Hajdú-Bihari Napló, 1982. március (39. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-14 / 62. szám
-NAPLÓ B MDGYDR SZOCIALISTII MUNKQSPQRT HAJDÚ-BIHQR MEGYEI BIZOTTSEGIÍNOK LCPII Nyári időszámítás március 28-tól szeptember 26-ig Két hét múlva, március 28-án, a hónap utolsó vasárnapján kezdődik az idén a nyári időszámítás, amelynek megfelelően éjszaka 0 órakor előbbre toljuk az óra mutatóját egy órára. Hat hónap múlva végezzük el ennek a műveletnek a fordítottját, tehát szeptember 26-án éjszaka egy órakor állítjuk vissza a mutatókat 0 órára. A nyári időszámítással a nappali órákat hasznosítjuk jobban az energia, elsősorban a világítási áram megtakarítása érdekében. A múlt évben és tavalyelőtt is mintegy 130 millió kilowattóra villamosenergia-megtakarítást eredményezett a nyári időszámítás, ami az ország másfél napi villamosenergiafogyasztásának felel meg. Főként fűtőolaj-megtakarítást hoz a nyári időszámítás, mert jobban hasznosíthatjuk a széntüzelésű erőműveket. A zónaidő megváltoztatásával csökkenthető villamosenergia-fogyasztás 35 ezer tonna fűtőolaj-megtakarítást jelent, az idén valamennyi európai ország — Jugoszlávia kivételével — él a nyári időszámításból eredő energiamegtakarítási lehetőségekkel, bár a kezdés időpontjában van némi eltérés, így a Szovjetunióban mint minden évben április 1-én, Romániában pedig április 4- én igazítják előbbre az órákat A nyári időszámítás szerint egyeztetik a vasút és más tömegközlekedési eszközök nemzetközi, és sok helyen belföldi menetrendjeit. Ennek megfelelően a MÁV kiadja az 1981—1982. évi hivatalos menetrend 3. számú pótlékát, amely 40 oldalon sorolja fel tételesen a nemzetközi járatok és egyúttal az ötnapos munkahéttel és a megnövekedett hétvégi szabad idővel összehangolt belföldi vonatok menetrendi változásait. A pályaudvarokon, utazási irodákban lehet átvenni ezt a pótfüzetet március 15-re és 20-a között — díjtalanul — 1981—1982. évi hivatalos menetrendkönyvből levágott utalványszelvény ellenében. A Volánautóbuszok és a MAHART- személyhajók menetrendjében megjelölt időpontok nem változnak, a MALÉV nyári menetrendje pedig a nyári időszámítással egy időben, március 28-án lép érvénybe. (MTI) lomtalanítási hét Március végén, 22-től 26-ig ismét megszervezi Debrecenben a Hazafias Népfront városi bizottsága és a Debreceni Városgazdálkodási Vállalat a lomtalanítási hetet. A hét napjain, az alábbi program szerint, a vállalat tehergépkocsijai összegyűjtik azt az utcára az adott napon kihelyezett lomot (pincékben, fáskamrákban, lakásokban helyet foglaló, használhatatlan bútordarabokat, szeméttárolókba nem rakható tárgyakat), építési törmeléket stb. Március 22-én a Kossuth u.— Méliusz tér—Április 4. útja—nyíregyházi vasútvonal—MÁV-pályaudvar—Ispotály u.—Salétrom u.— Külső vásártér—Széchenyi u. által határolt területen járnak a gépkocsik. Március 23-án a Széchenyi u.— Vörös Hadsereg útja—Kálvin tér— Péterfa u.—Bem tér—Hámán Kató út—Böszörményi u.—Pesti u.— Segner tér—Nyugati u. által határolt területen. Március 24-én Kossuth u.—Méliusz tér—Április 4. útja—nyíregyházi vasútvonal—Landler Jenő u.—Fürst Sándor u.—Árpád tér— Nyíl utca—Bem tér—Péterfia u.— Kálvin tér—Vörös Hadsereg útja által határolt területen. Március 25-én Hámán Kató út— tiszalöki vasútvonal—Akadémia u.—Böszörményi u.—Doberdó u.— Kartács u.—Dóczi József u.— Nagyerdei krt.—Lefkovics V. u. által határolt területen. Március 26-án Nyír u.—Árpád tér—Fürst Sándor u.—Landler Jenő u.—nyíregyházi vasútvonal— Lefkovics Vilmos u. által határolt területen járnak a gépkocsik. Ideiglenes forgalomkorlátozás A március 15-i ünnepségek zavartalanságának biztosítása érdekében március 15-én 9 óra 30 perctől 11 óráig behajtási tilalom lesz a Petőfi téren és a Vörös Hadsereg útján, az Erzsébet utcától a Kálvin térig terjedő szakaszon. Ebben az időben a helyi járatú autóbusz- és villamosforgalom is szünetel. Fenti útszakaszon és az Aranybika előtti szervizúton várakozási tilalom lesz március 14-én 16 órától március 15-én 11 óráig. A tilalom ellenére szabálytalanul otthagyott járműveket az üzembentartók felelősségére és költségére elszállíthatjuk. Városi-Járási Rendőrkapitányság LOTTÓTÁJÉKOZTATÓ. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 11. játékheti lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: öttalálatos szelvény nem volt, négytalálatos szelvény nyereménye 231 147 forint A hármasokra 727 forintot fizetnek. A kettesekre 27 forintot fizetnek. KÖZLEMÉNYEK Értesítem kedves vásárlóimat, hogy társamtól szétváltunk, de horgász-sportszer üzletem továbbra is üzemel az Újkertben. Labancz A. tér 1., Szabóné. (x) Értesítjük az utazóközönséget, hogy március 15-én kb. 9.30—11-ig tartó forgalomkorlátozás miatt a Debrecen helyi jármű autóbuszok az alábbiak szerint fognak közlekedni. 5-ös: Attila tér— Kossuth u.—Széchenyi u.—Nyugati u.—Szoboszlai út; 10-, 14-, 31- es: MÁV-állomás—Erzsébet u.— Nyugati u.—Hatvan u.; 11-es: a Tóthfalusi térig közlekedik. A 28-as: Hatvan u.—Pásti u.—Bajcsy-Zs. u.; 29-es: befelé Szoboszlói út—Erzsébet u.—MÁV-állomás, Kossuth u.—Széchenyi utcai csomópontnál tíz áthaladásnál rövid ideig tartó akadályoztatásra lehet számítani. Volán 6. sz. Vállalat ÓRIÁS ÓRÁK SZERVIZE Az utcán közlekedő ember havonta ellenőrzik a fővárosiok jogos igénye, hogy a mintegy kétszáz darab időköztéri, utcai, nyilvános órák mérőjének elektromágneses mindig a pontos időt mutas- szerkezetét. A képen: Órák a fák. A Magyar Posta special munkaasztalon. (MTI-fotó: Us órásműhelyében, az al- E. Várkonyi Péter felvétele központi üzem óraalosztályán — KS) A Magyar Kamarazenekar hangversenye a megyében Az Országos Filharmónia bérleti hangversenysorozatai keretében március 16-án, kedden Debrecenben, a Zeneművészeti Főiskolán 19 óra 30 perckor („B” sorozat Mesterbérlet I.), március 17- én a hajdúszoboszlói művelődési központban 19 óra 30 perckor (III. bérleti koncert), március 18-án a püspökladányi művelődési központban 19 óra 30 perckor (III. bérleti koncert) a Magyar Kamarazenekar ad hangversenyt Tátrai Vilmos vezetésével. Közreműködik Szabó Csilla (zongora). Műsoron: Haydn, Mozart és Beethoven művei szerepelnek. A MAGYAR NYELV HETÉNEK megnyitása március 16-án, kedden 18 órakor lesz Hajdúhadházon, a Földi János könyvtárban. A rendezvényt dr. Nagy János, a TIT megyei szervezetének titkára nyitja meg, bevezetőt dr. Sebestyén Árpád, a KLTE tanszékvezető egyetemi tanára, a Magyar Nyelvi Szakosztály elnöke mond. EGÉSZSÉGÜGYI ELŐADÁS. A debreceni városi könyvtár homokkerti fiókkönyvtárában (Szabó K. u. 33.) március 16-án, kedden 14 órától Mozgásszervi betegségek címmel dr. Acsay Andrásné tart előadást. Filmmúzeum műsora: hétfő ■A5, W, V.9. HARMINC ÉV MOSOLYA (amerikai burleszk-összeállítás). Premier előtt: TEGNAPELŐTT (magyar). Híradó hétfő 3,2, a/,4, 3/48. ÉRETLENEK (francia). Apolló ma, hétfő 1410, 1412,2, 4, 6, 8, Meteor ma 3, V,6, 3/48. ILLÚZIÓ (bolgár). Művész ma, hétfő 5. A KERESZTAPA (amerikai, 16). Delta ma V13, 1/26, hétfő V26, Víg ma */410, v.2, ‘/25, v28, hétfő V.2, ‘A3, ‘/28. A LAZADÁS ARA (dán). Meteor hétfő VA6, V48, A VERSENYZŐ (jugoszláv). Meteor hétfő 3. A CSENDES OCEAN KALÓZAI (román—francia). Delta matiné ma 10. A FEKETE KALÓZ (olasz). Klinika ma 5. KARD ÉS KOCKA (magyar). Víg mese ma 3/12, 3/44, 6, hétfő %4, 6. KATHARINA BLUM ELVESZTETT TISZTESSÉGE (NSZK, 16). Művész ma, hétfő V18. KIGYÓTOJÁS (amerikai- NSZK, 18). Híradó ma %10, 3/48. KOPASZKUTYA (magyar). Horváth A. ma V24, 3/26. A MALAJI TIGRIS (olasz). Meteor mese ma, hétfő 3, 1,6. OBLOMOV NÉHÁNY NAPJA (szovjet). Klinika hétfő 5. TIGRISCSAPÁSON (szovjet). Horváth A. hétfő 3/27. A SVÉD, AKINEK NYOMA VESZETT (itagyar). Híradó ma V212, %2, %4, 3/46. Diszkó-matiné: Ma 3 órakor KEOMA (olasz). Mozi-diszkó: Ma 6 órakor A MACSKA REJTÉLYES HALÁLA (olasz), Klaipéda étterem (hétfőn szünnap). Zártkörű előadások: Híradó hétfő 7,10, 1,12, 3/46, Víg 7,10. SZÍNHÁZ Hungária: Ma 10-kor János vitéz, Horváth A. ifj. b. TV BUDAPEST 1. 7.43 Műsorismertetés. 7.45 Idősebbek is elkezdhetik ... 7.50—8.55 Mindenki iskolája. 9.25 Óvodások filmműsora. 9.50 A Föld titkai. 10.15 Zsebtévé. 10.45 Hírek. 10.50 Reklám. 10.55—12.45 Rába ETO—6. Dózsa bajnoki labdarúgó-mérkőzés. Kb. 11.40 Reklám. 13.12 Műsorismertetés. 13.15 Nótaszó. 13.35 Reklám. 13.40 Pécsi Sándor-sorozat. Erkel. Magyar film. 15.30 Műsorainkat ajánljuk. 15.55 Reklám. 16.00 Petőfi útjai. 16.45 Lehet egy kérdéssel több? 17.15 Riporter kerestetik. Döntő I. rész. 18.25 Reklám. 18.35 A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40 Idősebbek is elkezdhetik ... 18.45 Esti mese. 19.00 A Hét. 20.00 Hírek. Sporthírek. 20.10 Charlie angyalai. Amerikai bűnügyi filmsorozat. 21.00 Riporter kerestetik. Döntő II. rész. Kb. 22.00 Hírek. BUDAPEST 2. 19.58 Műsorismertetés. 20.00 Hírek. 20.05 Új idők új dalai. 20.30 Alfred Brendel Schubert műveiről. 21.20—22.15 Lomtalanítás. Tévéjáték. POZSONY 18.35 Gyerekeknek. 11.00 A héten történt. 11.30 Síverseny. 13.00 Híradó. 13.15 Beethoven: G-dúr zongoraverseny. 13.50 Mindig lehet újra kezdeni. Szlovák film. 15.15 Zenés vetélkedő. 16.00 Műkorcsolya VB. Gálaműsor. 18.00 A komikus és világa. 18.25—19.10 Zenés, szórakoztató műsor. 19.30 Tvhíradó. 20.05 Éjjeli őrjárat. Francia tévéjáték. 21.50 Sporthíradó. 22.00—22.40 Ritmikus sportgimnasztika. POZSONY 2. 17.30 Híradó. 17.45 Fiataloknak. 18.25 Vetélkedő. 19.10 Műsorajánlat. 19.30 Pedagógusok magazinja. 20.00 Sorozat szórakoztató műsorokból. 21.30 Híradó. 21.50 Búcsúzás. NDK tévéfilm, 2. rész. BUKAREST 7.40 Az egészséges életmód. 8.30 Zeneszó. 9.00 A falu életéből. 10.45 Gyermekvilág. 12.05 Vasárnapi album. 16.05 Popescu: Ellenőrzés alatt. Román filmvígjáték. 17.10 Telesport. 17.40 A gyermekkor örömei. 18.00 Tvhíradó. 18.25 Dalok. 19.25 Az ígéret. Amerikai játékfilm. 21.10 Tvhíradó. 21.30 Könnyűzene. ungvár 16.45 Műkorcsolya VB. Gála. 19.00 Híradó. 19.35 Szórakoztató műsor. 20.55 Hírek. 21.05 A milícia szakaszvezetője. Tvfilm, 3. rész. A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ MŰSORA 8.30 Hírek. Időjárás. Lapszemle. Évfordulónaptár. 8.45 Mikrofon-kávéház. Riporter: Bálint Attila. 9.45—10.00 Ügyeletekről jelentjük. Műsorismertetés. 17.30—18.00 Összefoglaló a hétvége sporteseményeiről, zenével. (A nap szerkesztője: Rózsavölgyi Erzsébet.) HÉTFŐ BUDAPEST 18.58 Műsorismertetés. 9.00 Idősebbek is elkezdhetik ... 9.05 A vadon világa. 9.30 Az Esőtündér. NDK mesefilm. 10.35 „Fényesebb a láncnál a kard ...” Emlékműsor. ■ 11.00— 11.50 Cimbora. 16.02 .Műsorismertetés. 16.05 Hírek. 16.10 Cyrano és D’Artagnan. Olaszspanyol—francia film. 18.20 Petőfi útjai. 19.00 Reklám. 19.10 Idősebbek is elkezdhetik . .. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 19.50 Műkorcsolya-világbajnokság. Gálaműsor. 21.20 Erkel Ferenc. Névtelen hősök. 22.40 Hírek. POZSONY. 16.25 Bábfilm. 16.40—17.71 Sportmagazin. 18.05 Találkozás barátokkal. 18.30—18.40 Orvosi tanácsok. 19.30 Tv-híradó. 20.00—21.15 Érettségi. Tévéfilm. 22.00 Világhíradó. 22.15— 23.05 Külföldi sportesemények. POZSONY 2. 18.25 Híradó. 18.40 A viharlovag. Francia filmsorozat. 19.10—19.15 Telesport. 20.20 Az NDK Tv zenés szórakoztak' műsora. 21.05 Dokumentumfilm a drezdai képtárról. 21.25 Híradó. 21.55 A hattyúk szigete. Szovjet film. BUKAREST 14.00 Magyar nyelvű adás. 16.50 A legkisebbeknek. 19.00 Tv-híradó. 19.20 Történelmi dátumok. 19.45 Operakórusok. 20.10 Világhíradó. 20.30 A barak. Spanyol film. 21.15 Tvhíradó. A NYÍREGYHÁZI RADIO MŰSORA 17.00 Hírek. Időjárás. Lapszemle. 17.10 Hét nyitó. Heti információs magazin. (Közben: Hallgatóink leveleire válaszol dr. Orosz Gyula jogász.) 18.00 Észak-tiszántúli krónika. 18.15 A debreceni Kodály Kórus énekel. Vezényel: Gulyás György. 18.25—18.30 Hírösszefoglaló. Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője : Haskó József.) MOZI .SZÍNHÁZ • TV MŰSOR LÉTAVÉRTESEN. Pedro-shaw címmel látványos bűvész- és jógaműsor, rubin-lézer bemutató lesz Létavértesen a művelődési házban ma, vasárnap 16 órától. FAZEKAS- ÉS SZÜRHÍMZŐ-KIÁLLÍTÁS. A császártöltési Erkel Ferenc művelődési házban ma, vasárnap 10 óra 30 perces kezdettel ifj. Fazekas István fazekas, a népművészet ifjú mestere és Varga Lajosné szűrhímző, népi iparművész kiállítását nyitja meg dr. Fazekas István, a kiskunfélegyházi múzeum igazgatója. Nyitva március 25-ig. HÍREK ■aaaaaaaaaHaBRHHHaaaaaHiaaHHaBaaaHaMHMHHNb 1982. március 14., vasárnap Matild napja A Nap két 6.00 — nyugszik 17.48 órakor VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: Vasárnap nyugat, északnyugat felől egyre jobban csökken a felhőzet. Az északnyugati, északi szél sokfelé megerősödik, időnként viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 6, 11 fok között várható. NYITVA TARTÁS: A debreceni városi könyvtár Új Élet parki fiókkönyvtára (Viola u. 23/A) március 15- től a következő nyitva tartás szerint fogadja látogatóit: hétfőn — szerdán — pénteken 8-tól 18 óráig, kedden és szombaton 3-tól 13 óráig. Csütörtökön a könyvtár zárva tart. DZSESSZKLUBOK TALÁLKOZÓJA. A debreceni dzsesszklub következő foglalkozásán március 15-én, hétfőn 17 órakor a városi dzsesszklubok találkozóját rendezik meg a Kölcsey Művelődési Központban. A programban ritka, különleges lemezek bemutatása is szerepel. PÓDIUMMŰSOR. Jegyek elővételben is válthatók a helyszínen a Kossuth utcai Csokonai kávéház következő pódiumműsorára, amely március 21-én este 8 órakor kezdődik. Az esten Zsolnay András és Böröndi Tamás, a Csokonai Színház művészei Örkény István és Karinthy műveiből szerkesztett műsorukat mutatják be. NEMZEDÉKÜNK címmel Tilless Ágnes előadóművész mutatja be műsorát az Agrártudományi Egyetem aulájában március 16-án, kedden 10 órakor. KÖRNYEZETVÉDELEM ÉS TERMŐTALAJ címmel tartanak foglalkozást a kertbarátkor tagjai Derecskén, a művelődési házban március 15-én. ÉVFORDULÓNAPTÁR Százhatvan évvel ezelőtt, 1822. március 14-én született, és 72 éves korában, 1894-ben halt meg Szabó József bányamérnök, neves geológus és mineralógus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a kőzetkutatás világhírű szaktekintélye. A pesti egyetemen filozófiát és jogot hallgatott, majd a Selmecbányai bányászati akadémián tanult. 1848-ban Kossuth Lajos minisztériumában vállalt feladatot; a szabadságharc idején a puskaporgyártásnál segédkezett. 1862- től a pesti egyetem ásványtanföldtan tanszékének volt a professzora. Tudományos munkásságának fő területe Magyarország harmadkori vulkánosságának tanulmányozása. A tudományos kőzettanban nevéhez fűződik a trachitrendszer kifejtése. Úttörő jelentőségűek az Alföld geológiai viszonyaira vonatkozó kutatásai is. Legelsőként állapította meg itt a medencealjzat jelentős mozgásainak észlelhető nyomait. Kiváló geológusok és mineralógusok egész nemzedékét nevelte fel; ő szervezte meg a budapesti egyetem ásvány-kőzettani intézetét, és számos egyetemi tankönyvet is írt. Emlékének megörökítésére 1897-ben a Földtani Társulat alapítványt létesített, s a legkiválóbb geológiai szakmunkákat háromévenként a róla elnevezett éremmel jutalmazzák. AZ ÜGYELETES HÍRSZERKESZTŐ Boda László Telefon: 12-144 ----------------- I MESEKOSÁR. Móra Ferenc meséiből hallhatnak egy csokrot alsó tagozatos gyerekek március 15-én, hétfőn 14 órától a Kölcsey Művelődési Központ konferenciatermében. BERUHÁZÁS. A Hajdú- Bihar megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalatnál ebben az évben mintegy 60 millió forintos beruházás megvalósítását tervezik. Ebből közel 27 millió forintos ráfordítással be akarják fejezni a víz- és szennyvízhálózat rekontsrukcióját, 22 millió forintos ráfordítással pedig a tavaly megkezdett szociális létesítményt is. Ruházatipari szakszervezeti pályázat forduló alkalmából a szakszervezet nyilvános pályázatot hirdet. A pályázat célja a ruházati ipari dolgozók mozgalmának, a szakszervezet fejlődésének bemutatása, feledésbe merülő emlékek, élmények, események, dokumentumok feltárása. A pályázat témái: a) A Ruházatipari Dolgozók Szakszervezetének vagy a gyári, üzemi alapszervezeteknek a története napjainkig; b) A Ruházatipari Dolgozók Szakszervezetének vagy a gyári, üzemi alapszervezetnek a kapcsolata, illetve a kapcsolat fejlődése a párt- és a tömegszervezetekkel; c) A Ruházatipari Dolgozók Szakszervezete vagy a gyári, üzemi alapszervezet szociális, kulturális tevékenysége. A pályázat nyilvános, pályaművet benyújthatnak egyének vagy csoportok (brigád, szervezet stb.), a felsorolt témakörökből, két kategóriában: I. összefoglaló tanulmány, II. Interjúk, cikkek, riportok, visszaemlékezések, melyek fotókkal, írásos dokumentumokkal kiegészíthetők. A pályamunkák terjedelme 5—20 gépelt oldal lehet A pályázat jeligés, a pályázók zárt borítékban csatolják nevüket és címüket. Beküldési határidő: 1982. június 30. Cím: Ruházatipari Dolgozók Szakszervezete Budapest VII., Almássy tér 2. 1077. Pályadíjak kategóriánként: 1 db I. díj 5000 forint, 1 db II. díj, 3000 forint, 1 db III. díj 2000 forint. Eredményhirdetés: 1982. augusztusban, a jubileumi ünnepségsorozat keretében. A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást ad a Ruházatipari Dolgozók Szakszervezete a 423-702-es telefonszámon. Kilencven éve, 1892 augusztus 21—22-én alakult meg a Budapesti Szabómunkások Szakegylete, a Ruházatipari Dolgozók Szakszervezetének jogelődje. Az év- HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — A Magyar Szocialista Munkáspárt Hajdú-Bihar megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: dr. Bényei József — Főszerkesztő-helyettes: Boda István, Szerkesztőség: Debrecen. Tóthfalusi tér 10. 4024 — Telefon: 12-144, nyomdai ügyelet: 16-695 — Kiadja a Hajdú megyei Lapkiadó Válalat, Debrecen, Tóthfalusi tér 10. postacím: Debrecen, Postafiók 72. 4001 — Telefon: 12-144 — Felelős kiadó: dr. Szabó Imréné — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél — Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évre 400 forint — index 23 027 — ISSN 0133—1051 — Alföldi Nyomda, Debrecen — Felelős vezető: Benkő István