Tárogató, 1993 (20. évfolyam, 7. szám)

1993-07-01 / 7. szám

Annyi lett a kinti kövekbe életért kapaszkodó, de az anyaföldet soha nem feledett, hogy ki­telt belőlük egy új, a nyolcadik törzs­­. Zambelly Bianca énekművésznő a bajai kon­zervatóriumban kezdte tanulmányait, ám 1953- ban a „fennálló államrend elleni fegyveres szervezkedés“ vádjával a népbíróság tíz évi börtönre ítélte. Amikor ötvenhatban meg­nyílhattak a kapuk, az egykori negyvennyol­cas szabadságharcos főtiszt késői leszármazott­ja a kalocsai női börtönből szabadult. Hazájá­ban csak decemberig élhetett, menekülnie kel­lett. A bécsi akadémián szerzett diplomát. Nagy Alajos ma több emigráns szervezet tisztségviselője és a Magyar Szabadságharcos Világszövetség európai elnöke, ötvenhatban az ajkai üveggyár munkástanácsának és a falu nemzeti forradalmi tanácsának tagja volt, ugyanakkor kiadta az Ajkai Szabad Szót is. Menekülését követően szinte azonnal bekap­csolódott az emigráció politikai és kulturális életébe, előadó körutakon vett részt, színész­ként és rendezőként tevékenykedett számos nyugati színházban. * Mekkora a magyar művészet kosara? Kik tartoznak bele? Mikor és mi módon gazdagítja új, friss gyümölcs? Mit őriz, konzervál az idő? Ezek a kérdések mesterkéltek. A rájuk adan­dó válaszról pedig nehezen lehet azt állítani, hogy nem irányított feleletek. Mint ahogy az is vezérelt állapot, hogy egy nép, a magyar nép öntudatába, a magyar művészetbe kik kerül­hetnek, kerülhettek bele. Egy Bartókot kiik­tatni csak azért, mert elmenekült, nem le­hetett, őt más módon kísérelték meg a hát­térbe szorítani: „zenéje nehéz és érthetetlen". Kocsis Gábor, Csíky Ágnes Mária, Saáry Éva írásművészetére azonban még mestersé­gesen sem lehetett volna ráhúzni az érthetet­­lenség vizes lepedőjét. Velük más módon kel­lett végezni: elhallgatással. Mintha ők soha nem is lettek volna, nemhogy írók, költők, de magyarok sem. Épp így nem létezett Tollas Tibor, de a muzsikus Kovács András és Leskó Vilmos sem... Őket, valamint saját személyiségüket nyil­vánosság, a művészt éltető fény elé hozni aka­ró este volt ez az ajkai tetemrehívás. Nem a művészi minőség boncolása most az újságíró feladata, hiszen az alkotás mögötti sorsok számunkra m­ind ez ideig csak vázlat­pontok, nem pedig valóságosan megismert és megértett élethelyzetek lehetnek. Sokkal in­kább elgondolkodtató a művészi tett, ami nem más, mint a szabad Magyarország évtizede­ken át kilátástalannak tűnő mégis vállalása. A versek, a zenék rám olyan hatást gyako­roltak, mintha a közreműködők egy elszakadt szálat adtak volna a kezembe. Vasból,■ arany­ból valót? Évek százezer köbméternyi tiszta levegője kell a tüdőmbe ahhoz, hogy megta­láljam a választ. Ma még csak érzem, hogy ez a szál erős ... Szerep és Alibi Két Márai-mű ősbemutatója a televízióban Szörényi Éva az 1956-os forrada­lom után az Egyesült Államokba emigrált. Harmincöt év után, 1991-ben tért vissza először szülőha­zájába. Ekkor a Nemzeti Színházban tartott két önálló estet. Ezt követően, 1992. október 23-án a Parlament lép­csőjén szavalta el Márai Sándor ver­sét. Harminchét év szünet után Szöré­nyi Éva újra szerep lehetőséget kapott Magyarországon. Márai Sándor két egyfelvonásos drámájából készít a Magyar Televízió tévéfilmet. A két színházi műről és Márai Sándorról be­szélgettünk a neves művésznővel a margitszigeti Thermal Hotelben. — A Szerep és az Alibi című egy­­felvonásosok ősbemutatójára előrelát­hatóan ősszel kerül sor. Hazatérésem elsődleges célja a két tévéfilm elké­szítése volt. Márai Sándor Nyugaton megjelentette a műveit és rádiójátéka­it tartalmazó kötetét — ez a könyv Magyarországon, tudtommal, még nem ismert. Ez a kötet tartalmazza a most filmre vitt két darabot. A Szerep című művet Los Angelesben már el­játszottam, de itthon még egyiket sem mutatták be. Mindkét mű a dikta­túrát elemzi. Jóllehet nem tudható, hogy a nácizmus vagy a kommuniz­mus idején játszódik, de bemutatja a diktatúra emberpróbáló és embert for­máló hatását. — Lélektani drámákról van szó? — Mindkét esetben. A Szerep azt mutatja be, hogyan játszik egy nő ket­tős szerepet — egyrészt színésznőt, másrészt grófnőt — életét kockáztat­va azért, hogy megmentsen két em­bert. Számomra a kettős szerep színé­szi megformálása rendkívül érdekes és nehéz feladat volt. Az Alibiben egy asszony küzd egy férfi megmen­téséért , akibe szerelmes. A férfit le­tartóztatták és pert indítottak ellene. A nő azért harcol, hogy kiszabadítsa rabságából. Mindkét művet mindösz­­sze két szereplő alakítja, azaz egy fér­fi és egy nő párbeszédéből áll. Két ember gondolkodásának, filozófiájá­nak összecsapását mutatják be, mind­kettőből Márai mély lélek- és ember­ismerete szól hozzánk. A Szerepben és az Alibiben is Huszti Péter a part­nerem, akit most ismertem meg, de olyan harmonikusan tudtunk együtt dolgozni, mintha harminc éve egy tár­sulatnál játszottunk volna. Ez nagy örömmel töltött el, mert kezdetben egy kissé feszélyezett az, hogy olyan emberekkel dolgozom együtt, akiket se emberileg, se művészileg nem is­merek. Kellemes meglepetés ért, ag­godalmam alaptalannak bizonyult, mert az együtt dolgozás olyan zavar­talan volt Huszti Péterrel és Horváth Ádám főrendezővel is, mintha soha­sem mentem volna el Magyarország­ NEMZETŐR 29

Next