Délmagyarország, 1991. szeptember (81. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-02 / 205. szám

2 Körkép Délmagyarország Hétfő, 1991. Szept. 2. Van baj elég. Déli határunknál városokat I­inek rommá, az ország légteréből katonai repülőgépek tüzelnek vissza Jugoszláviába, az emberek menekülnek, immár 12 ezer jugoszláv állampolgár keres menedéket Magyarországon. A világpolitika legnagyobb - talán évszázados - jelentőségű eseménye mégsem itt­­ a Szovjetunióban történt az elmúlt héten. Egyik napról a másikra felfüggesztették a kommunista pártot. Egy egypártrendszerű államban megszűnt az egyetlen párt működése. A jelenkori történelemben egyedülálló módon egy kommunista berendezkedésűnek mondott ország kommunista párt nélkül maradt. (Pártnélküli egypártrendszer) A volt szocialista tömb utótörténetében mindeddig egyetlen esetben próbálták meg hivatalosan betiltani az addig egyeduralkodó kommunista pártot. 1990 januárjában történt, Bukarestben, az akkor még úgynevezett román forradalom egyhónapos „évfordulóján" Iliescu, a későbbi elnök egy harckocsi tetején állva, a tömegtől láthatólag megittasodottan minden előzmény nélkül kijelentette, hogy e pillanattól kezdve hivatalosan nincs többé RKP. Aztán, alig telt el egy óra és visszavonta, ám akkor már egy épület ablakából beszélt. Később az a hír járta, valahonnan figyelmeztették (hogy honnan, abban mindenki egyetértett), erről nem volt szó. De a legmerészebbek sem gondolhatták, hogy eljön az idő, amikor Mihail Gorbacsov maga kéri fel a szovjet Legfelsőbb Tanácsot: rendeletben függessze fel az SZKP tevékenységét, vagyonát zárolja, és oszlassa fel azt a mammut-apparátust, amely a világ legnépesebb pártjának szervezetét jelentette­­ eddig. A szovjet parlament pedig - csütörtökön - szinte egyhangúlag meghozta e döntést, s ezzel létrehozta a világ első pártnélküli egypártrendszerét. (Szamárbőr) Antall József kedves szavával élve szamárság azt gondolni, hogy létezne a világban egyetlen épkézláb demokrácia is, amely örült volna a puccs győzelmének. A bukás után azonban mégis több állam- és kormányfőnek magyarázkodnia kellett e szamárság miatt. Miért, mién nem, a puccs hírére nyilatkozó vezető politikusok egyik-másik mondatában ott bujkált az óvatosság. Mitterrand is, Cossiga is kijelentette: országa a Szovjetunióval, mint állammal, és nem a gorbacsovi szovjet vezetéssel tan fenn kapcsolatot, s történjék bánni, a diplomáciai viszony megszakítása nem valószínű. Vagyis: ha a puccs sikerül, akkor sincs pánik. Aztán, az események alakulása nyomán, mién, mién nem, ez a tétel rendre kimaradt a nyilatkozatokból. Mitterrand bosszúsan, Cossiga legyintve utasította vissza a rosszmájú feltételezéseket, s eleve azt is, hogy komolyan számoltak volna a puccs sikerével. Moszkva azonban kíméletlen volt. Az újjászervezett szovjet külügyi vezetés kereken kimondta: a Nyugat bizonytalannak mutatkozott a puccs kimenetelének megítélésében, s ennek okául a szovjet külügyi diplomaták opportunizmusát jelölte meg. A közlemény szerint a szovjet nagykövetek szinte valamennyien szolgálatkészen átadták a rendkívüli bizottság üzeneteit és nyilatkozatait az illető kormányoknak. Azok pedig, látván, hogy a szovjet diplomáciai csatornák kiválóan működnek, eleinte nem sejthették, hogy a puccs dilettáns dolog lesz. A mundér becsületét egyetlen nagykövet mentette meg: a Prágába akkreditált Borisz Pankin. Belőle lett a külügyminiszter. (A bukott puccs győzelme) A puccs látványosat bukott, de ha feltételez­zük, hogy az új szovjet szövetségi szerződés aláírása ellen szervezték, akkor elérte a célját. A hét folyamán a szovjet parlament legválságosabb eseménye a szerződés vitája volt - a Gorbcsov által már késznek tudott szerződés-tervezetet már korábbi kidolgozói sem találják jónak. Az előkészítés elhúzódó stádiuma is sejttette, hogy a végső tervezet egy kompromisszum-halmaz lesz, s aki aláírja, nem könnyebbül meg ettől. A tervezet, holott éppenséggel a konzervatívok ellen irányult, magában hordozta a konzervatív nyomás eredményét, a kompromisszumokat. Ilyen körülmények között egy konzervatív hatalomátvételi kísérlet sem sikerével, sem bukásával nem hagyhatta érintetlenül. Sikerével azért nem, mert az a teljes centralizációt hozta volna, bukásával pedig elvesztette erejét, s ezáltal eltörlődött az a konzervatív erő, amely még kompromisszumra késztethette a köztársaságokat. Különös helyzet alakult ki. Egyrészt Gorbacsov, mint koordinátor elvesztette egyeztető szerepét, másrészt pedig Borisz Jelcinre, aki eddig gondtalanul támogathatta a köztársaságok függetlenedését, egyszerre új felelősség hárult. Az ellentábor elolvadt, Jelcin az orosz érdekeknek megfelelően kénytelen most már maga fellépni a Szovjetunió széthullása ellen, s ettől egy újabb fordulat következett be. A függetlenedni kívánó köztársaságok egyszerre mondtak nemet Gorbacsovnak és Jelcinnek. Előbbinek azért, mert tovább ajánlotta a szerződés régi változatát, utóbbi viszont olyan verzióval állt elő, amelyben még a „biztos vevő” Nazarbajev is csapdát, vagyis egy új alárendelt szerepet sejtett. Nem csoda, hiszen Jelcin tervének sem Ukrajna, sem Kazahsztán felé nem volt a legjobb reklám az orosz vezetés határmódosítási igénye. Nazarbajev kazah elnök már a Legfelsőbb Tanács ülésének keddi napján bejelentette, hogy legfennebb konföderációról lehet szó, olyan szerveződésről, amelyben független köztársaságok vennének részt, önálló külpolitikával, saját gazdasággal és hadsereggel. A kazah elnök szerint egyedül­ a határvédelem tartoznék a szövetségi feladatkörbe, no meg egy jótékony gazdasági koordináció az önálló köztársaságok közén. De a függetlenség marad. Innentől kezdve aztán a szövetségi szerződés vitája a szovjet parlament ülésén úgyszólván bedugult. Anatolij Szobcsak, az orosz elnök helyettese sietve Ukrajnába utazott, s ott Kravcsuk elnökkel megkötötte a szovjet történelem első olyan paktumát, amelynek előkészítésében a szövetségi vezetésnek egyáltalán nem volt szerepe. Az értékelések szerint könnyen meglehet, hogy az orosz-ukrán „ideiglenes” egyezmény (közösen lépnek fel a szövetség dezintegrációja ellen) meghatározza majd a szovjet szövetség jövőjét. Somogyi P. Sándor Bányásznapon - Válságos időszakot él át a hazai szénbányászat, a bányavállalatok egy része ezért nem is tudta saját erőforrásából elő­teremteni a megér­demelt munkáért járó hagyományos bányásznapi hűségjutalmat - jellemezte az iparág helyzetét Szabad György, az Országgyűlés elnöke azon az ünnepségen, amelyet szom­baton Tatabányán rendeztek a bányász­nap és az európai városok találko­zójának alkalmából. Bejelentette: ezeknél a vállalatoknál sem maradt el a hűségpénz kifizetése, mert a kormány hitelt adott erre a célra a gondokkal küszködőknek, amire azért nyílt lehetőség, mert a Parlament előrelátóan hozzájárult olyan vésztartalék képzéséhez, amit a kormány indokolt esetben és szigorú ellenőrzés mellett ilyen célra is felhasználhat. * Öt, magát baloldalinak valló párt, illetve társadalmi tömörülés orszá­gosan ismert vezetőinek - Bátonyi Sándor (Szolidaritási Szakszervezeti Munkásszövetség), Csintalan Sándor (Magyar Szocialista Párt), Kővár Gyula (Független Magyar Demok­rata Párt), Rajnai Zoltán (Vállalko­zók Pártja) és Zenkovics Zoltán (Munkanélküliek és Álláskeresők Egyesületének Országos Szövetsége)­­ részvételével politikai fórumot rendeztek vasárnap Tatabányán. Az „egységben az erő” jelszóval a 41. bányásznap programja közt szereplő eszmecserén a munkások, munka­­vállalók mai és jövőbeni helyzetéről, érdekvédelméről esett elsősorban szó. * - A bányászat sorsáról lehet és kell is a piaci szempontok alapján dönteni, de bűnös és felelőtlen politika lenne, ha hasonló meggon­dolásokból hagynák ellehetetlenülni a bányászokat. - Ezt hangsúlyozta Szűrös Mátyás, a Parlament alelnöke szombaton Várpalotán, a Veszprémi Szénbányák Vállalat központi bányásznapi ünnepségén. Majd így folytatta: a szerkezetátalakítás során szüksége van a bányászatnak a költségvetési segítségre, ez nem alamizsna, hanem a társadalom jól felfogott érdekében hozott áldozat. Rámutatott, hogy a bányászoknak már elegük van az „egyszer fent, másszor lent”-ből. Az átgondolatlan, egyre változó energiapolitikai koncepciók ugyanis a hazai bányászkodást vagy a külgazdasági körülmények alakulása elleni gyógyírnak szánták, vagy pedig elsorvasztásra ítélték. Ettől a csapongástól leginkább a bányászok szenvedtek, akiknek szakmájuk nemcsak munkát, hanem hivatást, kötődést, életformát is jelent. Tanévnyitók A pápai Református Kollégium Gimnáziumának 460 tanévét nyitot­ták meg vasárnap a 39 éves elhall­gattatás után. A tanévnyitó istentisz­teleten és ünnepségen részt vett Antall József miniszterelnök és kormányának három tagja: Bod Péter Ákos ipari és kereskedelmi, Für Lajos honvédelmi miniszter és Nagy Ferenc József tárca nélküli miniszter is. A templom zsúfolásig megtelt a hívekkel, az egykori és új diákokkal, a szülőkkel, a református egyház képviselőivel. A tanévnyitó istentiszteleten Már­kus Mihály dunántúli püspök hang­súlyozta, hogy a kollégium homlok­zatán három szó, „Istennek, hazának, tudománynak” hirdeti ismét azt a lelkiséget és célt, amiért évszá­zadokon át mindent megtett a pápai református kollégium. Ez a szellem, atmoszféra hatja majd át itt a tanítást és a tanulást, a nevelést és a növe­kedést, a fegyelmezést és az önfe­gyelmezést. Diákokhoz szólva kérte őket: alkossanak élő közösséget egymással és tanáraikkal, a pápai református gyülekezettel és Dunántúl református népével, életük forrjon eggyé a magyar nemzettel. * Hálaadó istentiszteletet és tan­évnyitó ünnepséget tartottak vasár­nap a kecskeméti református templomban. A református hívők, szülők, diákok, tanárok, külföldi és hazai vendégek - utóbbiak között a helyi önkormányzat és a piarista gimnázium képviselői - Istennek hálát adva üdvözölték azt a tényt, hogy a több mint 400 éves nagy hírű kecskeméti református kollégium három intézménye nyílhatott meg ismét. Az elmúlt évben még csak részlegesen, huszonhat tanulóval kezdődött a képzés a református gimnáziumban, az idén - immár az intézmény volt épületében - összesen csaknem kétszáz diákot oktathat. * - Az iskolát szentnek tartom, szent kell legyen, ami az embert, az életet, s a közjót szolgálja - mondotta vasárnap a békéscsabai tanítóképző főiskola tanévnyitóján Tőkés László nagyváradi református püspök. A határon túlról jött diákok számára kétszeresen szent a tanító hivatás, hiszen azt vállalták, hogy amit tanulnak, otthon hasznosítják. A romániai magyar iskolákban 30-40 százalék a szakképzetlen nevelők aránya. Hasonló a helyzet máshol is: például a református egyházban 150 lelkészi állás üres, s tízezrek várnak anyanyelven jogsegélyt, orvosi ellátást. Erdélynek csak akkor segí­tünk - mondotta Tőkés László -, ha Erdélynek képezünk ifjakat. Szovjetunió - a működés módszertana (1.) •••És vannak még egyenlőbbek Az augusztus közepi hétfői délidőn kicsi a forgalom Záhonyban, a kifelé induló autók között legna­gyobb meglepetésünkre csak minden ötödik szovjet rendszámú. Nem is olyan régen még fordított volt az arány, a rövid időre engedélyezett kishatárforgalom rászabadította a környékre a turistaáradatot. Záhony valóságos bűntanya lett, a gyerme­keket a szülők nem merték kiengedni az utcára. A szovjet állampolgárok számára könnyített határátkelési lehetőség '89 márciusában kezdődött és több mint egy évig, '90 augusz­tusáig birkóztak Záhonyban az óriási forgalommal. Akkoriban volt olyan nap, hogy több mint százezren lépték át a határt. Mióta megszűnt az egyszerűsített átlépés, a napi átlag is szelídült: 6-8 ezer utas, 2-3 ezer gépjármű. Az álmosító déli órákban a záho­nyi határőrparancsnokra várunk. Ráérünk nézelődni, hallgatózni, de a nyugalmat meglepő közjáték zavarja meg. „Ne pofázz!" - ordít rá a magyar vámos a hallhatóan beszédhibás oroszra, amikor már harmadik nekifutásra sem sikerül (akarja) meg­érteni, mi a baja a hazafelé induló­nak. A vita egyenlőtlenebbnek tűnik mint bármelyik eddig látott határon, az egyenruha abszolút magabiztos, az orosz pedig a szokásosnál is több­ször hibázik. Fél. Látszik a szemén, de hogy milyen érzések dúlhatnak benne, az valójában csak a kéthetes út végén, visszafelé kezd derengeni. Ráadásul neki van igaza, valaki a magyarok közül a rendszám egyik kilencese helyett tévedésből nullát írt, s ő mindössze ezt szeretné kijavíttatni. Tudja, hogy a hazai oldalon is bőven lehet gondja, nem akar felesleges támadási felületet hagyni. Történik mindez a Magyar Köztársaság területén, Európa határán. Feltűnik egy kis Polski, odaátról jön s úgy emlékszünk, mintha húsz perccel ezelőtt láttuk volna kimenni, így is van, szerencsés esetben ennyi időt vesz igénybe egy előre meg­beszélt tankolás. A benzin literje 3-5 rubel feketén, vagyis 8-12 forint, de naturális árucsere alapon még ennél is olcsóbb. Szabó Imre alezredes, határőr­­parancsnok és Nagy Elek őrnagy készségesen beavat a határátkelőhely titkaiba. Mindjárt az első mondatok­ból kiderül, Záhonyt nemcsak a régi rendszer miatt nem említi a rádió, amikor a határátkelések várakozási idejét sorolja. A magyar oldalon ugyanis gyakorlatilag ritkán van fennakadás, ha mégis, akkor a túlsó oldal komótos ellenőrzése dugítja be a Tisza-hidat, illetve a záhonyi át­kelőt. A forgalom egyébként kiszá­míthatatlan, bár megfigyelték, hogy félévkor, év vagy hónap végén rend­szerint jelentősen emelkedik. Ennek oka egyszerű, minduntalan felröp­pennek a hírek az utazás szigorí­tásáról s a változás - ha igaz a hí­resztelés - mindenképpen valamelyik hónap elején kezdődik, így azután biztos ami biztos alapon ilyenkor többen érkeznek, hátha legközelebb már nem tehetik. Az utolsó nagy hullám különben idén július elseje előtt volt, azokban a napokban 36 órát is kellett várakozniuk a belépők­nek A hozzánk érkező utasoktól ma is meghívólevelet kérnek, bár ennek megszerzése Ungvár környékén nem ütközik különösebb akadályba. Sza­bályos feketepiaci árfolyam is kiala­kult, ráadásul időnként hamisítják is a papírokat. (Lvovban, túl a Kárpáto­kon, a határtól háromszáz kilomé­terre természetesen sokkal nagyobb a meghívólevelek értéke.) A jellemző benzinturizmus mellett az utóbbi időben egyre több rezet, nikkelt próbálnak behozni, de a legjobb „valuta” a vöröshigany, amely kiváló elektromos vezető és éppen 380 ezer dollárt ér egyetlen kilogramm. A kábítószer is utazik errefelé, elkapni azonban nem nagyon sikerül. Az mindenesetre szinte elképzelhetetlen, hogy a kínaiak vasúton keresztülvergődnek a Szovjetunión s csupán az az ezer pár cipő, vagy ugyanennyi karton cigaretta alkotja az útipoggyászt vélik a szakemberek. A Szovjetunió, illetve ma már Ukrajna állandóan szigorítja kiviteli lehetőségeket, s olyan hosszú a tilalmi lista, hogy gyakorlatilag csak véletlenül maradhatott le róla valami. Ennek ellenére meglehetősen sok autó húzza a farát, amikor a Tisza-hídról begördül a záhonyi átkelőbe. Úgy tűnik, a vámtörvény előtt mindenki egyenlő, de vannak még egyenlőbbek. Természetesen olyanok is akadnak, akik egyszerűen csak élelmesek. A magyar oldalon egy időben felfigyeltek arra, hogy rengeteg zöld és barna sörösüveg érkezik a határon túlról. A ma­gyarázat egyszerű, a 30 kopejkás üvegért itthon pontosan hat forintot adnak. Ez mindennél jobb üzlet, ráadásul egyik oldal tilalmi listáján sem szerepel. Ebből már egyenesen következik, hogy Ungváron már csak hozott üvegbe tudják adni a vodkát és a pálinkát. A magyarok kifelé olyan gyógyszereket visznek, amelyek alkohollal kombinálva narkotikumként hatnak. A népszerű­ségi listát a Noxiron vezeti, ezért vodkával együtt a börtönökben szinte mindent megadnak érte, így nem csoda, ha gyakran sikerül becsem­pészni a rácsok mögé is. A határt nagyon szigorúan őrzik, a műszaki biztonsági rendszer igazi vasfüggöny. Jelző-drótkerítés, gereb­lyézett nyomsáv, szöges drótkerítés, óriási betontömbbe ágyazott sorompó. A másik oldalon az ellenőrzés aprólékos és korántsem kapkodó. Az átlépés után olyan kép fogadja az először nekibátorodó utast, hogy legszívesebben azonnal visszafor­dulna, s hogy ezt mégsem teszi, abban döntő szerepe van a határát­kelésre váró, véget nem érő kocsisor­nak. Por, szemét minden mennyi­ségben, óriási buckák és kátyúk leselkednek az autókra. Ehhez képest a déli határterület, a röszkei átkelő­hely környéke, a török invázió idején is, nyugodtan megfelelt volna a természetvédelmi park kritériu­­mainak. Két hét múlva, visszafelé jövet elcsípjük az orosz vámosok műszak­váltását. Jó egy órán keresztül egyenruhát is alig látunk. Amikor dolgozni kezdenek, először leltárba veszik az autót, erről kis cédulát adnak, amit az utolsó katona kér majd el tőlünk. Az adminisztráció háromszorosa a normálisnak, ezzel a tempóval a már említett törökök még ma sem érkeztek volna haza nyári szabadságukra. Sötétedés után lépünk át a magyar oldalra, s aki először érkezik keleti irányból, azonnal a vállalkozók országában érezheti magát. Néhány száz négyzetméternyi területen tucatnyi lacikonyha, borkimérés, bü­fé, lángossütő kínálja portékáját, mind-mind lakókocsiba berendez­kedve. Közülük legalább tíz nyitva is tart s az egyikben a kolbász mellé zavarba ejtő közvetlenséggel is szolgálnak. Csakúgy megszokásból, helyből letegez bennünket a séf, ami biztos jele annak, hazaérkeztünk. Tóth Szergej - Kovács András Valamikor csaknem egymást érték a Szovjetunióba induló barátságvonatok, s a repülőn, esetleg a hajón kívül gyakorlatilag a vasút volt az egyetlen közlekedési lehetőség. Személygépkocsi ritkán tévedhetett arrafelé, s ha mégis megtörtént, szigorú útvonalengedélyek korlátozták a mozgást. Térképek nélkül, a sűrű ellenőrzés, a zárt városok és körzetek miatt kevesen láthattak mást a birodalomból, mint amit a vendéglátók mutatni akartak. Mostanában Záhonyon keresztül a magángépkocsiknak, a turistáknak is szabad a pálya s a települések életét mind gyakran borítja fel a vendégáradat. A turistautak döntő többsége ma még gazdasági indíttatású, kicsiben valósítva meg azt, amire a hivatalos szervezet, a csupa nagybetűs KGST képtelen volt. A Délmagyarország kiküldött munkatársainak ukrajnai riportját támogatták: GABODESSZA Első Magyar-Ukrán Termeltetési és Kereskedelmi Kft. (Szeged, Hajnóczi u. 18.) Iá és a VOLÁNSPORT KFT (Forás Gyógyüdülő Szeged, Gyapjas Pál u. 16-24.)

Next