyar pénzügyi helyzetnek kérdése az európai fórum elé van vive, hogy az összes nagyhatalmak által mint megoldandó probléma van elismerve és hogy ez onnan, az európai hatalmak tanácskozásának asztaláról le nem tűnhet addig, amíg tényleg meg nem oldatik. Ha ebből tanulságot kell merítenünk, ez a tanulság az, hogy ne csüggedjünk, ne tartsuk ezt az első és az utolsó lépésnek, ha-n