Élet és Irodalom, 1998. július-december (42. évfolyam, 27-52. szám)
1998-07-03 / 27. szám - Kornis Mihály: Így írtok ki • reflexió | Visszhang • Perczel Tamás, ÉS, június 26. (2. oldal) - Gerő András: Hosszú válasz egy hosszú cikkre • reflexió | Visszhang • Perczel Tamás, ÉS, június 26. (2. oldal) - Váncsa István: • reflexió | Visszhang • Kornis Mihály: Így írtok ti, Gerő András: Hosszú válasz egy hosszú cikkre (2. oldal) - Kóthy Judit: Köztelevíziót?! • reflexió | Visszhang • György Péter: Közszolgálati Magyar Televíziót. ÉS, 25. szám (2. oldal) - György Péter: • reflexió | Visszhang • Kóthy Judit: Köztelevíziót?! (2. oldal)
így írtak ti Perczel Tamás a lap június 26-i számában a következő módon inszinuál: ,A jobbra szavazó többség elítélését vélem felismerni... Kornis állítólagos kijelentésében, de mielőtt tovább idézném Perczelt, ha egyáltalán megteszem, itt álljunk meg máris. Perczel fogalmazásából világosan kiderül, hogy a következő mondatról, amit a szájamba fog adni, ő is sejti, hogy kamuflázs, „állítólagos kijelentés”. Mégis idézi. Vajh honnan? Nem tudni, mert nem írja bele a cikkébe, hol találta. Ám akárhol is találta, miután alkalmasnak ítéli arra, hogy engem lejárasson vele, skizofrén módon odabiggyeszti, hogy állítólagos kijelentésről van szó - majd idézi! És utána elveri a port rajtam... Komolyan mondom, megáll az eszem. 1. Kovács úr, Váncsa úr! Hát ti nem szerkesztitek már az ÉS-be érkező cikkeket?· Hogy lehet egy „állítólagos” „kijelentést” (tehát nem is magam által írt szöveget) ténybizonyítékként megjelentetni a lapban, ráadásul a forrás megjelölése nélkül? 2. Tényleg érdekel, honnan idéz Perczel. Azt mindenesetre szeretném leszögezni, hogy a Perczel által nekem tulajdonított mondatokat soha le nem írtam. Be kéne perelnem őt is, meg az Élet és Irodalmat is. Közbevetés: most hív Váncsa szerkesztő úr, most kérdezte meg P. T., honnan származik a nekem tulajdonított idézet, és azt a választ kapta, hogy a Demokrata című újságból származik, Bayer Zsolt tollából, ő írta, hogy én mondtam volna neki ezeket, anno. Azért is írta Perczel, hogy „állítólagos”... No, innét humoreszkbe fordul át a história! P. T. tehát egyebek közt a Demokratából és Bayer Zsolt prózájából építkezik, midőn jár-e majd Orbán Viktor a József Nádor tér 1-be? című cikkében - melyben főként Orbán és a Postabank félhomályba vesző kapcsolatait firtatja -, hogy ország-világ lássa, ő a Fidesz MPP-ért haragszik, és nem ellene, elöljáróban Kornist, Konrádot, Ludassyt és a többieket nyírja, hátha így valahogy elcsúszik majd a következő, már Orbánt is inszinuáló gondolatmenet a Lendvay utcában. Ejnye Perczel, ejnye Bayer! Ki fogtok kapni a Stumptól. Kornis Mihály ék számomra érdekesek az, hogy sikerül-e Magyarországon egy olyan jelentős jobboldali erőt létrehozni, ami nem nacionalista és nem rasszista. Jó lenne, ha lenne ilyen jobboldal, mert az egyébként kissé korhadt és intellektuálisan lefáradt baloldal s az energiájukat vesztő liberálisok is talán felélénkülnek, ha nem olyan versenytársuk lenne, amit erkölcsileg és szellemileg viszonylag könnyű diszkriminálni. Meg aztán azért sem lenne rossz egy ilyen, mert az Európai Közösség - többek között - a nacionalizmus és a rasszizmus kölcsönös korlátozásán és önkorlátozásán, illetve minimalizálásán alapul, azazhogy eurokonform lenne egy ilyen párt. Igény van és ahogy én látom az akarat, a szándék is megvan az igény valóraváltására. Miért érdekes tehát ez az egész? Legfőképpen azért, mert komoly és megfontolandó ellenérvek szólnak a sikerrel szemben. Ott van rögtön a honi jobboldaliság története, amiben a nacionalizmus, a rasszizmus - változó erővel és intenzitással - mindig is jelen volt igaz ez a 90 utáni jobboldalra is. Aztán ott van az a választói közönség, ami - éppen a történetileg kialakult sajátosságok miatt - csak olyan kívánalmakra, kódszavakra mozdul rá, amelyek nacionalisták, rasszisták. A durvább, radikálisabb megfogalmazások kevesebbeket vonzanak, a kódszavas megoldások - a mérsékletesség látszatának megfelelve - többeknek jelenthetnek vonzerőt. Intellektuális értelemben azonban ez mit sem változtat azon, hogy a honi jobboldal történetének a nacionalizmus és a rasszizmus szerves része és különösen bravúros sebészi teljesítmény szükséges a rút burjánzások kimetszéséhez, hiszen lehet, hogy a beteg egylényegű az ő daganatával. Vele és általa él. Épp ezért rendkívül izgalmas kérdés az, hogy lehetséges e Magyarországon az általam olyannyira fontosnak tartott eurokonform jobboldaliság megteremtése. Mindenesetre egy sikertelen kísérletet már láttam, mégpedig a kicsinyként megmaradt MDNP példáját. Ők megpróbálták és el is tűntek. Mindenesetre ha valaki ebben az országban demokratának gondolja magát, akkor csak támogathatja a nyugat-európai normáknak megfelelő és politikailag jelentős jobboldal megteremtésére irányuló szándékot. De ez a támogatás - legalábbis egy értelmiségi esetében - nem jelenthet megbocsátó elnézést a politikai gyakorlatiasság oltárán tett nacionalista és rasszista engedményeknek. Ez vonatkozik tettekre, szavakra, a »kettős beszéd« használatára. És persze arra is, hogy a pártok nem a politikusoknál érnek véget: nem mindegy, hogy tollnokaik, publicistáik miket mondanak. Jószándékkal, türelemmel és egyszersmind rideg szigorúsággal figyelem a kísérletet. Az esetleges megbicsaklást nem gondolom útvesztésnek, de az ismétlődést már annak tartom. Egyszóval: elhiszem a szándékot, mert látom az érdeket, de szkeptikus vagyok az eredményt illetően, mert ismerem a múltat és tartok a politikai pragmatizmus önfelmentő logikájától. ” Az elfogulatlanságról híres Magyar Nemzet június 13-i számában Akik új kultúrharcot akarnak címmel egy idézetösszeállítás jelent meg - nem fizetett hirdetésként, hanem mintegy cikk-formában betördelve. Az aláírók a Magyar Polgári Demokraták Társasága mozgalmi névvel jelölik magukat, és mind a kilencen pontosan oly sokszínűek, mint a választásokon a nyertesek mögé felsorakozott erők. Nos, ez a politikai önfelértékelődést kereső csoport egy „tárgyszerű” idézetgyűjteményt produkált s a gyengébbek kedvéért a címmel jelezte: ők az ellenségek. Az én cikkemből a következő mondatot emelték ki: „...a honi jobboldal történetének a nacionalizmus és a rasszizmus szerves része és különösen bravúros sebészi teljesítmény szükséges a rút burjánzások kimetszéséhez, hiszen lehet, hogy a beteg egylényegű az ő daganatával. Vele és általa él. ” Perczel ezt az idézetet vette át tőlem, pontosabban szólva az elfogulatlan Magyar Nemzet elfogulatlan szerzőitől. Már említett következtetéseit is erre az idézetre alapozza. Azaz: míg én egy általam pozitívnak tételezett folyamatra leselkedő reális veszélyekről írtam, addig ő azt tételezte, hogy a veszélyt kizárólagosan bekövetkező realitásnak tartom. S most én is levonnék néhány következtetést. 1. A szerző — cikke terjedelméből és rám vonatkozó tartalmából ítélve - inkább ír, mint olvas. 2. Ha olvas, akkor a Magyar Nemzetből merít. Elhiszi, amit ott írnak. 3. A szellemi világ ügyeiben kizárólagosan hitelesnek tartja a Magyar Polgári Demokraták Társaságát. 4. Inkább az előítéletek konstrukciójában, mintsem a tényleges szövegtartalomban gondolkodik. 5. Cikkemben igazam volt: a pártok nem a politikusoknál érnek véget; nem mindegy, hogy tollnokaik, publicistáik miket mondanak. Használhatnak, de sokat is árthatnak pártjaiknak. Gerő András: A kor élvezetétől Princz Gábor érdemeinek méltatásáig eljutó, nagyívű szöveg, amelyet Perczel Tamás tollából az ÉS múlt heti számában közöltünk, kétségtelen erényei mellett tartalmazott egy stratégiai hibát is, amennyiben a Magyar Nemzetben közölt tendenciózus idézetgyűjteményt forrásértékűnek tekintette. Gerő András esetében a citátum, mint látjuk, betűhív, bár a kontextusából kiragadva másfajta jelentést kapott. Kornisnál a szöveg hitelessége is messzemenően kérdéses, ezt a szerző az „állítólagos” szó beiktatásával elismerte ugyan, a továbbiakban viszont értelmező megjegyzéseket kapcsolt hozzá, ami egy bizonytalan autenticitású textus esetében nem igazán szerencsés. Sajnáljuk, Váncsa István Köztelevíziót?! György Péternek sűrűn megszalad a tolla, s ilyenkor olvasó legyen a talpán, aki túlburjánzó szövegében felleli a lényeget. Legutóbbi írásának (Közszolgálati Magyar Televíziót, ÉS 98/25.) majd’ minden bekezdése vitára ingerel. Nem annyira eredetisége, hanem éppen közhelyessége okán, mert azt jelzi, hogy az elmúlt nyolc év egy jottányival sem vitt közelebb bennünket a magyar nyelvű televíziózásra vonatkozó elképzelések terén. 1989 óta egyetértés van abban, hogy a polgári demokrácia alapelveivel összhangban fel kell szabadítani Magyarországon a rádiózást és a televíziózást. A rendszerváltó politikai erők mégis hosszú évekig életben tartották a diktatúra alkonyán született frekvenciamoratóriumot, őrizték az állami rádió és televízió monopóliumát, miközben valamennyien kísérletet tettek a kisajátításukra. Most itt állunk a harmadik szabad választás után, és a hat év alatt kiizzadt médiatörvény birtokában, a botrányosan lebonyolított privatizáció után sem tudunk választ adni az alapvető kérdésre: kíván-e köztelevíziót fenntartani a Magyar Köztársaság 15-20 év távlatában? A kérdés egyszerű igen-nemmel megválaszolható. Ha a válasz nem, akkor azonnal fel kell számolni a súlyos gondokkal küszködő és az össznépi elégedetlenség hálójában vergődő ún. köztelevíziókat. Ha a válasz igen, akkor továbbra is tisztázásra vár, hogy a. ) mi a köztelevízió feladata? b. ) mekkora legyen? (a gazdaság és a társadalom teherbíró képességének és a köztelevízióra rótt feladatoknak megfelelően) c. ) ki legyen a tulajdonosa, milyen szervezeti formában működjön? d. ) közpénzekből és/vagy saját bevételeiből tartsa fenn magát? e. ) hogyan lehet politikailag független, társadalmilag ellenőrizhető intézmény? Senkit ne tévesszen meg, hogy a hatályban lévő médiatörvény látszólag választ ad ezekre a kérdésekre. Két súlyos szépséghibával: nem nyújt semmiféle távlatot és garanciát a köztelevíziózás számára, továbbá (bizonytalan időre) konzerválja a fennálló helyzetet, a már meglévő intézményeket (MTV1, MTV2, Duna TV). Nincs jövőképe ennek a törvénynek, ahogy nem volt a törvényalkotóknak sem, amikor kiötlötték. Az igazsághoz tartozik az is, hogy nem csak a politikusok voltak rövidlátóak, hanem a televíziózásban érdekelt lobbisták is. Önmérséklet és nagyvonalúság híján senki nem mert (vagy nem akart) távlatosan gondolkodni. Beérte annyival, hogy pillanatnyi pozícióit „kőbe vésse”, bármi áron. A hozzáértők (mert voltak köztük ilyenek is) készek voltak sutba dobni a szakszerűséget, a konjunktúra-lovagok csak saját egzisztenciájukért küzdöttek, a politikusok pedig - miközben mélyen megvetették emezeket - cinikusan odadobták a koncot. Törvényestül, kuratóriumostul, vertetéstül, frekvencia-pályázatostul. Ezt akartátok? Akarta a fene! Ma már mindenki tudja, ha bevallja, ha nem, hogy senkinek sem jó. Nemcsak a kereskedelmi és a köztelevízióknak nem jó, hanem az országnak nem jó. Ez pedig súlyos felelősség. Nem lehet (persze, itt egyelőre mindent lehet), tehát nem volna szabad átlépni fölötte annyival, hogy töltsük fel gyorsan a kuratóriumokat és találjuk meg a következő öngyilkosjelöltet az MTV Rt. megüresedett elnöki székébe, aki vagy nekünk paríroz, vagy ha fejére omlik a ház - nem kár érte. Az eddig történtek és a televíziós szakma (ha van még ilyen) vitathatatlan felelőssége ellenére ez méltánytalan és a magyar társadalommal szemben is igazságtalan, ismét csak cinikus „megoldás” volna. A törvényalkotók és tanácsadóik (köztük György Péter!) ne a Magyar Televízión és a Duna Tv-n kérjék számon, hogy be tud-e illeszkedni „a kialakult médiarendszerbe”. A politikai alkuk nyomán létrejött túlméretezett és torz médiarendszerben ugyanis minden szereplő csak rosszul járhat. (Kivéve azokat, akik mindig jól járnak, de velük foglalkozzon az ÁSZ, a gazdasági rendőrség és a büntetőjog, ha van hozzá akarat és eszköz.) Értelmetlen iszapbirkózás folyik, amit versenynek nevezni éppen olyan nevetséges és álságos, mint piacnak titulálni ezt a nyelvébe zárt parányi országot. A privatizáció ékesen bizonyította (a privatizálók a földi frekvenciák kijelölésével ezt maguk is elismerték), hogy kereskedelmi alapon esze ágában sincs egyetlen befektetőnek sem műholdas magyar nyelvű programot készíteni. A szó legnemesebb értelmében vett országpropaganda és a határokon túli (közeli és távoli) magyar nyelvű közösségek elérése senkinek sem üzlet. Ahogy nem üzlet a sokat hangoztatott kultúra- és értékteremtés, a tradíciók és a kisebbségek védelme, a társadalmi párbeszéd, a csak nekünk fontos gondolatok és értékek közvetítése. Merthogy ezekre való a köztelevízió (és a közrádió). Ha kell. Ha végre a magyarországi médiaguruk (lobbisták, tanácsadók és politikusok) - nyolc év keserű tapasztalatainak birtokában - nem szégyellnék ismét feltenni az alapkérdéseket és gondolnának azokra, akik még akkor is 4-5 órát a tévékészülékeik (számítógépeik) előtt fognak tölteni naponta, amikor ők már rég nem lesznek médiaguruk... Kóthy Judit* Bármilyen kínos is ez Kóthy Juditnak, neki is igaza van, és attól tartok magam sem írtam mást. Legfeljebb másképp, kívülről látva azt, amit ő - hosszú évek óta - belülről lát, s mint szomorú írása tanúsítja, szenved el. Igaza van: a magyar politikai elitnek újra kellene gondolnia a televízióval kapcsolatos álláspontját. Pontosabban fogalmazva: illendő lenne végre kialakítania álláspontját. Bizony, ezek a közhelyek időszerűek, ha ő írja őket, ha — mint ő állítja - én. Ami a dolog személyes részét illeti: épp médiatörvény-ügyben senki sem kérte a tanácsom, persze ezt sem kell Kóthy Juditnak tudnia. Végül: ha Kóthyt irritálja, amit írok, azt sajnálom. György Péter Hosszú válasz egy hosszú cikkre Perczel Tamás az ÉS június 26-i számában írt egy hosszú cikket, ami a bor élvezetének taglalásával és Princz Gábor eltávolításának követelésével ér véget - ez utóbbi igényét Mózes szavaival is alátámasztja a szerző. A terjedelmes írás egy részében — oly sok más mellett - Perczel engem is megemlít. Konrád, Kornis, Ludassy, Eörsi társaságában szerepelek mint egy „szorongástartalom” (!?) hordozója, s mint a „közös rettenet” tagja. A szerző azt írja, hogy én (is) azt állítom: az új éra „a baloldali liberális értelmiség vesztére tör, rasszista, antiszemita, kirekesztő lesz.” Semmi kifogásom az ellen a társaság ellen, ahová Perczel besorol. Kitűnő, tehetséges emberekről van szó, megtisztelő velük egy sorban szerepelni. Nevükben nem szólnék, de a személyemet illetve a saját mondandómat (is) érintő megjegyzésre reagálnék. Annál is inkább tenném ezt, mert kiviláglik, hogy miként működik a démonizációs mechanizmus, vagy egyszerűbben szólva: miként lehet hazugságot teremteni. 1998. május 26-án írtam a Népszavába egy cikket. A FIDESZ-t érintő része a következőképpen hangzott: politikatörténeti és eszmetörténeti értelemben az egyik legérdekesebb problémát az új jobboldali gyűjtőpárt, a Fidesz-MPP jelenti. A kérdés, amitől ÉLET ÉS# IRODALOM VISSZHANG□ élet És IRODALOM ! Kiadja az Irodalom Kft. ES Alapítvány Journal Art Alapítvány Megjelenik minden pénteken Főszerkesztő: KOVÁCS ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettes: TARNÓI GIZELLA VÁNCSA ISTVÁN Olvasószerkesztő: SZIRA PÉTER Szerkesztők és fogadóórák: Széppróza: DÉRCZY PÉTER csütörtök 10-13 Tárlat, grafika: SZIKSZAI KÁROLY hétfő 11-13 Könyvkritika: KÁROLYI CSABA csütörtök 9-13 Irodalomtörténet: ΒΑΤΑ IMRE hétfő 10-13 Vers: KÁNTOR PÉTER kedd 11-13 Műbírálat: BAKÁCS TIBOR L. kedd, szerda 11-13 Tervezőszerkesztő: KÁBÁN ESZTER Munkatársak: DARVASI LÁSZLÓ MEGYESI GUSZTÁV MOLNÁR ERZSÉBET ORBÁN OTTÓ Index: 25-44 HU ISSN 0424-8848 Szerkesztőség: 1089 Budapest, Rezső tér 15. (Bejárat a Rezső utca felől) Budapest 1443. Pf. 274 Telefon: 303-9211 Telefax: 303-9241 E-mail: Irodalom@westel900.net Internet-cím: http://es.westel900.net Kiadja: Irodalom Kft. Felelős kiadó: a Kft. ügyvezető igazgatója Telefon: 303-9211 Hirdetésfelvétel: Rezső tér 15. Levilágítás: Mester Nyomda Lapterjesztés: Baranyi és TSA Kft. 1062 Budapest, Bajza utca 68. Telefon: 153-2755 Terjeszti a HÍRKER Rt., az NH Rt. és alternatív terjesztők Előfizethető a szerkesztőségben, postautalványon vagy átutalással, a Hírlap Előfizetési és Elektronikus Posta Igazgatóságánál (Bp. 1846 Csokonai u. 6. Postabank Rt. 219-98636, 021-42795) és kerületi ügyfélszolgálati irodáin, vidéken a postahivatalokban és a hírlapkézbesítőknél. Előfizetési díj: egy évre 4512 Ft, fél évre 2256 Ft, negyed évre 1128 Ft, egy hónapra 376 Ft. Külföldi előfizetés: a szerkesztőségen keresztül. Éves előfizetési díj: 80 USA-dollár, környező országokba 40 USA-dollár a bankszámlánkra történő befizetéssel (a szerkesztőség egyidejű értesítése mellett). Bankszámlaszámunk: Budapest Bank Rt. 10102237-07105005-00000008 Nyomtatás: Veszprémi Nyomda Rt. Felelős vezető: Erdős András igazgató A lap a Soros Alapítvány, a Nemzeti Kulturális Alap és az Inertia Kft. támogatásával készül. További támogatóink: CAOLA Rt., Dunaferr Rt., EGIS Rt., Graphisoft Kft., Hungagent Rt., Medicor Holding Rt., MHB Magyar Sajtóalapítvány, MOL Rt., MTESZ, Róna & Társai Rt., Szabad Sajtó Alapítvány, továbbá olvasóink, akik tavaly adóforintjaikkal támogatták a lapot. Az ÉS kommunikációs partnere: Lapzárta: kedd, 11 óra Meg nem rendelt kéziratokat lehetőségeink szerint gondozunk, de csak felbélyegzett, válaszborítékos levelekre áll módunkban válaszolni. 1998. JÚLIUS 3.