Hetedhéthatár, 2000 (4. évfolyam, 1-25. szám)
2000-07-21 / 15. szám
2000. július 21. hetedHÉTHATÁR Motesiky Árpád - Felvidéki portrék Vándorszínészből színházigazgató... Beke Sándor a csallóközi Csilizradványon született, hatvanegy esztendős. Több diplomával is bíró színész, rendező és színházigazgató. Jelenleg az Egri Gárdonyi Géza Színházat vezeti. Rendezett Erdélyben, a Vajdaságban, huzamosabb ideig Kecskeméten, Miskolcon a budapesti Népszínházban és legutóbb a Nemzetiben Mikszáth Kálmán romantikus és mesésen bájos darabját, a Szent Péter esernyőjét vitte színre. •k •k * Ám kanyarodjunk vissza egy picit az időben és kezdjük ott, hogy Beke Sándor a pozsonyi Magyar Pedagógiai Gimnáziumban szerezte első képesítését, 1958-ban a tanítói oklevelet és ugyanazon esztendő szeptemberétől a pozsonyi Színművészeti Főiskola diákja lett. A színészet iránti érdeklődése kézenfekvő volt, jól szavalt és adott elő prózai műveket, sőt énekhangja is kitűnő volt, hatásosan adta elő dalait. Lényegesen többet bizonyított ezen a téren, mint a tanítónak, pedagógusnak készülő - egyébként tehetséges - diáktársai. A színművészeim gond nélkül vette az akadályokat és az akadémia elvégzése után, az akkor még gyakran tájoló, falukat járó komáromi Magyar Területi Színház - röviden Matesz - színésze lett. De nem elégítette ki vágyait a színészet, így hát tovább folytatta tanulmányait, és a Budapesti Színház és Filmművészeti Főiskolán végül is rendezői diplomát szerzett. Ezek után visszatért a Matesz-hoz Komáromba és Shakespeare-drámával, a Rómeó és Júliával mutatkozott be a közönségnek. Feledhetetlen rendezés és előadás volt; a két fiatal színész mellett - Thiring Viola és Gálán Géza - remekeltek a régiek is. Ezt tartották akkor a szlovákiai magyar színjátszás csúcsának, de értékelte a szakma is, a darab a legjobb rendezés és előadás elismerést kapta. A tehetséges és szakmailag bizonyítani tudó rendezőnek nyomban kellete lett a szlovák színházaknál is. Elsőnek a nyitraiak meghívását fogadta el és alig harmincévesen a Zoboralján rendezhette egy olasz szerző, Aldo De Benedetti: Trenta secondi d’amore (Fél perc a szerelemből) című darabját. Nyitrán olyan országszerte ismert művészeket mozgathatott, mint Olga Salagová, Adela Gáborová, M. Kis, J. Dóczy, O. Rimko és mások, de mind-mind fékezhetetlen fenegyerekek, mozi- és tévésztárok. Bekének nem volt könnyű dolga, de hamarosan olyan rendet teremtett a próbákon, hogy szinte kezesbárányként viselkedtek a legvadabb színészek is. Sőt a legendás, nagy mókamester Dóczy is más alkalomra időzítette tréfáit, petárdáit. Mit mondjak, a bemutatóig szinte kerültem a színházat, mert volt mit hallgatnom, ha összefutottam valamelyik színész barátommal, dőlt belőle a panasz a rendező szigorával kapcsolatosan. Mint utólag kiderült, megérte, mert hosszú évekig játszották a darabot. De számomra a legnagyobb elismerést Dóczy, a mókamester fogalmazta meg, imigyen nyilatkozott: „Úgy látom, barátod, az a magyar rendező még viszi valamire!” Később dr. Ján Laca dramaturgtól megtudtam, hogy a nyitrai szlovák színház vezetői komolyan foglalkoztak Beke Sándor Nyitrára való csalogatásával, szerződtetésével, de akkor már a fiatal rendező a Kassai Thália Színház létrehozásán fáradozott, és minden erejével azon buzgólkodott, hogy a szlovákiai színházszerető közönségnek legyen egy másik magyar professzionális színháza is. A Thália 1969. október 31-én alakult meg, amelynek kezdetben Beke Sándor volt az igazgatója és a művészeti vezetője. A Thália önállóságát 1971 -ben megszüntették, a Matesz kassai Thália Színpadaként működött tovább, de akkor Beke Sándor már más vizeken evezett, Magyarországon aratta babérjait és halmozta sikereit. Ámbár bizonyára nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy titkon hazavágyott. Ennek bizonyítéka, hogy a kilencvenes évek legelején nyomban jelentkezett és elfogadta a meghívást. Örömmel fogadtuk a hírt, hogy az alvó, pangó színjátszásunk élére Beke Sándor került és elfoglalhatta a Jókai Színház igazgatói székét Komáromban. El kell mondanunk, hogy az egykoron tájoló színház a Matesz, 1990. június 1-től felvette a Komáromi Jókai Színház nevet, egyúttal az újonnan épült színházi épületbe költözött. Mondogatták is az akkori politikusok, hogy no lám Szlovákiában két színház épült a háború után és ebből az egyik magyar! Tehát Beke Sándor az új színházi épületben kezdhette meg a munkát, a színházvezetést és a rendezést... Néhány rendezését láthattunk a Zoboralján is. Nevezetesen a „Csókos asszony” előadása majdnem botrányba fulladt, ugyanis annyi néző gyülekezett össze a nézőtéren (sokan jegy nélkül), hogy lépni sem lehetett, és a rendezők, valamint a tűzoltók biztonsági okokra hivatkozva csak félórányi huzavona után engedélyezték a darab kezdését. Beke Sándor kezdeményezéséhez tartozott a nyári, komáromi várjátékok megrendezése, szabadtéri darabok hagyományteremtő bemutatása a Bástya Színházban, és új drámai művek pályázati meghirdetése. Az 1992-es évi pályázatot Ébert Tibor: Esterházy című drámája nyerte. A szerzőről el kell mondanunk, hogy pozsonyi születésű, a háború után Magyarországra költözött, és mint író, de előadóművészként is a zenei pályán egyaránt sikereket ért el. Akiről a darab szólt, nem más, mint gróf Esterházy János, a mártírhalált halt főnemes, akit a háború után Husákék kiadtak az oroszoknak, Benesék pedig „in contumaciam” (távollétében) halálra ítéltek. Kiadatása után (a szovjet börtönökből) a halálbüntetést külföldi erős nyomásra - életfogytiglanira változtatták. Börtönben halt meg. Visszakanyarodván a darabhoz, melyet a bemutatója után nem ismert el egyértelműen a kritika, hogy a darab nehéz, szövegét kevésbé fogja érteni a közönség. Ráadásul nem is színpadon játsszák, hanem ott zajlik a nézőtéren. Szóval mindenki mást írt, mint amit látott. A darabot a Zoboralján Ghymesen mutatták be, dugig tömve volt a kultúrház, és amikor Skronka Tibor színművész előadásában (Esterházyt játszotta) felhangzott: „Ha szenvednünk kell magyarságunkért, panasz és zokszó nélkül tesszük ezt, mert mentül szilárdabban állunk ilyen körülmények között, Isten adta jogaink alapján, annál értékesebb tagjai leszünk a nagy magyar közösségnek, és így eredményesebben tudjuk szolgálni céljainkat” - könnyek között tapsolt a közönség, és a taps még nagyon sokszor felhangzott az előadás folyamán... Beke Sándornak nemcsak művészeti ambíciói voltak Komáromban, hanem gazdasági vagy mondhatnánk szociális céljai is. Tervei között szerepelt a színház kibővítése, raktárak, műhelyek építése, valamint színészi lakások építését is tervezték. Ám a kormány akkortájt leállított mindennemű beruházást és építkezést. A lakások építését, a jobb körülmények teremtését nagyon fontosnak tartotta az igazgató, mert a letelepedés egyik záloga lehetett volna annak, hogy a frissen végzett, diplomás színészpalánták ne fordítsanak hátat Komáromnak, és ne keressék a boldogulást máshol, mondjuk Magyarországon. A színészi utánpótlás képzését mindig fontosnak tartotta. Öt-hat gyakorló növendék kapott képzést a színháznál, előkészítést a főiskolára, és nagyon büszke volt rá, hogy a szlovák nyelven tanuló magyar diákokat a legjobbak között tartották számon... Beke Sándor igazgatói pályája a Jókai Színháznál a kilencvenes években ért véget. Nem felelt meg a pályázati követelményeknek, mivel nem szlovák, hanem magyar állampolgár. Nagyon átlátszó kifogás, de inkább arról lehetett szó, hogy a „maximalista” színházigazgató szálka volt a felsőbb vezetés szemében. Beke Sándor munka közben 27