Kritika 11. (1982)
1982 / 2. szám - Filozófia és társadalmi köztudat - Filozófusokkal beszélget Szerdahelyi István
hol negyedik fejezet — „Kiadók és kiadás!'& sok” — főleg két konkurrens kiadványról szól, sok, eddig ismeretlen dokumentum alapján. Toldy Ferenc és Kecskeméthy Csapó Dániel (Kelemföldy) párhuzamban adta ki Csokonai műveit az 1840-es év-ben. Toldyé füzetenként jelent meg, Pesten, Kelemföldyé Lipcsében, három kötetben. A sajtó alá rendezők viszonya azért is kényes lehetett, mert Kecskeméthynek főnöke volt Toldy az Akadémián. Bohózati helyzet: kettőjük közül csak Kecskeméthy tudta, hogy ők irodalmi vetélytársak. Az üzleti harc élesebb volt a két szöveggondozó és a két könyv kiadója között, mint ahogy Szilágyi tudja és ismerteti. Toldy ugyanis a nyolcadik füzet feledésbe ment, de szerencsésen fennmaradt hátsó borítékján 1845. ápr. 18-i dátumú Tiltakozást tett közzé, többek közt ilyen intésekkel: „ ... főleg a kiadatlan munkák azok, mikre nézve e kiadás jogait tiszteletben tartatni kérem. Én legnagyobb részeket Csokonai saját kézirataiból közlöm. Tudom, hogy némellyeknek közölök sokfelé léteznek másolataik, semmi közöm hozzá, ha a lipcsei kiadás ezeket használja, de én igen jól meg fogom ítélni tudni mennyiben használtattak pi Ivánok, s mennyiben az én kiadásom. [■ • •] sí Egy részben nem fog az én kiadásom a lipcseivel versenyezhetni. Csokonai el hagyá magát társai által néha priápi pajkosságok írására csábíttatni, de ezt csak egy pár órai mulatság okából inkább, mint valóságos vonzalomból. Ezt meg fogom mutatni egész lelkülete nemességéből, meg vallomásaiból. A lipcsei kiadás visszaél hazai censurátóli szabadságával, midőn illyeket isfelveszem. Nem irigylem e kincseket, de a volt Csokonai nevében rosszalom a fogást. bizonyos vevők előtt nevelheti ama kiadás becsét, de Csokonai becsülete csorbájával. Reményem tehát — mert talán m még nem késő — hogy a lipcsei kiadás intézői a nemtelen kereskedéstől e figyelmeztetésre el fognak állani, s a korán elhunyt derék férfi nevét az erkölcsi szennytől megkímélni.” (Ez a borítékcsata ízléstörténeti és kiadástörténeti szempontból is fontos, egyszersmind beletartozik Toldynak a szerzői jogok rendezéséért akkoriban folytatott akciójába.) Az ötödik fejezetben műértelmezéseket és elemzéseket közöl Szilágyi, sok találó új fölismeréssel. Volna vitáznivalóm több megállapításával, de csak egyet választok ki közülük, mégpedig szintén módszertani tanulság okából. Csokonai korai — 1794-es — kiadási tervében harmadik helyen egy színdarab szerepel: „Patvarszki, vígjáték Terentáusból, mai világhoz alkalmaztatva és magyarországi történetté téve.” De ezen a puszta címen és kurta jellemzésen kívül egyetlen sornyi töredék sem maradt fönn a darabból. Arra gondolhatunk, hogy vagy el sem készült a tervezett vígjáték, vagy elveszett a kézirata. Szilágyi egy harmadik megoldást javasol: szerinte a Patrazszkiból formálta egyik csurgói iskolai színdarabját, a Culturát. Csakhogy egyetlen olyan Terentius-darab sincs, amelynek a cselekményét akár csak a leghalványabban egyeztetni lehetne a Culturáéval. Mindössze annyit tud Szilágyi fölmutatni, hogy Terentius két vígjátékának „alapja a szerelmi bonyodalom s végül a szerelmesek boldog egybekelése.” (548. 1.) „Alh, derék tanúbizonyságok” — mondhatjuk Lehelfivel, a Cultura egyik szereplőjével. Viszont egy szónyi utalás sincs Szilágyi kötetében a Cultura szereplőinek és drámai alaphelyzetének kézzelfogható csurgói kapcsolataira. Pukánszkyné Kádár Jolán a színdarabok kritikai kiadásában (1978) kimutatta, hogy Tisztes úr alakjának mintája Nagyváthy János volt. Én pedig 1975-ös Csokonaiéletrajzomban párhuzamba állítottam a darab Szászlakiját és a Németországból hazavárt Császári Lósy Pált, aki helyett Csokonai ideiglenesen tanított, s aki a csurgói iskolafenntartókhoz írt levelében pontosan úgy kérkedett odakinti összeköttetéseivel, mint darabbeli mása. Szilágyi Ferencnek lett volna ideje, módja, hogy ezekre a megállapításokra reagáljon. Patvarszki hipotézisét ezekkel szembesítse, hiszen 1981-ben megjelent könyvében még 1980-as publikációkra is hivatkozik. Feltevéseket lehet konstruálni is, cáfolni is. De hallgatni olyan közleményekről, amelyek a szerző feltételezését eleve megcáfolják — nem lehet. Olyan tanulmányban pláne nem lehet, amely kétszázhúsz lábjegyzettel kápráztatja el az olvasót. Egyébként, A Csokonai művei nyomában című kötet Lakatos István szép vallomását viseli mottóként: „Végtelenül sokat köszönhetek a filológiának. Elsősorban a tények tiszteletét. Közelebbről a tények méltóságának tiszteletét.” VARGHA BALÁZS Csokonai Vitéz Mihály Filozófia és társadalmi köztudat Folyóiratunk egyik célkitűzése, hogy alkalmanként bepillantást nyújtson az olvasóknak egy-egy társadalomtudomány vagy fontosabb kutatási terület műhelygondjaiba, tájékoztasson fejlődésük helyzetéről, problémáiról. Ezúttal filozófiai életünk neves képviselőit kerestük fel, hogy válaszoljanak az alábbi kérdésekre: 1. Feladata-e még — amint egykor feladata volt — a filozófiának, hogy a társadalmi köztudatban egy átfogó világképet alakítson ki? 2. Ha igen, miként teljesíti ezt a feladatot a mai magyar marxista filozófia? 3. Ha nem teljesíti, miért nem, s miként lehetne hatékonyságát e téren növelni? Mátrai László Ha van tudomány, amelyiknek kötelessége közel férkőzni a közvéleményhez, a társadalmi tudat legszélesebb köreihez — akkor az a filozófia. A kultúra szekularizálódása, evilágivá alakulása során a filozófiának be kelltölteni mindazokat a társadalmi feladatokat, amelyeket addig a vallás töltött be. Ez nagyon nagy felelősséggel jár, különösen egy olyan kritikus korszakban, amilyen a mienk. És egy ilyen helyzetben, amikor a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet válságait nyögjük, radikális változás megy végbe az emberek sorsában, életmódjában, gondolkodásában — egy ilyen helyzetben a filozófia szerepe hasonlít a valláséhoz, amely a nehéz korszakokban vigasztalt, lelkesített és tartotta az emberekben a lelket, elviselhetővé tette azt, ami az adott korban esetleg elviselhetetlen volt. Ebben a vonatkozásban — bármennyire állítjuk is azt, hogy a tudomány akkor ér valamit, ha a saját célkitűzéseit követi, nem pedig tőle idegen, külső célokat — a filozófia akarva, nem akarva köteles felelősséget vállalni saját társadalmának, népének, korszakának tudatállapotáért. A mai magyar marxista filozófia teljesíti ezt a kötelességét? Nemzetközi szinten is baj van a filozófiával, értve ezen, hogy nem tudja betölteni azt a szerepet, amit az előbb éppen ráruháztunk volna. Nem tudja, mert az emberek eszmei zűrzavarban élnek. Megszűnt a régimódi, hagyományosértékrend, amit a vallás megszűr égi abszolútumot. Vannak történetfilozófák ott, s ahol az emberi világ csúcspontján ott állt egy legfőbb érték, az abszolútum, ami biztonságot adott az embernek a legnagyobb nehézségek között is. A modern filozófiában nincs olyan érték, ami pótolni tudná ezt a sok, akik azt mondják, ha lehetséges volt az, amit a Hitler csinált Európában, akkor egyrészt nincs Isten, mert ha lenne, akkor ezt nem tűrte volna el, másrészt pedig nem bízhatunk az emberiségben sem, mert az emberek voltak azok, akik mindezt csinálták. Általában is baj van tehát a filozófiával. Annál is inkább baj van, mert ugyanakkor, amikor az emberek gondolkodása, világnézete válságba jutott a polgári társadalom válsága során, nem jutott válságba a technika, a természettudomány, a kultúrának az a része, amelyik független ettől a nagy társadalmi korszakváltástól. S így némiképp átvette a filozófiai eszmék és eszmények szerepét a műszaki, a technológiai eszmény , a technokrácia égisze alatt. De ez nem lehet gyógyszere az ember lelki válságának, mert csak pótszer, amit ígér. A filozófiának van egy olyan tulajdonsága, amelyben egyezik a vallással — és ezért tudta egy időben kiszorítani a vallásos világnézeteket —, nevezetesen az, hogy Mátrai László Filozófusokkal beszélget Szerdahelyi István 21