Néplap, 1952. december (8. évfolyam, 283-306. szám)
1952-12-03 / 283. szám
^^ 'DVÁg prMf tarjai tqyf uVfestl ? LJP( AZ MDP SZABOLCS-SZATMÁR MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA ) '■ ipari vezetőink A Központi Vezetőség legutóbbi ülésén Gerő Ernő elvtárs többek között azokkal a hatalmas eredményekkel foglalkozott, amelyeket az elmúlt esztendő folyamán a párt és a minisztertanács 1951. december 2.-i határozatának végrehajtása révén értünk el. Ez az időszak fényesen bizonyította a párt irányvonalának helyességét. „Hogy azonban a helyes politikai vonalat az életben megvalósíthassuk — tanítja Sztálin elvtárs, — ahhoz káderek kellenek, akik megértik a párt politikai vonalát s magukévá teszik, mint saját vonalukat, akik át tudják vinni az életbe, akik meg tudják valósítani a gyakorlatban és felelősséget tudna vállalni érte, védelmezni tudják, küzdeni tudnak érte. Enélkül azt kockáztatjuk meg, hogy a helyes politikai vonal papíron marad.” Az utóbbi esztendők folyamán új káderek, vezetők tízezrei emelkedtek ki a munkásosztály, a parasztság milliós tömegei közül, akik a és a kormány határozatainak legvalósításáért folytatott kemény hatóban bebizonyították kommunista helytállásukat. A Központi Vezetőség júniusi ülése után azonban Gerő elvtárs legutóbbi beszámolója ismét felhívta a figyelmünket, hogy a társadalmi élet különböző területein számos hiba mutatkozik a kommunisták helytállásánál, amelyek elterelése veszélyezteti további munkánk sikerét. A Központi Vezetőség legutóbbi ülése rávilágított, hogy népgazdaságunk területén a munkafegyelem, az állampolgári fegyelem, a határozatok végrehajtása terén mutatkozó hibák legfőbb okát a harcos kommunista helytállás hiányában kell keresnünk. A kommunista helytállás fokmérője a párt és kormányhatározatokhoz való viszony. ..A párt és a kormány határozatai iránt tanúsított formális magatartás, a végrehajtásuk tekintetében mutatott passzivitás olyan hiba, amelyet a legkönyörtelenebbül ki kell írtani” — mondotta Malenkov elvtárs az SzKP XIX. kongresszusán. Akadnak funkcionáriusok, akik megfeledkeznek arról a felelősségről, amelyet a párt, az állam bizalma jelent számukra a rájuk bízott poszton. A nyíregyházi tatarozó vállalat messze elmaradt az előirányzott terv teljesítésében, azonban vezetői megelégszenek azzal, hogy arra hivatkoznak, nem biztosították számukra a szükséges munkaerő - keretet. Ugyanakkor azonban nem folytatnak harcot a munkafegyelem megszilárdításáért a megjelent határozatok érvényesítésével nem küzdenek az indokolatlan hiányzások, a munkafegyelem megsértői ellen. „A párt- és állami fegyelem megsértésének egyik legveszélyesebb és legsúlyosabb megnyilvánulása, hogy egyes funkcionáriusok eltitkolják az igazságot a vezetésük alatt álló vállalatok és intézmények való helyzetéről és szépítgetik a munka eredményeit.” A kisvárdai Vulkán igen szép eredményeket ért el a tervteljesítésben. Az öntöde például már november 5-én befejezte évi tervét. Komoly helytállásáról hiányosságok voltak azonban ugyanitt a minőség terén. Előfordult gyakran, hogy a selejt a megengedett 3 százalék helyett 7 százalék fölé szökött. Az üzem vezetősége „népszerűségét” féltve, nem alkalmazta a minisztertanács selejtelszámolásra vonatkozó határozatát, hosszú időn keresztül takarta a hibákat és többek között „pótidő” címén számolták el a selejt miatt okozott többletmunkát. „Az ipar fejlődésének egészében kedvező képe azt sem fedheti el, hogy a termelékenység, az önköltség, a béralap, a létszám terén távolról sincsen nálunk minden rendben’’ — mondotta Gerő elvtárs a Központi Vezetőség ülésén. Nagy hibák mutatkoztak ezen a téren megyénk építőiparában. A Tiszamenti Vízműépítő Vállalatnál súlyos összegeket fizettek ki álláspénz címén a tervszerűtlen munka következtében ugyanakkor, amikor más építkezéseiken munkaerőhiánnyal küzdöttek és hatalmas összegeket fizettek ki túlóra címén. Mindez abból adódott, hogy a vállalat vezetősége nem gondoskodott az egyes munkahelyek meg- ■ felelő ellenőrzéséről, opportunista módon kezelték az idevonatkozó párt- és kormányhatározatokat. Erős mértékben hátráltatja a terv teljesítését az elégtelen gépkihasználás. Súlyos nemtörődömség nyilvánul meg neon egy esetben már a tervezésnél. A vásárosnaményi téglagyárban nemrégiben fejezték be több mint kétmillió forintos beruházással egy új nagyteljesítményű gép beállítását. A gép óránként mintegy háromezer téglát állítana elő, azonban mindössze napi 10— 12.000 darab a teljesítménye. A teljes gépkihasználás akadálya az, hogy a bürokratikus tervezés nem gondoskodott megfelelő szállítóeszközről a gép kiszolgálására. Nagyban hozzájárul ez ahhoz, hogy a téglagyár, amely építőiparunk egyik legfontosabb alapanyagát gyártja, elmaradt a tervteljesítéssel. E hibák egyik előidézője, — mint Gerő elvtárs rámutatott — a vezető káderek elégtelen politikai és szakmai képzettsége. Pártszervezeteink egyik legfontosabb feladata, hogy az eddiginél sokkal nagyobb gonddal segítsék elő és őrködjenek a vezető káderek politikai és szakmai képzésén. A termelés pártellenőrzésénél minden esetben az odavonatkozó párt- és kormányhatározatokból kell kiindulni, mert csak ilyenformán lesznek képesek erre nevelni a gazdasági vezetőket is. Gerő Ernő elvtárs legfontosabb feladatként az 1952-es termelési év sikeres befejezését, a jövő tervét zökkenőmentes előkészítését jelölte meg gazdasági vezetőink, pártszervezeteink számára. Komoly erőfeszítés, harc kérdése ennek a feladatnak megoldása, melyet csak a párt útmutatása alapján, a pártos kormányhatározatok következetes megvalósításával vihetnek győzelemre. Mai számunkból: VARGA SÁNDOR ELVTÁRS, AZ MDP MEGYEI TITKÁRA MOND ÜNNEPI BESZÉDET AZ IRODAHÁZ ALAPKŐLETÉTELÉNÉL (3. old.) — JÓZSEF ATTILA (4. oldal) — JELENTÉSEK A ZSÍRBEGYŰJTÉSRŐL (4. oldal) VIII. ÉVFOLYAM, 218. SZÁM. ABASSO FILIER 1952 DECEMBER 3. SZERDA A magyar népgazdaság helyzete 1952-benés feladataink a népgazdaság fejlesztése terén 1953-ban Gerő Ernő elvtárs beszámolója a Központi Vezetőség ülésén Feladatok A) AZ IPAR TÉRÉS Az iparban mindenekelőtt biztosítanunk kell az 1952-es termelési év sikeres befejezését s elő kell készítenünk a sima, zökkenőmentes, szervezett átmenetet 1953-ra. Ipari termelésünket 1958-ban 1952 várható termeléséhez képest 16 százalékkal kell emelnünk. Ehhez a tí1 százalékos emeléshez meg kell jegyeznünk a következőket: a) Az 1953-ra, a Politikai Bizottság által jóváhagyott 16 százalékos emelés mintegy1,6 százalékkal kevesebb amint, amit elérhettünk volna, ha népgazdaságunk nem szenvedett volna, a súlyos fagy- és aszálykár következtében. b) Az 1953-ra elfogadott 16százalékos emelkedés mellett is, amely messze túlhaladja bármely kapitalista ország ipari termelésének évi emelkedését, a felemelt ötéves tervünkben előírt ipari termelésnövekedést el fogjuk érni, mert az ötéves ten első háromm évében már jelentős étésül szereztünk a felemelt tervhez két veszet, és mert 1951-ben a maradékot bepótoljuk. e. Az, ipedt, termiés 16 százalés emelése 1956-ban olyan feladat, amely állami szerveinktől, minisztériumainktól, üzemeinktől, pártos temegszervezeteinktől, egész munkásosztályunktól és műszaki értelmiségünktől rendkívül magasfokú szervezettséget, fegyelmezett, szorgalmas írni akat, igen komoly erőfeszítést követel megt. Amellett a nagy erőfeszítés mellett, amelyet most decemberben annak érdekében kell megvalósítanunk, hogy ez évi ipari termelési tervünket teljesítsük, sőt túlteljesítsük, illetve határidő előtt teljesítsük, biztosítani kell az 1953 évelső negyedének termelése számára a zavartalan anyagellátást, a termeléshez szükséges félkész-gyártmányok megfelelő készletét. Ki kell érni, hogy 1953 első negyedében a termelés 1952 utolsó negyedéhez képest folyamatosan tovább emelkedjék, s hogy januárban se legyen visszaesés — az idényjellegű iparágaktól eltekintve — decemberhez képest sem. Az 1953. évre való helyes átmenet biztosítására annál inkább fel kell hívnunk gazdasági vezetőink figyelmét, mert máris találkozunk olyan tünetekkel, hogy csak az éves terv teljesítését tartják fontosnak — amely persze rendkívül fontos — azzal azonban nem törődnek, hogy mi lesz januárban s az azt követő hónapokban. Szénbányászatunk vezetői és bányászaink igyekeznek idehozni az utóbbi hónapokban a felemelt tervhez képest mutatkozó elmaradást, s ez helyes és dicséretes dolog! Az azonban már nem helyes, hogy emiatt elhanyagolják a feltárást, a munkahelyek, előkészítését, az elővárást! S ami a szénbányászatra áll, az vonatkozik, ha más viszonylatban is, vaskohászatunkra, ahol a karbantartást szinterendszeresen elhanyagolják! És vonatkozik ipari termelésünk minden területére, nem utolsósorban a külkereskedelmünk számára termelő üzemekre, amelyek különösen gyengén készültek ' fp' az ezért indulásra. És vonatkozik természetesen a könnyűiparra is, amelyben az év elején a félkésztermékekkel való ellátottság terén az előrelátás hiányossága folytán nehézségek voltak. Iparunk vezetőink, üzemeink igazgatóinak, pártszervezeteinknek, szakszervezeteinknek és DISZ-szervezeteinknek, pártkádereinknek és párttagjainknak tudatában kell lenniük annak, hogy részben az ipar jobb, szervezettebb, gazdaságosabb, eredményesebb munkáséival kell bepótolnunk azt, amivel a fogyás az aszály miatt 1952-ben a mezőgazdaság adósa maradt a népgazdaságnak. Egész további fejlődésünk szempontjából változatasul a döntő, alapvető kérdés: az alapanyagipar gyorsított — az eddiginél is gyorsabb — fejlesztése, tehát ugyanaz a kördés, melyet pártunk második kongresszusa előtérbe állított. Ezért az iparban továbbra is erőfeszítéseink javát az alapanyagiparra kell összpontosítanunk, annál is inkább, mert alapanyagiparunkat 1953 kun as ipar átlagos fejlődésénél jóval nagyobb mértékban kell fejlesztenünk. Vonatkozik ez mindenekelőtt szénbányászatunkra, vaskohszatunkra és villamosenergiaiparira lera, de olajbányászatunkra, aluminiumiparunkra és nehézvegyiparunkra is. Szénbányászatunk termelését egyetlen év alatt több mint 4,6 millió tonnával kell emelnünk. Ez az emelkedés a háború előtti Magyarország egész széntermelésének fele. E hatalmas feladat teljesítésére a bánya- és energiaügyi minisztériumnak jobban fel kell készülnie, mint ahogyan az 1952. évi tervteljesítésére felkészült. 1953-ban fel kell számolni az ez évben tapasztalt rendszertelenséget, az ideges kapkodást, a hajrázást, amely ez évben a szénbányászat , mindenekelőtt a minisztérium szénbányászati főosztályának munkájára sokszor rányomta bélyegét. -A bánya- és energiaügyi minisztériumtól, a bányamunkásoktól, s a műszakiaktól, valamint bányászpártszervezeteinktől, a bányaterületek városi és megyei pártbizottságaitól, a szakszervezettől, a DISZ-től azt kérjük, hogy biztosítsák az 1953. évi erősen emelkedő terv teljesítését magasabb szervezettség, átgondoltabb vezetés, fegyelmezettebb munka révén. De nemcsak mennyiségi teljesítést várunk a minisztériumtól és bányászainktól. Meg kell javítani a minőséget is. A szén gyenge minősége komolyan zavarja villamos,energia-termelésünket, amelyben egyébként is komoly rendellenességek vannak. A szénbányászat vezetőinek s bányászainknak a szénbányászat termelési tervét nemcsak mennyiségileg, tonnában, hanem kalóriában is teljesíteni kell! Lehetetlen tovább tűrnünk az elmaradást a számunkra legfontosabb és legértékesebb szénfajtáknál: a feketeszénnél és a minőségi barnaszénnél. Ez azt jelenti, hogy ugyanakkor, amikor hatalmas erőfeszítést kell tennünk, hogy szénbányászatunk erősen felemelt termelési tervét egészében megvalósítsuk az átlagosnál is nagyobb erőfeszítésre, tervszerűbb, átgondoltabb, szervezettebb, alaposabb munkára van szükségünk a pres-mecseki medencében, valamint a tatabánya-dorogi szénvidéken! Széntermelésünkkel együtt a vaskohászat az az alapanyag-iparágunk, melynek fejlesztésére 1953- ban és a következő években a legnagyobb erőt kell összpontosítanunk. Néhány szám segítségével érzékeltethetjük leginkább, hegyesen a téren mekkora erőfeszítésről van szó. Míg, mint említettem, egész iparunk termelését 1953-ban, az 1952. évi tényleges termeléshez képest 16 százalékkal kell emelnünk, addig a nyersvastermelést 44,3 százalékkal, az acéltermelést 18,5 százalékkal, s ezen belüll az elektroacél, vagyis a minőségi acélfajták termelését 20 százalékkal. Vas- és acéltermelésünk e nagymértékű emelkedésének megvan a reális alapja, mert a jövő évben részben már működő kohászati üzemmé válik ötéves tervünk büszkesége, a Sztálin Vasmű és mert a Diósgyőri Kohászati üzem újjáalakításában is olyan mértékben jutunk előbbre, hogy ez erősen fogja éreztetni hatását a termelésben. A szénbányászattal és a vaskohászattal, mondhatni egy sorba kell állítanunk villamosenergiaipárunk fejlesztését. Megköveteli ezt egész népgazdaságunk fejlesztése, de szükséges azért is, hogy a jelenleginél nagyobb tartalékkal rendelkezezünk és nagyobb biztonságot érjünk el villamosenergiaellátásunkban. Ugyanekkor jelentős lépést kell tennünk nyersolajiparunk fejlesztésében is és kereken 50 százalékkal kell növelnünk alumíniumiparunk termelését, aminek ugyancsak teljes mértékben reális alapja van. Ezekre a számunkra döntő területekre s mindenekelőtt a szénbányászatm a vaskohászatra a vilamosenergiaiparra kell összpontosítanunk az eddiginél sokkal nagyobb mértékben a rendelkezésünkre álló anyagi eszközöket ipari felszerelést, építőanyagot, szállítási eszközöket, munkaerőt, műszaki gazdasági és nem, utolsósorban párt- és tömegszervezeti kádereket. Mindenekelőtt gyorsan üzembe kell helyeznünk — terveinknek megfelelően — a Sztálin Vasművet. Meg kell gyorsítanunk a Diósgyőri Kohászati üzem teljes rekonstrukcióját. A Sztálin Vasmű építésével és üzembehelyezésével párhuzamosan kell fejlesztenünk az ezt kiszolgáló új kőszénbányáinkat, s új bányavárosoinkat, Komlót. Be kell fejeznünk az inotai kooperáció építkezéseit, gyorsabb ■ütemben kell építenünk és üzembe helyeznünk új, nagy villamoserőműveinket. ([not], Kazincbarcika stb.) Az alapanyagipar különféle ágaihoz kell számítanunk az építőanyagipart is, különösen a cementtermelést, ahol mint már említettem, jelentősen elmaradtunk a szükségletekhez képest, s ahol ezért 1953-ban és a következő években igen nagy erőfeszítéssel be kell hoznunk eddigi elmaradásunkat. Ehhez természetesen nemcsak az szükséges, hogy jobban használjuk (Folytatás a 3. oldalon.)