Demokrácia, 1948. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1948-02-01 / 5. szám

­___________________________________________________________________ mm Ötszázezer 20­0-Г0СДР6 site HIB reformok nélkül veszély fenyegeti a toto népszerűségét Fordulóponthoz érkezett a magyar embersport fogadás, népszerű nevén a toto ugye. A szó valódi értelmé­ben közüggyé vált, amikor a pályá­zók félmilliónyi szelvényt jutattak el a Postatakarékpénztár toto osztályá­hoz. _ Nem tudjuk még mi lesz azoknak az utólag jelentkezett nyerő szelvé­nyeknek a sorsa, amelyek kapcsán egyes sajtóorgánumok már „toto-bot­­rányról“ és ,,toto-csalásról“ írtak. E­zek az ügyek mindenesetre fel­kavarták a fogadók népes táborát, mivel kezdetben a Postatakarékpénz­tár totó osztálya a szablyzatra hi­vatkozva, arra az álláspontra helyez­kedett, hogy a fogadók saját kocká­zatukra küldik be a szelvényeket és az intézet semmiféle kockázatot nem vállal a elveszett, vagy elkallódott szelvényekért. Az ügyek újabb stá­diumában, amikor már egyes foga­dók a bírósághoz fordultak vélt sé­relmeik orvoslására a Postatakarék­kal szemben, a toto ügyekben döntő „Embersportfogadások Intézőbizott­sága“ is úgy határozott, hogy min­den egyes esetben rendőri feljelen­tést tesz és így vizsgáltatja ki az Ügyet. A szomszédállamok közül csak Romániában működik egy kisebb je­lentőségű embersport fogadási üzem az egyik sportlap keretében, C Cseh­­szlovákia és Ausztria most tervezi a toto bevezetését. A totozók tTatHeye­mt Magyarországon a toto bevezetői azt remélték, hogy 1918 áprilisra a fogadók száma el fogja érni a fél­milliót. Az elmúlt héten azonban olyan váratlan kiugrás történt, hogy valószínűleg már január hónap utolsó hetében 500­.000-nél több szelvénnyel ostromol­ják meg a torozók a szeren­csét. Ezzel a nagy sikerrel együtt azonban napfényre kerültek azok a hiányosságok is, amelyeket sürgősen ki kell küszöbölni a magyar lato rendszerből. A tolo fogadók nem gondolhatnak arra, hogy egyesületet, szövetséget létesítsenek érdekeik védelmére, amely megfelelő súllyal képviselhetné a hatalmas fogadó sereg jogos kíván­ságai­ az embersport fogadás intéző­bizottságával szemben. Ezért van szükség a sajtó nyilvánosságának tel­jes mértékű igénybevételére, mert így a fogadók kívánságai és pana­szai a közérdek szűrőjén át jutnak az illetékesekhez. A közérdek most azt követeli, hogy a loto fogadóknak valamilyen formában nyújtsanak biz­tonságot, hogy a kockázat csak addig terhel­je őket, amíg a szelvényt szemé­lyein, vagy postán feladják, attól kezdve a kockázatot vállalja át az, aki a szelvényt átvette. Ez az egyet­len természetes, ésszerű és megnyug­tató megoldás. És nem is keresztül­­vihetetlen. Ha az intéző­bizottság nem akarja a fentebb javasolt reformokat bevezetni, akkor a bevételekből tar­talékoljon kockázati alapot, amely­ből igazolt és jogos reklamáció ese­tén kielégítheti az igénylőket. Ezzel a kockázatvállalással megszűnne a tagadók eddigi egyoldalú kockázata, amely könnyen elsorogsztója lehet a totófogadások nagylendületű fejlődé­sének. Vita a lepecsételt szelvényekről Az eddig nyilvánosságra került ese­ti­k megvizsgálása tehát folyamatban van. Az esetek közül legérdekesebb Matolcsi László debreceni postaalkal­­mazott esete, aki 931.000 forintos fő­nyereményt követel a totó pénztártól. Matolcsi lebélyegzett szelvényt muta­tott fel, a pénztár azonban nem fi­zette ki a negyedmilliós összeget, mert a Postatakarék vizsgálata szerint a lepecsételt szelvény többi része nem érkezett be s így nem köteles fizetni. Matolcsi erre közölte, hogy peres úton fogja érvényesíteni jogos köve­telését. A loto intéző­bizottság ezzel szemben csalás gyanúja miatt a rendőrségen tett feljelentést Matolcsi ellen. Most került nyilvánosságra, hogy a három héttel megelőző toto verseny miatt is hasonló bírósági­rendőrségi feljelentések folynak Oláh Béla szolnoki MÁV főtiszt és a loto intéző­bizottsága között. Mivel mind a két komolynak látszó esetben a lepecsételés körül van a vita, olyan hírek kerültek napvilágra, hogy a Posta takarékpénztár meg­szünteti a szelvények lepecsételését és nagy ládákat áltít fel, ahová a foga­dóknak minden elismervény nélkül kell bedobjdok a loto szelvényeket. Ez a tervezett intézkedés a fogadók többszázezres táborában igen nagy megdöbbenést keltett. A pályázók rendszerint több szelvénnyel vesznek részt a játékban, így komoly összege­ket kockáztatnak. Ezzel szemben el­várják -- mondják a lelő törzsfoga­dói -, hogy valamilyen formában elismervényt kaphassanak a beadott szelvényeikről. A közhangulat az, hogy komoly reformok nélkül veszély fenyegeti a toto népszerűségét. Ezért kérdést intéztünk a kérdés egyik legalapo­sabb ismerőjéhez, aki az elmúlt na­pokban valóságos közvélem­énykuta­­tást végzett a totozók között. A kö­vetkező érdekes beszámolót kaptuk­: Minden hodhűzni! a fogadóé ? Mielőtt Magyarországon beve­zették volna az embersport fogadást, áttanulmányozták a­ külföldi rend­szereket. Úgy látszik nem végeztek alapos munkát, mert a külföldi pél­dák éppen a Magyarországon most konkrét formában felmerült nehézsé­gekkel és panaszokkal kapcsolatban igen értékes gyakorlati értékű tapasz­talatokat mutatnak. Legnagyobb tömegeket mozgat meg a toto Angliában, ahol hetenként 8 millió fogadó küld be tip-szelvényt. Angliában Hitelben is lehet játszani, mert az úgynevezett tolo-bankok és fogadók között olyan személyes vi­szony alakult ki, mint nálunk Magyar­­országon régebben az osztálysors­­játék árudák és a sorsjegy vásárlók között. Ez adta a gondolatot a leg­utóbbi toto botrányokkal kapcsolat­ban, hogy a toto fogadók megnyug­tatása érdekében igen kívánatos volna az osztálysorsjegy árudák be­kapcsolása az embersport fogadás lebonyolítására. A tipszelvények az árudákon­­ keresztül kerülnének be­adásra, így vitás esetekben, hiteles tanú is állana a fogadók rendelkezé­sére. Megszűnne a teljes kiszolgálta­­tottság érzése, ami a jelenleg érvény­ben lévő toto szabályzat mellett igen befolyásolja a fogadási kedvet. Svájcban, ahol m­ár 10 éves a tolo, közel 1 millió az állandó fogadók száma. Magyarországon a svájci tolo szelvény egyszerűsített formáját ve­zették be, Svá­jcban ugyanis egy­ szel­vényen négyféle tipet lehet leadni. A lóverseny fogadások mintáját kö­vető halmozásnál minden egyes tip­­ külön fél frankkal drágítja a szel­vényt. Hátrányos helyzet­len maradna r­e a­videh Olaszországban szintén a nálunk bevezetett módszer szerint zajlik a totózás, csak az arányok nagyobbak. Több mérkőzés eredményét k­ell el­találni és a fogadók száma is felül van a 3 millión. A magyar totónál beérkező nagyszámú vidéki szelvé­nyek hívják fel a figyelmet arra, hogy Olaszországban Rómán kívül négy másik városban külön fogadási irodák működnek, amelyek igen meg­könnyítik a vidékiek részvételét. Magyarországon vidékről napokkal korábban kell elindítani a beli szel­vényeket, így a fogadóknak nincs módjuk a mérkőzések előtti döntő értesüléseket számításba venni. Másik kockázat, amit szintén a fogadónak kel vállalni, hogy szelvénye késedel­mesen érkezik be a Postatakarék­pénztárba. A loto csak úgy számíthat a vidéki fogadások számának növekedésére, ha a vidéki központokban is szom­bat délig lehet leadni a szelvényeket. A vidéki pályázó még így is hát­rányban van, mert azok a szombat reggeli és délelőtti lapok, amelyeket a fővárosi tipelők még áttanulmá­nyozhatnak, hozzájuk már tipzárlat után érkeznek meg. A vidéki foto irodák a közvetlen kapcsolat meg­teremtésével nemcsak könnyebbé, ha­nem biztonságosabbá is tennék a fogadók számára a tipelést. A mai vonatközleked­és mellett nem okozna nehézségeket ezeknek a vidéki tip­­szelvények-sek idejében való Buda­­pestre szállítása. Északi testvéreinknél, a fejlett sportéletű kis Finnországban 1 mil­lió az embersport fogadói­ száma. Ugyanazt az egyszerű tipelési szel­vényt alkalmazzák, amelyet nálunk­­ is bevezettek, csak annyi a különb­ség, hogy náluk nem három, hanem csak két nyerő kategória van. A sok­kal népesebb Svédországban sincs több, mint 1 millió fogadó, akik azonban különleges kombinációkkal fokozzák a verseny izgalmait Pél­dául a rendes tipelésen túl azt is feljegyzik a szelvényre, hogy a heti 12 mérkőzés közül hány lesz dön­­tetlen. A rádium felfedezésének csodálatos regénye ■ fill­m 'METRO-GOLDWYN­­IEK : MAYER-MOPEX-film­! ROYAL APOLLO IRODABÚTORT IS KOCSIS JÁNOSTÓL VEGYEN Nádor­ u. 20. Telefon H27-182 SZETEOR-CSILLIR olcsó, szép és jó Premsleikp u. 27. József-krt és c . ШМ KULFORGBLMIR. T. megkezdte az importált s­z @ E* s­z­ámgépek revolverpadok, marók, fúrók, köszörűk stb. értékesít­é­sét Felvilágosítással a Magyar Ku­lforgalmi R. T. Angliai szer­számgéposztály szolgál, V. ker., Deák Ferenc­ u. 5. sz. I. e m. 1. sz. Telefon: 187-800. fi­a a TISZA letépi lámát... Örök veszedelme ez Alföldnek a rosszul szabályozott folyó Mit írt a tragikus sorsú Cholnoky Viktor fiz évvel ezelőtt? A felsőtiszai áradás újra ráirá­nyította a figyelmet az elrontott Tisza-szabályozásra. A tragikus sorsú nagy magyar író, Cholnoky Viktor, négy évtizeddel ezelőtt drámai hangulatú cikket írt erről a kérdésről „A Tisza látója“ cí­men. Az író vészkiáltása, hogy a Tisza újabb és újabb pusztításo­kat fog okozni, az első világ­háború előtti felelőtlen korban süket fülekre talált. A Demokrácia igazságot akar szolgáltatni az író­nak és útmutatást nyújtani az or­szág mai felelős vezetőinek s a következőkben, közli Cholnoky Viktornak a tiszai árvízveszélyek­ről írott cikkét: L­EHET, hogy kabbalisztikus el­­ábrándulás, lehet, hogy a ka­lendáriumhoz való­­ hozzászokottság tőlem, de az sem lehetetlen, hogy márciusnak a lehelete az, amelyik mindig fölébreszti bennem a tavasz e­setében az emlékezést a magyar tavasz két legnagyobb félreértettjére. Az egyik a Tisza, a másik az ő Petőfin túl való egyetlen igazi meg­értője, látója: Vásárhelyi Pál. A magyar­­ tavasznak a szülöttje mind a kettő és annak a meg nem értése áldozatává vált mind a kettő. Mert Vásárhelyi Pál sorsa kétségtelenül tragikus, de tragikus a Tisza sorsa is. Megpróbálom elmondani, hogy hogyan. Vásárhelyi Pál a tizennyolcadik századnak a végén született, ezer­­hétszázkilencvenötben. Akkor ná­lunk még csak jogászok és költők születtek, de Vásárhelyi Pál el­követte azt a hibát, hogy magyar nemes családból született, de még­sem lett belőle sem jogász, sem költő, sem katona, hanem kiválasz­totta magának a legszürkébb és leg­furcsább foglalkozást. Mintha az ő próféta lelke megsejtette volna már akkor, a pályája megválasztásakor, a Jókai szép, nagyszerű hősét: Ga­­ramvölgyi Aladárt, Fehér Gyulát, Berend Ivánt, Tátrán­yi Dávidot, akik mind mérnökök — rosszul mondom —, a legjobb esetben ind­­zsellérek, de valószínűen inkább földkóstolók vagy körvágók vonai nevezet szerint abban az időben. ILYEN INDZSELLÉR lett Vásár- A helyi Pál is. És akkor hagyo­mányokból való elrugaszkodás volt egy magyar nemes embertől, ha így eltévesztette a pályáját, amit a dié­ták, a sodk­ák, a testőrruha elegan­ciája jelöltek ki a számára kompo­nensekként mint eredőt. Lenézték és csak egy ember értette meg: Széchenyi István gróf. Ezernyolcszázharminckettőben tud­valévően a legnagyobb magyart „közlekedési és hajózási biztossá“ nevezték ki. Vásárhelyi ekkor a Duna térképezésének a vezető mér­nöke volt s a kettőjük hivatalos érintkezéséből támadt a Vaskapu szabályozásának az akkori technikai tudás szerint gigantikus terve. A másik nagy és Széchenyivel együtt dobogó gondolata a Lánchíd. Mind a Vaskapu áttörése, mind Budának Pesttel való egybeölelése gondolatból valósággá vált és Vá­sárhelyinek mégsem ezek voltak a legnagyobb gondolatai, hanem az, ami nem lett valósággá: a Tisza tel­jes megértés szerint való szabályo­zása. A TISZA! Ez a nagy titok, amit csak két ember tudott meg tel­jesült, amelynek a csodálatos ka­nyargása, fent, a tokaji hegyek kö­zött való sietős rohanása s­­em­ az Alföldön lassú örvé­nylése csak két lélekben revelálódott meg úgy, aho­gyan igazán igazság. A Petőfi Sán­doréban és a Vásárhelyi Páléban, És mind a kettő megmondta nem­csak azt, hogy mi, hanem azt is, hogy „ki“ az a Tisza. De Petőfi le­írása örök kincs, szakadatlan gyö­nyörűség, míg a Vásárhelyi Pál meglátását csak sirathatjuk, mert­­ elveszett örökre. A Tiszának a vizek között körül­belül csak két rokona van. Egy kis öccse, a lombardiai Po, meg egy na­gyon öreg nagybátyja, a kínai Sárga folyó, a rettenetes víztömeget ci­pelő Hoanghó. Ez a három folyó egy­ sorsra termelt. Magas hegyek szülik mind a hármat és a felső fo­lyása mind a háromnak sebes, ra­gadó. Olyan erőszakos, hogy a kö­vet is előbb homokká, azután iszappá zúzza össze. A középső fo­lyásában pedig mind a három csak­nem átmenet nélkül Alföldre ér. Ellustul, szinte eséstelen mederben lassan siklik tovább és amit a he­gyek közül törmeléknek szakított le a zúdulása, azt len a völgyben a lomha víz lerakja iszapnak. Mind a három folyó folyton emeli, gya­rapítja a saját medrének a fenekét. Ez a három vízkígyó lassan, követ­kezetesen és szinte öntudatosan emeli a saját maga tükrét. Folyton feljebb, folyton magasabbra, hogy föléje kerekedhessék a partjain levő emberi­­kultúrának. ÉS EZ IRTÓZATOS VESZEDE­LEM. A Hvanghó, amikor ezer­­nyolcszázötvenkettőben lerombolt mindent, amit emberi mesterkedés tudott emelni az árja ellen, egész Magyarországnál nagyobb terü­letet árasztott el diluviummal és új med­ret vágva magának olyan távolság­ban, mint Budapest Berlintől van, egy egész nemzedéket kiirtott. A Tisza nem hord huszadnyi vizet sem, mint a Sárga folyó, de ő is, „le fogja tépni táncát". A Tisza éppen azért, mert nem a Vásárhelyi gondolata és tervei szerint szabályoz­ták meg, örökös és elkerülhetetlen és múlhatatlan veszedelme a magyar Alföldnek. A Damokles kardja, amely folyton följebb és följebb emelkedik, hogy annál rettenetesebb rontással zuhanhasson azután alá. Tigris, amely ma már megszelídí­­tetlen, pedig háziállattá tudta volna kezelíteni. A Tisza árterülete, vagyis az a föld, amit a" vize árja a szabályo­zása előtt járt, majdnem kétszáz négy­szög mérföld volt. Voltak terüle­tek, amelyeken a Tisza árvize ide­jén hetven kilométernyi szélesség­ben az ő vize volt az úr. Rengeteg mennyiségű és őserejű termőföld volt hasznavehetetlen a Tisza mindenéves árvize miatt. Ter­mészetes tehát, hogy abban az idő­ben minden tanult mérnöknek, ha a Tisza szabályozásaim botlott volna bele az esze, feltétlenül csak ez az óriási terület lebegett volna a fan­táziája előtt és hamar meg is találta volna rá a módot: árvízgátakat emelni. Nagy pénzzel, de mérhetet­­lenü­l nagyobb vagyon megmentésé­ért. Oly nyilvánvaló volt a dolog: a Tiszát rakoncába kell fogni, nagy töltések gátlójával. M­ERT NEM ÉRTETTÉK MEG, csak Vásárhelyi Pál értette meg az ő prófétalelkével, hogy a Tisza vize fölött már akkor is ott imboly­gott a Petőfi Sándor kóbor, konge­­niálisan rakoncátlan lelke. Ő látta meg az igazságot, ezt a magyar ta­vaszi igazságot, úgyhogy megértette! Ha a Tiszát szélesen épített gátakkal veszik körül, amelyek közé oda esik minden kanyarulata, akkor csak jobb módot nyújtanak neki a maga feliszapolására. És mivel a töl­téseket elvégüe mégsem lehet egé­szen a felhőkig emelni, tehát nyil­vánvaló, hogy az árvízkatasztrófá­nak előbb-utóbb be kell állania. És mentül később áll be, annál ször­nyűbb lesz, mert az önmagát emelő víztükör helyzeti energiája évről évre, napról napra jobban feszül. A Tisza szabályozásának a legfőbb fel­adata nem az ármentesítés, hanem az, hogy az ár vizének gyors le­folyást kell adni, hogy magával so­dorja az iszapot is. Tehát a Tiszát nem a gátak, hanem csupán szűk töltések közé kell fogni és a kanya­rulatait átvágásokkal győzni le. Ami a folyót megrövidíti, tehát a folyá­sát gyorsabbá, meredekebbé teszi. Vásárhelyi így készítette el a sza­bályozás tervét. Szűk gátakkal és százegy átvágással, amivel a Tisza mai hosszát a kétharmadára csök­kenthette volna vissza. És úgy ter­vezte, hogy a töltéseket felülről le­felé kezdjék el, az átvágásokat meg alulról fölfelé. És teljesen készen volt a terve és ezernyolcszáznegyven­hat április nyolcadikai eléje ter­jesztette a Tiszavölgyi Társulat érte­kezletének. És magyarázta a tervét (is az asztalra kiterített tervezeteire szenvedelmes erővel ütött rá az ök­lével, azután pedig arccal borult rá a rajzaira és ott halt meg, prófétá­­hoz illő nagyszerűséggel, mint aho­gyan Illés költözőit a mennybe , vagy az izgatottságtól túldobogó szíve, vagy a gondolattól túlfeszült agya ölte meg szerencsésen pillanat­nyi halállal. TUTIÉRT NEM TÁMADT meg Shake­­speare, aki ezt a tragédiát is megírhatná? És megírhatná, hogy Vásárhelyi halála után jött a sírásó. .. Tisza sírásója. El ne felejtsétek: Pietro Paleocapa volt a neve. Teljes olasz akadémiai műveltséggel bíró és felsőbbséggel való úr volt, hiva­talos tudós, mert hiszen ő volt az akkor még osztrák Lombardiának a császári főépítési igazgatója Aki tudott mindent, amit csak iskolában meg lehet tanulni, de távol állott lel­kétől minden úgynevezett ostoba, poétás intuíció. És aki föléje szabá­lyozta a Pót az egész Lombardiának. Jött a Paleocapa, reá bízták a Tisza-szabályozást és ő nagy elisme­réssel nyilatkozott a Vásárhelyi ter­veiről. Csupán csak kettőt kifogásolt bennük: a szűk árvíz­gátakat meg az átvágásokat. És megszabályozta ő a Tiszát. Így, ahogyan most van és ahogyan évről évre növekedik a hatalma mindaddig, amíg újabb ka­tasztrófában nem csempésítheti le a kedvét. Mert a Tisza, ez egészen bi­zonyos, új, nagyobb pusztítást okoz majd nemsokára.

Next