Délmagyarország, 1952. december (8. évfolyam, 282-306. szám)
1952-12-02 / 282. szám
2 KEDD, 1952. DECEMBER Li/ (Folytatás az első oldalról) A példák százaival és ezreivel lehet ennek a tételnek a helyességét bizonyítani, így ősziárpából Heves megyében a poroszlói állami gazdaság 18,7 mázsát, őszibúzából a szolnnkmegyei, tiszaigari állami gazdaság 12 mázsát, a győrmegyei balfi ,Micsurin-termelőszövetkezet 17.2 mázsát ért el kat. holdankint. Rozsból a vasmegyei meggyespusztai állami gazdaság 16.7 mázsát, a győrmegyei peresztegi Szabadság-termelőszövetkezet 138 mázsát ért el kat. holdankint. A kapásnövények alacsony országod terméseredményeivel Szembe számos állami gazdaságunk és termelőszövetkezetünk igen magas terméseredményt ért el, így Bács megyében a bácsalmási állami gazdaság egy 100 holdas táblán kat. holdautóm 114 mázsa burgonyát termelt. Győr megyében a mihályi Táncsics-termelőszövetkezet kat. holdanként 22 mázsa kukoricát és 85 mázsa burgonyát takarított be. Mindez azt bizonyítja, hogy a rossz időjárás ellenére sokkal jobb termést takaríthattunk volna be, ha mi mezőgazdaságban jobban, szervezettebben dolgoznánk. Állattenyésztésünk helyzete kétségtelenül kedvezőbb, mint növénytermelésünké. Az állatállomány az elmúlt egy év alatt jelentősen növekedett s különösen nagy a növekedés a juhtenyésztés és sertéstenyésztés terén. 1951 júniusától 1952 júniusáig juhállományunk 32 százalékkal, sertésállományunk 19,1 százalékkal, szarvasmarha állományunk 9,5 százalékkal növekedett. Nem lehetünk azonban megelégedve tehénállományunk növekedésével. Itt az emelkedés az említett időszak alatt mintegy öt százalék, de az emelkedésnek ennél nagyobbnak kellene lennie.Az állatállomány növekedése meggyorsult a termelőszövetkezetekben is, így a termelőszövetkezeteknél, illetve a III. típusú termelőszövetkezeti csoportoknál 1951 szeptember •0-án egy számosállatra 7,8 kat. hold szántóterület jutott 1952 szeptember 30-án pedig 61 hold szántóterület. Ez azt bizonyítja, hogy a termelőszövetkezetekben és a III- típusú termelőszövetkezeti csoportokban az állatállomány gyorsabban növekedett, mint a terület, vagyis megnőtt az állatállomány sűrűsége. A hlaltenyésztésünk fejlődésének, a tehénállomány lassú fejlődése mellett fő hiányossága — s ez a döntő kérdés — az állattenyésztés hozamának elégtelensége. Az állatállomány növekedésével általában nem tart lépést a hozam emelkedése. Különösen nem kielégítő ezen a téren a helyzet a termelőszövetkezeteknél, de az állami gazdaságoknál sem sokkal jobb. Az állatállomány eddigi fejlődését is veszélyezteti az idei kedvezőtlen termés s ezért igen komoly erőfeszítéseket kell tennünk az állatállomány fenntartása, átteleptetése és mennyiségi továbbfejlesztése érdekében. Feladatok A) AZ IPAR TERÉN Az iparban mindenekelőtt biztosítanunk kell az 1952-es termelési év sikeres befejezését s elő kell készítenünk a sima, zökkenőmentes, szervezett átmenetet 1953-ra. Ipari termelésünket 1953-ban 1952 várható termeléséhez képest 10 százalékkal kell emelnünk. Ehhez a 16 százalékos emelkedéshez meg kell jegyeznünk a következőket: a) Az 1953-ra, a Politikai Bizottság által jóváhagyott 10 százalékos emelés mintegy 1,6 százalékkal kevesebb annál, amit elérhettünk volna, ha népgazdaságunk nem szenvedett volna a súlyos fagy- és aszálykár következtében. b) Az 1953-ra elfogadott 16 százalékos emelkedés mellett is, amely messze túlhaladja bármely kapialiszta ország ipari termelésének évi emelkedését, a felemelt ötéves tervünkben előírt ipari termelésnövekedést el fogjuk érni, mert az ötéves terv első három évében már jelentős előnyt szereztünk a felemelt tervhez képest is és mert 1954-ben a maradékot bepótoljuk. c) Az ipari termelés 10 százalékos emelése 1953-ban olyan feladat, amely állami szerveinktől, minisztériumainktól, üzemeinktől, párt- és tömegszervezeteinktől, egész munkásosztályunktól és műszaki értelmiségünktől rendkívül magasfokú szervezettséget, fegyelmezél, szorgalmas munkát, igen komoly erőfeszítést követel meg. El kell érni, hogy 1953 első nenegyében a termelés 1952 utolsó negyedéhez képest folyamatosan tovább emelkedjék, s hogy januárban se legyen visszaesés — az idényjellegű iparágaktól eltekintve — decemberhez képest sem. Szénbányászatunk vezető és bányászaink igyekeznek behozni az utóbbi hónapokban a felemelt tervhez képest mutatkozó elmaradást s ez helyes és dicséretes dolog. Az azonban már nem helyes, hogy emiatt elhanyagolják a feltárást, a munkahelyek előkészítését, az elővárást! S ami a szénbányászatra áll, az vonatkozik, ha más viszonylatban is, vaskohászatunkra, ahol a karbantartást szinte rendszeresen elhanyagolják. Iparunk vezetőinek, üzemeink igazgatóinak, pártszervezeteinknek, szakszervezeteinknek és DISZ-szervezeteinknek, pártkádereinknek és párttagjainknak tudatában kell lenniök annak, hogy részben az ipar jobb, szervezettebb, gazdaságosabb, eredményesebb munkájával kell bepótolnunk azt, amivel a fagy és az aszály miatt 1952-ben a mezőgazdaság adósa maradt a népgazdaságnak! Egész további fejlődésünk szempontjából változatlanul a döntő, alapvető kérdés: az alapanyagipar gyorsított — az eddiginél is gyorsabb — fejlesztése, tehát ugyanaz a kérdés, melyet pártunk második kongresszusa előtérbe állított. Szénbányászatunk termelését egyetlen év alatt több mint 4,6 millió tonnával kell emelnünk. Ez az emelkedés a háború előtti Magyarország egész széntermelésének fele. E hatalmas feladat teljesítésére a bánya- és energiaügyi minisztériumnak jobban fel kell készülnie, mint ahogyan az 1952. évi terv teljesítésére felkészült. De nemcsak mennyiségi teljesítést várunk a minisztériumtól és bányászatoktól. Meg kell javítani a minőséget is. A szén gyenge minősége komolyan zavarja villamosenergia-termelésünket, amelybe egyébként is komoly rendellenességek vannak. A szénbányászat vezetőinek s bányászainknak a szénbányászat termelési tervét nemcsak mennyiségileg, tonnában, hanem kalóriában is teljesíteni kell! Ez azt jelenti, hogy ugyanakkor, amikor hatalmas erőfeszítést kell tennünk, hogy szénbányászatunk erősen felemelt termelési tervét egészében megvalósítsuk, az átlagosnál is nagyobb erőfeszítésre, tervszerűbb, átgondoltabb, szervezettebb, alaposabb munkára van szükségünk a pécs-mecseki medencében, valamint a tatabánya-dorogi szénvidéken ! Széntermelésünkkel együtt a vaskohászat az az alapanyag-iparágunk, melynek fejlesztésére 1953- ban és a következő években a legnagyobb erőt kell összpontosítanunk. A szénbányászattal és a vaskohászattal mondhatni egy sorba kell állítanunk villamosenergiaiparunk fejlesztését. Megköveteli ezt egész népgazdaságunk fejlesztése, de szükséges azért is, hogy a jelenleginél nagyobb tartalékkal rendelkezzünk és nagyobb biztonságot érjünk el villamosenergiaellátásunkban. Ugyanekkor jelentős lépést kell tennünk nyersolajiparunk fejlesztésében is és kereken 59 százalékkal kell növelnünk aluminiumiparunk termelését, aminek ugyancsak teljes mértékben reális alapja ven. Ezekre a számunkra döntő területekre, s mindenekelőtt a szénbányászatra, a vaskohászatra, a villamosenergiaiparra kell összpontosítanunk az eddiginél sokkal nagyobb mértékben a rendelkezésünkre álló anyagi eszközöket, ipari felszerelést, építőanyagot, szállítási eszközöket, munkaerőt, műszaki, gazdasági és nem utolsósorban párt- és tömegszervezeti kádereket-Mindenekelőtt gyorsan üzembe kell helyeznünk — terveinknek megfelelően — a Sztálin Vasművet. Meg kell gyorsítanunk a Diósgyőri Kohászati Üzem teljes rekonstrukcióját. Az alapanyagipar különféle ágaihoz kell számítanunk az építőanyagipart is, különösen a cementtermelést, ahol, mint már említettem, jelentősen elmaradtunk a szükségletekhez képest , ahol ezért 1953-ban és a következő években igen nagy erőfeszítéssel be kell hoznunk eddigi elmaradásunkat. Ehhez természetesen nemcsek az szükséges, hogy jobban használjuk ki meglévő üzemeinket, hanem az is, hogy meggyorsítsuk épülő üzemeink, cementgyáraink befejezését s mindenekelőtt a Hejőcsabai Cementgyárét ! Az alapanyagipar előtérbe állítása, minden eszközzel vízió fejlesztése mellet rendbe kell szednünk néhány olyan országos jelentőségű vas- és gépipari nagyüzemünket, mint például a Ganz Vagongyár, a MÁVAG, a Beloiannisz, a Gheorghiu-Dej Hajógyár, a Győri Vagongyár s még néhány más üzemünk. Ezek olyan üzemek, melyek szocialista iparosításunk megvalósítása s exportunk szempontjából különösen jelentősek s amelyek jelenleg tervüket nem teljesítik. A szénbányászat s a bányászat egyéb ágainak fejlesztése, a szénbányászat tervszerű, egyenletes, ütemes termelésének megvalósítása, továbbá a vaskohászat gyorsütemű fejlesztése s emellett a színesfémipar, a vegyipar és villamosenergia termelésnek az átlagosnál nagyobb arányú fejlesztése, s az egyéb felsorolt feladatok megkövetelik a vezetés megjavítását. A vezetés az ipar, a közlekedés, de az egész népgazdaság vezetése megjavításának egyik alapvető feltétele népgazdasági tervezésünk további tökéletesítése. Nem kétséges, hogy tervezőmunkánkban jelentős előrehaladást tettünk. Azonban bizonyos az is, hogy az Országos Tervhivatal munkájában komoly hiányosság a munka sokszor szertelen, kapkodó jellege, valamint a marxileniDl-sztálini tudományos megalapozottság elégtelensége. Ezért szüntelenül tökéletesítenünk kell az Országos Tervhivatal és általában a tervezés munkáját, le kell küszöbölnünk az említett hiányosságokat. Ipari termelésünk megjavításának egyik döntő kérdése az üzemen belüli és az üzemek közötti együttműködés, a kooperáció helyes megszervezése. Ez iparunk egész munkájának egyik leggyengébb pontja. Érvényt kell szerezni az egész iparban és nem utolsósorban az építőiparban a párt határozatának az önköltség és az építőipari költségek csökkentésére vonatkozóan. Maradéktalanul meg kell valósítanunk a termelékenység növelésének 1953-ra előírt feladatát az ipar valamennyi ágában és minden egyes üzemben. Következetesen meg kell valósítani a minisztertanács határozatát a túlóráztatás korlátozásáról és a dolgozók pihenőnapjának biztosításáról. Ugyanekkor: a munkavédelmi és baleset elleni előírások megtartása és megtartatása — trrvényes kötelezettség, melynek teljesítéséért a gazdasági vezető a törvény előtt felel. Súlyosabb esetekben nemcsak állami vonalon, de amennyiben párttagok, pártvonalon is felelősségre kell vonni a kötelezettségeiket e téren elmulasztó gazdasági vezetőket. Iparunkban, közlekedésünkben, népgazdaságunk egész területén az elmúlt évek folyamán mély gyökeret vert a szocialista munkaverseny, mint a munka termelékenysége emelésének, a szocializmus építésének alapvető módszere. Ki tagadhatná, hogy a munkaverseny területén érjünk el eredményeket? De az is bizonyos, hogy az eredmények mellett elég gyakori jelenség nálunk a munkaverseny elbürokratizálása, melyről Központi Vezetőségünk ez év júniusában megtartott teljes ülésén is szó volt. Ezek a jelenségek a júniusi plénum óta eltelt idő alatt, sajnos, nem szűntek meg, hanem helyenként tovább burjánzottak. Pártszervezeteink, szakszervezeteink, DISZ-szervezeteink egyik legfontosabb feladata, hogy megszabadítsák a munkaversenyt a bürokratikus kinövésektől, a felajánlások felülről, a dolgozók tudtán kívül való deklarálásától, hogy a munkaversenyt mind szélesebb és hatalmasabb tömegmozgalommá bontakoztassák ki országunkban s nem utolsósorban a párunkban, hogy felkarolják, támogassák, segítsenek valóraváltani az újítók, az élenjárók, a fejlettebb, korszerűbb termelési eljárásokat kezdeményezők javaslatait s ezzel segítsenek egész Termelésünket magasabb színvonalra emelni. Tegyék eleven valósággá, igazi széles tömegversennyé a Gazda-, a Rőder-, a Deák-, a Loy-mozgalmat! Elevenítsék fel a gépek jobb kihasználására irányuló 650 órás mozgalmat, amely jelentős kezdeti eredményeket hozott, de amely mozgalomról utóbb mintha kissé megfeledkeztünk volna. Emeljék az elmaradókat az élenjárók szintjére! B) A MEZŐGAZDASÁG ÉS A BEGYŰJTÉS TERÉN Mint már leszögeztük, a mezőgazdasági termelésben a fő feladat; a hozam növelése. A növénytermelésben a hozam emelésének a kulcsa az alapvető agrotechnikai rendszabályok következetes megvalósítása, valamint a talajerő fokozása Döntő fontosságú rendszabály a terméshozam fokozására: a trágyázás. Népgazdaságunkban rendkívül nagy veszteségeket okoz, hogy nálunk elhanyagolják a helyes trágyakezelést, mindenekelőtt az istállótrágyázást. A trágyázás elhanyagolt volttit mutatja, hogy 1951-ben mindössze 1,2 millió kat. holdat, a szántóterületnek csak mintegy 12 százalékát trágyázták meg szervestrágyával s ez is túlnyomórészt rosszul kezelt, alacsony értékű trágya volt. A terméshozam növelése érdekében lényegesen meg kell javítani a vetőmag termelést Meg kell valósítani a minisztertanács határozatát, melynek értelmében minden állami gazdaságnak, minden termelőszövetkezetnek a saját korubb parcelláján kell megtermelni a maga számára a vetőmagot, s az álanti vetőmag-termelésnek, vetőmagnemesítő állomásoknak ehhez kell segítséget nyújtaniok. Igen fontos szerepet játszik a növénytermelés hozamának emelkedésében a betakarításnál mutatkozó veszteségek csökkentése. Végül rá kell irányítanunk a figyelmet az öntözés kérdésére, mint a terméshozam fokozásának egyik fontos eszközére. Az öntözést a régi Magyarországon teljesen elhanyagolták. Ez évben 100.000 kat. holdon, vagyis a háború előttinek ötszörösén 1953-ban mintegy 150.000 kat. holdnyi öntözött területünk lesz. Ez kétségtelenül igen gyors ütemű fejlődés. A nagy, országos jelentőségű öntözőművek mellett rendkívül fontos ezen a téren a helyi kezdeményezés melyre széles lehetőség van. Állami gazdaságaink, termelőszövetkezeteink használjanak ki ennek érdekében minden adottságot, folyókat, tavakat, patakokat öntözéses szántó- és legelőterületük kiszélesítésére; párt- és állami szerveink pedig karolják fel, támogassák az ilyen helyes helyi kezdeményezéseket! A növénytermelés hozamának növelése, mint alapvető és fő feladat mellett a legközelebbi évekre nem szabad megfeledkeznünk a még mindig folyó őszi mezőgazdasági munkákról. Az a tanulság, hogy a tavaszi mezőgazdasági munkákat előrelátóbban, tervszerűbben kell megszervezni, a vetőmagot elő kell készíteni, elő kell teremteni s hogy az ellenséget idejében le kell leplezni s el kell szigetelni. Ez a feltétele annak, hogy tavaszai a mezőgazdasági munkákat terv szerint, idejében végezzük el s ezzel is elősegítsük a mezőgazdaságban a növénytermelésnél a terméshozam emelését. Az állattenyésztésnél a hozam növelésének fő kérdése a helyes takarmánygazdálkodás és takarmánykezelés megszervezése, valamint a tenyésztői munka megjavítása, vagyis, mindenekelőtt annak biztosítása, hogy a magas termelékenységű állatok leszármazottaiból történjék az anya- és az apaállatok utánpótlása. Emellett, mindenekelőtt az állami gazdaságokban és a termelőszövetkezetekben komoly erőfeszítéseket kell tenni a napi háromszori fejes és a mesterséges borjúnevelés elterjesztésére. A hozam növelése a mezőgazdaságban most és a legközelebbi években — a növénytermelésben és az áUatenyésztésben egyaránt — központi feladat azért, mert egyrészt szántóterületünket csak korlátozott mértékben tudjuk növelni, másrészt mert meglévő szántóterületünk, ha ennek hozamát csupán átlagosan 20—25—30 százalékkal emeljük elegendő terményt ad ahhoz, hogy összes közellátási szükségleteinket kielégítsük és még külkereskedelmünknek is jelentős feleslegeket bocsássunk rendelkezésére, tartalékokat is gyűjtsünk. A hozam növelése központi kérdés az állattenyésztésben azért is, mert itt különösen szembetűnő az elmaradás. De a hozam növelése úgy a növénytermelésben, mint az állattenyésztésben is előfeltétele és az alapja annak is, hogy a dolgozó parasztok százezrei mielőbb a gyakorlatban győződjenek meg a nagyüzemi, társasgazdálkodás fölényéről az egyéni, kisüzemi gazdálkodással szemben és teljesen önkéntesen belépjenek a termelőszövetkezetekbe. Ami a mezőgazdaság szocialista átépítését illeti, itt továbbra is változatlanul az eddig elért eredmények megszilárdítása, meglévő szövetkezeteink gazdasági megerősítése a fő kérdés. Lényegében ennek kell meghatároznia a fejlődés ütemét a továbbiakban. A terméshozam növelésében, s a mezőgazdaság szocialista alapon valló átszervezésében különösen fontos szerepet kell betöltenie a gépállomások hálózatának. Meg kell azonban mondani, hogy a gépállomások jelentős része ezt a Szerénát még csak igen hiányosan tölti be, s ebben mindenekelőtt az ÁMG, a gépállomások központja, s a földművelésügyi minisztérium vezetése a hibás. Ezért a mezőgazdaságban megvalósítandó feladatok megoldásának egyik alapvető feltétele: a gépállomások munkájának megjavítása. Ennek érdekében meg kell szilárdítani a gépállomások központját, meg kell javítani mindenekelőtt az ÁMG vezetését. A mezőgazdaság kérdésével szorosan összefügg a begyűjtés kérdése. A begyűjtés területén vannak eredményeink. A kedvezőtlen mezőgazdasági esztendő ellenére a begyűjtés feladatait alapjában sikeresen valósítjuk meg, s biztosítjuk a lakosság zavartalan, mondhatni bőséges ellátását, az összes fontosabb élelmiszerekben. Hiájl Vüfi Lsána A bAarvinláCinioJr. nem tesz elég különbséget a tér* melőszövetkezetek és az egyénileg gazdálkodók között, nem nyújt megfelelő kedvezményt a termelő* szövetkezeteknek. Nemegyszer előfordult olyan tűrhetetlen eset is, hogy a begyűjtési szervek olyanoktól követeltek többlettéljesítést a begyűjtésben, akik köteltezettségüket már teljesítették. Az ilyen túlkapásokat meg kell szüntetni és a felelősöket szigorúan meg kell büntetni. Jelentősen lemaradtak begyűjtési kötelezettségeik teljesítésében állami gazdaságaink is. Ennek oka részben a gazdálkodás igen számos területén még meglévő hiányosságokban keresendő, részint azonban onnan is származik, hogy sok állami gazdaságunk vezetője még nincsen eléggé tudatában annak, hogy az állami gazdaság célja nem a gazdaság önellátása, hanem az ország ellátásai Begyűjtési politikánkban a továbbiakban is biztosítanunk kell, hogy a termelők feltétlenül, az előírt időre, teljes mértékben eleget tegyenek a nép állama iránti kötelezettségüknek. C) A TAKARÉKOSSÁG TERÉN Ahhoz, hogy az 1952-es év kedvezőtlen mezőgazdasági eredménye ellenére sikeresen megvalósíthassuk felemelt ötéves tervünket, sikeresen fejleszthessük tovább egész népgazdaságunkat, minden téren a legszigorúbb takarékosságot kell megvalósítani. A takarékosság kérdését most másként kell felvetni, mint ahogy eddig felvetettük. Mindenekelőtt tekintetbe kell vennünk, hogy népgazdaságunkban, a termelésben és az áruforgalomban egyaránt a megengedett normákon felül igen jelentős készletek halmozódtak fel anyagban, félkész- és készárukban. Gyáraink igazgatói gyakran hivatkoznak „objektív“ nehézségekre, amikor a termelési tervet nem teljesítik, hivatkoznak anyaghiányra, holott a valóság az, hogy a vállalatok jelentős részénél igen sok fontos anyagból és félkészáruból, félkésztermékből az engedélyezett készletnormát messze meghaladó készleteket tárolnak. Ezek a jelenségek felhívják a figyelmet a forgóeszközök forgási sebességének lassúságára és felvetik azt a feladatot, hogy mind az iparban, mind a kereskedelemben, s általában egész népgazdaságunkban növeljük a forgóeszközök forgási sebességét. A forgóeszközök forgási sebességének meggyorsítása mellett a takarékosság fontos területe: a beruházásoknál tapasztalható pazarlás és szervezetlenség megszüntetése. 1953-ban mintegy 23 százalékkal több beruházást kell megvalósítanunk, mint amennyit előreláthatóan 1952-ben végrehajtunk. Ezért, mint már említettem, a rendelkezésre álló eszközöket a legfontosabb termelő beruházásokra kell összpontosítani és gondoskodni kel a megkezdett beruházások mielőbbi befejezéséről. Nagy a pazarlás az anyagfelhasználás terén. A minisztériumok felelős funkcionáriusai, gyárak igazgatói igen gyakran szemrebbenés nélkül követelnek drága, nehezen beszerezhető importanyagokat, olyankor, amikor az anyagokra nincsen szükségük, vagy csak a távoli jövőben lesz szükségük. Igen nagy megtakarítási lehetőség van a veszteséggel dolgozó üzemek veszteségének megszüntetése, s az üzemeknek juttatott állami dotáció csökkentése révén is. Különösen magas a veszteséges vállalatok száma a könnyűiparban, ahol 1952 első három negyedében 104 vállalat volt vagy az egész időszak alatt, vagy annak egy részében veszteséges. Megengedhetetlen, hogy a legnagyobb akkumulációval dolgozó könnyűiparban ilyen sok veszteséges vállalat legyen. A könnyűipari vállalatok által befizetett állami nyereség közel 20 százaléka kerül vissza veszteségtérítés és dotáció címén a könnyűinflába. Nagy megtakarítási lehetőségeink vannak a létszámgazdálkodásnál is. Túlzottan magas nálunk a nem termelő munkát végzők száma. Arányszámuk nem javult 1952 folyamán sem. A kívánatosnál gyorsabban nő az államigazgatásban foglakoztatottak száma. Számos szervnél súlyosan megsértik a létszámfegyelmet nem tartják be a határozatokat, különféle fondorlatokkal kijátsszák ezeket. Szigorú intézkedéseket kell tennünk azokkal szemben, akik az állam zsebébe úgy nyúlnak bele, mintha a maguk zsebébe nyúlnának. Megátanítást nyert például, hogy a vállalatok úgynevezett ,,különféle költségei" 1952-ben az előző évihez képest lényegesen emelkedtek. A kohó- és gépipari