Ifjúmunkás, 1982 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1982-01-03 / 1. szám
A tehén, amelyik nem válogat Nemrég rendezték meg Marosvásárhelyen a Maros és Küküllő vidéki Romántarka szarvasmarha fajta harmadik kiállítását. Nagyjából azok a megyék képviseltették magukat, amelyek hagyományokkal rendelkeznek a fajta tenyésztésében és ahol a környezeti és az időjárási tényezők a legjobban megfelelnek. Egy fiatal állatorvost, dr. Kelemen Attilát bízták meg a kiállítás operatív szervező csoportjának a vezetésével, őt kérdeztük a rendezvény céljáról, a fajta előnyeiről és hátrányairól, a fajta tenyésztésének távlatairól. — A célunk az volt, hogy bemutassuk, hol áll a jelen pillanatban a fajta tenyésztése, a nemesítő és a kutatómunka, mit sikerült a hibáiból kiküszöbölni. Volt tudományos ülésszak is, felolvastak jópár érdekes dolgozatot és több mint 800 egyedet mutattak be a hét megyéből érkezett részvevők. A Romántarka szarvasmarhát körülbelül százharminc éve tenyésztik, nagy előnye, hogy minden körülményhez jól alkalmazkodik, mind a magántermelők, mind a nagy szakosított állattenyésztő egységek szép eredményeket értek el vele. A fajta jól bírja a kül- és a belterjes tartást, a hús minősége miatt külföldön is igen keresett. Jármozással is megadja a 15—20 literes tejtermelést, rendszeresen borjúzik, erős csontozata állat. — Gondolom, hogy mostanában ritkábban használják vontatásra. — Körzeti állatorvos vagyok Panitban, ismerem jól a környéket is, állíthatom, hogy mifelénk még mindig ez a legelterjedtebb vontatásra használt állat. A magángazdálkodónak fontos, hogy mozduljon, mozogni, szállítani tudjon a gazdaságában, és emellett a tejet is megtermelje. Háztáji tartásra ez a legjobb fajta. A táplálékot jó hatásfokkal hasznosítja. Más, importált fajtáknál megfigyelhettük, hogy azok válogatósabbak és a fajlagos fogyasztásuk is nagyobb. A Romántarka fajtának azonban volt néhány hibája, amelyen kutatómunkával kellett segíteni. Ilyen például, hogy a tőgye nem volt eléggé egyöntetű, így a gépi fejést nem bírta jól, ezt többé-kevésbé sikerült megoldani. A másik gond a far alakulásával kapcsolatban merült fel: a nagy, csontos far segítette a vontatást, de ez nem a legjobban felelt meg a hízlalási követelményeknek és elleni nehézségeket is okozott, ezen is sikerült javítani valamit A tervek szerint 1985 végére ez a fajta kell hogy kitegye az ország szarvasmarha-állományának 44 százalékát. — Mennyi most ez az arány? — Most is körülbelül enynyi, de számbelileg lesz nagy a növekedés az arány megtartása mellett. Gyakorlatilag az erdélyi megyék azok, amelyek főleg erre a fajtára állnak rá. Egyébként, a kiállítás nagydíját egy Kovászna megyei magángazda nyerte. — A zsűrizés miből állt? — Egyrészt az egyed magával hozza a pontjait, amelyeket a tejhozama alapján a hosszas megfigyelés alatt gyűjtögetett össze. Ehhez jön még a küllemi vizsgálat eredménye. A nagydíjas tehén és még néhány példány rekordernek számít a napi negyven literes tejhozamával. — Mennyibe kerül egy ilyen tehén? — Ja tényleg, ez nemcsak kiállítás volt, hanem vásár is, a gazdák, a különböző egységek eladhatták az állataikat tenyészáron, s ez mindig magasabb, mint a piaci ár, ahol a tulajdonos mond, amit akar, de lényegében nem lehet tudni, ki fia-borja az állat. A tenyészár azt jelenti, hogy az állat törzskönyvezett, a vevő tudja, mit vesz. Egy üsző ára a piacon lehet hétezer lej, a tenyészállaté ennek körülbelül a duplája. A rendezvénysorozat keretében volt egy lovasprogram is. Többek között megtartották hazánkban az első — nemzetközi szabályok alapján rendezett — kettesfogat versenyt, kilenc benevezővel. Az első díjat a paniti állategészségügyi körzet Lipicai mén fogata nyerte, a hajtó: dr. Kelemen Attila. Vízi Lajos A nem válogatós tehénnek is jólesik a gazdag étrend... lin informativ pentru lupta patriotică a tineretului român, a Buletinul tineretului patriotic, a Tinărul patriot című kiadványokat. A hatóságok mindenkor mindent megtettek, hogy a kommunista sajtót elnémítsák: felszámolták a titkos nyomdákat, elzárták a szerkesztőket, a terjesztőket és azokat is, akik ezeket a lapokat olvasták. Sokan életükkel fizettek azért, mert volt merszük illegálisan megjelentetni valamely forradalmi lapot. Akárhányszor kezünkbe kerülnek ezek a rendkívül nehéz körülmények között nyomtatott újságok, gondolnunk kell készítőik önfeláldozó bátorságára és hősiességére. 1944. augusztus 23-a után új történelmi feltételek között alakult ki a párt vezette, most már legális körülmények között megjelenő sajtónk. Tartalmukban és külalakjukban egyaránt korszerű, a párt forradalmi munkáját mindenben támogató, a szocializmus építését szolgáló párt- és tömegszervezeti lapok születtek. A kommunista ifjakra ebben az időszakban is különleges feladatok hárultak. Az új feladatok szükségessé tették a Scînteia tineretului újramegjelentetését. 1944 novemberétől a KISZ központi lapja a pártpolitika hű tolmácsolója. Indokolt büszkeséggel állapíthatjuk meg ezzel kapcsolatban is Nicolae Ceauşescu elvtárs gyümölcsöző munkásságát a KISZ KB élén. A hazai forradalmi ifjúsági mozgalom átszervezésében és megerősítésében kifejtett tevékenységét hűen rögzítették a korabeli lapszámok. Cikkeiben (A demokratikus ifjúság egyesítéséért — 1944. november 12., Harc az ország demokratizálásáért — 1944. november 26—27., A fiatalok harca régen és feladataik a jövőben — 1945. január 1. stb.) a párt által kijelölt feladatok teljesítésére buzdította a fiatalokat. A szocialista építés kezdeti szakaszában az ifjúsági sajtó újabb és újabb nagyfontosságú feladatokat kapott. Gyarapodott az ifjúsági lapok száma, sorra megjelentek: az Ifjúmunkás, a Tinărul Leninist, a Viaţa studenţească, a Cravata roşie, a Pionir, a Napsugár és más lapok. A KISZ KB magyar nyelvű hetilapja, az Ifjúmunkás, akárcsak az illegalitásban, hű maradt propagandista, agitátor és szervező szerepéhez. Kitartó krónikája azoknak az erőfeszítéseknek és győzelmeknek, amelyeket a román nép ez együttélő nemzetiségekkel testvéri egyetértésben tett és elért a legkülönbözőbb tevékenységi területeken. A hatvanéves ifjúmunkás továbbra is küzd a szocialista kommunista eszmékért, Románia gazdasági, társadalmi és kulturális életében bekövetkező újabb sikerekért. Dr. Bodea I. Gheorghe történész főkutató Ifjúmunkás 3 A mindenkori mai olvasónak Fejlécünk alsó sora így kezdődik: Alapítási év 1922. Hatvan esztendősök lettünk. Akik kíváncsiak voltak rá, azok Bodea I. Gheorghe és Tar Károly pár hete indult sorozatából megtudhattak egyet s mást — abszolút újdonságokat is — nemzetiségi sajtónk ezen legidősebb orgánumáról. Milyenek vagyunk? Ilyenkor elkerülhetetlen, természetes is feltenni e kérdést. Minden olvasónknak, barátunknak, munkatársunknak felkínáljuk a lehetőséget, hogy elmondja véleményét, előhozakodjon javaslataival. Véleménynyilvánítási alkalmat a múlt évi 50-es lapszámunkban közölt kérdőív is nyújtott, de természetesen, minden külön jelzés az irántunk érzett barátság, a munkánk iránti felelősség megnyilatkozásának tekintendő, és ekként örömmel fogjuk nyugtázni. A legfontosabb számunkra, hogy Ti, olvasóink érezzétek: örömeitekben is, ügyes-bajos dolgaitokban is veletek vagyunk. Könnyebb ezt kinyilvánítani, mint nyilvánvalóvá tenni. Mert a munkásfiatal úgy érezheti, hogy sokat foglalkozunk a tanulókkal, az egyetemista úgy vélheti, hogy kevésbé figyelünk oda az ő dolgaira, mint a falusi fiatalokat foglalkoztató kérdésekre. Csak becsületszóra állíthatjuk, hogy ez nincs így, mert való igaz: az ifjúság minden rétegének sajátos problémái nem férnek be egyszerre a lapba. Csak sorra foglalkozhatunk valamennyivel , és bármit kérhetünk a fiataltól, csak türelmet nem. Annak is örülnénk, mint már jeleztem, ha válaszaitokból kiderülne: nem vagyunk még öregesek sem. Ha így volna, akkor nem hallgathatjuk el a figyelmeztetést: kettőn áll a vásár. Valóban alig várjuk a friss hangok jelentkezését, az olvasókét, akik már azzal, hogy írást postáznak a címünkre, igazolják: nem vagyunk méltatlanok a figyelemre. És ilyen jelentkezőkben, szerencsére, nincs hiány. Egyáltalán nem mellékes az sem, hogy kiadónk, a KISZ Központi Bizottsága is hogyan látja, eleget teszünk-e sajátos feladatainknak, úgy sáfárkodunk-e a ránk bízott lehetőséggel, miként az egy pártos és felelősséges dolgozó kollektívától elvárható? Ide kívánkozik, nem lelkiismeretünk altatójaként, hogy munkánkat elismerik, a megbecsülésnek nem egy jelét idézhetném. Ünnepélyes alkalmakkor illő dolog fogadalmat tenni. A számvetéseknek többnyire éppen az a céljuk. Létezésének hatvanegyedik esztendejébe lépett lapunk a továbbiakban is igazodik az újhoz, a körülményekhez, legalábbis ezt valljuk, ezt szeretnénk elérni. Úgy, hogy mindig mellettünk érezzük az olvasót, a mindenkori mai olvasót. Ifjúmunkás Nem fogott medvét a kemence — Figyelem, megcseppent a vas! — kiáltja Gál Mihály főmester. Erre mind, akik a kemence körül állunk, sötét szemüveggel rendre benézünk a kémlelőnyíláson. A látvány elragadó, fortyogó, hullámzó massza, melybe vaskönnyek, mint valami nagy esőcseppek hullanak egyre sűrűbben. Mögöttem valaki azt magyarázza a többinek, hogy a csapolás pár perc múlva kezdődhet, hiszen jól látszik, mint úszik a koksz a salak tetején. Ilyenkor nem lehet gatyázni, egykettőre ki kell ütni a csapolódugót, kiszabadítani a kemencéből a vasfolyót, különben „medvét fogunk“, s akkor szétverhetjük a kemencét. Erre összenézünk Bodó Csaba almérnökkel, egykori tanítványommal még abból az időből, amikor Vlahicán tanárkodtam. ő hívott meg a fémipari líceumba, amely az utóbbi időben sokat változott, többek között egy háza öntödével gyarapodott, ahol a tanulók főleg kályhagyártással foglalkoznak, de ezen kívül különféle cserealkatrészeket, darukhoz fékpofákat, szablázsra kopáslemezeket készítenek a megrendelőknek. — Készüljetek fel a csapolásra! — hallszik a vezényszó, de ez már a Bors Gábor mester hangja. Gál Mihály kollégájával együtt vezeti le a csapolást. A mester szavára a tanulók magukra kapják a már jó előre előkészített munkavédelmi felszerelést, a lábszárvédőket, kötényt, szemüveget, sisakot, kesztyűt. Néhányan megragadják az öntőcsákót, amit néhány órával előbb kibéleltek, vagy ahogyan ők mondják „kikentek“ formázó homokkal. Gál mester kiüti a csapolódugót, és a kollégájával felváltva vasrudakkal törnek utat a folyékony vasnak. Csakhogy ez épp most nem megy könynyen. A rudak hegye meghajlik a salakban, de a vas csak nem akar megjelenni. Az arcokról látom, hogy itt valami nincs rendjén. Mindenki izgatott, csak türtőztetik magukat. Bár nincs is olyan hőség, a tanulókról patakzik a verejték. — Nem jön! Nem jön! — hallom jobbról-balról. Csak egy lángnyelv csap ki a nyíláson, más semmi. Erre a salakcsapoló nyílást is döngetni kezdi a két mester, mintegy utolsó próbálkozásként, mondván, hátha, mégis... És aztán hirtelen megindul a vascsermely, csakhogy nem a vascsapoló nyíláson, hanem a salakon. Páran gyorsan alája tartják a csákót és viszik a piros, fortyogó vaslevet a formákhoz. Ha nem is ott jelentkezett a vas ahol várták, a körülöttem állók mégis fellélegzettek. — Ez a nyavalyás homok az oka mindennek — magyarázza Balázs László mester. — Nedves volt, az alsó réteg vasát lehűtötte, s emiatt nem lehetett csapolni kellő időben. Na, de végül megindult, és ez a lényeg. Pár perc múlva már a vascsapoló nyíláson is kibugygyant a lávafolyó. Rendre megtelnek vele a csákók, s taralmukkal a formázószekrények. Megnyugszanak a felborzolt idegek, a szemekben öröm csillan. — Nagyon elcsodálkoztam azon, hogy nem indult meg a vas kellő időben — mondotta a kemence melletti kakasülőn helyet foglaló Benyovszki Attila. — Pedig előírás szerint tömtem a kemencét, vagyis két veder kokszot, egy veder vasat, nyolc darab mészkövet és megint egy veder vasat adagoltam. Amikor láttam, hogy a szint apadni kezd, akkor megismételtem az adagot. — A feladatom az volt, hogy ügyeljek a fúvókákra — mondta egy másik tanuló, Ambrus Sándor. — A kémlelőnyílásról le sem vettem a szemem. Amikor a salak szintje elérte a megfelelő magasságot, intettem, hogy készülhetünk a csapoláshoz. Egyikünk sem gondolta, hogy a nedves homok megviccel minket. Az öntés javában folyik. A formázó szekrények szép egymás után megtelnek a csákók tartalmával. Én pedig eközben alaposan szemügyre veszem az iskolai öntödét. Ennek dísze ez a 300 mm-es kúpoló kemence, amely az imént szinte szinte „medvét fogott". Érdekessége, hogy teljes egészében házigyártmány, a tavaly végzett mesteriskolások vizsgamunkája, épp úgy, mint a formázó szekrények, amelyekből 42 darabot számoltam össze, azért ennyit, mert az itt készülő kályhák épp ennyi részből állnak. Hogy miért éppen kályhát gyártanak a fémipari líceum tanulói? A magyarázat egyszerű. Azért, mert Vlahicán hagyománya van a kályhagyártásnak. Évtizedeken át a helyi vasüzemből kerültek ki a messzi földön híres, kiváló minőségű kályhák. Egy idő óta a líceum vette át tőle a stafétabotot. Megrendelése van bőven, évente 100 darab előállítását vállalják a vlahicaiak. — Az idei tanévig diákjaink a vasüzemben gyakorlatoztak, tanulták az öntő, lakatos és esztergályos szakmát — magyarázta Bodó Csaba. — Jelenleg csak a nyersanyagot — a kokszot, a libavasat, ócskavasat, mészkövet, homokot, és a formázó keveréket kapjuk tőlük, minden munkálatot itt a tanműhelyekben, illetve a nemrég üzemelő öntödénkben végzünk. A felszerelések nagy részét, amit itt látsz, mi magunk, szakemberek és diákok, barkácsoltuk. De azért még van tennivaló bőven. Most készítjük a homokszitáló gépet, tavaszra pedig beindítjuk a homokkeverő gépet is. Nemsokára beindul az öntőlaboratóriumunk, amit dr. Szőcs Katalin mérnöknővel közösen hoztunk össze. Üzemeltetésével elkerüljük, hogy selejtes darabokat gyártsunk. Ugyanis itt fogjuk majd a fémelemzést, valamint a formázó keverék elemzését elvégezni. Jelenleg egy színesfémolvasztó kemence előállításán munkálkodunk, üzembehelyezésére talán már jövőre sor kerül. — Kifizetődik az iskolának a kályhagyártás? — Mindenképpen megéri, hogy ezt a terméket gyártsuk. Sok mindenhez kell hogy értsen az, aki erre vállalkozik. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a kályhagyártás 5-ös kategóriájú szakmunkási képesítést igénylő munka. Ezt tanulóink nagy többsége már másodéves korában ügyesen elvégzi. A kályhának különben nincs borsos ára, 1700 lejbe kerül, de így is teljesíteni fogjuk az évi 510 ezer lejes termelési tervet. Egy délelőttöt töltöttem a vlahicai fémipari líceum öntödéjében. Munka közben láttam a helybeli vasüzem holnapi szakmunkásait, akik komolyan, nagy odaadással, napról napra gazdagodó szakismerettel készülnek a mesterségre. Néhányuk igyekezetét látva az az érzésem támadt, hogy nem egy akármilyen szakmát jöttek ide tanulni, hanem hivatásként választották ezt a mesterséget. v ’ Mirk László