Élet és Irodalom, 1998. július-december (42. évfolyam, 27-52. szám)

1998-07-03 / 27. szám - Kornis Mihály: Így írtok ki • reflexió | Visszhang • Perczel Tamás, ÉS, június 26. (2. oldal) - Gerő András: Hosszú válasz egy hosszú cikkre • reflexió | Visszhang • Perczel Tamás, ÉS, június 26. (2. oldal) - Váncsa István: • reflexió | Visszhang • Kornis Mihály: Így írtok ti, Gerő András: Hosszú válasz egy hosszú cikkre (2. oldal) - Kóthy Judit: Köztelevíziót?! • reflexió | Visszhang • György Péter: Közszolgálati Magyar Televíziót. ÉS, 25. szám (2. oldal) - György Péter: • reflexió | Visszhang • Kóthy Judit: Köztelevíziót?! (2. oldal)

így írtak ti Perczel Tamás a lap június 26-i szá­mában a következő módon inszinu­­ál: ,A jobbra szavazó többség elítélé­sét vélem felismerni... Kornis állító­lagos kijelentésében, de mielőtt tovább idézném Perczelt, ha egyálta­lán megteszem, itt álljunk meg már­is. Perczel fogalmazásából világosan kiderül, hogy a következő mondat­ról, amit a szájamba fog adni, ő is sej­ti, hogy kamuflázs, „állítólagos kije­lentés”. Mégis idézi. Vajh honnan? Nem tudni, mert nem írja bele a cik­kébe, hol találta. Ám akárhol is talál­ta, miután alkalmasnak ítéli arra, hogy engem lejárasson vele, skizof­rén módon odabiggyeszti, hogy állí­tólagos kijelentésről van szó - majd idézi! És utána elveri a port rajtam... Komolyan mondom, megáll az eszem. 1. Kovács úr, Váncsa úr! Hát ti nem szerkesztitek már az ÉS-be érkező cik­keket?· Hogy lehet egy „állítólagos” „kijelentést” (tehát nem is magam ál­tal írt szöveget) ténybizonyítékként megjelentetni a lapban, ráadásul a forrás megjelölése nélkül? 2. Tényleg érdekel, honnan idéz Perczel. Azt mindenesetre szeret­ném leszögezni, hogy a Perczel által nekem tulajdonított mondatokat so­ha le nem írtam. Be kéne perelnem őt is, meg az Élet és Irodalmat is. Közbevetés: most hív Váncsa szer­kesztő úr, most kérdezte meg P. T.­­­, honnan származik a nekem tulaj­donított idézet, és azt a választ kap­ta, hogy a Demokrata című újságból származik, Bayer Zsolt tollából, ő ír­ta, hogy én mondtam volna neki ezeket, anno. Azért is írta Perczel, hogy „állítólagos”... No, innét humoreszkbe fordul át a história! P. T. tehát egyebek közt a Demok­ratából és Bayer Zsolt prózájából építkezik, midőn jár-e majd Orbán Viktor a József Nádor tér 1-be? című cikkében - melyben főként Orbán és a Postabank félhomályba vesző kap­csolatait firtatja -, hogy ország-világ lássa, ő a Fidesz MPP-ért haragszik, és nem ellene, elöljáróban Kornist, Konrádot, Ludassyt és a többieket nyírja, hátha így valahogy elcsúszik majd a következő, már Orbánt is in­­szinuáló gondolatmenet a Lendvay utcában. Ejnye Perczel, ejnye Bayer! Ki fogtok kapni a Stumptól. Kornis Mihály­ ék számomra érdekesek az, hogy sike­rül-e Magyarorszá­gon egy olyan jelen­tős jobboldali erőt létrehozni, ami nem nacionalista és nem rasszista. Jó lenne, ha lenne ilyen jobboldal, mert az egyébként kissé korhadt és intellektuálisan lefáradt baloldal s az energiájukat vesztő liberálisok is ta­lán felélénkülnek, ha nem olyan ver­senytársuk lenne, amit erkölcsileg és szellemileg viszonylag könnyű diszk­­riminálni. Meg aztán azért sem len­ne rossz egy ilyen, mert az Európai Közösség - többek között - a nacio­nalizmus és a rasszizmus kölcsönös korlátozásán és önkorlátozásán, illet­ve minimalizálásán alapul, azazhogy eurokonform lenne egy ilyen párt. Igény van és ahogy én látom az akarat, a szándék is megvan az igény valóraváltására. Miért érdekes tehát ez az egész? Legfőképpen azért, mert komoly és megfontolandó ellenérvek szólnak a sikerrel szemben. Ott van rögtön a honi jobboldaliság története, amiben a nacionalizmus, a rasszizmus - válto­zó erővel és intenzitással - mindig is jelen volt igaz ez a 90 utáni jobboldal­ra is. Aztán ott van az a választói kö­zönség, ami - éppen a történetileg ki­alakult sajátosságok miatt - csak olyan kívánalmakra, kódszavakra mozdul rá, amelyek nacionalisták, rasszisták. A durvább, radikálisabb megfogalmazá­sok kevesebbeket vonzanak, a kódsza­vas megoldások - a mérsékletesség lát­szatának megfelelve - többeknek je­lenthetnek vonzerőt. Intellektuális ér­telemben azonban ez mit sem változ­tat azon, hogy a honi jobboldal törté­netének a nacionalizmus és a rassziz­mus szerves része és különösen bravú­ros sebészi teljesítmény szükséges a rút burjánzások kimetszéséhez, hiszen lehet, hogy a beteg egylényegű az ő daganatával. Vele és általa él. Épp ezért rendkívül izgalmas kér­dés az, hogy lehetséges e Magyaror­szágon az általam olyannyira fontos­nak tartott eurokonform jobboldali­ság megteremtése. Mindenesetre egy sikertelen kísérletet már láttam, mégpedig a kicsinyként megmaradt MDNP példáját. Ők megpróbálták és el is tűntek. Mindenesetre ha valaki ebben az országban demokratának gondolja magát, akkor csak támogathatja a nyugat-európai normáknak megfe­lelő és politikailag jelentős jobbol­dal megteremtésére irányuló szán­dékot. De ez a támogatás - lega­lábbis egy értelmiségi esetében - nem jelenthet megbocsátó elnézést a politikai gyakorlatiasság oltárán tett nacionalista és rasszista enged­ményeknek. Ez vonatkozik tettekre, szavakra, a »kettős beszéd« haszná­latára. És persze arra is, hogy a pár­tok nem a politikusoknál érnek vé­get: nem mindegy, hogy tollnokaik, publicistáik miket mondanak. Jószándékkal, türelemmel és egy­szersmind rideg szigorúsággal figye­lem a kísérletet. Az esetleges megbi­csaklást nem gondolom útvesztésnek, de az ismétlődést már annak tartom. Egyszóval: elhiszem a szándékot, mert látom az érdeket, de szkeptikus vagyok az eredményt illetően, mert ismerem a múltat és tartok a politikai pragmatiz­mus önfelmentő logikájától. ” Az elfogulatlanságról híres Magyar Nemzet június 13-i számában Akik új kultúrharcot akarnak címmel egy idézetösszeállítás jelent meg - nem fizetett hirdetésként, hanem mintegy cikk-formában betördelve. Az aláírók a Magyar Polgári Demokraták Társa­sága mozgalmi névvel jelölik magu­kat, és mind a kilencen pontosan oly sokszínűek, mint a választásokon a nyertesek mögé felsorakozott erők. Nos, ez a politikai önfelértékelődést kereső csoport egy „tárgyszerű” idé­zetgyűjteményt produkált s a gyen­gébbek kedvéért a címmel jelezte: ők az ellenségek. Az én cikkemből a kö­vetkező mondatot emelték ki: „...a honi jobboldal történetének a nacionalizmus és a rasszizmus szerves része és különösen bravúros sebészi teljesítmény szükséges a rút burjánzások kimetszéséhez, hiszen lehet, hogy a beteg egylényegű az ő daganatával. Vele és általa él. ” Perczel ezt az idézetet vette át tő­lem, pontosabban szólva az elfogu­latlan Magyar Nemzet elfogulatlan szerzőitől. Már említett következte­téseit is erre az idézetre alapozza. Azaz: míg én egy általam pozitívnak tételezett folyamatra leselkedő reá­lis veszélyekről írtam, addig ő azt té­telezte, hogy a veszélyt kizárólago­san bekövetkező realitásnak tartom. S most én is levonnék néhány kö­vetkeztetést. 1. A szerző — cikke terjedelméből és rám vonatkozó tartalmából ítélve - inkább ír, mint olvas. 2. Ha olvas, akkor a Magyar Nem­zetből merít. Elhiszi, amit ott írnak. 3. A szellemi világ ügyeiben kizá­rólagosan hitelesnek tartja a Magyar Polgári Demokraták Társaságát. 4. Inkább az előítéletek konstruk­ciójában, mintsem a tényleges szö­vegtartalomban gondolkodik. 5. Cikkemben igazam volt: a pártok nem a politikusoknál érnek véget; nem mindegy, hogy tollnokaik, publi­cistáik miket mondanak. Használhat­nak, de sokat is árthatnak pártjaiknak. Gerő András: A kor élvezetétől Princz Gábor ér­demeinek méltatásáig eljutó, nagyívű szöveg, amelyet Perczel Tamás tollá­ból az ÉS múlt heti számában közöl­tünk, kétségtelen erényei mellett tar­talmazott egy stratégiai hibát is, amennyiben a Magyar Nemzetben kö­zölt tendenciózus idézetgyűjteményt forrásértékűnek tekintette. Gerő And­rás esetében a citátum, mint látjuk, betűhív, bár a kontextusából kiragad­va másfajta jelentést kapott. Kornisnál a szöveg hitelessége is messzemenően kérdéses, ezt a szerző az „állítólagos” szó beiktatásával elismerte ugyan, a to­vábbiakban viszont értelmező meg­jegyzéseket kapcsolt hozzá, ami egy bi­zonytalan autenticitású textus eseté­ben nem igazán szerencsés. Sajnáljuk, Váncsa István Köztelevíziót?! György Péternek sűrűn megszalad a tolla, s ilyenkor olvasó legyen a talpán, aki túlburjánzó szövegében felleli a lé­nyeget. Legutóbbi írásának (Közszol­gálati Magyar Televíziót, ÉS 98/25.) majd’ minden bekezdése vitára inge­rel. Nem annyira eredetisége, hanem éppen közhelyessége okán, mert azt jelzi, hogy az elmúlt nyolc év egy jottá­nyival sem vitt közelebb bennünket a magyar nyelvű televíziózásra vonatko­zó elképzelések terén. 1989 óta egyetértés van abban, hogy a polgári demokrácia alapelvei­vel összhangban fel kell szabadítani Magyarországon a rádiózást és a tele­víziózást. A rendszerváltó politikai erők mégis hosszú évekig életben tartották a diktatúra alkonyán szüle­tett frekvenciamoratóriumot, őrizték az állami rádió és televízió monopó­liumát, miközben valamennyien kí­sérletet tettek a kisajátításukra. Most itt állunk a harmadik szabad válasz­tás után, és a hat év alatt kiizzadt mé­diatörvény birtokában, a botrányo­san lebonyolított privatizáció után sem tudunk választ adni az alapvető kérdésre: kíván-e köztelevíziót fenn­tartani a Magyar Köztársaság 15-20 év távlatában? A kérdés egyszerű igen-nemmel megválaszolható. Ha a válasz nem, akkor azonnal fel kell számolni a súlyos gondokkal küsz­ködő és az össznépi elégedetlenség há­lójában vergődő ún. köztelevíziókat. Ha a válasz igen, akkor továbbra is tisztázásra vár, hogy a. ) mi a köztelevízió feladata? b. ) mekkora legyen? (a gazdaság és a társadalom teherbíró képessé­gének és a köztelevízióra rótt fela­datoknak megfelelően) c. ) ki legyen a tulajdonosa, milyen szervezeti formában működjön? d. ) közpénzekből és/vagy saját bevételeiből tartsa fenn magát? e. ) hogyan lehet politikailag füg­getlen, társadalmilag ellenőrizhető intézmény? Senkit ne tévesszen meg, hogy a hatályban lévő médiatörvény látszó­lag választ ad ezekre a kérdésekre. Két súlyos szépséghibával: nem nyújt semmiféle távlatot és garanciát a köz­televíziózás számára, továbbá (bizony­talan időre) konzerválja a fennálló helyzetet, a már meglévő intézmé­nyeket (MTV1, MTV2, Duna TV). Nincs jövőképe ennek a törvény­nek, ahogy nem volt a törvényalko­tóknak sem, amikor kiötlötték. Az igazsághoz tartozik az is, hogy nem csak a politikusok voltak rövidlátóak, hanem a televíziózásban érdekelt lobbisták is. Önmérséklet és nagyvo­nalúság híján senki nem mert (vagy nem akart) távlatosan gondolkodni. Beérte annyival, hogy pillanatnyi pozí­cióit „kőbe vésse”, bármi áron. A hoz­záértők (mert voltak köztük ilyenek is) készek voltak sutba dobni a szakszerű­séget, a konjunktúra-lovagok csak saját egzisztenciájukért küzdöttek, a politi­kusok pedig - miközben mélyen meg­vetették emezeket - cinikusan odadob­ták a koncot. Törvényestül, kuratóriu­mostul, vertetéstül, frekvencia-pályáza­tostul. Ezt akartátok? Akarta a fene! Ma már mindenki tudja, ha bevallja, ha nem, hogy senki­nek sem jó. Nemcsak a kereskedelmi és a köztelevízióknak nem jó, hanem az országnak nem jó. Ez pedig súlyos felelősség. Nem lehet (persze, itt egye­lőre mindent lehet), tehát nem volna szabad átlépni fölötte annyival, hogy töltsük fel gyorsan a kuratóriumokat és találjuk meg a következő öngyilkos­jelöltet az MTV Rt. megüresedett el­nöki székébe, aki vagy nekünk parí­roz, vagy ha fejére omlik a ház - nem kár érte. Az eddig történtek és a televí­ziós szakma (ha van még ilyen) vitat­hatatlan felelőssége ellenére ez mél­tánytalan és a magyar társadalommal szemben is igazságtalan, ismét csak ci­nikus „megoldás” volna. A törvényalkotók és tanácsadóik (köztük György Péter!) ne a Magyar Televízión és a Duna Tv-n kérjék szá­mon, hogy be tud-e illeszkedni „a kia­lakult médiarendszerbe”. A politikai alkuk nyomán létrejött túlméretezett és torz médiarendszerben ugyanis minden szereplő csak rosszul járhat. (Kivéve azokat, akik mindig jól jár­nak, de velük foglalkozzon az ÁSZ, a gazdasági rendőrség és a büntetőjog, ha van hozzá akarat és eszköz.) Értel­metlen iszapbirkózás folyik, amit ver­senynek nevezni éppen olyan nevetsé­ges és álságos, mint piacnak titulálni ezt a nyelvébe zárt parányi országot. A privatizáció ékesen bizonyította (a privatizálók a földi frekvenciák kijelölésével ezt maguk is elismer­ték), hogy kereskedelmi alapon esze ágában sincs egyetlen befekte­tőnek sem műholdas magyar nyelvű programot készíteni. A szó legne­mesebb értelmében vett országpro­paganda és a határokon túli (közeli és távoli) magyar nyelvű közösségek elérése senkinek sem üzlet. Ahogy nem üzlet a sokat hangoztatott kul­túra- és értékteremtés, a tradíciók és a kisebbségek védelme, a társadalmi párbeszéd, a csak nekünk fontos gondolatok és értékek közvetítése. Merthogy ezekre való a köztelevízió (és a közrádió). Ha kell. Ha végre a magyarországi média­guruk (lobbisták, tanácsadók és po­litikusok) - nyolc év keserű tapasz­talatainak birtokában - nem szé­gyellnék ismét feltenni az alapkér­déseket és gondolnának azokra, akik még akkor is 4-5 órát a tévéké­szülékeik (számítógépeik) előtt fog­nak tölteni naponta, amikor ők már rég nem lesznek médiaguruk... Kóthy Judit* Bármilyen kínos is ez Kóthy Judit­nak, neki is igaza van, és attól tar­tok magam sem írtam mást. Legfel­jebb másképp, kívülről látva azt, amit ő - hosszú évek óta - belülről lát, s mint szomorú írása tanúsítja, szenved el. Igaza van: a magyar po­litikai elitnek újra kellene gondol­nia a televízióval kapcsolatos állás­pontját. Pontosabban fogalmazva: illendő lenne végre kialakítania ál­láspontját. Bizony, ezek a közhelyek időszerűek, ha ő írja őket, ha — mint ő állítja - én. Ami a dolog személyes részét illeti: épp médiatörvény-ügyben senki sem kérte a tanácsom, persze ezt sem kell Kóthy Juditnak tudnia. Végül: ha Kó­­thyt irritálja, amit írok, azt sajnálom. György Péter Hosszú válasz egy hosszú cikkre Perczel Tamás az ÉS június 26-i számában írt egy hosszú cikket, ami a bor élvezetének taglalásával és Princz Gábor eltávolításának követelésével ér véget - ez utóbbi igényét Mózes szavaival is alátámasztja a szerző. A terjedelmes írás egy részében — oly sok más mellett - Perczel engem is megemlít. Konrád, Kornis, Ludas­­sy, Eörsi társaságában szerepelek mint egy „szorongástartalom” (!?) hordozója, s mint a „közös rettenet” tagja. A szerző azt írja, hogy én (is) azt állítom: az új éra „a baloldali libe­rális értelmiség vesztére tör, rasszista, antiszemita, kirekesztő lesz.” Semmi kifogásom az ellen a társa­ság ellen, ahová Perczel besorol. Ki­tűnő, tehetséges emberekről van szó, megtisztelő velük egy sorban szerepelni. Nevükben nem szólnék, de a személyemet illetve a saját mon­dandómat (is) érintő megjegyzésre reagálnék. Annál is inkább tenném ezt, mert kiviláglik, hogy miként mű­ködik a démonizációs mechaniz­mus, vagy egyszerűbben szólva: mi­ként lehet hazugságot teremteni. 1998. május 26-án írtam a Népsza­vába egy cikket. A FIDESZ-t érintő része a következőképpen hangzott: politikatörténeti és eszmetörténeti értelemben az egyik legérdekesebb problémát az új jobboldali gyűjtőpárt, a Fidesz-MPP jelenti. A kérdés, amitől ÉLET ÉS­# IRODALOM VISSZHANG□ élet És IRODALOM ! Kiadja az Irodalom Kft. ES Alapítvány Journal Art Alapítvány Megjelenik minden pénteken Főszerkesztő: KOVÁCS ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettes: TARNÓI GIZELLA VÁNCSA ISTVÁN Olvasószerkesztő: SZIRA PÉTER Szerkesztők és fogadóórák: Széppróza: DÉRCZY PÉTER csütörtök 10-13 Tárlat, grafika: SZIKSZAI KÁROLY hétfő 11-13 Könyvkritika: KÁROLYI CSABA csütörtök 9-13 Irodalomtörténet: ΒΑΤΑ IMRE hétfő 10-13 Vers: KÁNTOR PÉTER kedd 11-13 Műbírálat: BAKÁCS TIBOR L. kedd, szerda 11-13 Te­rvezősze­rkesztő: KÁBÁN ESZTER Munkatársak: DARVASI LÁSZLÓ MEGYESI GUSZTÁV MOLNÁR ERZSÉBET ORBÁN OTTÓ Index: 25-44 HU­ ISSN 0424-8848 Szerkesztőség: 1089 Budapest, Rezső tér 15. (Bejárat a Rezső utca felől) Budapest 1443. Pf. 274 Telefon: 303-9211 Telefax: 303-9241 E-mail: Irodalom@westel900.net Internet-cím: http://es.westel900.net Kiadja: Irodalom Kft. Felelős kiadó: a Kft. ügyvezető igazgatója Telefon: 303-9211 Hirdetésfelvétel: Rezső tér 15. Levilágítás: Mester Nyomda Lapterjesztés: Baranyi és TSA Kft. 1062 Budapest, Bajza utca 68. Telefon: 153-2755 Terjeszti a HÍRKER Rt., az NH Rt. és alternatív terjesztők Előfizethető a szerkesztőségben, postautalványon vagy átutalással, a Hírlap­ Előfizetési és Elektronikus Posta Igazgatóságánál (Bp. 1846 Csokonai u. 6. Postabank Rt. 219-98636, 021-42795) és kerületi ügyfélszolgálati irodáin, vidéken a postahivatalokban és a hírlapkézbesítőknél. Előfizetési díj: egy évre 4512 Ft, fél évre 2256 Ft, negyed évre 1128 Ft, egy hónapra 376 Ft. Külföldi előfizetés: a szerkesztőségen keresztül. Éves előfizetési díj: 80 USA-dollár, környező országokba 40 USA-dollár a bankszámlánkra történő befizetéssel (a szerkesztőség egyidejű értesítése mellett). Bankszámlaszámunk: Budapest Bank Rt. 10102237-07105005-00000008 Nyomtatás: Veszprémi Nyomda Rt. Felelős vezető: Erdős András igazgató A lap a Soros Alapítvány, a Nemzeti Kulturális Alap és az Inertia Kft. támogatásával készül. További támogatóink: CAOLA Rt., Dunaferr Rt., EGIS Rt., Graphisoft Kft., Hungagent Rt., Medicor Holding Rt., MHB Magyar Sajtóalapítvány, MOL Rt., MTESZ, Róna & Társai Rt., Szabad Sajtó Alapítvány, továbbá olvasóink, akik tavaly adóforintjaikkal támogatták a lapot. Az ÉS kommunikációs partnere: Lapzárta: kedd, 11 óra Meg nem rendelt kéziratokat lehetőségeink szerint gondozunk, de csak felbélyegzett, válaszborítékos levelekre áll módunkban válaszolni. 1998. JÚLIUS 3.

Next