Kecskeméti Ujság, 1911. augusztus (4. évfolyam, 175-200. szám)
1911-08-01 / 175. szám
Kecskemét, 1911 augusztus 1. Ara 2 filár. Kedd, IV. évf., 175. sz. (666.) KECSKEMÉTI ÚJSÁG Politikai napilap, a Kecskeméti Nemzeti Felelős szerkesztő és laptulajdonos. Társszerkesztő: Előfizetési ár helyben . 8 Korona Munkapárt és Párt-Kör hivatalos lapja. ER. RÉTI GYULA DR. VIRÁNYI LAJOS ! Vidékre ’Telefon-szám 176 Az obstrukció ellen. A törvényhatóságok nyári közgyűlései kezdenek állást foglalni az obstrukció ellen. A technikázás tehát — ez a léleknélküli sivár játék az ország legszentebb érdekeivel — ahelyett, hogy a katonai javaslatok ellen sorakoztatná a közvéleményt, nap-nap mellett hatalmas ellenséget szerez magának e javaslatok ellen megindult parlamenti harcban. A törvényhatóságok nagy szótöbbséggel hozott elítélő határozataival szemben az obstrukció nem hivatkozhatik másra, mint a függetlenségi pártkörök félénken bátorító végzéseire. Eltekintve e pártkörök állásfoglalásának teljes szubjektív s így teljesen értéktelen természetétől és a pártvezetés központjából való dirigálástól, feltűnő, hogy ezek a — hogy úgy mondjuk — házilag készült és családi körben lefolyó „buzdítások“ is elég vékonyan csörgedeznek az obstrukció javára. Ellenben a vármegyék és városok megmozdulása arra vall, hogy az égető nyári munkával vesződő társadalom már a küzdelem első heteiben unja és bosszúsan szemléli az országgyűlésre rákényszerített nagy dologtalanságot. Tudjuk, hogy a közvélemény ez értékes nyilatkozatai a technikai obstrukciót nem állítják meg végzetes útjában, sem nyaktörő vállalkozásának konok folytatásától vissza nem riasztják. Tudjuk, hogy obstrukció még sohasem szállott magába, sohasem bánta meg, amit tett, de azért kényelmetlen neki, ha a törvényhatóságok sorban felállanak és a szemébe vágják, hogy elítélik a parlamenti élet legszebb hagyományainak e lábbal való taposását, s hogy a nemzetrontás gyászos munkáját nem tudják végignézni előbb csak hazafias bosszúság, később majd kemény felháborodás nélkül. Taktikájának megszerkesztésében az ellenzék tájékozatlannak bizonyult a munkapárt belső tulajdonságainak, a benne rejlő morális és politikai erőknek megítélésében. Az az új párt, amely szerintük heterogén elemekből áll, amelyet, az ő megítélésük szerint, széthúzásnak s igy az elemeire való szétesésnek állandó veszélye környékez, — keserves meglepetést szerzett azoknak, akik az ellenzék harcát akár a nyílt színen, akár a színfalak megött mozgatják. S valóban, a munkapárt oly erős, elszánt, tűrni és támadni egyaránt tudó, feladata magaslatán álló, fegyelmezett pártnak bizonyult, hogy gyönyörűsége telhetik benne mindenkinek, aki e fiatal párttól az ország újjáalakításának dicső munkáját várja. És ha van valami, ami az obstrukció minden számítását keresztül húzza, minden reményét halomra dönti, úgy az főleg a munkapárt magatartása. Ebbe a pártba az obstrukciónak a foga bizton beletörik, mert olyan a munkapárt, mint vezére kezében a fiatal, erőteljes sólyom, megül a kezén nyugodtan, idegesség és türelmetlenség nélkül. Ám villámgyorsan a magasba száll és elhozza a madadarat, ha kell a karmai között is, ha az ideje elérkezik. Az egész obstrukciós hadjáratban — hatásában és következményeiben — eddigelé az ellenzéki tervekre nézve az a legkellemetlenebb, hogy lélektanilag teljesen helytelenül ítélte meg a vele szembeülő munkapártot. Ha ők győzik a sivár, rettentőjátékot a vásott gyerekek meggondolatlanságával, a munkapárt győzi a szilárd, nyugodt, egy tapodtat sem engedő ellenállást férfis eréllyel és törhetetlen kötelességérzettel. Ezeket a keményen helytálló, vállat a vállhoz vető, sem meg nem ijeszthető, sem szét nem ugrasztható katonai négyszögeket mindenkor szemben találja magával a támadó obstrukció hosszú hónapokig, akár egy esztendeig. E sorok meg nem ingadoznak s a csatatér minden pontját megszállva tartják. S amig a párt teljesíteni fogja a kötelességét a parlamentben, örökös névszerinti szavazások líbiai sivatagán járva, a külső és belső demoralizálásnak minden jele nélkül, az országnak ideje lesz megmozdulni s elitélő szavával az obstrukciót elcsüggeszteni. A bojkottáló gyerekek. Bécsben a háziurak nem adnak lakást a sok gyerekes családnak, és ez, valljuk be, a háziurak föltétlen joga. Jog, a melyet leszögeztek és a melylyel élnek a Bécsnél kisebb városokban s a melyre példát találhatunk Kecskeméten is, azon háztulajdonosok sorában, akiknek módjuk van válogatni , hogy kit fogadjanak be lakóul, kit ne. Akinél persze gondot ad az, hogy nem marad-e üresen két-három lakás egy negyed, vagy egy féléven át, az természetesen nem olvassa ilyen kegyetlenül a gyermekek számát. — De a többi megteheti. Nemcsak azért, mert az a ház, amelyet örökölt, vagy vett, vagy amelyet épített, egy tekintélyes amortizációs kölcsönt kiharcolván és egy másodhelyi váltókölcsönt kiprotezsáltatván, ez a ház, az angol közmondás szerint is, az ő vára, ahol ő váral, a lakók pedig a vazallusok. objektív szempontból is. A gyerekek rongálják a lakást, zavarják a ház csöndjét s egyébként is sok kellemetlenséget okoznak, amelyek a házbérrel nincsenek eléggé megfizetve. A házmesternek is több baja van az ilyen családokkal, talán a járványok is könnyebben ragadnak oda. Szóval , lakónak nincs kellemesebb a jóravaló, kedves meddő házaspárnál, vagy az olyan családnál, ahol csak egy, az asztala mellé szögezett, guvernantival őrzött gyerek van. Bécsben — komoly újsághírek mondják — a háziurak e szigorú elve miatt a sok gyerekes családok százával kóborolnak az utcákon és a külső határban, sőt egy öt gyerekes családapa föl is akasztotta magát, mert a családja számára nem tudott lakást kapni. Nálunk nem jutott még ennyire a dolog, vannak még házak, ahol megtűrt valamit hat gyerekes család. De az áramlat, hogy „csak gyerektelen családnak adjuk ki a lakást“ itt is megvan, mint mindenütt másutt s különösen a bécsi hír olvastán, gondolkodóba ejti az embert. Az egyik oldalon állami kötelességé akarják tenni, hogy a gyerekek szaporodása érdekében, vagy igazabban, a szaporodás korlátozásának eltiltása érdekében tegyen valamit. Törvényt akarnak az egyke ellen; kivételes rendszabályokat akarnak a kultúra azon hódításával szemben, amelylyel a legalsóbb néposztályokat is megtanították arra, hogy óvják a feleségüket. Gyerekeket, gyerekeket, és csak ép az állami aranyérem hiányzik, amelylyel Franciaország példájára, a szapora anyákat kitüntetik. S viszont napnap mellett olvasni híreket a bűnös szülésznőkről, akik segítséget nyújtottak egyes asszonyoknak abban, hogy ne váljanak, vagy pedig ne váljanak újra anyákká. Az embereknek kedvük lenne kérdezni: kik tesznek többet a gyerekszaporodás ellen : az óvszerek terjesztői, a szülésznők, vagy pedig, a háziurak, akik a sok család akát nem akarják lakóul fölvenni ? A kérdés azonban nem lenne igazságos. Jogállamban mindenki azt is úgy cselekszi a birtokával, amit akar; ha ez a birtok egy háromszobás lakás, annak adhatja ki, aki neki vagy mondjuk, az érdekeinek a legalkalmasabb. De amikor ilyen erős ellentétek küzdenek egymással, melyik az erősebb ? És mi használ a helyzeten ? Az utópisták társadalomberendezése, mikor az összes gyerekeket az állam neveli föl, segítene a lakásprobléma e kellemetlen oldalán is. De mikor következik ez be, ha egyáltalán bekövetkezik, Bécsben egy szerencsétlen lakó nem győzte bevárni. S még sokan lesznek, akik,, ha nem is kötik föl magukat, de elkeserednek ezen az igazságtalanságon. Hiszen az öt gyerek magában is nagy gond, hát ha még lakást se kap miattuk az ember ! Nagy, jelentős probléma ez. A legfurcsább, hogy egyetlen parlamentnek, egyetlen város közgyűlésének nem jutott eszébe, hogy vele foglalkozzék. Földrengésbiztosvasbetonkéményeket szállít Rosenbaum A. cég cementárugyár Halasi utca 14. szám.