Bangha Béla S. J. (szerk.): Katolikus Lexikon 3. Kazy - Péter (Budapest, 1932)
M - "Máriakert" - "Mária-kongregáció" - Mária-kongregáció - Maria-Laach - Mária-legendák
» .Máriákért" 279 „Máriákért" (Szűz Mária Virágoskertje), hitbuzgalmi folyóirat a Mária-tisztelet ápolására. Alapították 1884-ben. „Mária-kongregáció", hitbuzgalmi havi közlöny, a Mária-kongregációk országos folyóirata, 1907 óta. Mária-kongregáció, vallásos társulat, melynek feladata az, hogy tagjait a Máriatisztelet különösebb gyakorlása által az önmegszentelés és apostolkodó buzgalom magasabb fokára nevelje. Minden M. rendesen egyazon rendű és műveltségi fokú egyéneket tömöríti, akiknek társadalmi helyzete s érdeklődési köre a közös célok közös megvalósítását megkönnyíti. Ezért vannak férfi, női, ifjúsági stb. M.-k. A M. az Egyház újkori belső életének megszilárdításában s felvirágoztatásában máig sem eléggé méltatott érdemeket szerzett s a vallási reformnak egyik tetterős tényezője lett. A mozgalom eredetileg abból az ifjúsági Mária-társulatból indult ki, amelyet először Leunis János S. J., a római kollégium tanára alapított buzgóbb tanítványai körében 1563-ban s amely főleg a jezsuiták tanintézetei révén csakhamar világszerte elterjedt, főleg amióta XIII. Gergely 1584- ben (Omnipotentis Dei) jóváhagyta. A M. azóta számos esetben nyert pápai megerősítést, főleg XIV. Benedek aranybullája által (Gloriosae Dominae, 1748). Számos szent és számos egyházi és világi katolikus kiválóság tartozott a M. tagjai közé (így Calderon, Bossuet, Bourdaloue, II. és III. Ferdinánd és I. Lipót magyar királyok, Lotharingiai Károly, Szavoyai Jenő, Sobieski János, II. Rákóczi Ferenc, Zichy Nándor stb.). A M.-k kezdetben kizárólag férfiak és fiúk között működtek, csak a XVIII. századtól vannak női kongregációk is. A M. szervezetének lényeges pontjait a pápai bullák állapítják meg s a pápáktól nyert felhatalmazás alapján a Jézus társasági általános rendfőnök által kiadott M.-i szabályok körvonalazzák. Jelenleg ateinz Ferenc által 1910-ben kiadott szabályok vannak érvényben; ezeknek elfogadása azonban az egyes M.-kra nézve nem kötelező; minden megyéspüspöknek jogában áll külön szabályzatot adni. Az eredeti római főkongregációba való becsatoláshoz azonban, amely a pápák által engedélyezett búcsúk elnyerésének feltétele, szükséges, hogy a szabályok lényegileg egyezzenek a római főkongregáció szabályaival. M.-t (a Jézustársaság rendházain kívül) csak a megyéspüspök alapíthat s annak vezetése is az ő joghatósága (nem a jezsuita rend) alá tartozik; minden egyes M. élén a megyéspüspök által kinevezett papi igazgató (prézes) áll (a Jézustársasági rendházakban a prézest a rendfőnök nevezi ki). A tagok hetenkint vagy kéthetenkint (ritkábban havonkint) gyűlnek össze ájtatossági összejövetelekre, melyeknek központjában a prézesi buzdítás áll; ehhez áhitatgyakorlatok s nem ritkán vallásos és apostolkodási tárgyú megbeszélések csatlakoznak. Az egyesületi tevékenység szabályozására s élénkítésére a M.-n belül gyakran szakosztályokat (sectio) létesítenek (pl. eucharisztikus, karitatív, missziós, sajtó- stb. szakosztályt). A magyar M.-k 1907-ben szövetségbe tömörültek s többízben rendeztek országos kongresszust. Folyóiratuk az 1907 óta havonként megjelenő „Mária-kongregáció". A kongregációs mozgalom főleg Ausztriában, Németországban, Spanyolországban és Lengyelországban virágzik, jórészt a jezsuiták rendházaival kapcsolatban, de világi papok s mindenrendű szerzetesek vezetése alatt is. — Bangha: Mi a Mária-kongregációt (2. kiad.) 1921; u. a. Handbuch für Leiter der Mar. Kongregationen, Wien-Innsbruck 1926. B. B. Maria-Laach, bencés apátság a rajnavidéki Andernach közelében. 1093-ban alapította II. Henrik aacheni gróf. Az apátság az irodalmi és tudományos életnek mindig jelentős központja volt. Temploma a német-román építészetnek egyik legjellegzetesebb remeke. Az apátság a XIX. század folyamán egy ideig a jezsuiták birtokában volt; innen vette elnevezését a jezsuiták tudományos folyóirata, a „Stimmen aus Maria-Laach" (ma „Stimmen der Zeit") s a Collectio Lacensis c. tudományos gyűjtemény. M. 1892 óta a beuroni bencéseké, a liturgikus megújulás egyik gócpontja. Mária-legendák, középkori jámbor elbeszélések a Boldogságos Szűz jóságáról és hatalmáról. Jobbadán Európában terjedtek el, de Keleten is számos M. keletkeztek. Prózai, epikus és drámai irodalmi művek ölelik föl a M.-at. A keleti eredetűek közt neves a XI. századból való Theophilus-legenda, mely Nyugaton a IX. században kezdett elterjedni s később egybeolvadt a Cyprián- és Faust-mondával; a zsidó gyermekről szóló legenda és Bonitus püspök legendája (1119- ből). A latin M. rendszerint egybegyűjtve maradtak ránk Toursi sz. Gergely, Damiani sz. Péter, Nogenti Wibert, Heisterbach Caesarius, Da Varazze Jakab (Legenda aurea) írásaiban. Ezeken felül számos gyűjtemény jelent meg a Miracula B. Mariae Virginis c. legendagyűjteményben, mely a XI. század legendáinak a XV. századig többszörösen átdolgozott s népnyelvre átírt megkapó költői műveit tartalmazza. Ezeken felül számtalan népies és költői átdolgozású M. maradtak ránk a középkorból arab, szír, kopt, spanyol, provenszál s ófrancia (Gautier de Coiney-nak Miracles de Nostre Dame c. műve), olasz (Miracoli, a XV. században 14-szer nyomtatták ki), angol, skandináv (Maria Saga), német (Passional a XIII. századból) és magyar nyelven (csaknem összes középkori nyelvemlékeink). A M. naívsága néha dogmaellenes vonatkozásokba csap át, de mindvégig meleg benső Mária-legendák