Famunkás, 1958 (56. évfolyam, 1-11. szám)

1958-01-31 / 1. szám

_ ______ Pezseg a kulturális élet az Egyesült Épületasztalosipari Vállalatnál. Nagy a sürgés-for­­gás a kultúrterem környékén. Máté Lajos technikus, a fiatal kultúrfelelős mondja, hogy a vállalatnak sokáig nem volt kultúrterme, ahol összegyűl­hettek volna a munkások szó­rakozni, tanulni. A dolgozók 3 évig harcoltak a létrehozásá­ért. Az üzemi bizottság Pető elvtárssal az élen­ volt a lelke e nemes mozgalomnak. Végre ebben az évben összefogtak a munkások és 3 hónapi társa­dalmi munkával az asztalos­­műhelyből varázsolták elő ezt a szép, barátságos helyiséget. A termet Máté Lajos tervezte, de ha kellett ő is odaállt a gyalupadhoz. Az idősebb asz­talosok is szívesen jöttek segí­teni. Különösen sokat­ tett a Szekeres és a Bach brigád, de a nők is kivették részüket a munkából. Amikor belépünk a terembe éppen próba folyik. A falak ízlésesen kifestve, bordó tapé­tával borítva, meghitt hangu­latot árasztanak. Az ablakokon magyarmintás függönyök. (Egyelőre felkötve, mert a fes­ték még szárad. A színpad sem kész még teljesen, festése hát­ra van.) A színpadi próbát Martinovszky Lajos segédmun­kás és rendező vezeti. Humo­ros egyfelvonásossal készülnek a megnyitóra. A szereplők még gyakorlatlanok, kicsit merevek, de lelkesedés és oda­adás arad belőlük. A színját­szókat most toborozták össze, mert eddig nem volt hol ját­­szaniuk. — Nagyobb terveink is van­nak — mondja Martinovszky Lajos. Van már két éneke­sünk, komolyabb, többfelvo­­násos darabot is elő szeret­nénk adni. .Az üzemben jó a közönség­­szervezés is. Baskovi Mária szerint a dolgozók mintegy 50 százaléka jár havonta, szín­házba. Főleg az operetteket kedvelik, de a komoly dara­bok iránt is nagy az érdeklő­dés. A könyvtáros Nagy Sándor büszkén sorolja, hogy az üzem 280 dolgozója közül 80 jár rendszeresen a könyvtárba. Az üzemnek Leányfalun nyár óta szép nyaralója van. Máté elvtárs tervei között 3—4 csónak is szerepel, amit társa­dalmi munkában készítenek el a dolgozók. A kultúrterembe rádiót biliárdot, sakkot szeret­ne. Ha minden jól megy hajó, vagy repülő modellező kört is szerveznek majd. Pezseg az élet az Épületasztalosipari Vállalatnál, tervek fonódnak a kultúrterem köré és a tervek meg is valósulnak. A színpadon a szereplők kö­zött­ egy dereshajú idős férfi tűnik fel. Elbeszélgetünk vele. — 74 éves vagyok — mond­ja Jancsó Károly — a tavas­­szal nyugdíjaztak, asztalos vol­tam. Az üzemtől azonban nem tudok véglegesen elszakadni. A havi 48 órát most is ledol­gozom, bejárogatok a könyv­tárba és szerepelek a színda­rabban is. Csupa tűz, csupa elevenség az idős szakmunkás, aki mint elmondja 1903-ban lépett be a Famunkás Szakszervezetbe és a múltban is örömmel tevé­kenykedett kulturális téren. Tizenöt évig énekelt a Rákos­­palotai Szabadság Dalkörben, sokat járt a Rákospalotai Mun­kásotthonba, ahol a könyvtári munkát segítette. — Állásomat is elvesztettem nem egyszer, mert 1919-ben vöröskatona voltam és Szolnok­nál harcoltam — meséli büsz­kén. A felszabadulás után végre biztos munkához jutot­tam. Voltam sztahanovista és kiváló munkás is. A könyve­ket mindig szerettem. Egy ideig én voltam a könyvtáros a vál­lalatnál. Ajándékoztam is vagy 30 könyvet a könyvtár­nak. — És kik a kedvenc írói? — A magyarok közül Móri­­czot, Mikszáthot szerettem, a mai írók közül Ridegh Sándor és Illés Béla tetszik nekem. Petőfi, és Arany kedvenc köl­tőim. De olvastam Zolát, Gor­kijt, Ehrenburgot, Steinbecket és Thomas Mann „Varázshe­gyét” is. Ahogy ősz fejére nézünk és hallgatjuk okos szavait, érez­zük, mennyit kellett küzdenie a múltban apáinknak, az egész munkásosztálynak, hogy mű­velhessék magukat, s kielégít­hessék kulturális igényeiket. Mennyivel jobb ma az Épület­­asztalosipari Vállalat dolgozói­nak. A saját maguk építette gyönyörű kultúrteremben ta­nulnak, szórakoznak. Verseghy György Társadalmi munkával építettek kultúrotthon­ mánknak Szaktárs, gyere a Fás-bálba! A hagyományos Fás-bált február 15-én, szombaton fél 8 órakor rendezi meg a Faipari Szakmai Bizottság a Rózsa Ferenc kultúrotthon helyiségében. A műsorban kitűnő színészek szerepelnek, utána pe­dig öt zenekar húzza a talpalávalót reggelig. Meleg vacsora, büfé és kitűnő italok állnak a bálozók rendelkezésére. A meghívó belépőül is szolgál, ára 10 forint. Meghívó­kat az üzemi bizottságtól lehet igényelni február 4-ig elő­jegyzés alapján. A túlzsúfoltság elkerülése érdekében ugyanis csak korlátozott mennyiségű meghívót adunk ki. A rendező bizottság ■ ■■■■ ›»»»» Faanyaggyárak nemzetközi versenye Mintegy másfél évvel ez­előtt versenyszerződést kötött egymással a budapesti Furnér- és Lemezművek a zarnovicei szlovák lemezgyár, a közép­­csehorsági faárugyár, a hodo­­nini fafeldolgozó üzem és a lengyel przemyslei testvér­üzem. A napokban Prágában értékelték az öt üzem vetélke­dését és megállapították, hogy a versenyt a múlt félévben a budapesti gyár nyerte, ő telje­sítette legjobban a tervét, s egyebek között az előírtnál 40 százalékkal több nyereséget fi­zetett be az államnak. A ver­seny rendkívül hasznos vala­mennyi gyárnak, mert elláto­gatnak egymás üzemébe, és át­veszik a legjobb tapasztalato­kat A nemzetközi versenybe az idén bekapcsolódnak a Német Demokratikus Köztársaság és Jugoszlávia lemezgyárai, de tárgyalás folyik szovjet és ro­mán üzemek részvételéről is. MI­ LÁTTAM A SZOVJETUNIÓBAN Róka Pál élmény­beszámolója MÁSODSZORI MOSZKVAI TARTÓZKODÁSUNK ALKAL­MÁVAL az első napon a Kremlbe látogattunk el, amelynek múzeummá átalakított gyönyörű termeiben óriási történelmi és gazdasági értéket képviselő vagyon van felhalmozva. Míg a le­­ningrádi Ermitage-ban a földkerekség különböző részeiről szár­mazó történelmi és művészeti tárgyak vannak kiállítva, addig a Kreml múzeuma az Orosz Birodalom, illetőleg a Szovjetunió hasonló, nem kevésbé gazdag anyagát foglalja magában. Az embereket (főképpen a külföldieket) ámulatba ejtő cári koronázási és nagymennyiségű egyéb ékszerek, lovagi öltöze­tek, drágakövekkel kirakott fegyverek stb. mellett ott látható Rettenetes Iván elefántcsont-trónja; Borisz Godunov drágakö­vekkel kirakott trónja; valamint Nagy Péter apjának, Alexej Mihajlovnak ún. gyémánt-trónja. Láttunk egyebek mellett egy 280 kg színezüstből készült, 3285 darabból álló étkészletet, ame­lyet Katalin cárnő egyik szeretője részére készíttetett és sok más hallatlan értékű kiállítási anyagot. Mint érdekességet em­lítem meg Bronyikov orosz mester által a XIX. században tel­jes egészében fából készített zsebórát, amelynek csupán a haj­szálrugója van fémből és még ma is jár. Szeptember 25. volt a Szovjetunióban tett egyhónapos láto­gatásunk legemlékezetesebb napja. Ezen a napon róttuk le ke­gyeletünket Lenin és Sztálin elvtársak földi maradványai előtt. A KARÉLIAI MÁRVÁNNYAL BURKOLT, de kívül és be­lül igen egyszerű kiképzésű mauzóleumban, üvegezett szarko­fágokban egymás mellett fekszik a szovjet nép és a nemzetközi proletariátus két nagy halottja. Lenin elvtárs egyszerű sötét ruhában, Sztálin elvtárs pedig katonai díszegyenruhában. Ar­cukon nyoma sem látszik a halálnak. Mind a ketten úgy néznek ki, mintha mélyen aludnának. Olyan meghatódottsággal, mint ez esetben, életem során még sohasem találkoztam, korra és nemre való tekintet nélkül mindenki mélyen megrendülve távozott a két nagy halott utolsó pihenőhelyéről. • A mauzóleum egyik nap délelőtt, a másik napon pedig dél­után áll nyitva a látogatók előtt. Ennek ellenére állandóan ki­lométeres, kettős sorokban várakoznak a Vörös téren, az oda vezető utcában és a szomszédos parkban a kegyeletüket leróni akaró emberek ezrei. A MAUZÓLEUMBÓL KIJÖVET TISZTELEGTÜNK az ok­tóberi forradalmi harcok halottainak a Vörös téren, a Kreml falának tövében levő tömegsírjánál és a nemzetközi munkás­­mozgalom nagy halottainak — Klara Zetkinnek, Krupszkajá­­nak, Landler Jenőnek és másoknak a Kreml falába helyezett hamvai előtt. Ezt követően elmentünk a Lenin-múzeumba, ahol a ki­állított gazdag anyag (képek, szobrok, könyvek, kéziratok stb.) megörökítik Lenin egész életét. Láttunk egyebek mellett két, bennünket magyarokat szorosan érintő fényképfelvételt is. Az egyik Lenin és Számuely elvtársak beszélgetését örökíti meg, a másik pedig a Vörös téren 1319. május 29-én tartott nép­gyűlést, rögzíti, amelyen Lenin jelenlétében — a Magyar Ta­nácsköztársaság küldötteként — Számuely elvtárs is felszólalt. Ebben a múzeumban őrzik Lenin Kreml-beli dolgozószobájának teljes berendezését. Bemutattak a múzeumban egy Lenin életéről felvett ere­deti filmet, amelyben 1918—1922. években kifejtett tevékeny­ségéről mutattak be részleteket. HAZAJÖVETELÜNK ELŐTT, SZEPTEMBER 26-ÁN, lá­togatást tettünk a VCSPSZ-nél (a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsánál), ahol Sevcsenko elvtárs fogadott ben­nünket. A baráti légkörben folytatott beszélgetés során Sev­csenko elvtárs elmondotta, hogy a Szovjetunió szakszerveze­teinek, illetve a szakszervezeti munkának átszervezése folya­matban van. A gazdasági vezetés decentralizálásának meg­felelően bővítik a szakszervezeti területi szervek hatáskörét. Ez azt jelenti, hogy a saját területükre vonatkozóan jogaikat kiszélesítik, nagyobb pénzügyi szabadságot kapnak stb. Sevcsenko elvtárs — amiként Leningrádban Slepiscsin elvtárs — megkért bennünket arra, hogy adjuk át a szovjet nép üdvözletét a magyar dolgozóknak és egyben so­k sikert kívánt további szocialista építő munkánkhoz. Távozásunk előtt a szovjet elvtársak küldöttségünk minden tagjának ér­tékes ajándékokkal kedveskedtek. 1957. augusztus 29-én indultunk a Szovjetunióba és szep­tember 29-én — 10 000 km-es vasúti utazás után — élmények­ben gazdagon érkeztünk haza. A BESZÁMOLÓBAN ÉRINTETT KÉRDÉSEK sokrétű­sége alapján, felvetődhet a kérdés: a Szovjetunióban tett lá­togatásunk során mi volt rám a legnagyobb hatással? E kér­désre igen könnyű választ adni. A szovjet emberek — a fér­fiak, nők és ifjak egyaránt — a munkában és­ tanulásban mu­tatkozó szorgalmukkal, céltudatosságukkal, fegyelmezettsé­gükkel, a felmerülő nehézségek leküzdésében tanúsított ke­mény helytállásukkal, szerénységükkel, segítőkészségükkel és a példamutató proletár-internacionalizmusuk melletti határ­talan hazaszeretetükkel. Jóleső érzés volt egyszerű, fizikai dolgozóktól olyan ki­jelentéseket hallani, hogy a párt és a kormány által előirány­zott feladatokat a kijelölt időpontra nemcsak lehet, hanem fel­tétlenül teljesíteni is kell. A fiatalság — beleértve a tanuló­ifjúságot is — megköveteli azt, hogy a kommunizmus építésé­ből, a legnehezebb feladatok megoldásából ők is kivehessék részüket (lásd: a szűzföldek meghódítása terén tanúsított nagyszerű helytállásukat). A FEGYELMEZETTSÉG ISKOLAPÉLDÁIT LÁTTUK naponta a trolibusz- és autóbusz megállóknál Véletlenül sem láttunk olyan esetet, hogy a későbben érkezők, a már ottle­­vők elé tolakodtak, volna, hanem az érkezés sorrendjében, sorban állva várták meg a járműveket, majd lökdösés és szó­váltás nélkül szálltak fel azokra. De nem láttunk — a mun­kahelyről való elkéséstől félő — rohanó embereket sem. Lenyűgöző hatással volt rám az a lelkes, hatalmas mé­retű munka is, amellyel a szovjet nép hazáját, s ezzel együtt a kommunista társadalmat építi. A Szovjetunióban látottak megerősítették küldöttségünk tagjait abban a meggyőződésük­ben, hogy a béke és a szocializmus erői legyőzhetetlenek. Köszönet mindazoknak — elsősorban a szovjet párt,­ál­lam- és szakszervezeti vezetőknek , akik lehetővé tették számunkra a sok tanulságot adó egyhónapos szovjetuniós tar­tózkodást. FAMUNKAS Miért nem lehet A „Famunkás" júniusi szá­mában megjelent hasonló cí­mű cikkemre válasz érkezett, amely azonban nem volt ki­elégítő. Persze a koordinálás hiánya és a feldolgozó ipar kielégítésének mellőzése kö­vetkeztében nem is volt más válasz várható. Pedig nem kívántam lehe­tetlen megoldást, mindössze annyit, hogy az ajtólapokhoz szükséges 65x200 cm, 80x200 cm és 90x200 cm méretű eny­vezett lemezt gyártson a le­mezipar és akkor nem kelet­kezne az üzemben olyan sok hulladék, ami értéken alul, csak mint hasznos hulladék értékesíthető. A fenti méretek többszörösének figyelembe vé­tele mellett, a lemeziparnak módjában állana a présgépei­ket kellően kihasználni. A válaszban említett több száz fajta méret túlzás, mert a cikk írója, főleg azokat, az épületasztalosipar részére szükséges legfontosabb mére­teket sorolta fel, amelyek gyártása igen kívánatos volna. Állítom, hogy amennyiben az épületasz­talos iparág részére a fenti méretű lemezeket gyárta­nák a hulladék (a felsza­bandó 125x200 cm lemez­táblát véve figyelembe) nem 10—30, hanem csak néhány ezred százalék volna. Nem kellene egyedi gyártásra sem rátérnie a lemeziparnak, mert a 125x200 cm méret so­sem volt az épületasztalos iparág méretszükséglete. A legtöbb nagyobb üzem részé­re a lemezgyártó vállalatok méretre gyártottak s szinfur­­nérozott lemez is rendelkezés­re állott bármilyen mennyiség­ben. Jelenleg az épületasztalos iparágnak nincsen különösebb kívánsága, mint a lakásbejá­rati 90x200 cm méretű ajtóla­pokhoz szükséges tölgyszínezé­­sű lemez. A faipari szakembe­rek előtt nem ismeretlen, hogy a lemezgyárban színezett le­mez ugyanúgy elkészíthető, mint az egyéb enyvezett le­mez. A lemez- és furnérgyártó vállalatoknál a nagymennyisé­gű tölgyfurnér közvetlen fel­­használása sok szakmunkás termelékenységét fokozná. S a termelékenység emelkedése — az előkészítő munkák és az is­mételt enyvezési folyamatok mellőzése miatt — népgazda­ságunk faipari területén is ki­mutatható lenne. Helyes, hogy a lemezipar céljául tűzte ki a felvetett probléma megoldását, azonban semmiesetre sem fogadható el a cikkel kapcsolatos válasz­nak az a része, amely a le­mezipar által termelhető mé­retet ajánlja figyelembe venni. A lakások külső és belső ajtajainak méreteit hosszú évek tapasztalatai alapján ha­tározták meg jó egynéhány évvel a lemezgyártás születése előtt. Tehát a korszerű enyvezett le­mez kereskedelmi és gyár­tástechnológiája szintén éppen a kialakult szükség­leti méretekhez kell hogy igazodjék, s nem for­dítva. Egyet nem szabad figyelmen kívül hagyni a válaszcikk író­jának. A szükségletek kielégí­tése a feladatunk. Ezen túl­menően népgazdaságunk fej­lesztése szempontjából minél vannak emberek, akik ér­zéketlenek minden dologgal szemben, ami nem kapcsolódik közvetlenül a saját becses sze­mélyükhöz. S vannak olyan emberek, szerencsére ezek egy­re többen, akiknek minden ügy fontos, minden munkás­­társuk baja-gondja mintha a sajátjuk volna. Ilyen ember Blum István bácsi is, az idős, de „örökmozgó­’ szakszervezeti bizalmi, a Lágymányosi Épü­letasztalosipari V. gépmunká­sa. 11 éve dolgozik itt a gyár­ban, abból 9-et mint bizalmi töltött el. Azért „örökmozgó”, mert talán senki sem jár any­­nyit az üzemi bizottsághoz és az igazgatóhoz, hol emlék, hol annak a munkásnak az ügyé­ben, mint ő. Mintegy 32 ember tartozik a családjába. A gépmu­nkásokon kívül az udvari segédmunká­sok, rakodók, portások közül is többen. Mindet úgy ismeri, mintha közeli rokona volna. Mindnek tudja a gondját, ba­ját, örömét, bánatát. Múltkor is mit csinált? Blum bácsi megtudta, hogy öreg barátja, a nyugdíjazott segédmunkás Horváth Ferenc anyagi gon­dokkal küzd, beteg. Jött az ÜB-hez, hadd gyűjtsenek Hor­váth megsegítésére. 10 forint­tal nyitotta meg a gyűjtőívet, sorra járta a munkásokat, s az irodákat: segítsetek! Mindenki feliratkozott az ívre, hiszen mind ismerték és szerették a becsületes, szorgalmas Horváth bácsit, össze is gyűjtöttek a számára 786,5 forintot. A gépházban, ahol Blum bácsi a bizalmi, a gyár leg­­összetartóbb, legegyetértőbb munkáskolektívája található. Itt ismeretlen a kapzsi, törte­tő, a jól fizető munkáért ve­szekedő munkás. Nem is tűr­nék el, hogy egyesek a mások rovására könnyen jussanak jobb keresethez. Blum bácsi szerint ez Lantos művezető ér­deme, aki olyan igazságosan osztja el a munkát, hogy senki se kerüljön hátrányba. De sze­rényen hallgat arról, hogy ő is sokat tesz az egyetértésért azzal, hogy neveli az új mun­kásokat, megmagyarázza min­tább és megfelelőbb anyagki­használással kell segítenünk a termelékenység fokozását mind a saját, mind a feldol­gozó ipar területén. Új lemez­szabványt is említ Prazsák János a válaszcikké­­ben. Ezeknek az új szabvá­nyoknak megtárgyalására kívá­natos lenne például az épület­­asztalos iparág illetékes irányí­tó szervét is meghívni. A jó koordinálás gazdaságosabb termelést biztosítana. Zoltán János senkinek, hogyan segíthetnek magukon és másokon, hogy jobban menjen a munka, több legyen a kereset. És persze se­gít mindenkinek, ahol csere tud. Van neki egy „mindent­­tudó” szekrénye, ami olyan, akár egy bazár: mindenféle különleges kés és szerszám megtalálható benne. Gyakran jön egy-egy fiatal munkás késért, tanácsért, Blum bácsi pedig szívesen adja. A fiatal munkásokról igen jó a vélemé­nye: tisztelettudók, rendesek, iparkodók. Meg is csinálják a késeket a szériamunkához, de „ugye vannak különleges dara­bok is, mindenhez nem lehet még felkészülve egy ilyen fia­tal munkás, hát nekünk öre­geknek kell segíteni őket” mondogatja Blum bácsi. Kü­lönben is egyik régi probléma a gépteremben, hogy az áru apró, darabos tételek különle­ges munkák és a hozzávaló kések készítése a bérezés szem­pontjából még mindig hátrány­ban van a szériamunkákkal szemben, mint ahogy hát­rányban volt a sztahanovista szint tekintetében is. Blum István bácsit becsülik, szeretik a munkások is, a ve­zetők is. Két éve az ÜB juta­lomüdülésre küldte Hévízre a jó munkájáért. De azért Blum bácsinak is rágja a szívét egy régi bánat, amin talán csak a szakszervezeti központ tudna segíteni. Az történt ugyanis, hogy a fogságban sok egyéb irattal együtt elveszett szak­­szervezeti tagsági könyve is, amellyel igazolni tudná, hogy 1927 óta tagja a szervezett munkások táborának. Így az­tán a tagsági könyvben a tag­ságának kelte a hazatérésének idejétől számít. Ezt fájlalja, mert szívében hordja a több mint 30 éves szakszervezeti múlt minden emlékét és ta­pasztalatát. De azért sem a bá­nata, sem idős kora és eléggé súlyos asztmája sem tudja megakadályozni abban, hogy törődjön mindennel, ami a gyárban történik és mindenki­vel, még azokkal is, akik sen­kivel sem törődnek. . Surányi Mária méretre gyártani ? Kilenc éve bizalmi 1958. január 31.

Next