Budapesti Szemle. 1901. 105. kötet, 289-291. szám
289. szám - EURÓPA VISZONYA KHINÁHOZ ÉS AZ ISZLÁM VILÁGHOZ. – Vámbéry Ármintól
akarunk szépíteni. Még fanatikus neológusok is, mint például az ifjú törökök pártja, Párisban megjelenő orgánumukban (Mesveret) így nyilatkoznak: «Mit keres Európa Klímában s mit tett értünk Törökországban ? A humanitás és civilisatio örve alatt az európaiak mindenütt mint hódítók lépnek föl, csak anyagi hasznot hajhásznak, mindenütt kizsákmányolnak minket, s ahelyett, hogy szabadságunk kivívásában és nemzeti önállóságunk megalapításában segédkezet nyújtanának, zsarnokainkkal fraternizálnak, s szándékosan szaporítják azokat a módokat és eszközöket, amelyek bennünket a romlás szélére juttattak. Minél rosszabbra fordulnak Törökországban az állapotok, annál nagyobb a humanitás és a culturális haladás úgynevezett apostolának az öröme.» Természetesen azt lehetne mondani az ifjú törököknek és a többi ázsiai forradalmiaknak: «Minden nép olyan kormányzat alatt áll, amilyet megérdemel; a kívülről jövő segítség mindig nagyon problematikus, ha bennetek magatokban nincsen annyi erő, hogy föltámadjatok, s a gyűlölt igát lerázzátok». Nem tekintve az efajta ellenvetés hiábavalóságát, a muzulmánok és khinaiak elitélő bírálata a mi ázsiai szereplésünkről mindig ugyanaz marad és amint manapság a mohammedánok védelmökbe veszik a Középbirodalom czoffos fiait, épen úgy évekkel ezelőtt fültanúja voltam annak, amint egy londoni khinai nagykövet (marquis Czeng) elítélte a mi kabinetjeink eljárásmódját Törökországgal szemben. Az utolsó orosz-török háború alkalmával a khinai lapok határozottan a törökök pártján voltak, épen úgy, amint keleti turkesztáni törökök és khinai mohammedánok (Dunganok) voltak azok, akik Tuan herczeg szolgálatában seregének legmegbízhatóbb részét tették. Hasonló sors okozta közös szenvedések legjobban megerősítik a barátságos érzületet, s minél nyilvánvalóbbá lett győzelmünk a mohammedán Ázsián, annál hevesebben lángolt föl ellenünk a gyűlölet Khinában. Az a gyűlölet, amelyet a mohammedánoknál a «gyaur» szó kifejez, nem nagyobb annál a megvetésnél és gúnynál, ami az «idegen ördög» kifejezésben van, s amilyen mértékben hatoltak előre zászlóink Nyugat-Ázsiában, olyan mértékben nőtt az elkeseredés Európa ellen Khinában. Habár így meggyőződtünk arról, hogy a muszulmánok és khinaiak egyként gyűlölnek bennünket, mégis nagy tévedés