Esti Hírlap, 1964. november (9. évfolyam, 258-281. szám)
1964-11-21 / 274. szám
Hétfőn szabadságra megyHIDAK A hídépítő ugye, mázsás, szélesvállú óriás? Hát pedig, aki előjön a belső szobából, a hálóból — korán fekszik, este odahaza zavartam — az kicsiny ember, behavazott fejű, vidám oku- 37 ÉVE Huszonhét óta mindig csak hidak, hidak, vasszerkezetek. A hidak vezették ide fel Pestre. A mesében ugye úgy van, az elgurult gombolyag fonalát követi a legkisebbik legény, Czomba pedig a születő hidak nyomát. Elindult 37 éve odafentről a Tiszahátról, s ment, ment a hidak nyomán míg elérkezett a Duna mellé, ide Pestre. Szabolcsi, (akkor még Bereg megye volt), Vásárosnamény mellől való, Gergelyiből, a Tisza, Kraszna, Szamos szögéről. Falusi kovácsnál tanult előbb Gergelyiben, majd mesternél Naményben dolgozott. Huszonhétben eljöttek a hidászok a MÁVAG-láró az orrán. Melyik népmeséből is való ez az apróka vándor? Most az Erzsébet-hidat szerelte, ő a Czomba-brigád vezetője, a Czomba József. INDULT ból a naményi Tisza-hidat újjáépíteni. Ő közéjük állt. Otthagyta mesterét. „Nem fizetett a maszek — mondja a hidász —, nem tudott akkor fizetni.” ■ Naményből Apavárra mentek, a Püspökladány—Karcagi közúti hídhoz. Aztán a szegedi híd... Híd, híd után, a hidak vezették fel Pestre, a MÁVAG-ba. Bevezették a gyárba, de ő onnét minduntalan kiszökött. „Hívtak, bementem, de a gyárban nem maradtam. Mindenáron azt akarták, hogy gyári legyek. De én csak kint, külső szerelésen akartam dolgozni. Makacs voltam.ovább, de a Ferihegyi nagy hangárt is. Azt is a győriek építették. Ismét Pesten szerelt, de mint győri szerelő. Negyvenhatig bírta ezt. Aztán visszajött. Miért? „Hát a régi szaktársak, Sabec, Medve, Magyar, a háború után ismét mind itt voltak... Meg aztán én pesti vagyok!” — Dehát épp azt mondta: soha nem akart gyári lenni, ittmaradni? — Az más. Menni, kint dolgozni. Menni, de haza jönni. Én pesti vagyok, MÁVAG-ista. RÁBA, RÁBCA, DUNA A háború után roncsokat emelnek ki — a dunaföldvári, a déli összekötő hídét — aztán ismét a szerelések. A Ferencvárosi híd, a Hamzsabégi úti, a Rábán, a Rábcáin, Hernádnémetin... Három évig a Pécsi Erőmű építésénél a darupályákat, darukat szereli, onnét Vác, a DCM épület vasszerkezetét. Utazni, hazatérni. Hatvankettő júniusában ismét hazatért. Kis bódét építenek Czombának az Erzsébet-híd roncsainál. Innét kezdje. Kezdte — kezdték tizennégyen — tegnap befejezték, azt mondja: támogatás volt már csak tegnap, anyagrendezés. Ma az ünnep. „Hogy milyen ruhában megyek? Hát szürkébe. A fekete az nem odavaló, nem is szeretem, az csak azért van, hogy legyen.” — És hétfőn? — Szabadságra megyek. Mind bent van még, idén nem értem rá még kivenni. Kőbányai György HÍD _ HANGÁR - HÍD Harminckilencig MÁVAG- ista volt. December 14-én — harminckilencben — otthagyta a MÁVAG-ot. Még a napra is pontosan emlékezik! „Mert incidensem volt az egyik művezetővel.” Azt mondtam neki: magából jó cukrász lett volna! Ő meg erre: maga meg jó cukrász művezető! „Én is voltam olyan szakember mint ő, én már csoportvezető voltam. Ezt nem tűrhettem.” Elment hát a MÁVAG-től, el, Győrbe a Vagongyárba — ott is csak hidakat épített .Hogy mi lett azzal a művezetővel? A felszabadulás után a vasúti hídépítőkhöz került, ő is építette tovább a hidakat, ma már nyugdíjas. De azóta sem bocsátottak meg egymásnak. „Elmegyünk egymás mellett, nem ismerjük meg egymást.” Hidakat épített to- A MAHART JAVASLATA: Új központi személyhajó-állomás A MAHART napirendre tűzte budapesti hajóállomásainak korszerűsítését és az új központi személyhajó-állomás építését. Javaslatát a Fővárosi Tanács városrendezési osztályával már meg is tárgyalta. A Belgrád rakparti központi személyhajó-állomás, amelyben útlevél- és vámhivatal is van, ma már egyébként sem megfelelő, mert kicsi és földszintjét magas vízálláskor elönti a Duna. Városszépítési szempontból nem engedélyezték, hogy az épületre még egy emeletet húzzanak. A MAHART azt szeretné, ha a tavasszal lebontásra kerülő Hídgyár helyén, a Szabadság-híd és a Petőfi-híd között építhetné fel a korszerű, új személyhajóállomást Itt maradna hely nagyobb parknak, sőt, autóbuszvárakozóhelynek is. A vízibusz-állomások megépítése is időszerűvé vált. Újpesten, az Árpád úti végállomáson száz személyes várótetőt szeretnének építeni, s ugyanilyen várótetőt készítenének a Szabadság-strandnál, a margitszigeti Nagyszállónál levő vízibusz-állomásnál, a sziget alsó részén, a Petőfi téren és a Gellért téren is. Új vízibuszállomást terveznek a Boráros térre és a Petőfi téren és a Gellért téren is. Kitüntették a hídépítőket Az Erzsébet-híd felavatása alkalmából a Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntette ki Sávoly Pált, az Út Vasúttervező Vállalat főmérnökét, Tóth Lászlót, a Hídépítő Vállalat ács brigádvezetőjét, Massányi Károlyt, a Ganz-MÁVAG híd- és darugyárának főmérnökét, Mihály Jánost, a Ganz-MÁVAG munkavezetőjét, Tóth Jánost, a Ganz-MÁVAG lakatosát, Király Mihályt, a Hídépítő Vállalat lakatos brigádvezetőjét, Horváth Zoltánt, a Ganz-MÁVAG szerelési csoportvezetőjét. Kiváló munkájukért húszan a Munka Érdemrend ezüst fokozatát, negyvenkilencen pedig a Munka Érdemrend bronz fokozatát kapták. A kitüntetéseket ma délelőtt nyújtották át az Országház Kupolatermében. Tanácskozik a budapesti KISZ küldöttértekezlet TÁVIRAT AZ ERZSÉBET-HÍD ÉPÍTŐINEK A KISZ budapesti küldöttértekezletének tegnap délutáni tanácskozásán felszólalt és a Budapesti Pártbizottság nevében üdvözölte a fiatalokat Gáspár Sándor, a Budapesti Pártbizottság első titkára. Ma délelőtt a küldöttértekezlet folytatta munkáját. A részvevők táviratban üdvözölték az Erzsébethíd építőit: „Köszönjük hősies, minden akadályt legyőző munkátokat — hangzik a távirat —, veletek együtt örülünk fővárosunk új ékességének a Duna felett merészen átívelő Erzsébet-hidunknak, mely büszkén hirdeti népünk akaraterejét, teremtő lendületét. Kívánjuk, hogy a jövő nagy feladatait ugyanilyen sikerrel oldjátok meg” A délelőtti tanácskozáson felszólalt Méhes Lajos, a KISZ központi bizottságának első titkára is. Bennünket, budapestieket, különös, mondhatni, családias érzések fűznek hídjainkhoz. Sok mesterséget tisztelünk érdeme szerint, feltekintünk művelőikre — a hídépítés közeli, rokonszakma. Az új Duna-híd tervéhez hozzáadjuk véleményünket, vitatkozunk, hogy mi legyen neve, mérlegeljük, hogyan illeszkedik majd a városképbe. Nemcsak a Népstadionba járunk, hanem a folyópartra is, amikor emelkednek a híd ívei, buzdítunk és bírálunk. Vajon hány család ma délutáni programja, az első nap végigsétálni az új hídon. Jó dolog ez a híd. Gyorsítja a forgalmat, elszív majd többi acélmonstrum-társai zsúfoltságából, szépíti fővárosunkat. Nekünk azonban, akiknek élete hozzánőtt ehhez a városhoz, még valamit jelent. Gyakorlati és esztétikai hasznosságán túl a jelkép is. Az Erzsébet-híd csupasz roncsai voltak az utolsó tárgyi emlékeztetői annak a lidérces januári éjszakának, amikor egy vesztett ügy haláltusájának meghosszabbításáért levegőbe repültek hídjaink. Az új híddal, mi, budapestiek, lezárunk egy sajátos szakaszt, a háború utolsó maradványai is eltűnnek a Duna-partról. Milyen megnyugtató lenne, ha ez a szakasz mindenütt lezárulna. Ha sehol sem lennének már emlékeztetői a háborúnak. Vannak azonban olyan maradványok — tartják magukat makacsul —, melyeket nem lehet egyszerűen, szorgalmas kalapácsütésekkel átadni a múltnak. Duna-parti parlamentünkben, nem messze az új hídtól, tegnap nemcsak az építés törvényeit vitatták képviselőink, hanem a nemzetközi helyzet is szóba került. A beszámolóban és a felszólalásokban viszsza-visszatérő megállapításként hangzott: az egész világot, de bennünket, Európa szívében élőket, különösen nyugtalanít a német békeszerződés hiánya, a nyugatnémet állam veszélyes atompróbálkozása. A második világháború hatvankilenc hónapon át dúlta földrészünket, de azóta kétszázharmincnégy hónap sem volt elegendő, hogy a nemzetközi jognak is megfelelően pontot tegyünk utána. Egy mozdulat, egy gombnyomás: folyóba omlik a híd. Hány mozdulat, mennyi erőfeszítés, amíg újra átíveli a Dunát. Hidakat rombolni mindig könnyebb, mint építeni. A politikában is egyszerűbb „el nem ismerősdit” játszani Európa szívében, fenyegetni a másik német államot, mint szakítani a múlt nyűgével és az ésszerű közeledést választani. Egyszerűbb, de nem vezethet eredményre. És amikor a berlini magasvasút, az S-Bahn hídjain Passierscheines látogatók robognak, a koegzisztencia ilyen hidakon is formálódik. Utópia, hogy valamikor a Behring-szorosnál felépül majd a nagy hídgát, amely olvasztaná a jeget és művelhetővé tenné a sarki tájakat? Ma még annak tűnik, noha láttuk már rajzait, terveit. És az utópiából rögtön realitás lesz, amikor a tudósok kiindulópontként feltételezik, hogy a nagy mű csakis szovjet—amerikai együttműködéssel épülhet fel. Ez a hídépítés visszahatna a nemzetközi kapcsolatokra is: a hidegháború összeszűkült, de makacsul védekező jégtábláit is olvasztaná. A hídépítéshez mindig igaz szándék kell. Az amerikai elnök nem is olyan régen „hidak építéséről” beszélt, Kelet irányában. Van változás: a korábbi elnökök és külügyminiszterei földrobbantási politikát hirdettek, a mostani, kudárstot vallott elnökjelölt még meg is toldotta ezt. De vajon az új elnök hídjai — maga is az új „fellazítási politika” eszközeinek tekinti azokat — nem éppen azt kívánják-e szolgálni, hogy a szocialista országokat felszabdalják, szétválasszák egymástól? A hidaknak azonban éppen összekötő kapoccsá kell válniuk... Mi tehát elébe megyünk minden becsületes hídépítési szándéknak, legyen minél több olyan híd a Kelet és a Nyugat között, amelyen a két világ legjobb termékei áramlanak egy egészséges csere keretében. De valóban ez legyen hivatásuk. ... Minden csoda három napig tart, és ez különösen vonatkozik az újdonságok felett hamar napirendre térő városunkra. A híd — hiszen ma ez még „a híd” — beleilleszkedik a város képébe, nemsokára úgy érezzük, hogy időtlen idők óta ott áll. A jövő héten már a villamost fogjuk szidni, hogy lassan megy a hídon, vagy az átváltó közlekedési lámpát, ha úgyis késünk. Egyről mégse feledkezzünk: hány esztendőn át, hány embernek kellett jóvátennie annak az egy éjszakának egy gombnyomását. Réti Ervin A PARLAMENTI VITÁBAN HALLOTTUK A hanyag építkezést törvény bünteti. Dr. Zsigmond László képviselő: Jó tejhez, jó víz is kelll Magyarország 430 nemzetközi szervezet tagja. Péter János: Kérem a 296-os kötetet! (sndrődi rajza) _ Hohó, én a tehénitatáshoz értettem! Miért oly szomorú az élelmezési miniszter? ■— . az is baj, ha kevés, az is baj, ha sok ...