Film Színház Muzsika, 1986. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-11 / 2. szám
Október 11-én, ha úri kedvem úgy tartja, a toyamai Bungei-Za színház nézőterén ülök, és hallgatom, miképpen küszködik egymással, japánul persze, a légnyomásos őrnagy és édes Lajosom. A jegy mindenesetre a kezemben volt, hála Hiroshi Koizumi úrnak, no és Pinczés Istvánnak; előbbi a Kogiku Bunka-Kaika nevű művelődési centrumban működő amatőr színház egyik irányítójaként, utóbbi az örkény-darab rendezőjeként sokadmagammal együtt tisztelettel meghívott a toyamai premierre. Gyanítom ugyan, hogy kettőjük közül legalábbis Pinczés István tudta, a gesztus alighanem teljesítetlen marad, s a magyarországiaknak foglalt helyeket nemigen érdemes becsöngetésig őrizni, a meghívást mindazonáltal örömmel konstatáltuk. S azt is készséggel elhiszem Pinczés Istvánnak, hogy Koizumi úr egyáltalán nem lepődött volna meg, ha negyven—ötven magyar megjelenik a színházajtóban, sőt, rendkívüli mértékben örült volna, ha vendégül láthatja örkény úr és Pinczés úr honfitársait. Nos, nem így történt, az ember úri kedve az ilyen japán utakhoz általában nem elegendő, a bemutatóról, annak megszületéséről tehát személyes tapasztalások híján a rendezőt faggatjuk. Okunk — az említetteken kívül — más is akad a beszélgetésre. Először is: a távoli Japán, a tőlünk nemcsak földrajzilag, de társadalmi berendezkedésében, népének életvitelében, gondolkodásmódjában, létfilozófiájában, és persze, történelmi útjában és közemlékezetében olyannyira messzi szigetország először adott otthont magyar drámának. Másodszor: épp a különbözőség, a másság miatt lehet érdekes, miképpen fogadták-érzékelték a japán színészek s a közönség Örkény groteszk drámájának históriai-emberi üzeneteit. Azután: nem érdektelen az sem, hogyan került a Tóték és hogyan került a debreceni Csokonai Színház rendezője Toyamába. Nyilván meghívással, de mégis, milyen előzmények után? — 1983-ban Toyama város megyéje százesztendős lett, ebből az alkalomból ott négy kontinens tizenhat országának részvételével színjátszófesztivált rendeztek. A csoportommal itt az Ephesusi özvegy című játékot mutattuk be, s ekkor már szó esett arról, hogy szeretnének bemutatni egy — lehetőleg világszínpadon már ismerős — magyar drámát. A választás Örkény István játékjára esett. Radnóti Zsuzsa segítségével angol szövegkönyvet küldtünk, majd előbb 1985 áprilisában, utóbb szeptemberében elkezdtük, illetve folytattuk a próbákat. — A laikusok is úgy tudják, hogy a japán és az európai (vagy amerikai) színművészet között témák, hagyományok, megjelenítési modor-stílus, sőt, a játék célja-oka között is hatalmas a különbség. Hogyan tudott a rendező Örkényre vigyázni? — Már a toyamaiak Leánykérése alapján látszott, milyen a japanizált európai dráma. A hagyományos kabuki és a maszkos-álarcos, no, színházon nevelkedett színészek a japán életvitelnek, mentalitásnak, nemzeti sajátosságoknak megfelelően a lassú, meditatív, vonatott színpadi játék hívei. A kabuki színházakban évszázados történeteket adnak elő, alig alig változó dramaturgiával, a szerepek-szerepkörök nemegyszer apáról fiúra hagyományozódnak, a történetek általában az emberi élet alaphelyzeteinek nagyon erős jelképiséggel ábrázolt változatai. Láttam kabuki darabot; úgy vettem észre, hogy a fegyelmezett, jéghidegen tapsoló japánokat a saját kultúrájuk sem hozza lázba. A Bunge-Za nem kabuki színház, hanem jobbára importált nyugati, illetve amerikai drámákat mutat be, vagy egyértelműen japán környezetbe helyezve a művet, vagy erősen küszködve például egy amerikai musical darabka színpadra állításával. Tőlem azt kérték: ne japanizáljuk a Tótékat. Egy magyar drámát mutassunk be, magyar típusokkal, magyar helyzetekkel, magyar környezetet idéző díszletek között s jelmezekben. A színészeknek rengeteg munkájába, izzadtságába került megfelelni ennek a kívánalomnak. — Hogyan rezonáltak a japánok a kacagtatóan fájdalmas, groteszkül tragikus történetre? — Nekünk volt egy második magyar hadseregünk, ott volt a Don, nekik Hirosima. Az emberi élet értékéről, a pusztulásról, a háborús vereségről, fájdalmakról kell-e többet tudni, mint tudnak a japánok? Értették Örkényt, alapvetően. Amit nem értettek belőle, azt a két nép karakterének lényegi különbsége magyarázza. Például nem fogadták el — persze eljátszották — a befejezést. Hogy édes Lajosom, mert nem bírja már tovább az őrnagy bolond játékait, négy egyenlő darabra vágja őt azzal a bizonyos margóvágóval: ez érthetetlen volt számukra. Ők úgy gondolták, az a helyes megoldás, ha Mariska, Lajos hitvese, fölakasztja magát, s ezzel a tettével próbál az őrnagy lelkiismeretére hatni, hogy lám, a megalázott ember így figyelmeztet a negatív emberi magatartás következményeire. Nem véletlen az sem, hogy a nő vállalta volna ezt a drámai szituációt: a japánok, s különösen a nők alárendeltség-érzése rendkívül erős. — Azt mondta, a japán közönség már-már jegesen fegyelmezett. Le tudta mérni rajtuk a darab hatását? Ismerik ezt a fogalmat: színpadi katarzis? — Nem tudom, mi számukra a katarzis. A japán színház erősen stilizál, a művek inkább valamiféle hagyományőrző misszió elemei. Nem tudom, valójában milyen a japán ember. Eleinte, a próbák kezdetén, úgy éreztem, vákuumban élek: az érzelmek, indulatok ábrázolásában nem kreatív a japán színész. A végén azonban szép tapsot kaptunk; lehet, hogy a nézők számára ezek a katarzis percei voltak. — A Bungei-Za amatőr társulat. Fedi ez a kifejezés a hazai tartalmat? — Jóformán semmiben. Japánban a hivatásos színházak kilencven százaléka Tokióban és a környékén van. Tokión kívül három másik városban működik államilag finanszírozott színház. Viszont létezik két nagy amatőr szervezet, amelyek körülbelül száznegyven amatőr színház fölött bábáskodnak. A toyamai ezek egyike, már negyvenéves múltja van, s a legjobbak között tartják számon. Előadásaihoz két színházépület áll rendelkezésére, 700, illetve 1200 személyesek, s ez már önmagában jelzi az itthoni s a japán amatőrmozgalom közötti lényeges különbséget. Rengeteg pénzük van, anyagi gondjai ennek a társulatnak sincsenek. Nemrégiben például egy díjuk teljes összegét művészeti és kulturális alapítvány létesítésére szánták, szánhatták. — Mi lesz a Tótékkal? Repertoáron tartja a társulat? — Jövőre, a tokiói magyar napokra felújítjuk, és szerepel majd a programban. Cs. N. I. Beszélgetés Pinczés Istvánnal A TÓTÉK JAPÁNBAN Az őrnagy (Kado Mitszunori) 18