Gyógyászat, 1927 (67. évfolyam, 19-52. szám)

1927-05-08 / 19. szám

438 GYÓGYÁSZAT TARTALOM: Sattler Jenő dr.: A gyomor-duodenumfekélyek localizálh­atósága a tünetek alapján. — Fabinyi Rudolf dr.: A paralysis saprovitan kezelése. — Bársony Tivadar dr. és Polgár Ferenc dr.: Tünetmentes és functionális nyelőcső-diver­­ticulumok. — Dubovitz Hugó dr.: „Szent Rókus lábla“. — Temesváry Miklós dr.: Néhány szó az újabb nőgyógyászati, vizsgálati módszerek megítélésének kérdéséhez. — Berczeller László dr.: Újabb vizsgálatok a fogak chemiai össze­tételére vonatkozólag. — THERAPIA: Wohl M. dr. és Pál V. dr.: Tapasztalatok a bismuthról a syphilis kezelésében. — TUDOMÁNYOS TESTÜLETEK: A Budapesti Kir. Orvosegyesü­­let 1927 április hó 9-én tartott XX. tudományos ülése. — Az Apponyi Poliklinika Orvosai Tudományos Társulásának március 18-iki ülése. — KÖNYVISMERTETÉS. — IRODALMI SZEMLE. — NYILTTÉR. — KÜLÖNFÉLÉK.— HIRDETÉSEK. A gyomor-duodenum fekélyek localizálhatósága a tünetek alapján.* Sattler Jenő dr.-tól. Ha összehasonlítjuk az ulcusok különböző localisatió­­jának gyakoriságáról szóló számos statisztikát, akkor úgy a kiterjedésére, valamint annak vagy ennek a localisatió­­nak gyakoriságára nézve lényeges eltéréseket találunk. E különbségek okai elsősorban abban keresendők, hogy más arányszámot kap a belgyógyász, mást a sebész és még inkább mást a kórboncnok. Másodsorban e különbségek okát abban a véleményeltérésben találjuk, amely hosszú időn át elválasztotta a continens sebészeit a tengerentúli sebészektől arra nézve, hogy a pylorikus véna mennyire értékelhető mint a sphincter pylori exact jele és ebből vezették le a relatív gyakoriságát a gyomor-, illetve duodenum­ulcusoknak. Ezt az utóbbi kérdést elintézhetjük azzal, amidőn elismerjük az angol-amerikai sebészeknek azt az állítását, hogy ez a jel nem megbízható, mert vál­tozékony, nem állandó és ezt ma már a legtöbb sebész figyelembe is veszi beavatkozásai kapcsán, mert elfogadja számos anatómus olyirányú vizsgálatát, hogy a vena pylo­rica igen gyakran a pylorustól balra fut. Vita tárgyát képezheti, vájjon melyik statisztika a megbízható: a sebészé-e, a belgyógyászé, vagy a kórbonc­noké?" Tény az, hogy e statisztikák összehasonlításánál lényeges különbséget látunk, melyek ingadozóvá teszik az olvasót a különböző statisztikák felhasználhatósága, illetve értékelhetősége szempontjából. Csak néhány adatot szeretnék megemlíteni állításom igazolásául. Rosenthal­­nak ilyen irányú statisztikája megállapítja, hogy 3500 be­teg közül, kik gyomorpanaszokkal jöttek, 10%-ban volt csak ulcus kimutatható, továbbá kimutatja, hogy két gyo­­morulcusra jut egy duodenalis ulcus. 1914-ben a new­­yorki congressuson Hartmann és Lécén a duodenalis ulcu­­sokat a gastrikus ulcusokhoz viszonyítva 1:9 arányban állították fel. Ezzel szemben Moynihan legújabb statiszti­kája szerint 939 operált ulcus-esetnél a duodenalis fekélyek száma 702 volt. Mayo az operált idcusok között 73%-ban talált duodenalis fekélyt és 27%-ban csak gyomorfekélyt. Ezeket az amerikai eredményeket figyelembe véve és az itt alkalmazott eljárásokat szem előtt tartva (beleszámítva a röntgenvizsgálatokat is) az újabb európai statisztikák már körülbelül ugyanazokat az eredményeket adták, mint az amerikai statisztikák. Ha most még tekintetbe vesszük a kórboncnokok statisztikáját, úgy azt látjuk, hogy az is mást mutat, mint a­kár a belgyógyász, akár a sebész statisz­tikája, így Schell Kopenhágában 2753 sectional 8.5%-ban talált gyomorfekélyt, ezzel szemben csak 0.76%-ban duo­­denum-fekélyt. Hart abból a szempontból boncolta az ese­teket, vájjon a gyomor- vagy duodenum-ulcusok gyógyu­lási tendentiája jobb-e és e vizsgálatok során arra a ta­pasztalatra jutott, hogy a gyógyulási hajlam egyforma, akár a gyomor-, akár a duodenum-ulcusokat vizsgálta. Egyszersmind arra a meggyőződésre jutott, hogy ha a sebészek szerint több a duodenalis ulcus, annak az az oka, hogy a juxtapylorikus fekélyek tünetei és következményei súlyosabbak lévén, több is került műtétre. Vagyis szerinte egyenlő mennyiségben fordul elő úgy a duodenalis, mint a gyomor-ulcus. Mindezekből csak arra akarok rámutatni, hogy ezek a statisztikák ilyen formában, ahogyan mi ezt mostanában az egyes szakorvosoktól kapjuk, nem állják meg a helyüket. Legkevésbé megbízható a belgyógyászok által készített statisztika, mert ismert tény, hogy belgyó­­gyászilag kórjelzett fekélyt nem minden esetben igazol a sebész, viszont gyakran a röntgen és a belgyógyászati vizsgálatok által ki nem mutatott ultus mellett a beteg más oknál fogva kerül a sebészhez és a más oknál fogva beindikált laparotomia gyomor-resectióval, vagy gastroen­­teroanastomosissal végződik. Ezek a tévedések főleg a gyomor hátsó falán ülő kisgörbületi fekélyeknél fordul­nak elő. Sebészi szempontból tehát csak az a relative pon­tos statisztika vehető számításba, melyet akkor állítunk fel, ha a szigorúan pontos belgyógyászati indicatio után, az éppoly szigorú sebészi indicatióval társult műtéti ered­ményekből hasonlítjuk össze. Pontos statisztikát absolut értelemben véve csak a kórboncnok adhatna, az is csak akkor, ha minden elhalt egyént sectio alá vehetne és kellő gondot fordítana a gyomor, illetve a duodenum átvizsgálá­sára. Egy másik oka a számbeli eltéréseknek a különböző nomenclaturában rejlik, melyet a belgyógyászok, sebészek és anatómusok használnak. Ha összehasonlítjuk a külön­böző statisztikákat, úgy arra a meggyőződésre juthatunk, hogy az egyik szerző azt a laesiót, mely 1,5 cm-re fekszik a sphinctertől, egyszer mint ulcus juxtapyloricust, egyszer mint valódi duodenalis ulcust említi. Ugyanígy tapasztal­hatjuk gyomorbeli laesióknál is, hogy egy ulcust 2 cm-nyire a pylorustól, egyszer mint juxtapyloricust, egyszer mint kisgörbületi ulcust osztályoznak. _ Vizsgálat tárgyává tétetett az is, várjon a különböző ulcusok férfiaknál vagy nőknél fordulnak-e elő nagyobb számban ? Erre nézve is különböző tapasztalatokat lát­hatunk rögzítve a különböző statisztikákban. Amerikai és angol szerzők statisztikái szerint gyomor­ ulcus nőknél 2­6-szorta gyakoribb, mint férfiaknál, m­íg duodenalis ulcus férfiaknál gyakoribb. Rüttmayer statisztikája szerint viszont egyforma a gyomor­ulcusok száma úgy a férfiak­nál, mint a nőknél, viszont az összes ulcusoknál a férfi és nő között arányszám 2: 1-hez. Ezeknek az arányszá­moknak ingadozása még nagyobb lehetne akkor, ha számba vesszük Hartnak a vizsgálatait, ki boncolásai kapcsán azt találta, hogy sokkal több gyógyult ultust ta­lált nőknél, mint férfiaknál. Szerintem ezek a belgyógyászok által felállított arányszámok lényeges módosítást szenved­nének akkor, ha tekintetbe vennék azt az elég gyakori té­vedést, mely csak azáltal derül ki, hogy a cholekithia­­sissal műtétre kerülő nőbetegnél a műtő ulcust diagnostizált. Az ulcusok topographikus diagnosti­cája és speciálisan a gyomor- és duodenum-ulcus közötti differential-diagnosis, nemcsak a sebészi kezelés szempontjából, amely változik a localisatio szerint, hanem arra nézve is fontossággal bír, h­ogy belgyógyászi vagy sebészi kezelést igényel-e. A régi statisztikákban a duodenalis ulcusok diganosisa igen nagy nehézségeket okozott és mint egyedüli biztos diagnostikai tünetet, a perforatiót használták fel. A legújabb statisztikák­ban már más eszközök is állanak rendelkezésünkre és ez már azért is fontos, mert a helyes kezelés következtében a perforatiók száma is lényegesen csökkent. Bebizonyosodott az is, hogy a sokak által hangoztatott rákos elfajulás is rit­kább. Ezzel szemben gyomor-ultás igen gyakran fajul el rákosan, szemben az aránylag ritka perforatio lehetőségé­vel. Ez a didaktikus ellentét, melyet a két localisatio meg­határozására felhasználnak és a gyógyulási lehetőség, me­lyet ez a prognosis magával hoz, valószínűleg a praxisban . A Budapesti Orvosi Casinóban 1927 április 12-én tartott előadás.

Next