Vasárnapi Heves Megyei Hírlap, 2002. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

2002-06-30 / 26. szám

2002. JÚNIUS 30. Emlékét Kiskörén szobor őrzi A „LEGNAGYOBB MAGYAR” MŰSZAKI TANÁCSADÓJA VOLT Szeged után nemrég Kiskörén emeltek szobrot Vásárhelyi Pálnak, a Duna- és Tisza-szabályozás lángeszű tervezőjének. A reformkor legjelentősebb víz­ügyi mérnökének emlékét hirdeti Király Róbert egri szobrászművész alkotá­sa. Vásárhelyi a korát megelőzve vívott ki magának hírnevet és elismerést. Munkája, szakmai és emberi nagysága napjainkban is gyakran szóba kerül, különösen az elmúlt évek tiszai árvizei nyomán. * Vásárhelyi Pál régi székely nemesi családból származott. Szepesolaszi­­ban látta meg a napvilágot 1795. már­cius 25-én. Édesapja, Mátyás helybeli evangélikus kántortanító volt, aki is­kolájában magyarul, németül és szlo­vákul tanított. Bár nem volt gazdag, de jó anyagi körül­mények között élt. A tehetsé­ges fiatalembert kilencéves ko­ráig az apja ta­nította. Később gimnáziumba járt, és 1816- ban szerezte meg oklevelét a Pesti Tudo­mányegyetem Mérnöki Inté­zetében. Ezt követően Zemplén és Veszprém vár­megyékben úr­béri és erdőmé­réseket végzett. Ezután a Hely­tartótanács a nagyváradi kor­­mányszéki mérnöki hiva­talhoz nevezte ki, ahol a Tisza, a Körös és a Berettyó vízrajzi felmérésében vett részt. A Helytartótanács intézkedésére 1822- ben a dunai felméréseket polgári mér­nökök végezték, igazgatóvá Vásárhe­lyi Pál nagyváradi főnökét, Huszár Mátyást nevezték ki. Vásárhelyit 1826-ban helyezték át a dunai felmérésekhez. Abban az időben jelentek meg az első műszaki tanulmá­nyai a háromszögelés elméletéről és számításairól. A sikeres dolgozatainak köszönhette, hogy 1829-ben az egész dunai térképezés vezetésével bízták meg. Vásárhelyi vezetésével végezték el az akkor még hiányzó mun­karészeket. Vásárhelyi munkáit Szé­chenyi István is megismerte, aki 1830-ban egy bárkán utazta végig a Dunát Pesttől a Fekete­tengerig. Szé­chenyi nagysza­bású reformte­vékenységének Vásárhelyi lett a legfőbb műsza­ki tanácsadója. A két nagy sze­mélyiség gyak­ran tanácsko­zott, és közös szakmai tanul­mányúton is jár­tak Angliában, a Vaskapu szabá­lyozása, a hajó­zás és a közle­kedés fejleszté­se érdekében. Vásárhelyit a Magyar Tudomá­nyos Akadémia 1835-ben levelező, három évvel később pedig rendes tagjává választotta. Közreműködött a budapesti Lánchíd építésében és an­nak az ellenőrzésében is. 1843-ban különleges térképet szerkesztett, ame­lyen feltüntette a hazai folyók és csa­tornák víz- és partmagasságát is. Ez a Fogadalmat tettek Vásárhelyi hirtelen halálának hatása alatt Széchenyi István fogalmazta meg és íratta alá a Tisza-völgyi vá­lasztmány tagjaival a következő fo­gadalmat: „A Tisza-völgy fajtánk böl­csője. Saját magunkhoz hűtleneken nincsen áldás. Mennél több nehéz­ség gördül elő, annál nagyobb szi­­­­lárdságra fejüilt a férfiúi erő... Mi alul­írottak ennélfogva, mint a Tisza-völgy szabályozás legközelebbi ügyvivői, amennyire tőlünk telik - arassunk bár köszönetet, bár ne­­­mi legalább az egész közös hazára nézve oly an­­­nyira üdvös cél elérhetése végett vál­lalt ebbéli tisztünkben ernyedetlen buzgalommal és csüggedni nem tu­dó állhatatos közremunkálással aka­runk és fogunk bármily előforduló akadályok dacára, erőnk szakadtáig hűen és becsületesen eljárni...” térkép adatgazdagságával, pontos és áttekinthető rajzával sokáig párat­lan alkotás volt. Vásárhelyi Pál legjelentősebb mun­kája a Tisza-szabályozás és a Tisza­­völgy ármentesítési tervének elkészí­tése volt. Az 1830-as árvíz hatására Lányi Sámuel mérnök vezetésével kezdték meg a Tisza térképezését. Ez a munka 1833-1842 között el is ké­szült. Az 1845. évi újabb árvíz miatt József nádor a Tisza-szabályozás ter­veinek gyors elkészítését rendelte el, melyet Vásárhelyi meg is valósított. Ennek az volt a lényege, hogy a Tisza medrét 114 átvágással rövidítették meg azért, hogy az árvíz gyorsab­ban levonuljon. Vásárhelyi ezzel a Ti­szát valóban szabályozni akarta. A partokra és az ármentesítésre védőgá­takat is tervezett. Széchenyi propagandájának hatásá­ra 1846-ban gróf Károlyi György el­nökletével alakult meg a Tisza-völgyi Társulat, amely igazgató-főmérnökévé Vásárhelyi Pált választotta. Abban az évben április 8-án a budapesti Károlyi­palotában tartott vá­lasztmányi ülésen a Tisza-völgyi szabá­lyozási tervek éles vitája közben ros­­­szul lett, és szív­­szélhűdés követ­keztében meghalt. Térképpel a kezé­ben élettelenül ro­gyott össze. A nagy művét tehát el sem tudta kezdeni. Az al­dunai munkálatok kikezdték az egész­ségét, és az elképzelései ellen intézett támadások nagyon megviselték. Megrendítő tragédiája főleg Széche­nyire volt nagyon rossz hatással, mert Vásárhelyi a legodaadóbb munkatársa és barátja volt, akit a Tisza-szabályozás fő erősségének tartott. Vásárhelyi Pál, bár nem volt poli­hisztor, mégis kora legnagyobb vízügyi mérnökének számított. Írt geodéziai, építészeti, sőt hídépítészeti művet is, de a tanulmányainak többsége a vízépí­téssel kapcsolatos. A dunai vízhozam méréseivel például a hidraulika tudo­mányát fejlesztette tovább. A Duna- és a Tisza-szabályozás térképét a szakma Vásárhelyi-féle térképeknek nevezte el, a nagyságát elismerve. Munkáit mindvégig a részletesség, az alaposság és a pontosság jellemezte. A századokra szóló alkotásának küszö­bén, a férfikor delén - 51 éves korában­­ ragadta el a halál. Nehéz volt őt pótol­ni. A Tisza szabályozását és a Tisza völgyármentesítését később végül is teljesen Vásárhelyi Pál elgondolásai alapján valósították meg. Mentusz KÁROLY A legnagyobb vízügyi mérnökre emlékezve szobrot állítottak Kiskörén az is­kola parkjában fotó: ötvös Imre A mérnök sírkövére Vásárhelyi Pál szelleme, amint azt a Szózat költője, Vörösmarty Mihály a nagy mérnök sírkövére írt remek soraiban gondolta, ma is itt van közöttünk: „Hallom-e még zúgásaidat. Tisza féktelen árja? Látom-e zöldkoszorús róna­virányaidat? Eljön a délibáb, tündérpalotáival álmom képeihez szebbnek festeni a honi tért? Oh siket és vak a föld. De ha nemzetem egykor idézné Hű nevemet, lelkem hallja s megérti e szót!” HORIZONT Ágyút dörgettek, gyepen táncoltak ■ Nem csalódtak azok az eg­riek és a környékről érkezők sem, akik az idei nyár egyik ki­emelt eseményeként várták a 10. Egri Katonazenekari Fesz­tivált. Megszokhattuk már, hogy a belvárosban szépen szólnak a lágy ritmusok, pergőbben az indulók. Emellett sokan várták Dobos László ezredest, az MH Központi Zenekarának főkar­nagyát is, aki dirigálásával mindig emlékezetes pillanatok­kal ajándékozza meg a közön­séget. Ez utóbbiaknak az idén sem kellett izgulniuk, annál in­kább volt okuk a drukkra a szervezőknek, akik a megnyitó előtt kapták a hírt, hogy a ka­locsaiak busza kisebb balese­tet szenvedett, és a Központi Katonazenekar is egy nappal később érkezik, lévén a belga királyi esküvő „akadályozza” őket. Ebből persze az érdeklődők­nek semmi sem volt érzékelhe­tő: Dobos László vezényletével újra felcsendült az Egri (Deb­receni) Fanfár, majd az egriek vezetőjének, Kovács Gábor századosnak a dirigálásával egy nagyon érdekes műsorszám, a Hegedűs a háztetőn című mu­sical Bordala. Tevje és Lázár dala, a kocsmában közösen mulatozók anatevkai zsidó és orosz táncainak hangulata tö­kéletesen „átjött” az áthangsze­­relt változatban is. Az igazi parádét azonban az esti, várbeli koncertre érkezők láthatták. A Szolnoki és az Eg­ri Helyőrségi Zenekarok kö­zös koncertje elmélyültebb fi­gyelmet igényelt, hiszen a kivá­lasztott szerzők nem épp a po­puláris hangzásról híresek. Strauss, Verdi, Gounod, Reed és Csajkovszkij műveinek egy­­egy részlete csendült fel. A program két szólóénekese, az egri Gádornyi Géza Színházból jól ismert és a közönség által szeretett bonviván, azaz Va­dász Zsolt volt, s partnere, a csodás hangú Rálik Szilvia, aki egy nagyon nehéz áriával lopta be magát a közönség szívébe, hiszen Erkel Hunyadi László­jának egyik áriáját, a Levél-ári­át énekelte. A hangjában, elő­adói képességeiben az elmúlt egy évben sokat érett és fejlő­dött Vadász Zsolt pedig igazi nagy kedvenccel, a Bob herceg dalával aratott osztatlan sikert. (Sokunkban ébredt fel a gondo­lat: nagy kár, hogy őt is nélkü­lözni kell a társulat művészei közül.) Rálik Szilvia sem ma­radt adós egy népszerű operettszámmal, Marica belé­pőjét énekelte. Sokan persze az előre beha­rangozott ágyúszó miatt sétál­tak fel a várba, és várták az 1812 felcsendülését. A darabot eredetileg úgy komponálták, hogy a nagydob helyett valódi ágyúszó szólt. Hogy mindez nem pusztán fecsegés, azt a Gótikus palota előtti ágyúkat vigyázó, huszárviseletbe öl­tözött katonák látványa is je­lezte. Ám arra, hogy valóban elsütik, csak akkor döbbent rá a közönség, mikor mindez meg is történt. S hogy milyen hang­ja van egy ágyúnak? Mint mondjuk, ha a nézőtéri szé­kek alatt puskaporos hordó robbanna. Az éjszaka sötétjét megtörték a fények, a közönség egy része szemét behunyva és nyakát behúzva rettegett: jaj, csak érne már véget ez az orosz-francia ütközet. A szer­vezők ötlete frenetikus volt. A közönség részéről az állva tör­ténő taps és a hangos „bravó!” bekiáltás volt a minimum, amellyel ezt a produkciót elis­­merhette. Persze a másnapi zárópro­dukció, a stadionbeli gyep­­show is emlékezetes élményt nyújtott. A nehéz hangszerek­kel felszerelkezett muzsikusok könnyebb táncba kezdtek a majorettekkel, s bemutatták, hogy nemcsak a klasszikusok között mozognak otthonosan. Olyan népszerű, mai szerzemé­nyek hangzottak el, mint a Honfoglalás betétdala, a Szállj... című, vagy Vangelis 1492 című szerzeménye. Mit mondhatnánk ezután: nagyon várjuk, hogy újra eltel­jen 365 nap, s kezdődjön ismét a fesztivál... (szü. rí.) A katonazenészek együtt is csodálatosan muzsikáltak A koncert záró részében dörögtek az ágyúk fotó: pilisy elemér

Next