Képes Néplap és Politikai Hiradó, 1879. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1879-09-28 / 39. szám

KÉPES NÉPLAP ÉS POLITIKAI HÍRADÓ. 307 káliból csak egy pár szál bajusz s fején gyér hajszálak maradtak meg. Arczát épen nem lehet szépnek mondani szemei kicsinyeknek látszanak, mert húsos homloka­­ elfödi félig őket. Mostani bécsi látogatása alkalmából írják, hogy az utóbbi időben nagyon megöregedett. Vaskos botra tá­maszkodva, lassan jár s kissé görnyedt. Csak ha vértes­ezredesi egyenruhájába öltözik föl, akkor tűnik még föl délczegnek, ruganyosnak hatalmas alakja, a domború mellel és széles vállakkal, melyek azért látszanak ily óriási méretűeknek teremtve, hogy egy birodalom nyu­­godhassék bizton felettük. Bismarck herczeg Bécsben. Bismarck herczeg e hó 21-én este érkezett meg Bécsbe, s 24-én távozott el. Bismarck herczeg nejével és fiával Vilmos gróffal utazott s esti 10 óra felé az Erzsébet vaspálya gyors vonatán érkezett. Az indóházban nagyszámú válogatott közönség jelent meg. Beusz herczeg és a német nagykövetség egész személyzete ott voltak. A vonat megjötte előtt negyedórával megérkeztek And­­rássy gróf külügyminiszter és Steininger százados, kit ő felsége Bismarck üdvözlésére küldött s hozzá szolgálattételre beosztott. Midőn a vonat az indóházba ért, viharos „hoch“ hangzott. A mint a vonat megállt, Bismarck herczegné szállt ki a kocsiból; Reusz herczeg és Andrissy gróf kézcsókkal üdvözölték a herczegnét. Utána a többi hölgyek, Odescalchi herczegnő és Alten grófnő, Vilmos gróf s végül Bismarck herczeg szálltak ki. Bismarck és Andrássy a legbensőbb szívélyességgel üdvözölték egymást s élénk beszélgetés közben ültek kocsira. A vendégekre négy udvari kocsi várakozott. Az elsőben Bismarck herczegné és R­usz herczeg, a másodikban Bismarck és Andrássy mentek a Hotel Imperialba, hová a vendégek szálltak. A ven­dégek, Reusz herczeg és Andrássy gróf az Imperialban vacso­ráltak. A herczeg fogadtatása a bécsi lakosság részéről nagyon barátságos volt. A­mint leszállt a vasútról, oly viharosan hang­zott a „hoch Bismarck“, hogy Andrássy azt mondá: „Látja herczegséged, hogy örül a nép“. Bismarck mosolygott s nagy ernyőjü kalapját levéve köszönt. Az „Imperial“ szálloda előtt is nagy tömeg állt sokáig. Andrássy még a megérkezés estéjén félrevonult a herczeggel s hoszszabb ideig beszélgettek. Éjjel fél 12 órakor Bismarcknak még meg kellett jelenni a szálloda erkélyén, hogy köszöntse a sokaságot. Bismarck nagyon megöregedett. Egyik lábát észrevehető­­leg húzza a köszvény miatt. A vasútról leszabva, azonnal igénybe vette Andrássy támogatását. Egy erős bot is volt vele. A herczeg ekkor épen nem valami divatos szabású rokkot viselt. Neje egyszerű, igénytelen matróna, de élénk mozgású. Vilmos gróf erőteljes, zömök férfiú, sűrű szőke bajuszszal. E hó 22-én a délelőttet Bismarck szállásán töltötte; csak Reusz herczeget és Steininger kapitányt fogadta. Fél 12 órakor Bismarck tábornoki egyenruhába öltözve a külügyminisz­tériumba hajtatott. A közönség most is nagy volt az utczán és sorfalat képezett. A külügyminisztériumban a királytól érkező Andrássy és Haymerle fogadták. A beszélgetés másfél óráig tartott. Innen Bismarck az uralkodóhoz ment, kinek fiát is bemutatta s háromnegyed óráig volt ott. Fél háromkor Andrássy kíséretében meglátogatta Taaffe osztrák miniszterel­nököt és Haymerle bárónőt. Aztán Bismarck herczeg gr. Andrássyval visszatért a szállodába. Pontban három órakor megérkezett oda a király, kit a nagy számmal összegyűlt közönség — az oda- és vissza­­kocsizásnál — viharos üdvözléssel fogadott. A királyt Bismarck herczeg az előcsarnokban várta és mély meghajlással üdvözölte. A király kezét nyújtotta, mire a herczegi család által elfoglalt termekbe indult. A látogatás félóráig tartott. A Schönbrunnban adott udvari ebéd 4ra órakor kez­dődött. Ebéd után a király egy óráig társalgási kört tartott, s Bismarcktól elbúcsúzott, mert Sziriába vadászatra utazott. Az ebédhez 21 előkelőség volt hivatalos, köztük Reusz­ky, Andrássy, Haymerle, b. Orczy. Bismarck neje Reuss herczegnőnél ebédelt s este az opera­színházba ment. E hó 23-án Bismarck meglátogatta Vilmos főherczeget, a franczia és török nagyköveteket, és Tisza miniszterelnököt, ki az nap érkezett Bécsbe, s kinél félórát töltött. Délben gróf Andrássynál ebéd volt Bismarck tiszteletére. Ebéd után még Tisza és Bismarck ott maradtak; fél óra múlva Tisza is távozott, s Bismarck és Andrássy ismét hosszasabban tanácskoztak. A nagyapa. Elbeszélés. Irta PETŐFI SÁNDOR. (Folytatás.) — Hova indultál galambom ? kérdeztem. — Én te hozzád, de hova készülsz, Péter ? — Csak azt nem tudom én, hogy hova megyek innen ? mert itt már nem maradhatok, látod-e. El akar­nak h­arczolni katonának. — Hallottam neszét... istenem teremtőm, életem napjáig sem szenvedek annyit, mint ez az egy pár óra alatt szenvedtem. Láttam, mikor bement érted a népség, úgy elszorult a szívem, mintha megabroncsolták volna. Szerettem volna sírni, és nem birtam. Jaj, de keserves az, ha az ember nem képes sírni. Udvarunkban a pin­­czegádorról néztem a kutatókat, s vártam míg kijőnek, vártam és reszkettem, mint a­kit a hideg lel. Végre ki­jöttek. Téged nem láttalak köztök, de szemem úgy káprázott a félelem miatt, hogy magamnak sem hittem. Kiszaladtam, s egy embertől kérdeztem meg, hogy el­fogtak-e ? azt felelte, hogy nem leltek meg. Csak akkor vettem igazán lélekzetet. — Édes lelkem angyalom! szóltam megölelve Jul­­csát, hogy háláljam meg szerelmedet ? — Szeress úgy, mint én szeretlek, felelt ő, és meg lesz hálálva bőségesen. Nem kell nekem semmi a meg­teremtett világon, csak szerelmed, csak szíved! — Verjen meg engem az isten, ha valaha másra csak gondolok is kívüled, te gyöngye a gyöngyöknek! — Ne mondd, édes Péterem, úgy is tudom én azt, ha nem mondod is ... de most hova megy innen ? — Mondom, hogy nem tudom, csak annyit tudok, hogy itt nincs többé maradásom. — Hát elhagysz engemet, Péter. — Magad is láthatod, hogy el kell válnunk, leg­alább egy időre, mert itt egy pillanatom sincs bátor­ságban. — Az igaz, az igaz .. .jól van, én is veled megyek. — Mire gondolsz ? — Semmire, csak hogy együtt legyünk. Vagy ter­­hedre leszek ? — Nekem, terhemre ? hogy is mondhatsz ilyet ? — Úgy, hát együtt megyünk. — Hallgass rám, kedvesem, szóltam én megyőzni akaró hangon, hallgass rám. Látod, az én utam olyan bizonytalan, hogy azt sem tudom, hova hajtom le majd fejemet. Az idő is naponként hűvösödik. Pénzem sincs , ha elfogy tarisznyámból az a fél kenyér, nem tudom, hogy mit eszem. Julcsa nem hagyott tovább beszélni. Azt mondta hogy velem fog éhezni, fázni, nyomorogni, szenved és tűr mindent, a­mit én­ azt mondta, hogy könnyű a szerencsében egymást szeretni, a nyomorúság próbálja meg a szerelmet, most hát a legjobb alkalma lesz meg­mutatni, mennyire lelkemmé vált az ő lelke, és hogy én nem is szeretem őt voltaképen, ha nem hagyom neki ez alkalmat használni. Hiába volt minden beszédem, annál maradt, hogy velem jön. Mentünk tehát együtt.

Next