Bóka László szerk.: Irodalomtörténet, 1954. 42. évfolyam

Tanulmányok - Pándi Pál: Beszámoló a Magyar Irodalomtörténeti Társaság közgyűlésén 1–9. p.

az Irodalomtörténet hasábjain, s hogy a felmerülő érdekes problémákat nem vitték megoldásig elmélyülő szakmai megbeszélések. Az itt ismertetett, a Társaság által rendezett megemlé­kezéseken kívül a Társaság részt vett a Petőfi, Gárdonyi, Csokonai évfordulók budapesti és vidéki ünnepségein. Аг elmúlt másfél évben a Társaság öt vitaülést rendezett. Képes Géza Horváth János Rendszeres magyar verstaná­ról tartott vitaindító előadást, Nagy Péter Móricz Zsigmond Erdély­éről, Vargha Balázs a magyar szatírahagyományról, Molnár Miklós a Bánk bánról, Esze Tamás pedig a kuruc költészetről. Ezek az ülések többnyire igen élénkek voltak, külö­nösen a verstani vita, az Erdélyről és a Bánk bánról rendezett vita volt gondolatébresztő. De eredményeik mellett is látnunk kell, hogy ezek a viták nem voltak eléggé széleskörűek, keveseket hoztak közelebb az irodalomhoz, nem szabadították fel minden esetben a jószándékú, de hallgató véleményeket. S ami a legnagyobb hiba : a viták nem vertek további hullámokat, nem teremtettek erős közvéleményt egy-egy vitatott kérdés körül, s gyakran nem is jutottak túl az aula falain. Csak felemás eredményekről számolhatunk be a Társaság vándorgyűléseit illetően. Kétségtelenül helyes elvből fakadt az elmúlt időszakban az a célkitűzés, hogy szélesítsük vándorgyűléseink területét, hogy ne csak egyetemi városban rendezzünk előadásokat. Helyes volt, hogy Debrecen és Szeged mellett Kecskeméten, Miskolcon, Pécsett, Kaposváron rendez­tünk gyűléseket. Ezeknek az előadásoknak igen nagy sikere volt s nemcsak a vidéki szak­emberek között, hanem a közönség széles körében is. Ami azonban ezeknek a vándorgyűlé­seknek tudományos jellegét illeti, ahhoz sok szó férhet, — nem számítva a pécsi és debreceni vitákat. Munkánk gyakorlatában kissé eltorzult a vándorgyűlések eredeti célkitűzése. Vita­ülések helyett népszerűsítő felolvasások születtek, ami természetesen szintén jó és hasznos, — de ehhez nem szükséges harminc-negyven szakember leutaztatása vidékre. A vándorgyűlé­sek célt értek abban a tekintetben, hogy közelebb vitték az irodalmat a közönséghez. De nem érték el azt a céljukat, hogy eleven vitákban forrasszák össze a szakembereket, hogy szakmai ese­ményt is jelentsenek, hogy kovácsolják a tudományos közvéleményt. Ennek a féleredménynek,— mely egyébként gyakran jellemezte budapesti vitaülésein­ket is, sőt nem egyszer a Nagy Magyar Írók sorozatának kiadványait is — mélyebb oka is van. Az Irodalomtörténeti Társaságnak éveken keresztül egyik fő feladata volt az országos irodalomnépszerűsítő munka elvi-szakmai és szervezeti-adminisztratív irányítása. Ez az utóbbi időben már mintegy évi 13—14 ezer előadás irányítását követelte, szakmai népszerűsítő brosúrák kiadását 15—20 témáról, ellenőrzést, stb. Szívesen végeztük ezt a munkát, eredményei szétsugár­oztak az egész országban. De ez a nagy feladat szinte felfalta a Társaság vezetőségé­nek munkáját, a Társaság irodájának munkáját, olykor költségvetését is. Egy idő után az irodalomnépszerűsítéssel való foglalkozás a tudományos munka kárára ment, vándorgyűléseken olykor vitaüléseken, de Társaságunk egész munkájáén is. Többek között ennek következ­tében csökkent a Társág vonzóereje a szakemberek felé, tudományos kutatók felé, é­s ezért nem tudta helyesen betölteni a Társaság társadalmi funkcióját az irodalomtudomány terü­letén. Erre a kérdésre később még visszatérek. A Társaság vezetősége a legnagyobb örömmel vette tudomásul azt a határozatot, mely ez év elején egységesen szervezett Társadalom és Természettudományos Ismeretterjesztő Társulat alapítását rendelte el, s amely az irodalomnépszerűsítést is az új társulat körébe utalta. Az új Társulat munkáját a továbbiakban is testvéri szeretettel támogatjuk és ezúton is sok sikert kívánunk működéséhez. Társaságunk munkájának eredményeit s fogyatékosságait világosan mutatja a fő­munkaterületek képe. Tudományos munkaközösségeink hosszú ideig nem állottak a Társaság munkájának középpontjában. Évekig csak a régi magyar irodalommal foglalkozó munkaközösség dolgozott rendszeresen, itt születtek is szép eredmények. Az utóbbi esztendőben megerősödött a munka a XIX. század második felének irodalmával foglalkozó munkaközösségben. De nem történt

Next