Köztelek – 1935. 55-104. szám
1935-12-22 / 103-104. szám
094 A talajművelés és talajelőkészítés mikéntjét megemlítve, az alföldi gazdálkodás hibája az egyoldalú kukorica és búza váltógazdálkodás, az ősi kétnyomásos rendszer, kopár legelőkkel kapcsolatban és alig vet súlyt a takarmánytermesztésre. A takarmányhiány miatt azután az állatállomány sem tartható megfelelően, az ilyen silány viszonyok között élő állatállomány kevés és sovány trágyát termel, ennek következménye ismét a növénytermesztés terén a terméseredményekben mutatkozó hiány. Körforgás ez, amely a helyes és okszerű növénytermesztési üzem beállításával kedvezően megváltoztatható. Az alföldi gazdálkodás reformja a növénytermesztés okszerűbb alkalmazásával oldható csak meg, ebben pedig az első lépés a földnek nemcsak mint vagyontárgynak, hanem olyan értelemben való szeretete, amint ez az állattenyésztésnél kitűnik, mert hiszen ma már tudjuk, hogy a termőtalaj is élő valami, amely a vele való gondos bánást éppen úgy meghálálja, akár az állat. Csaknem azt lehetne mondani, hogy a földnek, a termőtalajnak is van szíve és ez a sziv hálás aziránt, aki megértő gondozója. Újabban felvetődött az a kérdés, vájjon az egyes szántóföldi kultúrnövények vetése körül nem történik-e hiba a vetőmag mennyiségének alkalmazása tekintetében. E kérdés körül külföldön élénk eszmecsere folyik és ezzel a kérdéssel nekünk is foglalkozni kell, nem szabad azonban abba a régi hibába esnünk, hogy a külföldi tapasztalatokat egyszerűen átvesszük. Régi hibánk, hogy a talajművelés, a növénytermesztés terén a külföldi megállapításokat egyszerűen átvettük és nem ügyeltünk arra, hogy a mi természeti viszonyaink egészen mások és így nem bizonyos, hogy amely megállapítás pl. Németországra nézve érvényes és helytálló, az nálunk is megfelelő lesz-e. A külföldi megállapítások csak a mi viszonyainkra való vetítés után fogadhatók el, akkor is a szükséges kísérletek elvégzésével. Kiderítendő lesz kísérletezéssel a mi viszonyaink közti optimális vetőmagszükséglet és pedig nem annyira abból a szempontból, hogy vetőmagpazarlás történik-e vagy sem, hanem abból, hogy kevesebb vetőmag használata mellett esetleg jobb terméseredmények érhetők el. A mi különleges magyar klímánk mellett ez a kérdés tisztázásra vár. Az alacsony terményárak gazdáink jelentékeny részét arra a felfogásra vezették, hogy a talajerő fenntartására és fokozására szánt kiadások mellőztessenek, mert az elért terméstöbblet az alacsony terményárak mellett nem biztosítja a felmerült költségeket. Ha átmenetileg talán helytálló is volt ez a felfogás, ma már meg kell másítani és éppen a gazdasági üzemek jövedelmezősége érdekében vissza kell térni ismét a belterjesebb trágyázáshoz. Terményáraink ma már a korábbi állapothoz képest mégis annyira megjavultak, hogy az istállótrágyán kívül a műtrágyák céltudatos használata megokolt. A talajerő fenntartására fordítandó költségek ma már nem kárbaveszett kiadások, de olyanok, amelyek visszatérülnek, sőt meghozzák a rendes kamatot is. A növénynemesítő bizottság működése a növénynemesítés kedvezőtlen helyzete miatt a múlttal szemben csökkent. Növénynemesítő üzemeink egyrésze kénytelen volt működését megszüntetni, mert a mezőgazdaság mai rossz helyzetében a gazdák nem áldozhatnak annyit a nemesített magvak beszerzésére, hogy ezzel a növénynemesítés jövedelamelyek fogyasztása közben savanyú lőre járta, szolyvai vízzel. Különösen a szomszéd birtokos felesége, Laura néni volt az asztali rémem. Mert Laura néninél pofázni kellett. Ő személyes sérelmet csinált abból, ha minden tál ételből legalább kétszer nem vettél. A szádba könyörögte az ételt azzal, hogy ő főzte, meg hogy nem lesz más, ha ez nem használt, megfenyegetett, hogy ő sem fog nálatok enni s ha mindez sikertelen maradt, akkor Laura néni maga rakta tele a tányérodat és azt otthagyni örök harag lett volna. Szemtanuja voltam egyszer annak, hogy édesapám a ráerőszakolt hurkadarabot egy őrizetlen pillanatban a kabátja zsebébe csúsztatta. Másnap reggel édesanyámat majd a hideg rázta ki, mikor a hurkatetembe beletapogatott. Akkor még a munkásnép is jobban élt, mint ma, legalább is kevesebb volt a panasz. Munka és aratórész mindenkinek jutott, sőt a takarítást nem is győztük, erre a célra tótocskákat szegődtettünk, akik oly bőségesen táplálkoztak, hogy a nehéz aratómunka után is kigömbölyödve tértek haza. A mi falunk egyébként nagy szellemi elmaradottságban élt. Lakosainak túlnyomó része egész életén át nem járt messzebb a legközelebbi városkánál, ahonnan azt a tapasztalatot hozták haza, hogy ott szebben kong a nagyharang, mint a miénk. Újság mindössze három-négy jött a faluba. Nem lehetett itt találni se szövetkezetet, se gazdakört, kulturális és szociális gondoskodásnak nyoma sem volt. Mindezt a földesúr belátásának kellett pótolnia. Édesapám szeretett zsémbelni, de valójában vaj szíve volt. Ha bajba került valaki, cselédember, sommás, vagy zsellér, hazigság, vagy bánat költözködött az apró portákba, keresztelő vagy halál alakjában, csak hozzánk húzott a nép és itt megkapta a segítséget, amit leszolgált vagy visszafizetett jobb időkben. Különben nem igen törődtek a néppel máskor, csak képviselőválasztások idején, de akkor is inkább csak rontottak rajta. Mulatsága nem volt más a népnek, mint a korcsmázás. Két szatócs tartott fent rövidáru kereskedést és egyúttal korcsmát is : Ürge meg Nyakigláb. Más néven nem is ismerték őket. Mind a ketten talyigán kezdték furulyaszóval s később a falu bankárjaivá váltak. Meg kell vallani, sokat ütődtekverődtek, kutyálkodtak, mindenki jussot formált ahhoz, hogy parancsoljon velük, de közben minden üzleti eshetőséget jól mező lenne. Így a növénynemesítés terén a magánvállalkozás háttérbe szorult és bár számos fontos feladat áll előttünk, nagyvonalú eredményt mindaddig nem várhatunk, amíg a mezőgazdaság helyzetének javulása, vagy intézményes állami támogatás a nemesítés jövedelmezőségét meg nem alapozza. Fokozott felelősség és feladat hárul tehát a nagy áldozatok árán fenntartott nemesítő gazdaságainkra és az állami növénynemesítő telepekre, amelyeknek működését egyesületünk is előmozdítani törekszik. A nemesítés időszerű kérdéseinek, a külföldi és a belföldi kutatások eredményeinek megvitatásán felül a bizottság a nemesített növényfajták elterjesztése és népszerűsítése érdekében a jövőben is ismeretterjesztő előadásokat kíván tartani. Amíg tehát a bizottság egyfelől a nemesítés tudományos és gyakorlati művelőit a gyakorlati gazdákkal hozza össze és így előmozdítja a kellő összeműködést, másfelől a nemesítés bevált eredményeit propagálja. A gazdaheti előadássorozat egyik tanulságaként megállapíthatjuk, hogy a jövőben fokozott gondot kell fordítani az extenzív gazdasági viszonyok között is helytálló fajták nemesítésére. Bármennyire is igyekszünk ugyanis a szaktudás kiterjesztésével a kisgazdák gazdálkodásmódját fejleszteni, a belterjes irány általánosítása hamarosan nem oldható meg és így főként a kisbirtok szempontjából kerül előtérbe ez a feladat. Az intenzív viszonyok között kitenyésztett növényfajták külterjes gazdaságokban és kedvezőtlen műveléssel sohasem állhatják meg olyan mértékben helyüket, mint az intenzív üzemben, amely számára nemesíttettek. Tehát újabb, a külterjes viszonyok és gazdálkodási mód mellett megfelelő fajták nemesítését szorgalmazzuk, aminek érdekében elsősorban ennek a feladatnak az irányelveit kell kutatnunk. Foglalkozni fog a bizottság a cukorrépanemesítés kérdésével. Ezen a téren mindeddig alig történt valami, mert cukorgyáraink a külföldi elitmag elszaporítása útján fedezik szükségletüket. Bizonyos, hogy a hazai viszonyok között kitenyésztett fajták jobb eredményt adhatnak, mint a miénktől eltérő éghajlati és gazdasági körülmények szülöttei. Sajnos, hogy gazdasági helyzetünk nem engedi meg a nagy anyagi áldozatot igénylő tudományos kutatómunkát sem, amely éppen az utóbbi évtizedben külföldön ugrásszerű eredményeket ért el. Azonban bármennyire is gátolják a magyar növénynemesítés tudományos és gyakorlati fejlesztését a gazdasági körülmények, csüggednünk nem szabad és az anyagiakszabta lehetőségek határain belül igyekszünk az ügyet előbbre vinni. (F. E.) A dohánytermelő gazdák gondjainak enyhülését hozta a pénzügyminiszternek az 1935. évi termésű dohány beváltási árának emelésére vonatkozó december 1-én megjelent rendelete, amely az összes dohányféleségeket figyelembe véve, átlagosan 15%-os áremelést léptetett életbe. Jórészt az OMGE dohánytermelő bizottsága SZÍVÓS és kitartó munkájának köszönhető, hogy a dohánytermelő gazdáknak ez a régi kívánsága végre meghallgatásra talált. Bár az illetékes tényezők jóindulatát el kell ismernünk, sajnos, az új beváltási árak nem hozták meg minden tekintetben azt, amit a bizottság kívánt s amelyet mint olyant jelölt meg, ami a termelési költségeket fedezi. Éppen ezért a bizottság e téren a jövő évben továbbra is folytatja szorgalmazó tevékenységét. Régi panasza a dohánytermelő gazdaközönségnek, hogy a beváltási árakról későn, alig valamivel a beváltások megindulása előtt értesül, s így a dohányból eredő bevételeivel költségvetésében számolni nem tud. Kérni fogjuk, hogy a beváltási árakat idejében, még a dohánypalánták kiültetése előtt közöljék a gazdákkal. Ebben az évben indult meg kísérletképpen a dohánymag termesztése, olajipari felhasználás céljából. A bizottság megfelelő propagandát kíván indítani ennek felkarolása érdekében s lépéseket fog tenni megszervezésére és megfelelő átvételi ár biztosítására. A dohány minőségi termelésének propagálása a bizottság régi törekvései közé tartozik. Ennek sikerét s megfelelő alátámasztását a „Köztelek" lapban közölt szakcikkek révén, valamint a m. kir. Dohányjövedék támogatása útján, népszerű kiadványok terjesztésével kívánja biztosítani. Többször tárgyalta már a bizottság a dohány kötelezőségbiztosításának kérdését, különböző tervek megvitatásra is kerültek, erre a régen vajúdó kérdésre a termelőket lehetően kielégítő megoldást fog a bizottság keresni. A bizottság állandóan figyelemmel kíséri a dohánybeváltás menetét és a beváltási szabályok igazságos enyhítésére ezután is gondot fog fordítani. Az ország különböző vidékein más és más dohánykertész-szerződések egységesítése érdekében a bizottság jövő évi munkatervében szerepel egy egységes szerződésminta kidolgozása is, amelyet a termelőknek meg fog küldeni, hogy annak alapján kössék a dohánykertészekkel szerződéseiket. (T. M.) KÖZTELEK, 1935 DECEMBER 25. 103 -104. SZÁM 45-IK ÉVFOLYAM. megmarkoltak és végül is ők kerekedtek felül. Az Ürge korcsmája közel esett a templomhoz ; ebben a korcsmában ünnepnapokon nagy verekedések történtek. A részeg legények annyira nem tartottak tiszteletet, hogy egy izben a papunkat is le akarták szorítani a járdáról. Erre a tiszteletes úr felháborodásában a sárba penderítette azt a garázdát, aki nekiment. Ettől a cselekedetétől fogva aztán elismerték róla, hogy kemény ember s már jó messziről kalapot emeltek előtte. Hanem annyi ereje már nem volt a tiszteletes urnak, hogy a korcsmát messzebb lakoltassa a templomtól vagy kivigye, hogy ünnepnapokon ne mérjék az italt. Nagyobbnak bizonyult a szesz hatalma, mint a Szentléleké. De míg a korcsmáros megszedte magát, ezalatt a gazdának két fillérért kellett a mustot adnia. Akkor is olcsó volt minden, amit a földből kivettünk, csak a kölcsönök kamatai voltak gyilkolóan nagyok. Aki nem tudott jól számítani, az elúszott. Ebben az időben számtalan birtok cserélt gazdát. A szomszéd birtokos barátunk is zilált anyagi viszonyok közé jutott, pedig hát külsőségekben egyszerű életet élt, de abban merült ki a gazda virtusa, hogy pompás lovakat és fajteheneket tartott, egyébként nem sokat törődött a gazdaságával. Mással intéztette a dolgait, ehhez neki házizsidó kellett, akit bármikor a színe elé parancsolhatott azzal, hogy „Ábrahám, beszédem van veled". Ábrahám volt a pénzügyminisztere, aki végül jobban ismerte a birtokos kuszált ügyeit, mint maga a gazda. Közben úgy belepte az adósság a birtokot, mint árok partját a lapulevél. Végül is bérbe kellett adni a barátunk birtokát, árendás költözködött a kasttélyába, amelynek kerítésein azután állatbőröket szárítgattak. Az árendások már gondos iskolázásra fogták a gyermekeiket, amit a birtokos urak általában csak immel-ámmal tettek meg. Így hát a mi vidékünkre nem volt alkalmazható az a mondás, hogy „mindenki lépik egyet". Mert mig például Ürge boltos fia a felső iskolába került s ezzel az úri rendbe lépett, mi lett ezalatt legjelesebb iskolatársamból, a Geszteny fiúból ? Disznópásztor ! És lett légyen bár lángész, akkor is csak kondás lett volna belőle. A többi fiúból is lett cseléd, napszámos, vagy apái nyomán bandukoló kisgazda. Az én falusi pajtásaim nem emelkedtek egy létrafokkal sem. Itt csak annyi történt, hogy az öreg kéz a fiatalnak adta át a kapanyelet vagy a gyeplőszárat. Pedig hát Szunyogi rektor uram válogatás nélkül mérte ki nebulóinak a körmösöket is, a jutalmakat is, a maga feltalálta érdemjelek alakjában, csak éppen az élet nem akart közöttük válogatni. Ha már a rektor uramnál tartok, el kell mondanom róla, hogy nagy poéta volt. Névnap, születésnap, vagy már disznótor is jó alkalom volt arra, hogy a jobbmódú családokat ékes rigmusokkal lepje meg. Lóránd öcsém számára is költött egy verset, hogy azzal köszöntse Feri bácsit, a keresztapját nevenapja alkalmából. Volt abban a versben ágyúdörgés, kardvillanás, török siralom, de a végén a jó kívánságok betetőzéseként a vers szerint azt kellett kívánni Feri bácsinak, hogy „éljen, míg egy varjú él !" Feri bácsi csóválta a fejét, hogy miért hozzák őt össze varjúval, hiszen az dögmadár. — Meddig él aztán a varjú, fiam ? — kérdezte Lórándtól. — Elél az talán harminc évig is ! — felelte a fiú. Feri bácsi akkor már a nyolcvanadik éve felé tartott. Szó nélkül hátat fordított Lórándnak és ezúttal még a rendszerint kijáró keresztapai ajándékról is megfeledkezett, ráadásul a fiú otthon alaposan kikapott. — Ilyen az én szerencsém ! — fakadt ki Lóránd öcsém, szokásos fájdalmas mosolyával. A tanító úr lő bakot és engemet büntetnek. Azóta már nem csodálkozik, mert megtanulhatta, hogy legtöbbször a körülmények szeszélyében van a hiba, amelyért szenvednünk kell és ezt nevezik emberi sorsnak. Szép volt-e ez a régi élet ? Igen, szép, mert bearanyozta a gyermekkor. Hosszú idők múltán meglátogattam a falumat. Nem éltek már akkor a régi kedves ismerősök, mintha csak egy öreg hegedűt láttam volna viszont, amelynek minden húrja lepattant. Nevetségesen kicsinyesnek találtam az épületeket is. Az egykori kúriánk eltörpült. Elárvult a templom is , vakolata lehullott. Kertjét felverte a vadfű. Ekkor értettem meg, hogy amit visszakívánunk a múltból, az nem a régi élet rendje és formája, hanem a rózsás ifjúkor, amely a sziklákon is virágot fakaszt. Adjon az Ég gyermekeinknek sok örömvirágot, az öregeknek hitet és megnyugvást és mindannyiunknak boldog karácsonyi ünnepeket ! Állattenyésztési szakosztály. Az állattenyésztési szakosztály már hosszú idő óta főleg két kérdésre összpontosítja a munkásságát: az egyik az állattenyésztés minőségi javítása, a másik pedig az értékesítés előmozdítása. A minőség javítása alatt természetesen nemcsak a régi értelemben vett minőséget kell érteni, amely évtizedeken át csupán a hülemre, színre, stb. vonatkozott, hanem a belső értékeket is : a minél nagyobb termelőképességet, a minél kedvezőbb takarmányhasznosítást és a minél értékesebb és piacképesebb áru előállítását. A mai mozgalmas világban, amely a gazdasági életet is minduntalan meglepetések, új fordulatok és új feladatok elé állítja, nehéz messzebbre szóló munkatervet megállapítani. Amennyire azonban meg lehet ítélni, az állattenyésztési szakosztály munkásságának gerince a jövőben is ennek a két fontos feladatkörnek szolgálata lesz a régi bevált irányokban és utakon, legfeljebb egyes gyakorlati vonatkozásokban fogja az élet új csapások követését kívánni. Ha régiek a feladatok és a szolgálatukra hivatott eljárások és eszközök, a jelenlegi adott helyzet időszerűségüket éppen nem csökkenti, sőt növeli. Hiszen talán sohasem volt olyan fontos, hogy a feletetett, viszonylag igen drága takarmányt nagy termelőképességű, nagy hozadékú állatok minél kedvezőbben hasznosítsák, mint éppen a már két éve tartó és egyre jobban fokozódó takarmányhiány és drágaság mellett. Hasonlóképpen fokozottan jelentkezik a legelsőrendű minőségű állatok és állati termékek értékesítésének mindenféle előnye, ezek elhelyezhetősége is könnyebb, árképződése is viszonylag jobb. A nagy termelőképességű, kedvező takarmányhasznosítású és elsőrendű