Független Magyarország, 1903. február (2. évfolyam, 317-343. szám)

1903-02-01 / 317. szám

1903. febr­uár 1. FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG épen talán a tavaszi munka idején. Ezzel szemben mi azt kérdezzük, hogy miért kell egyáltalában sok időveszteséggel járnia az ujonczállításnak? Azután pedig bátorkodunk megkoc­káztatni azt a véleményt is, hogy talán nem is a tavaszi munka idejére fog esni az ujonczállítás, hanem sokkal későbbre. Ha ugyan kap ez a kormány egyáltalában ujonczot. Azután pedig kérdeztesse meg csak a kor­mány azt a szegény föld népét, hogy mi fáj neki inkább ? Az, hogy húszezer ujonczczal és annyi sok millió koronával többet kellene ad­nia ezután, vagy hogy egy nappal többet töltsön az újonczállítás helyén ? Ahogy mi a magyar né­pet ismerjük, a felelet nem lesz ínyére a »nép kárát« emlegető félhivatalosnak.­ (A póttartalékosok.) Egy olyan delegátussal volt alkalmunk ma beszélni, aki a katonai javaslatok első bizott­sági tárgyalásakor a póttartalékosok betartá­sának a tervét szintén törvénytelennek mon­dotta. • V • •— Olvastam lapjuk mai vezérczikkét — mondta ez a politikus. — Meg kell valla­nom, magam is osztom azt az aggodalmat, hogy a hadvezetőség ismét az 1888. törvény félremagyarázásából fogja tényleges szolgá­latra bentartani a póttartalékosokat. Így tettek mostani, és soha sem vallották volna be, ha a bizottságban nyilatkozásra nem kényszerítik a kormányt azzal a kérdéssel, hogy ha hiá­nyos a létszám, miért költik el mégis az egész megszavazott költséget. Akkor aztán kijelentette a miniszter, hogy a póttartalé­kosok állandó betartásával fedezték a lét­számban mutatkozó hiányt.­­ Mit gondol képviselő úr, ha a hadvezető­ség pótolhatta mindig a hiányokat ilyen mó­don, miért volt mégis szükség arra, hogy a törvényhozástól kérjék a póttartalékosok meg­szavazását? — A dolog valóban érthetetlennek látszik az első pillanatban. Pedig a felelet egyszerű, valóságos Columbus tojása. Mikor a taraczk­­ütegekhez való legénység költségeire kértek pénzt a delegácziótól, ezt csak oly feltéte alatt szavazta meg a delegáczió, ha a tör­vényhozás megadja a legénységet. Ez volt az egyedüli oka annak, hogy a póttartalékosok bentartását is a törvényhozástól kellett kérnie a kormánynak.­­ Nem gondolja képviselő ú­r, hogy ez is bizonyíték arra, hogy a delegáczió intézménye ellen nem ok nélkül küzd a függetlenségi párt? — Pártolásomnál fogva nem csatlakozha­tom ehhez a felfogáshoz. De annyi bizonyos, hogy a delegácziók működése nincs eléggé szabatosan meghatározva. Mert a póttartalé­kosok esete azt bizonyítja, hogy a delegá­­cziónak nem volna szabad olyan költségeket megszavaznia, melyeknek a tényleges fel­­használása a törvényhozás utólagos jóváha­gyásától függ. A kérdés elvi jelentőségű. (Horvátok öröme.) Súlyosabb szatírát egy új Juvenalis sem írhatott volna a kormánypárt magatartásáról a horvát útlevelek kérdésében, mint amilyen ke­serű gúny szól ki az alábbi félhivatalos zenge­­ményből. A «Búd, Tud » ugyanis ilyeneket ír : «Zágrábból írják nekünk, hogy az a férfias, allkotmányhű magatartás, amelyet az útlevél­­ügyről szóló törvényjavaslat kérdésében a kormánnyal együtt a képviselőház, valamint a főrendiház többsége­­is követett, egész Slorvát- és Szlavonországban rendkívü­l jó és mély benyomást keltett, amelynek bizo­­­­nyára meg lesz a jó gyümölcse. Az irány-­­ ORSZÁGGYŰLÉS. I. Az erkélyeken szép asszonyok és leányok körül sürög-forog néhány képviselő. A nők tüzesebb vitákat várnak az ellenzéktől s napról­­napra nagy számban jelennek meg s követelik a honatyáktól, hogy rendezzenek olyan botrá­nyokat, mint a csehek a Reichsrathban. A miniszterelnök hasztalanul vizsgálja a díszes női publikumot. A nők ellenzékiek s Széll Kálmán­nal szemben minden fegyvert megengedhetőnek tartanak. Az erkélyeken nem népszerű a kor­mányelnök s különösen a politikája ellen visel­tetnek nagy ellenszenvvel. Tiz órára benépesednek a tárgyalóterem padjai s az elnök megnyitja az ülést. Folytat­ják a katonai javaslatok tárgyalását. Három jeles ellenzéki szónok beszédjét várják — ezért jelentek meg annyian az erkélyeken. Beöthy Ákos, Illyés Bálint és Kelemen Béla fognak beszélni. Amint a jegyzőkönyvet felol­vasták, Endrey Béla baloldali jegyző leszólott a völgybe : — Illyés Bálint. A függetlenségi párt régi érdemes tagja köré csoportosul s figyelemmel hallgatja szónoklatát. Csendesen, nyugodtan fogott a párt kitűnő poéta tagja beszédjébe. Kimutatta, hogy a drasztiá­­nak egyedüli biztos támassza Magyarország és az önálló magyar hadsereg lehet. Amikor Ausztra már elpusztult, Magyarország még min­dig élni fog, más politikát kell tehát az ural­kodónak kezdenie. Ő is, mint tegnap Bakonyi Samu, erősen hangoztatta, hogy a független­­ségi párt nem fogadhat el semmiféle közös lobogót, sem más közös jelvényeket. — Akkor ne tessék reformokat követelni! — szólott közbe a fecsegő honvédelmi mi­niszter. Jellemző Fejérváry arra, hogy az ilyen je­lentéktelenségeket tartja e reformoknak. Mások a függetlenségi pártnak követelései s a közös­séget sehol nem akarja. Illyés Bálint az ellenzék tüntető helyeslése közben jelentette ki, hogy nem szavazza meg a katonai javaslatokat s határozati javaslatot nyújt be a nemzeti szin visszaállítására vonat­­kozólag. A következő szónok Deéthy Ákos. . . Megmozdult az egész Ház, mikor felemelke­dik a baloldal első sorából a kassaiak derék követe s megkezdi hatalmas filippikáját a kor­mány elleni A kormánypárt is bevonul s na­gyon sokan irigylik Beöthy Ákost, akinek bá­torsága van keményen a kormány szemébe vágni minden bűnt, minden mulasztást. Beöthy a katonai javaslatokat a legvakmerőbb fáma­ , dúsnak deklarálja a nemzet jogai ellen. A ja­­j­vaslatok ellen jogos az obstrukczió s ezt ő mindig jogosnak tartja,­ ám az ország érdeké­ben becsületes meggyőződéssel folytatják. — Úgy van! Úgy van! Helyes! — Éljen Beöthy Ákos! — zúgja az el­lenzék. Beöthy beszédjének minden része rendkívül érdekes volt s ábilatos figyelemmel hallgatta az egész Ház a kurucz képviselő fejtegetéseit. Kijelentette, hogy a nagyhatalmi állást nem tartja szükségesnek a haza védelmére. A múlt században — mondotta — Ausztria kétszer is akart nagyhatalom lenni. Egyszer Metternich alatt s akkor a negyvennyolczas események voltak a törekvés következményei; azután pe­dig Schwarzenberg Félix próbálkozott­­meg vele, a kit Széchenyi vámpírnak és szörnye­tegnek nevezett s akkor Solferino meg König­­grätz volt a következmény. A nagyhatalmi ál­lás semmi egyéb csak az uralkodóház csakádi politikája. — Úgy van! ügy van! — erősítik a bal­oldalon Beöthy állításait. A szónok kikelt a folytonos fegyverkezés ellen. A logika szerint a hármas szövetség miatt folyton csökkenteni kellene a fegyver­kezést. Több érdekességet mond el a hadügyi kormány bárgyúságáról s hangoztatja, hogy a hadügyi költekezés miatt soha nem vergődhe­tünk a gyarmati állapotból az államiság álla­potába s­ nem képviselhetjük a monarchia gerinczét. Erre pedig Ausztriának is nagy szüksége van, mert Ausztria a maga lábán soha nem fog megállni. Lelkes éljenzés hangzott fel az egész ellen­zéken, mikor Beöthy Ákos befejezte beszédjét. A jelenlévő ellenzéki képviselők valamennyien üdvözölték a kiváló parlamenti férfiút, a­kinek mai szónoklata még a legkitűnőbb szónoki művek között is első helyen áll. Szünetet adott Apponyi Beöthy Ákos beszédje után. Látszott a Ház elnökén, hogy ő maga is szeretett volna gratulálni egykori elvtársának s kedve volna egy hatalmas szónoklatban meg­támadni a kormány politikáját. — Ami elmúlt, többé vissza nem jő — gon­dolhatta a Ház elnöke, mikor csendes révede­­zéssel lefelé indult az elnöki emelvényről. Szünet alatt a tápéi kerület új képviselő­jét, Kelemen Bélát bátorította a függetlenségi párt. — Csak vitézül hadakozzál! — Jól torkold le Fejérváryt! — biztattak többen is a folyosón. Azért mindenki nyugodt, mert ismerik a tápéi kerület fiatal képviselőjének kiválóságait s tudják, hogy pompásan megállja helyét a harcz tüzében. Aminthogy ez májnem termé­szetes is. Ahonnan belement a nemzet taná­csába f­elküldték, ott mindenki szónok. A derék kék mándlis magyar gazdák higgadtan, okosan egy álló óráig is el tudnak beszélni politikai kérdésekről s ilyen iskolában aczélozta meg Kelemen Béla az erejét. Sokan érdeklődnek felszólalása iránt. Szűz­­beszéd mindig érdekli a honatyákat. Amint beszédjébe fóg, azonnal konstatálják róla, hogy elegáns szónok. Közjogi életünk valótlanságon alapszik — kezdte beszédjét — mert abban a hiedelemben élünk, hogy szuverén állam va­gyunk, pedig katonai uralom nehezedik ránk. A parlament csak formula, mely leplezi a ka­tonai abszolutizmust. — Úgy van ! Úgy van! Nagyon igaz! — hangoztatja az egész ellenzék. Sorba veszi azután az indokokat, hogy miért nem fogadja el a javaslatot. Ő maga is szol­gálaton kívüli gyalogos főhadnagy s teljes szak­értelemmel bonczolgatta a katonai kérdéseket. Nyomatékkal hangsúlyozta, hogy a monarchiának nincs tengeri haderőre szüksége. Követeli a magyar ezredikben a magyar szolgálati nyelv­­ behozatalát s határozati javaslatot nyújt be,­­ mely szerint a sláz mondja ki, hogy a közös adó­körök alighanem megragadják a legkö­zelebbi alkalmat, hogy azt az erélyes fel­lépést, amelylyel a közös országgyűlés Hor­vátország autonóm jogait megóvta, a lojali­­tásnak és rokonérzésnek megfelelő nyilvání­tásával viszonozza.» Ehhez nem kell kommentár. A horvát nép örömét értjük. De hogy a kormány pártja még dicsekszik ezzel, az a politikai arembör olyan megvastagodását jelenti, amilyent még annál a pártnál sem tapasztaltunk eddig. 3

Next