Dunaújvárosi Hírlap, 1969. július (14. évfolyam, 52-60. szám)

1969-07-04 / 53. szám

KIVÁLÓ ORVOS — A kitüntetést az egész osztály kapta, én legalább is így érzem — hárítja el az elismerést dr. Szűcs Zsuzsa főorvos — A kórházi osztály munkája mindig kollektív munka, egy ember nem is szabhatja meg, nem is végezhet mindent. Állan­dóan hatvan beteg fekszik a bel­gyógyászaton, a munka közös, az eredményeinken is osztozunk. A dunaújvárosi kórház belgyó­gyász főorvosa a társosztályok kon­zíliumaival kezdi a napot. Profán hasonlattal élve a belgyógyász az emberi szervezet műszerésze, a töb­bi orvosi szak nem nélkülözheti a véleményét, diagnózisát. Majd a fel­vételre váró betegek, a felülvizsgá­latok következnek. A vizit hang­súlyos program, két-három órát is eltart. Ahány ágy, annyi konzílium az osztályos orvosokkal. — Az a törekvésem, hogy a mun­­katársaim ne bólogató, udvariaskodó beos­ztottak legyenek. A vitaszellem, az­­ kiálló vélemények, elgondolások­ érvényesülése eredményezi a haté­kony gyógyító munkát. A leletek, a vizsgálati eredmények önmaguk­ban, orvosi gondolkodás nélkül nem sokat érnek. Emberekről, emberi életekről van szó, mi pedig segíteni akarunk mindenképpen, nem csu­pán az orvosi esetet megoldani. A dunaújvárosi kórházban szak­orvosi képzés is folyik, ezért a bel­gyógyászalton is kissé oktató jellegű az orvosi munka. Dr. Szűcs Zsuzsá­nak ebben is van gyakorlata, a sze­gedi I-es belgyógyászati klinikán több mint tíz évig medikusokat ok­tatott a gyógyító munka mellett. Nem szokatlan számára tehát a délutánonkénti „labor-gyakorlat”, amelyen vérképeket, vizeletvizsgála­­tokat néznek közösen. Azt tartja, a belgyógyásznak nem elég a labor eredményeire hagyatkoznia, jó ha maga is ismeri a laboratóriumi munkát, vagy, mint ő maga is, kí­sérletezik. — A napom többi részét rendkí­vüli intézkedések, vizsgálatok és a keserves adminisztráció ellátása te­szi ki. Reggel jövök be, este megyek haza. Természetes velejárója az or­vosi hivatásnak, hogy lelkiismereti kérdés, nyugtalanító és ösztönző érzés dolgozik bennünk szakadatlan: megtettem-e mindent? Ezt csak így lehet csinálni. * Felét sem tudtam visszaadni dr. Szűcs Zsuzsa főorvos egy napjából, elveiből, orvosi-emberi magatartá­sából. Szerény adalék a hírhez, hogy hétfőn, Semmelweis születésének évfordulóján „Kiváló orvos” címmel tüntették ki. ,wr*TMr Zs. Cs. Ünnepre készül Petőfi faluja Bízvást nevezhetjük Szalkszent­­mártont Petőfi falujának, hiszen­­ a Petrovics-család lakhelye, a község, ahol Petőfi Sándor 112 költeményét irta, méltón urzi a forradalmár köl­tő emlékét. A termelőszövetkezet természetesen Petőfi Tsz. utcát, te­ret neveztek el a költőről. És a Pet­rovics-család háza falán emléktábla hirdeti, hogy ebben a házban élt Petőfi Sándor 1845—46 között. A „Jó öreg kocsmáros” mészár­széke és háza ma múzeum. Szépen gondozott az épület, az udvari ko­csiszín. Majsay Károly a múzeum létrehozója és vezetője szívesen be­szél a költőről, a Petrovics-család szalkszentmártoni életéről. Petőfi faluja ünnepre készülődik. A Petőfi téren kőművesek dolgoz­nak, parképítők szorgoskodnak. — Itt állítjuk fel a költő két és fél méter magas bronz-szobrát. A szobor délre néz, a költő szeretett Alföldjére — tájékoztat Hozsik Fe­renc a községi tanács titkára. Az új szobor leleplezésére augusz­tus S-án kerül sor, ünnepélyes kül­sőségek közepette. Petőfi Sándor ha­lálának 130. évfordulójáról azonban nemcsak Szalkszentmárton, hanem az egész ország megemlékezik. Gubacsi Gyula 4 1969. július 4. péntek r Hiány és hiányosság Ha fogsoromból egy vagy több fog hiányzik, akkor fog­sorom hiányos, s állapotát ezzel a (főnévből képzett melléknévből továbbképzett) főnévvel jellemezhetem: „hiá­nyosság”. Állapotát semmi­képpen sem a „hiány” jel­lemzi, mert ez esetben egyál­talában nem volna fogsorom, s az egészet pótolni kellene, így azonban csak a hiányt, vagy hiányokat kell pótolni, s ily módon megszüntetni a hiányosságot. Eltűnődöm olykor, milyen anarchista dolgokat ígérget­nek egy-egy vállalat felelős tisztviselői: „Pótoljuk a hiá­nyosságokat?” — nem elegen­dőek e meglévőak, még pó­tolni is akarják őket? Vagy pedig egyéb — nyilván ro­konszenvesebb — hiányossá­gokkal szándékozzák pótolni? <kd> A könnyű műfaj dicsérete Lehet, hogy ez a dialógus nem hangzott el soha. De ha több rend­beli vitáimra visszagondolok, isme­rősnek tűnik. A hely nem fontos, az időpont mellékes, — ez esetben még neme sem számít a vitatkozók­nak. Az asztalon konyak vagy kávé, hangkulisszaként zene szól — kön­­­nyű zene — és megszólal ő, de olyan hangsúllyal, mintha egy évek óta tartó vitát folyatna. Ö: Szóval a Kávé-kantáta többet ér ennél. Remélem, elismered. ÉN: Készséggel. De a hasonlat rossz. Minden idők legnagyobb mu­zsikusát, Bach-ot, egy tizedrangú komponistához hasonlítani nem fair játék. ő: Akkor mit dicsérsz? ÉN: A műfajt. Dicsérem a kön­­­nyű műfajt. A hangszeres zenét, a dalt, a zenés-énekes színpadi játé­kot és a prózai színpadi művet — di­csérem minden válfaját, fenntartás nélkül és szívből dicsérem. ö: Nocsak. ÉN: Tehetem pedig ezt azért, mert nem ismerem el, hogy a könnyű mű­faj-meghatározás értékítélet-ér­vényű besorolás volna. Nem isme­rem el, hogy a könnyen befogadha­tóság egyenértékű a silánysággal. ö: Mérce nélkül nem lehet mérni. ÉN: Ügy van. Csakhogy én kön­­nyű műfajnak — bármiről legyen szó — azt nevezem, ami túlságosan nagy szellemi energia befektetése nélkül is könnyen befogadható, esz­tétikai örömet szerez, s hozzá még gyakran erkölcsi és logikai kielégü­lést is. Ö: Cseppfolyós ügy. Összekevered mondjuk a görög drámaírást a ka­baréval. ÉN: Miért ne? Arisztofanész ak­tuális politikai kabarét csinált. És milyen jót. Nagy Endre is aktuális politikai kabarét csinált. És milyen jót. Vagy talán az Urak és elvtár­sak nem ragyogóan jó politikai ka­baré volt? ö. A görög dráma.,­ ÉN: A komédia is dráma. Idézzem, mit mondott a drámáról Walter Scott? Vagy Sztanyiszlavszkij? Ö: Ne idézd. De Arisztofanész... ÉN: Aktuális politikai kabaré. A Dionüzosz-istent játszó színész a já­tékbeli ütlegelés elől menekülve le­szólt a nézőtér első sorában ülő pap­jának: „Védj meg, tudod, majd jót iszunk együtt”. No nem azt mon­dom, hogy Nagy Endre világirodal­mi jelenség. De hiszen nem művé­szekről, hanem műfajokról vitázunk. Ő: Helyes. És térjünk csak vissza egy kicsit a zenére. Ez a plem-plem, amit a hülye fiúk pengetnek, sze­rinted mi? ÉN: Az a kérdés, hogyan penge­tik. ö: Szóval mindegy, hogy mit, csak az előadó virtuóz legyen? ÉN: Szerinted mit pengetnek? ö: Tánczenét. ÉN: Bach, Haydn, Mozart, Beet­hoven. .. ö: Ugyan kérlek! Hogy lehet a menüettet, a gavottot egy napon em­líteni a shake-kel meg a let kiss­szel? ÉN: Sehogy. Mint ahogyan a köl­ni dómot sem lehet összehasonlítani az Expo 70-re készülő kiállítási csarnokokkal. Más építőanyag, más technika, más társadalom, más vi­lágszemlélet — a forma és a mon­danivaló változása nem művészi értékcsökkenést jelent. ö: Szóval mit pengetnek ezek­ a hosszúhajú pengetyűsök? ÉN: A hosszúhajú pegetyűsök leg­java — így mondanám. Ne feledd, hogy a barokk­ és romantikus szer­zők között is voltak csapnivalóan gyengék, csak azokról már régen el­felejtkeztünk. Szóval: dalt énekel­nek. Becsülöm például a korai Beat­­les-korszakból való Yesterday-t és No milk today-t, vagy a Felkelő Nap Házáról szóló dalt, amit az Animals­ együttes népszerűsített, le­galább annyira becsülöm, mint Schubert oszrák, vagy Di Capra dél­olasz dalfeldolgozásait. ő: (Gúnyosan mosolyog — sértve érzi magát Schubert nevében.) ÉN: És mit gondolsz, miért érzem ezeket értékeseknek, minden célza­tosság nélkül? Ö: Hát erre kíváncsi vagyok. ÉN: Azért, mert a két első egy-egy angol, az utóbbi pedig egy amerikai népdal feldolgozása. És azt hiszem, most helyben is vagyunk. A legna­gyobbaktól a legjelentéktelenebbekig nagyon sok zeneszerző nyúlt a fol­klór kimeríthetetlen kincsestárába, és a valódi drágakő értékét még a kevésbé szakszerű csiszolás sem tudja elvenni. A „könnyű” megha­tározás szerintem ott válik „silány” értelművé, ahol kis képességű mes­teremberek divatos formaelemeket tákolnak egybe — ezeket azonban nem a művészet, hanem a szórakoz­tatóipar bóvlitermékei közé kell so­rolni.­­ Ö: Hát akkor segítek egy kicsit neked. Az emberek igényt tartanak az agymegerőltetés nélküli szórako­zásra. Ha már könnyű zenére vá­gyik valaki, akkor inkább a magyar nóta, mint a beat. ÉN: Mást mondok neked: ha erről van szó, akkor inkább az eredeti cigánydal, mint az érzelgős, ostoba magyar nótának nevezett műdal, ha már valakinek a füle nem tudja be­fogadni a valódi magyar népdal pen­tatóniáját. Apropó: mit szólsz Bar­tókhoz? Hm? A Medvetánc, hm? Zene ütőhangszerekre, hm? A Can­tata profana, a Hegedűverseny, ja és a Kontrasztok, amit egy jazz­­zenész felkérésére írt. ö: Igen. De Benny Goodman a század legnagyobb klarinétművésze volt. ÉN: És egyik legnagyobb jazz­­muzsikusa. Dehát hagyjuk most a jazzt és hagyjuk Bartókot — a kön­­­nyű műfajról beszéltünk. ő: Te kezdted. És szó ami mér, ami a zeneirodalomban igazán ér­tékes, az Monteverdi­vel kezdődik és Verdivel végződik. A dúr és a moll— ÉN: Ugyan ne viccelj. A dur­mol! tonalitás megbontását már Monteverdi kortársa, Gesualdo el­kezdte. Hallgasd csak meg valame­lyik hatszólamú madrigálját, mintha Wagner szerette volna. Ha te csak a gyerekkorodban megszokott dúr— moll tonalitást tartod egyedül üdvö­zítőnek, akkor a magyar nóta mel­lett nyilván az operett jelenti szá­modra a könnyű­zenét­­. Talán nem az? ÉN: A művészet — könnyű, vagy nehéz — akkor művészet, ha nem hazudik. És hazug vagy ostoba lib­rettóra még nagy zenész is ritkán ír jó muzsikát. Ilyen kivétel pél­dául a Varázsfuvola. De ha a mű­vészileg igaz, és a művészileg hamis ellentét alapján ítélünk, akkor in­kább a West Side Story, mint a Csárdáskirálynő, inkább a Porgy és i, mint a Víg özvegy, inkább Brecht és Weil Koldusoperája, mint a Bál a Savoy­ban, inkább a Mar­lene Dietrich-énekelte „Hová lett a sok virág”, mint a „Was machst du mit dem Knie, lieber Hans” — kez­detű lapos német sláger, és inkább Illésék Sárga rózsája, mint a Jaj cica. Ö: Magad ellen beszélsz? ÉN: Nem. Én a könnyű műfajt védeni a vacak ellen. Mert a kön­­­nyű műfajra is áll: nem a múlt szá­zad kopott rekvizitumait kell kontár módon másolgatni, hanem mai esz­közökkel, mai mondanivalót kell sokak számára befogadható módon adni. A záróra és a fizető pincér jóvol­tából itt megszakad a dialógus. Egyetértésről, kiegyezésről nem lehet szó egyikünk részéről sem. De ez nem zárja ki annak lehetőségét, hogy adandó alkalommal ne vitatkozzunk egyébről — például a könnyű mű­faj tv-, film-, vagy prózai változa­táról. Kemény Dezső ARANYHORDÓ ARANYHORDÓ Nyitás: július 12-én A kertvárosiak, a dunaújvárosiak, az autósok, a városunkba látogató turisták örömére, ínyencek örömére, azok örömére akik nemcsak­ a jó falatokat, a jó bort kedvelik, ha­nem akiket a családias hangulat vonz, akik nem akarnak otthon főzni, egyszóval mindenki örömére egy hét múlva, július 12-én megnyílik az Aranyhordó. Sok beszédnek híg a leve, jó vendégnek itt a helye. Amit itt kap, nincsen párja, önt az Aranyhordó várja! (x) Ennyit mond a portál, nem töb­bet. A bejárati ajtón túl egy szűk helyiség telerakva kész és félig kész táblafeliratokkal, plakátokkal; helyiség kisebbik része azt állítja a magáról, hogy iroda másik részében rajzasztal és a falakon az itt dolgo­zók által saját szórakozásukra ké­szített maszek-dekorációk, ötletesek és megkapóak. Még a nálunk pol­gárjogot nem nyert fekete humor megnyilvánulására is akad példa: egy kresz-tábla, rajta akasztott em­ber, alatta a felirat: „Ne lógj?” A befelé nyíló nagyobbik helyiség sajátságos keveréke az asztalosmű­helynek, modellező szakkörnek és festő-műteremnek. Kik dolgoznak itt? A Kisker dekorációs részlegének egy főállású kirakatrendezője és öt grafikusa. Min dolgoznak? Azon dolgoznak, hogy a kirakato­kat pesti németséggel szólva „tolick­­fangozzák”, azaz magyarán: „meg­­kapóvá”, „figyelem­ megragadóvá” tegyék. S mennyiben sikerül ez nekik? Feleljen erre a város vásárló­kö­zönsége. Én inkább ama válaszok lényegét jegyzem ide, amelyek a nívós kirakatrendezői munkát gátló akadályokra vonatkoznak­. Először is: a Dekoráció telefonja ikresítve van a húsboltéval. Ennek gyakorlati következménye az, hogy napjában többször is megkérdezik tőlük, van-e élő haluk, a húsboltot viszont elfekvő plexibabákért nyag­­gatják. Ez persze csak bosszantó ap­róság, és mert egy jó dekoratőrnek van érzéke a groteszk iránt, gyaní­tom, hogy ez a panasz csak mű­panasz, s inkább élvezik, semhogy mérgelődnének rajta. Másodszor: nincs módi idő szívük szerinti munkát végezni. Ez úgy ér­tendő, hogy amikor rákerül a sor egy-egy kirakatra, hogy átrendezzék, vagy szezonváltáskor újra rendez­zék, a boltvezető többnyire mindent kipakoltat velük a kirakatba, ami csak megvásárolható az üzletben. A szándék rendszerint visszájára for­dul, mert nézzük csak a vásárló szemével: ha egy ízléssel berende­zett kirakatot látok, ami csak must­rát ad abból a sok szépből és jóból amit odabent olcsón és udvarias szavak kíséretében elém raknak, feltétlenül bemegyek, mert odabent csak kellemes meglepetés érhet az áruválaszték és árubőség szempont­jából. Ha azonban olyan zsúfolt a kirakat, hogy az ember megrepedés­től félti a tükörablakot, akkor azzal az érzéssel megyek be , ha beme­gyek odabent nem sok újt várha­tok. Mert hiszen a film­ előzetes is csak a legizgalmasabb, legvonzóbb képsorokat montírozza össze rek­lám céljából, s a Könyvtájékoztató, meg a könyvek borítójának belsején lévő „fülszöveg” is csak ízelítőt ad az új regényből. Azután: nem kellene sajnálni a kirakatból a nemes anyagot. Ne fe­ledjük el, hogy a régi belvárosi maszekok jól meggondolt üzleti ér­dekből dolgoztatták kirakatrende­zőiket nemes anyaggal, nem pedig valami eszmei megszállottságból. Nem célszerű, ha a kirakat a sze­gényesség benyomását kelti. Továbbá: hasznosak és kifizető­dőek volnának a tapasztalatszerző utak. Persze csak belföldön. De egy Budapesten töltött nap alatt sok ál­lami áruház és magánkereskedő ki­rakatát végig lehet nézni, sok-sok ötletet és új ötlet-szülő ötletet ered­ményezhet egy ilyen út. És nem kerülne többe, mint esetenkint és személyenkint száz forintba. Végül: mozgó kirakat-elemek, mechanikus és elektromos kirakat­­elemek, a kirakatnézők optikai csa­lódására építő, egyszerű fizikai té­nyeket reklám-szolgálatba állító ki­rakat-elemek és kirakatok. A hol komolyan, hol tréfásan, hol meg vágyakozva előadott kívánsá­gokhoz nem sok hozzáfűzni való van. Legfeljebb egy szerény figyel­meztetés: nem messze van már az az idő, amikor városunkban meg­szűnik a Kisker monopóliuma. Jön a konkurrencia ABC- és szakáru­házak formájában; a 17 és 6e/o kö­zött szabadon tágítható-szűkíthető árrés mellett nem megvetendő kon­­kurrens eszköz a sok ízléses, blick­­i­ngos szellemes és meggyőző kira­kat. K. D. A Vörös Október Férfiruhagyár felvételre keres 14 évet betöltött, 8 általános iskolát elvégzett lányokat KONFEKCIÓ VARRÓMUNKÁRA Jelentkezés: az üzem munka­erőgazdálkodásán, Szalki-sziget A Vörös Október Férfiruhagyár felvételre keres férfi villanyszerel­őt (2545)

Next