Igaz Szó, 1988. július-december (33. évfolyam, 7-12. szám)
1988-09-01 / 9. szám
ge a nemzeté is, így érzik ezt a ma élő Karsák is. Ők aztán igazán nem tehetnek arról, hogy eddig senki se kérte tőlük kiadásra, publikálásra ... * * * Karsa Ferenc sárospataki diák volt, amikor önként beállt a Zemplénben szerveződő honvédseregbe. Naplója pontosan felidézi a honvédek, népfelkelők toborzását, a kassai laktanyaéletet. Kezdetben se fegyver, se egyenruha, és az élelmezés is szervezetlen. Még tart a kiképzés, amikor rájuk tör az osztrák. Kaszákkal, a vármegyei hajdúktól elvett fegyverekkel a kassai csatában nem tudnak megállni az ellenség előtt. Az osztrákok kedvükre vadásznak a menekülőkre. A bárczai hídnál összetorlódó honvédek életét a lengyelek mentik meg. Ez volt Karsa Ferenc tűzkeresztsége. Ekkor már őrmester, s egy századot vezényel. Mindaz, amit leír, a csatákat megvívó honvédek története, az első sorokban harcoló krónikás meglátása. Megrázó képek villannak fel. A menekülők között ott halad a lőszeres kocsi. Hátul egy honvéd ül, kezében a kovakő, amivel felrobbantja a szekeret, ha utoléri őket az osztrák... A Zemplénben toborzott zászlóaljak szülőföldjükön váltak űzöttekké, kiéhezett, fegyvertelen menekültekké. A tűzkeresztség mégse jelentette akkor a pusztulást, mert egy hónap múlva Tokajnál megvetette lábát az újoncsereg. Ekkor már Klapka György a parancsnokuk. Januárban Tarcalon, Bodrogkeresztúron verik meg először az osztrákot. Aztán felszabadítják zempléni szülőföldjüket, s vonulnak Kassán túlra. Karsa Ferenc naplója az egész nemzet tűzkeresztségének krónikája. Méltó arra, hogy minden sorát megismerjük, örökségként átvegyük. RAKÓ JÓZSEF Férfiruhában - női hős Az 1848/49-es szabadságharc hadseregét a forradalom szülte. A forradalom hőseit a hadsereg csatái, Barna atillás honvédek vállvetve harcoltak a fehér kabátosokkal, Kossuth-kalapos Hunyadi-huszárok fekete-sárga zsinóros Császár-huszárokkal. Mit számított, hogy ki viseli a mentét, egy volt igazán fontos: a forradalom tüze összeolvasztotta a szabadságukért küzdő elnyomott magyarokat, így hát egyáltalán nem volt feltűnő: női szív dobog némely ruha mögött. Miként annak a déli termetű, erőteljes testalkatú vitéznek, aki maga kérte, hogy ne kelljen elmaradnia egyetlen csatából se. Tábori neve: Ligeti Kálmán, született Pfiffner Paulina. Parancsnokainak hamar feltűnt bátorsága. Bal lábszárát kartács zúzta szét, légiójánál érdemrend és hadnagyi csillag várta kárpótlásul sebeiért. Sok csatában vett részt Bem hadtestében. Kísérjük el korabeli feljegyzések alapján - az utolsóba. * * * 1849. január vége. Bem főhadiszállása Beszterce. Az ellenség kétórányira. A tábornok kora reggel támad, miután a fiatal honvéd hadnagy azt a parancsot kapja, hogy fél század légionistával szállja meg a borgói-brünni vonal egyik magaslatát. Annak közelében tanyázik a császári sereg egyik zászlóalja, fél üteg ágyúval. Bemnek az a terve, hogy míg ügyes hadnagya szórványos tüzeléssel magára vonja az ellenség figyelmét, ő maga megkerüli a hegyet, és megsemmisíti az ellenséges tábort. A lány hadnagy örömmel vállalja a feladatot. Dolga nem könnyű: a föld csonttá fagyott, a hó térdig ér, a hegy meredek. Késni egy percet sem szabad. Paula úgy segít magán, hogy amint a magaslathoz érnek, földbe vágatja a szuronyt. Aki így támaszkodva feljebb jut, kezét nyújtja a nyomába lépőnek, így kúszik egyre feljebb a honvédraj. Sajnos, nem érnek a tetőre. Az ellenség rájuk tüzel, sokan elesnek, mások fogságba kerülnek. A hadnagy vállát golyó súrolja, sebesülten viszik a szebeni kórházba. Harmadnapja van kórházban, máris a pokol kínjait szenvedi. Nem a sebe fáj, hanem a szíve. Az ellenséges környezetben minden szó tövis a magyarságának is, a nőiességének is. Nem marad más mit tenni, mint a tábornok elé menni, és felfedni a titkot. Négyszemközt jelenti az osztrák parancsnoknak, hogy ő Pfiffner Félix császári tiszt leánya, és kéri szabadon bocsátását. A tábornok udvarias, de kérlelhetetlen. Szabaddá nem teheti, de hazakísérteti atyjához Lengyelországba .. * * * Paulina ismét férfiruhába öltözött, és elhalt fivére nevével elindult Magyarországra. Feltűnően szép írásával próbált kenyeret keresni. 1851 szeptemberében ért apjával az Arad megyei Pécska városába. Sógora, a jó nevű helyi ügyvéd fogadta be, állást is adott a fiatalasszonynak. S aki esetleg a lányos arcú fiúban Pfiffner Paulinát vélte viszontlátni, azt a felvilágosítást kapta, hogy Paula elesett a 49-es harcokban. El is tűnhetett volna a Bach-világ szomorú Magyarországában a volt hadnagy - ami ugyan a 14 ezer zsandár ébersége mellett nem lett volna a legkönnyebb -, ha nem szakadt volna rá élete legnagyobb tragédiája - a szerelem. Na, nem ő szeretett bele valakibe, hanem őt szerették meg - végzetesen. Egy módos úri nőnek tetszett meg Pfiffner Kálmán. Drámai jelenetek játszódtak le az ügyvédi irodában. Végül a lány hadnagy apja mondta el az úri hölgynek, hogy Kálmán lány. A szerelmes dámán őrjöngések lettek úrrá, és nem talált gyilkosabb bosszút, minthogy feltárta a csendőrség előtt Pfiffner Kálmán kilétét. Az egykori honvéd hadnagy hamarosan a gyulai megyei fogházba került. Az volt a vád ellene, hogy lengyel misszionárius bujtogató. A vizsgálatot vezető kapitány ragaszkodott ahhoz, hogy orvosilag megvizsgálják: valóban nő-e? Az apa ezt elmondta Paulának, aki - mikor egy pillanatra magára maradt - lekapott a falról egy karabélyt, és szíven lőtte magát. Gyula város lakossága tekintélyes összeget adott, hogy tisztességesen eltemessék. Sírkövére, a fehér márvány obeliszkre később ezt a szöveget vésték. Pfiffner Paulinának, a magyar szabadságharc bajnokának emelte a honleányok kegyelete. Született: 1825. január 19. Meghalt: 1853. szeptember 29. G. N. GY. Pfiffner Paulina 5