Ifjúmunkás, 1982 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1982-01-03 / 1. szám

A tehén, amelyik nem válogat Nemrég rendezték meg Marosvásárhelyen a Maros és Kü­küllő vidéki Román­tarka szarvasmarha fajta harmadik kiállítását. Nagy­jából azok a megyék kép­viseltették magukat, ame­lyek hagyományokkal ren­delkeznek a fajta tenyész­tésében és ahol a környe­zeti és az időjárási ténye­zők a legjobban megfelel­nek. Egy fiatal állatorvost, dr. Kelemen Attilát bízták meg a kiállítás operatív szerve­ző csoportjának a vezetésé­vel, őt kérdeztük a rendez­vény céljáról, a fajta elő­nyeiről és hátrányairól, a fajta tenyésztésének távla­tairól. — A célunk az volt, hogy bemutassuk, hol áll a jelen pillanatban a fajta tenyész­tése, a nemesítő és a kutató­munka, mit sikerült a hibái­ból kiküszöbölni. Volt tudo­mányos ülésszak is, felol­vastak jópár érdekes dolgo­zatot és több mint 800 egye­­det mutattak be a hét me­gyéből érkezett részvevők. A Romántarka szarvasmarhát körülbelül százharminc éve tenyésztik, nagy előnye, hogy minden körülményhez jól alkalmazkodik, mind a magántermelők, mind a nagy szakosított állatte­nyésztő egységek szép ered­ményeket értek el vele. A fajta jól bírja a kül- és a belterjes tartást, a hús mi­nősége miatt külföldön is igen keresett. Jármozással is megadja a 15—20 literes tejtermelést, rendszeresen borjúzik, erős csontozata ál­lat. — Gondolom, hogy mos­tanában ritkábban használ­ják vontatásra. — Körzeti állatorvos va­gyok Panitban, ismerem jól a környéket is, állíthatom, hogy mifelénk még mindig ez a legelterjedtebb vonta­tásra használt állat. A ma­gángazdálkodónak fontos, hogy mozduljon, mozogni, szállítani tudjon a gazdasá­gában, és emellett a tejet is megtermelje. Háztáji tartás­ra ez a legjobb fajta. A táp­lálékot jó hatásfokkal hasz­nosítja. Más, importált faj­táknál megfigyelhettük, hogy azok válogatósabbak és a fajlagos fogyasztásuk is nagyobb. A Romántarka fajtának azonban volt­ né­hány hibája, amelyen kuta­tómunkával kellett segíteni. Ilyen például, hogy a tőgye nem volt eléggé egyöntetű, így a gépi fejést nem bírta jól, ezt többé-kevésbé sike­rült megoldani. A másik gond a far alakulásával kapcsolatban merült fel: a nagy, csontos far segítette a vontatást, de ez nem a legjobban felelt meg a híz­­lalási követelményeknek és elleni nehézségeket is oko­zott, ezen is sikerült javíta­ni valamit A tervek szerint 1985 végére ez a fajta kell hogy kitegye az ország szarvasmarha-állományának 44 százalékát. — Mennyi most ez az a­­rány? — Most is körülbelül eny­­nyi, de számbelileg lesz nagy a növekedés az arány megtartása mellett. Gyakor­latilag az erdélyi megyék a­­zok, amelyek főleg erre a fajtára állnak rá. Egyéb­ként, a kiállítás nagydíját egy Kovászna megyei ma­gángazda nyerte. — A zsűrizés miből állt? — Egyrészt az egyed ma­gával hozza a pontjait, ame­lyeket a tejhozama alapján a hosszas megfigyelés alatt gyűjtögetett össze. Ehhez jön még a küllemi vizsgálat eredménye. A nagydíjas te­hén és még néhány pél­dány rekordernek számít a napi negyven literes tej­­hozamával. — Mennyibe kerül egy ilyen tehén? — Ja tényleg, ez nemcsak kiállítás volt, hanem vásár is, a gazdák, a különböző egységek eladhatták az ál­lataikat tenyészáron, s ez mindig magasabb, mint a piaci ár, ahol a tulajdonos mond, amit akar, de lénye­gében nem lehet tudni, ki fia-borja az állat. A te­­nyészár azt jelenti, hogy az állat törzskönyvezett, a vevő tudja, mit vesz. Egy üsző ára a piacon lehet hétezer lej, a tenyészállaté ennek körülbelül a duplája. A rendezvénysorozat ke­retében volt egy lovas­program is. Többek között megtartották hazánkban az első — nemzetközi szabá­lyok alapján rendezett — kettesfogat versenyt, kilenc benevezővel. Az első díjat a paniti állategészségügyi kör­zet Lipicai mén fogata nyer­te, a hajtó: dr. Kelemen At­tila. Vízi Lajos A nem válogatós tehénnek is jólesik a gazdag étrend... ­lin informativ pentru lupta patriotică a tineretului ro­mân, a Buletinul tineretului patriotic, a Tinărul patriot című kiadványokat. A hatóságok mindenkor mindent megtettek, hogy a kommunista sajtót elnémítsák: felszámolták a titkos nyom­dákat, elzárták a szerkesztőket, a terjesztőket és azokat is, akik ezeket a lapokat olvasták. Sokan életükkel fizet­tek azért, mert volt merszük illegálisan megjelentetni va­lamely forradalmi lapot. Akárhányszor kezünkbe­ kerülnek ezek a rendkívül nehéz körülmények között nyomtatott új­ságok, gondolnunk kell készítőik önfeláldozó bátorságára és hősiességére. 1944. augusztus 23-a után új történelmi feltételek kö­zött alakult ki a párt vezette, most már legális körülmé­nyek között megjelenő sajtónk. Tartalmukban és külalak­jukban egyaránt korszerű, a párt forradalmi munkáját mindenben támogató, a szocializmus építését szolgáló párt- és tömegszervezeti lapok születtek. A kommunista ifjakra ebben az időszakban is különleges feladatok há­rultak. Az új feladatok szükségessé tették a Scînteia tinere­tului újramegjelentetését. 1944 novemberétől a KISZ központi lapja a pártpolitika hű tolm­ácsolója. Indokolt büszkeséggel állapíthatjuk meg ezzel kapcsolatban is Nicolae Ceauşescu elvtárs gyümölcsöző munkásságát a KISZ KB élén. A hazai forradalmi ifjúsági mozgalom át­szervezésében és megerősítésében kifejtett tevékenységét hűen rögzítették a korabeli lapszámok. Cikkeiben (A de­mokratikus ifjúság egyesítéséért — 1944. november 12., Harc az ország demokratizálásáért — 1944. november 26—­27., A fiatalok harca régen és feladataik a jövőben — 1945. január 1. stb.) a párt által kijelölt feladatok tel­jesítésére buzdította a fiatalokat. A szocialista építés kezdeti szakaszában az ifjúsági sajtó újabb és újabb nagyfontosságú feladatokat kapott. Gyarapodott az ifjúsági lapok száma, sorra megjelentek: az Ifjúmunkás, a Tinărul Leninist, a Viaţa studenţească, a Cravata roşie, a Pionir, a Napsugár és más lapok. A KISZ KB magyar nyelvű hetilapja, az Ifjúmunkás, akár­csak az illegalitásban, hű maradt propagandista, agitá­tor és szervező szerepéhez. Kitartó krónikája azoknak az erőfeszítéseknek és győzelmeknek, amelyeket a román nép ez együttélő nemzetiségekkel testvéri egyetértésben tett és elért a legkülönbözőbb tevékenységi területeken. A hat­vanéves ifjúmunkás továbbra is küzd a szocialista kommunista eszmékért, Románia gazdasági, társadalmi és kulturális életében bekövetkező újabb sikerekért. Dr. Bodea I. Gheorghe történész főkutató Ifjúmunkás 3 A mindenkori mai olvasónak Fejlécünk alsó sora így kezdődik: Alapítási év 1922. Hatvan esztendősök lettünk. Akik kíváncsiak voltak rá, azok Bodea I. Gheorghe és Tar Károly pár hete indult sorozatából megtudhattak egyet s mást — ab­szolút újdonságokat is — nemzetiségi sajtónk ezen legidősebb orgánumáról. Milyenek vagyunk? Ilyenkor elkerülhetetlen, termé­szetes is feltenni e kérdést. Minden olvasónknak, ba­rátunknak, munkatársunknak felkínáljuk a lehetősé­get, hogy elmondja véleményét, előhozakodjon javas­lataival. Véleménynyilvánítási alkalmat a múlt évi 50-es lapszámunkban közölt kérdőív is nyújtott, de ter­mészetesen, minden külön jelzés az irántunk érzett barátság, a munkánk iránti felelősség megnyilatkozá­sának tekintendő, és ekként örömmel fogjuk nyug­tázni. A legfontosabb számunkra, hogy Ti, olvasóink érez­zétek: örömeitekben is, ügyes-bajos dolgaitokban is ve­letek vagyunk. Könnyebb ezt kinyilvánítani, mint nyilvánvalóvá tenni. Mert a munkásfiatal úgy érez­heti, hogy sokat foglalkozunk a tanulókkal, az egyete­mista úgy vélheti, hogy kevésbé figyelünk oda az ő dolgaira, mint a falusi fiatalokat foglalkoztató kérdé­sekre. Csak becsületszóra állíthatjuk, hogy ez nincs így, mert való igaz: az ifjúság minden rétegének sa­játos problémái nem férnek be egyszerre a lapba. Csak sorra foglalkozhatunk valamennyivel , és bármit kérhetünk a fiataltól, csak türelmet nem. Annak is örülnénk, mint már jeleztem, ha válaszai­tokból kiderülne: nem vagyunk még öregesek sem. Ha így volna, akkor nem hallgathatjuk el a figyelmezte­tést: kettőn áll a vásár. Valóban alig várjuk a friss hangok jelentkezését, az olvasókét, akik már azzal, hogy írást postáznak a címünkre, igazolják: nem vagyunk méltatlanok a figyelemre. És ilyen jelentke­zőkben, szerencsére, nincs hiány. Egyáltalán nem mellékes az sem, hogy kiadónk, a KISZ Központi Bizottsága is hogyan látja, eleget te­szünk-e sajátos feladatainknak, úgy sáfárkodunk-e a ránk bízott lehetőséggel, miként az egy pártos és fele­lősséges dolgozó kollektívától elvárható? Ide kívánko­zik, nem lelkiismeretünk altatójaként, hogy munkán­kat elismerik, a megbecsülésnek nem egy jelét idéz­hetném. Ünnepélyes alkalmakkor illő dolog fogadalmat tenni. A számvetéseknek többnyire éppen az a céljuk. Léte­zésének hatvanegyedik esztendejébe lépett lapunk a to­vábbiakban is igazodik az újhoz, a körülményekhez, legalábbis ezt valljuk, ezt szeretnénk elérni. Úgy, hogy mindig mellettünk érezzük az olvasót, a minden­kori mai olvasót. Ifjúmunkás Nem fogott medvét a kemence — Figyelem, megcseppent a vas! — kiáltja Gál Mi­hály főmester. Erre mind, akik a kemence körül állunk, sötét szemüveggel rendre benézünk a kémlelőnyíláson. A látvány elragadó, fortyogó, hullámzó massza, mely­be vaskönnyek, mint valami nagy esőcseppek hullanak egyre sűrűbben. Mögöttem valaki azt magyarázza a többinek, hogy a csapolás pár perc múlva kezdődhet, hiszen jól látszik, mint úszik a koksz a salak tetején. Ilyenkor nem lehet gatyázni, egykettőre ki kell ütni a csapolódugót, kiszabadítani a kemencéből a vasfolyót, különben „medvét fogunk“, s akkor szétverhetjük a kemencét. Erre összenézünk Bodó Csaba almérnökkel, egykori tanítványommal még­ abból az időből, amikor Vlahicán tanárkodtam. ő hívott meg a fémipari lí­­ceumba, amely az utóbbi időben sokat változott, töb­bek között egy háza öntödével gyarapodott, ahol a ta­nulók főleg kályhagyártással foglalkoznak, de ezen kívül különféle cserealkatrészeket, darukhoz fékpofá­kat, szablázsra kopáslemezeket készítenek a megren­delőknek. — Készüljetek fel a csapolásra! — hallszik a vezény­szó, de ez már a Bors Gábor mester hangja. Gál Mi­hály kollégájával együtt vezeti le a csapolást. A mester szavára a tanulók magukra kapják a már jó előre elő­készített munkavédelmi felszerelést, a lábszárvédőket, kötényt, szemüveget, sisakot, kesztyűt. Néhányan megragadják az öntőcsákót, amit néhány órával előbb kibéleltek, vagy ahogyan ők mondják „kikentek“ for­mázó homokkal. Gál mester kiüti a csapolódugót, és a kollégájával felváltva vasrudakkal törnek utat a folyé­kony vasnak. Csakhogy ez épp most nem megy köny­­nyen. A rudak hegye meghajlik a salakban, de a vas csak nem akar megjelenni. Az arcokról látom, hogy itt valami nincs rendjén. Mindenki izgatott, csak türtőz­tetik magukat. Bár nincs is olyan hőség, a tanulókról patakzik a verejték. — Nem jön! Nem jön! — hallom jobbról-balról. Csak egy lángnyelv csap ki a nyíláson, más semmi. Erre a salakcsapoló nyílást is döngetni kezdi a két mester, mintegy utolsó próbálkozásként, mondván, hát­ha, mégis... És aztán hirtelen megindul a vascsermely, csakhogy nem a vascsapoló nyíláson, hanem a salakon. Páran gyorsan alája tartják a csákót és viszik a piros, fortyogó vaslevet a formákhoz. Ha nem is ott jelent­kezett a vas ahol várták, a körülöttem állók mégis fellélegzettek. — Ez a nyavalyás homok az oka mindennek — ma­gyarázza Balázs László mester. — Nedves volt, az alsó réteg vasát lehűtötte, s emiatt nem lehetett csapolni kellő időben. Na, de végül megindult, és ez a lényeg. Pár perc múlva már a vascsapoló nyíláson is kibugy­­gyant a lávafolyó. Rendre megtelnek vele a csákók, s taralmukkal a formázószekrények. Megnyugszanak a felborzolt idegek, a szemekben öröm csillan. — Nagyon elcsodálkoztam azon, hogy nem indult meg a vas kellő időben — mondotta a kemence mel­letti kakasülőn helyet foglaló Benyovszki Attila. — Pe­dig előírás szerint tömtem a kemencét, vagyis két veder kokszot, egy veder vasat, nyolc darab mészkövet és megint egy veder vasat adagoltam. Amikor láttam, hogy a szint apadni kezd, akkor megismételtem az adagot. — A feladatom az volt, hogy ügyeljek a fúvókákra — mondta egy másik tanuló, Ambrus Sándor. — A kémlelőnyílásról le sem vettem a szemem. Amikor a salak szintje elérte a megfelelő magasságot, intettem, hogy készülhetünk a csapoláshoz. Egyikünk sem gon­dolta, hogy a nedves homok megviccel minket. Az öntés javában folyik. A formázó szekrények szép egymás után megtelnek a csákók tartalmával. Én pedig eközben alaposan szemügyre veszem az iskolai öntö­dét. Ennek dísze ez a 300 mm-es kúpoló kemence, amely az imént szinte­ szinte „medvét fogott". Érdekes­sége, hogy teljes egészében házigyártmány, a tavaly végzett mesteriskolások vizsgamunkája, épp úgy, mint a formázó szekrények, amelyekből 42 darabot számol­tam össze, azért ennyit, mert az itt készülő kályhák épp ennyi részből állnak. Hogy miért éppen kályhát gyártanak a fémipari líceum tanulói? A magyarázat egyszerű. Azért, mert Vlahicán hagyománya van a kályhagyártásnak. Évtizedeken át a helyi vasüzemből kerültek ki a messzi földön híres, kiváló minőségű kályhák. Egy idő óta a líceum vette át tőle a staféta­botot. Megrendelése van bőven, évente 100 darab elő­állítását vállalják a vlahicaiak. — Az idei tanévig diákjaink a vasüzemben gyakor­latoztak, tanulták az öntő, lakatos és esztergályos szak­mát — magyarázta Bodó Csaba. — Jelenleg csak a nyersanyagot — a kokszot, a libavasat, ócskavasat, mészkövet, homokot, és a formázó keveréket­­ kapjuk tőlük, minden munkálatot itt a tanműhelyekben, illet­ve a nemrég üzemelő öntödénkben végzünk. A felszere­lések nagy részét, amit itt látsz, mi magunk, szakembe­rek és diákok, barkácsoltuk. De azért még van tenni­való bőven. Most készítjük a homokszitáló gépet, ta­vaszra pedig beindítjuk a homokkeverő gépet is. Nemsokára beindul az öntőlaboratóriumunk, amit dr. Szőcs Katalin mérnöknővel közösen hoztunk össze. Üzemeltetésével elkerüljük, hogy selejtes darabokat gyártsunk. Ugyanis itt fogjuk majd a fémelemzést, valamint a formázó keverék elemzését elvégezni. Je­lenleg egy színesfémolvasztó kemence előállításán mun­kálkodunk, üzembehelyezésére talán már jövőre sor kerül. — Kifizetődik az iskolának a kályhagyártás? — Mindenképpen megéri, hogy ezt a terméket gyárt­suk. Sok mindenhez kell hogy értsen az, aki erre vál­lalkozik. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a kályha­gyártás 5-ös kategóriájú szakmunkási képesítést igény­lő munka. Ezt tanulóink nagy többsége már másodéves korában ügyesen elvégzi. A kályhának különben nincs borsos ára, 1700 lejbe kerül, de így is teljesíteni fogjuk az évi 510 ezer lejes termelési tervet. Egy délelőttöt töltöttem a vlahicai fémipari líceum öntödéjében. Munka közben láttam a helybeli vasüzem holnapi szakmunkásait, akik komolyan, nagy odaadás­sal, napról napra gazdagodó szakismerettel készülnek a mesterségre. Néhányuk igyekezetét látva az az érzé­sem támadt, hogy nem egy akármilyen szakmát jöttek ide tanulni, hanem hivatásként választották ezt a mesterséget. v ’ Mirk László

Next