Hon és Külföld, 1847 (7. évfolyam, 1-104. szám)

1847-08-08 / 63. szám

fIÚK ÉS KÜLFÖLD (Második félév.) 63adik SZd­XD. Kolozsvár.­­Vasárnap augustus 3-kán 1847. Tartalom 1 Dobó ’s az 1552—d­iki é­v Magyarországon, Elegytár. Dobó ’s az 1552-diki év Ma­gyarországon. Ruszkai Dobó István is a’ mohácsi gyász nap utáni vészteljes időkben I­ ső Ferdinánd uralkodása alatt állt a’ történetek nézőszínén. Atyja Domokos volt, ki az 1505-ki hires rá­­kosi gyűlésen Ung­ vármegye küldöttje vala, me­lyen miután II-dik Ulászló a­’ veszprémi püs­pökséget idegennek adá, öcscsét Zsigmondot glogaui ’s oppelni herczeggé és sziléziai hely­tartóvá tévé, sőt a’ Lusátiát, Morvát, Sziléziát illető kötések — ’s az ily önkényü kihágáso­kon boszankodó magyarok figyelmeztetése — daczára Lusátiát is birtokába adá, az ifju Hu­nyadi Jánosnak 1503-ban történt magtalan el­halása után. A’ koronára viszszaszállott rop­pant birtokai nagy részét, a’ királyi adomány­zást csak honfiakra ’s érdemesekre szorító ti­lalma ellen, testvére fiának, a’ nem honfi, érde­metlen, kicsapongó’s tékozló brandenburgi mark­gróf Györgynek ajándékozá ’s hogy tényének némi mentő színt adjon, vele Hunyadi János fiatal özvegyét, a’ szép ,s gazdag Frangepán Beatrixot nőűl vételé; II-dik Julis pápa inté­sére Dalmátziát a’ velenczeiektől viszsza nem foglalá, miért a’ BR October 1­3-kán meghatáro­zók , hogy, ha II-dik Ulászló férfimag nélkül mú­­lik­ ki, soha többé idegen nemzetből királyt ne válaszszanak. Dobó István, honunk történeteiben nem csak úgy mint a’ történettan nagy embere, hanem úgy is, mint az erdélyi vajdák sorában utolsó, nevezetes. Egri kapitánynyá, miután Perényi Gábor azt I­ s. Ferdinánd kezére bocsátotta ’s Ferdinánd Oláh Miklósnak adta, 1549-ben e­­zen Oláh Miklós püspök leve ’s mellé kapi­tány vagy mint akkor nevezék porkoláb vagy tisztartótársul Mecskei Istvánt adá. Dobó fá­radhatatlan, lankadni nem tudó, rettenthetetlen bátor ,s vitéz, elmés, magát hirtelen feltaláló, mindenhová elérkező, szemes, vigyázó, feltéte­leiben elszánt, ingatlan, szilárd, irányra törek­vő, másokat szóval ’s példaadással egyaránt serkentő, munkás, nagyszívü férfiú volt­­s ily kitűnő ritka jellemmel, időkora inkább leverő mint felemelő viszonyai közti, a’ tények meze­jén fellépve oly munkásságot fejte­ ki, oly fény­­pólozra emelkedék, mely nevét hallhatatlanitja ,s a­ pontot, mit azon elfoglal a­ késő világ előtt becsülendővé, tisztelendővé sőt irigylen­dővé teszi. Dobónak minden tettei közti legfénylőbb Eger ostroma alatt 1552-ben kitüntetett hős bátorsága, egy merészen felvállalt, szerencsés sikerrel végrehajtott hadi-merény, milyen a’tör­ténetek lapjain őskortól kezdve a’ legújabb idő­kig feljegyezve kevés találtatik, mi Dobót a’ hajdankor, Hellás­z’s Roma hős férfiai közzé emeli ’s abban nyert hadi-borostyánját a’ késő századok sorvasztó munkálata sem hervasz­­tandja­ el. Mielőtt e’ nevezetes ostrom leírásá­hoz fognánk, az erre bévezető történeti esemé­nyeket szükségképpen elő kell sorolnunk ’s Magyarország azon évi politikai viszonyaira egy futópillanatot vetnünk. A’ kevély, dicsőségre áhítozó, győzede­­lemhez és hódításhoz szokott II-dik Solimán alig érte­ meg az I-s. Ferdinánd és Zápolya János özvegye Izabella köztti Erdély átadását illető egyezkedést. Mohamed Beglerbéget 1551-ben hatvan ezernyi táborral Izabella viszszaállítá­­sára Erdély felé indítá. Mohamed, ki romániai beglerbég volt ’s keresztény szülőktől szárma­zott, ki Ulman bozniai helytartóval, Mihalogli Achimet, Kaszon ’s Kamboros basákkal egyet értvén, Szalan-Keménhez gyűltek ’s a’ Dunán Péterváradnál ’s a’ Tiszán Tibulnál átkelvén, Bácsot, Csanádot, Lippát több várakkal ’s vá­rosokkal együtt elfoglalták, aztán egyenesen Temesvár alá szállottak. A’ vitéz Losonczi Ist­ván vala akkor Temesvár kormányzója, ki Mo­hamed elöljáró seregére még Mohamed megér­kezése előtt kiütött, megverte ,’s szétszórta. Mohamed 1­3 napig vivatá sikeretlenül Temes­vár falait ’s akkor látván, hogy Losonczi hős bátorságát meg nem törheti, közeledvén külöm­­ben is sz. Demeter napja, november ?-dike (a naptár szerint October 26-dika]), minél to­vább II-dik Amurát rendelete szerint az oz­mán nemesség nem­ tartozott a’ csatamezőn ül­ni, éjjel titkon Belgrád felé kezdett költözni.. 63

Next