Élet, 1936. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1936-01-05 / 1. szám
Üdvözlünk, kedves előfizetőnk! Két évvel ezelőtt az Élet gazdát cserélt. Átvette Társulatunk, vagy ahogyan mondani szokták: a jó, öreg Szent István Társulat, amely viszont rá is szolgált erre az elnevezésre, lépvén akkor fennállásának nyolcvanhatodik évébe. Viszont az Élet ugyanekkor legszebb férfikora hajnalán, huszonötéves ragyogó ifjúságában volt éppen. Igaz, hogy fiatalsága dacára meglehetősen vérszegény volt; zászlaja köré , melyet magasra emeltek egykor a nagy alapítók, de azután megtépáztak a háborúk, forradalmak, gazdasági válságok pusztító viharai — csak gyéren csoportosultak az előfizetők szerény százai s így nagyon is rászorult a vérátömlesztésre — de vájjon mit segíthetett rajta egy nyolcvanhat éves aggastyán vére?! Azonban — történnek még csodaszámba menő meglepetések ! Két év alatt az előfizetők százaiból ezerek lettek s a vérszegény, kéthetenként megjelenő lapocska most, mint az ország egyik legjelentékenyebb heti orgánuma, több mint kétszeres terjedelemmel és megtízszerezett előfizetői gárdával került ki a megfiatalodás fürdőjéből. Ez tagadhatatlanul nem csak külső, de belső siker is. Lapok példányszáma csak akkor emelkedik ugrásszerűen, ha közönsége megkapja azt, amit várt lapjától s mi azt hisszük, hogy a mi sikerünk titka is éppen ebben van. Megadtuk őszintén és becsületesen azt, amit két év előtt beköszöntő számunkban ígértünk. Megmondottuk akkor világosan és egyenesen, hogy nem olyan irodalmi orgánumot akarunk adni, amelyik az újnak vagy modernnek szertelen keresése által a kiváltságosak kifinomult ízlését szolgálja, de családi lappá tesszük az Életet, az otthon nélkülözhetetlen hű barátjává, amelyben szülők és felnőtt gyermekek egyformán megtalálják azt, amit szépirodalomban, kritikában, művészi tanácsadóban, képekben kívánnak olyan KKVII. ÉVF.I.SZ 1936 JANUÁR. 5. folyóirattól, mely a ma korszerű kérdéseit az örök igazságok fényében tárgyalja. Úgy véljük azonban, hogy ennek az ideális célkitűzésnek megvalósítása mellett sikerünket az is biztosította, hogy számoltunk a művelt középosztály gazdasági teherbíró képességeivel. Olyan előfizetési árat állapítottunk meg képes irodalmi hetilapért, aminőre eddig még egy kiadó sem vállalkozott s ezért a csekély előfizetési árért mindig többet adtunk, mint amennyit ígértünk. Ezt fogadta elismeréssel olvasóközönségünk; ezt honorálta egyre gyarapodó előfizetők seregével s előfizetőinknek ez a tiszteletreméltóvá növekedett száma teszi lehetővé azt, hogy mi is tovább menjünk még egy lépéssel — teherbíróképességünk legutolsó határáig. Ezennel tehát kifeszítjük, hogy céljaink még intenzívebb megvalósítására, előfizetőink hozzánk való bizalmának meghálálására ezentúl lapunkat — már a mai első számtól kezdődőleg — heti huszonnyolcoldalas terjedelemben jelentetjük meg, viszont az Élet előfizetési ára a régi marad, azaz havonta egy pengő, egész évre tizenkét pengő. Nem tagadjuk, hogy ez reánk nézve áldozatos kockázatot jelent, s a kivitel lehetősége arra van alapítva, hogy előfizetőink mai státusa kitart mellettünk nemcsak számbelileg, de azzal a minimumra csökkentett anyagi hozzájárulással is, ami az előfizetési díj pontos befizetéséből befolyik- Ez számításunk kulcsa s az Élet jövendő sorsa ezen áll, vagy ezen bukik. Így állunk tehát: az Élet sorsát előfizetőink kezébe tesszük le. Tőlük függ: életben akarják-e tartani, szeretik-e, továbbfejlesztését kívánják-e ? Tessék dönteni! Erdősi Károly az Élet szerkesztője