Egyetemes Filológiai Közlöny – XXIV. évfolyam – 1900.
III. Philologiai programmértekezések - Tolnai Vilmos, Csokonai Vitéz Mihály verstani nézetei, Négyesy László
«Csokonai érdemei verselméletünkben a következők : 1. Hangsúlyozza Pálóczi Horváth Ádám és Verseghy Ferencz elvét, a verselés szoros kapcsolatát a zenével, sőt a verselést egyenesen a zene leszármazottjának tekinti. — 2. Pontosan szétválasztja a verselés s a költészet különböző fogalmát. — 3. A verselés két faja közül sem a hangsúlyosnak, sem az időmértékesnek nem ad elsőbbséget; mind a kettő egyenlőrangú, mind a kettő érvényesülhet a maga módján. — 4. Legyen a külső alak megfelelő a tartalomnak. — 5.„Α mondatok ízei, a szólamok feleljenek meg a verssor ízeinek. - - 6. Ő szól irodalmunkban legelőször a gondolatrhythmusról. — 7. Ő az első, a ki a magyar nemzeti verselést rendszerbe foglalni törekszik. — 8. Ráday Gedeon és Horváth Ádám észrevételét a hangsúlyos soroknak osztódásáról továbbfejleszti, elméletét is igyekszik adni, bár az ütem forgalmáig még nem jut. — !t. Kifejti teljesen a rím elméletét : feleljenek meg egymásnak a rímelő ízek hangzásban és időmértékben egyaránt ; e megfelelés mellett legyen meg a rímek tartalmi változatossága; jó rímszámba megy, ha a megfelelő mássalhangzók nem is azonosak, hanem csak rokonok (magyar asszonáncz). — Ha mindezeket a tételeket számba veszszük, akkor föltétlenül arra a következtetésre kell jutnunk, hogy Csokonai Vitéz Mihálynak nemcsak költészetünkben, hanem verselméletünkben is az elsők között van a helye.» Ezzel a végeredménynyel én nem tudok mindenben egyetérteni. Azzal az erővel, amivel ezt a kilenc tételt felállította szerző, felállíthatott volna akár tizenkettőt is , még dúsabb lett volna az eredmény. A mostani tételek egynémelyikénél fontosabb pl. az, hogy Csokonai igyekszik a vers mivoltát meghatározni, hogy elméletet ad a versformák eredetéről, s elméletet a verselés kétféle módjának eredetéről. Egyes tételeket pedig pontosabban fogalmazhatott volna, pl. a 2-ikat, mely ebben a formájában nem sokat ér, Csokonainál láthatólag csak a gyengébbek kedvéért van fejtegetve, s amely helyett inkább azt lehetne mint elvi értékűt tenni, hogy a versforma viszonyát a tartalomban megkísérli Csokonai meghatározni. De mindenekfölött nagy hiánya az összefoglalásnak, valamint az egész értekezésnek is, hogy Csokonai elméletét egészen úgy vizsgálja,, mint valami autochthon elméletet, mintha Csokonainak e nézetei kizárólag a magyar mttgyakorlat és az előző magyar írók gondolatai alapján nyugodnának, illetőleg fejlődtek volna ki s mintha ő soha idegen elméletet nem olvasott volna. Könnyű belátni, hogy abban az időben, mikor nálunk Eschenburg Entwurf-ja, Sulzer lexikális műve, Batteux-nek Ramler-féle átdolgozása és Marmontel Poétique Françoise-a valósággal uralkodtak az irodalmi felfogáson, a magyar nézetek fejlődését elszigetelten tekinteni nem szabad. Hiszen Csokonai maga is jól ismerte mind ez elmélkedők műveit , de azonkívül is több verstani kérdésre, pl. a rímre nézve nálunk már Csokonai előtt forgalomban volt a nyugateurópai felfogás, melyet leginkább Ráday Gedeon terjesztett, s amelynek szembetűnő jeleit látjuk számos költőnk gyakorlatában, pl. Péczeli vagy Földi rímelésében. Egészen ferde dolog már azt, a mi a mult század aesthetikai közhelyei közé tartozott, egy-egy írónknak egyéni érdeméül tudni be, csak azért, mert ő írásba foglalta. Tudvalevő, hogy Csokonai a verscsinálásról írt értekezését nem az írók, hanem diákok oktatására szánta ezért olyat is belevett, amit minden íróember tudott, nemcsak azt, amit ő fedezett fel. Hiszen például azt, hogy verselés meg költészet nem egy, Batteux is fejtegette s már annál sem újság. Voltakép az is, a mi a mi íróinknál eredeti, jobban kitűnik az általános aesthetikai nézetek alapján.