Magyar Hirlap, 1850. október (2. évfolyam, 269-295. szám)

1850-10-10 / 277. szám

. Pest, Csütörtök. Megjelenik e lap hétfőt és ünnepet ki­véve mindennap. Előfizetési dij : fél­évre, házhoz küldve 8 frt. Vidékre, postán küldve 9 ft 30 kr. É­vnegy­ed­r­e helyben házhoz küldve 4 fr­t; vidékre postán küldve 4 frt 50 kr. ezüstben. — Helyben havi előfizetés is nyittatott 1 ft 30 krjával ; a havonkénti előfizetés mindig a hónap 1-töl számittatik. — A hirdetések ötször halálozott soráért 4 kr. ezüstben számittatik. HIVATALOS RÉSZ. Ö cs. kir. felsége f. é. sept 29. kelt legf. hatá­rozata által az orsz. pénzü­gy-igazgatóság és a mű­ködő hivatalok, továbbá az őrintézet (pénzügyőrség) közötti középhatóságokal az egyenes és közvetett adó kezelésére Magyar koronaországban tizennyolcz kerü­leti hatóságok fölállítását „kerületi pénzügyhatósá­gok“ nevezete alatt, melyek székhelyei, Pozson, Ró­zsahegy, Nyitra, Ipolyságh, Kassa, Miskolcz, Ungvár, Szathmár-Németi, Debreczen, Nagyvárad, Arad, Szol­nok, Szeged, Pest, Győr, Pécs, Kanizsa és Sopron leendenek, és közvetlenül az országos pénzügyigaz­gatóság alá lesznek rendelve, l.k. helybenhagyni mél­­tóztatott. E kerületi hatóságok határainak kijelölése az ország politikai felosztásának föntartása mellett lesz eszközlendő. Ma f. e. 10-b­en adatik ki a Magyar koronaor­­szágot illető országos törv. és korm. lap XXIV-dik darabja, mely f. é. sept. 30-ban egyedül német kia­dásban jelent meg, magyar- és román-német kettős kiadásban. Tartalma a Magyar Isirlap 271-ik számá­nak hivatalos rovatában közöltetett. Hétfőn f. évi oct- 14-k­én jelenik meg az orsz. törv. és kormánylap XXIII—ik darabja, az 1850. aug. 2-kai ideigl. dij- és bélyeg-törvénynyel, mely f. ó. sept. 17-kén egyedül német nyelven, s Sept. 28-ban magyar kiadásban jelent meg , — szláv­ és román kiadásokban. Csődhirdetés. Az átalakulásban levő zágrábi cs. k. akadémiában 1850/síki iskolai évben az austriai polgári és büntető­­törvényi tanszakok két külön alkalmazott tanár által fognak képviseltetni. Erre nézve ezennel szabad pá­lyázat hirdettetik. Azok, kik e tanári székekre pályázni szándé­koznak, legfölebb 1850 oct. hó végéig folyamodvá­nyaikat a belügyministeriumhoz beküldjék, s abban koruk , szülemé °lyük , vallásuk , állásuk , továbbá végzett szaktanaik, valamint az akadémiai fokozat, továbbá az ilyr vagy legalább a szlovén nyelv teljes ismerete iránt magukat kimutassák , — a már más tanszékek elnyerése végett letett pályázati vizsgálatot, vagy mindenesetre valamely austriai egyetemen nyert képesítést a magán oktatásra, bizonyítsák, s folya­modványaikat a kellő bizonyítványokkal és okleve­lekkel ellássák. A pályázók egyszersmind nyilatkoztassák ki, vájjon készek-e, szükség esetére e szaktanok helyet­tes oktatását 800 pengő ftogi évi jutalom mellett el­vállalni. 277. sz October 10-én 1850 Előfizethetni helyben a kiadónál saját kereskedésében (nagyhid utcza 671. sz. a. Takácsyházban) és nyomdájában : (aldunasoron, kegyesrendiek épü­letében). Vidéken minden cs. kir. posta­­hivatalnál. Szerkesztői iroda van: aldunasor és halpiaca sarkán 53. sz. a. Nemeshegyiház 2. emeletében 2. sz. a. HHMHIVATALOS RÉSZ Politikai töredékei­. Egy okos kormányosnak legrettenetesebb a tenger akkor, midőn az nem is mozzan. Ilyenkor, kivált ha közelében szirteket is sejt, el szokott halaványulni, lelkére feküvén a halál félelme. Hasonló a tenger nyugalmához azon nép egy­kedvűsége, mely az ég alatt minden iránt maga megtagadásában elkomorult és fásult, vagyis nem érez. Ily népről mondá a fejdelmekhez irt politi­kai testamentomában a bölcs bibornok Richelieu: „a nép egykedvű önmegtagadása, szükség idején veszedelmes!) a fejdelemre nézve, a nyilt forra­dalomnál.“ — Hát ha még a szomszédban szirtek is lappanganak! Jól mondá legközelebb sept. 19-kén az­­ Ost Deutsche Post-ban gr. Zay Károly, hogy „a ma­gyarokat nem vassal s papírral lehet a dynastiá­­hoz, az osztrák s német birodalmakhoz kapcsol­ni.“ És tegyük még hozzá, hogy a nemzet sok­kal érettebb, mintsem hogy a mézes madzagot ne kerülné ... A honnan némely hírlapi levelezők inkább fölingerlék, mint csillapítók a nép kedé­lyét. Az olyanok többet ártanak mint használnak a kormánynak. Szóljunk tehát a népnek nem ál­­zokt képében, hanem lelke mélyéből, mert a nép érzelmeinek hamis nyilvánítása nagy népingerlés. S tennünk kell, hogy értsenek bennünket, mert a hízelgők legveszedelmesebb ellenei a trónnak, s tehetjük, mert a­mely kormány nem kívánná tudni a nép bajait, azokat orvosolni sem akarná, a­mit kormányunk bölcseségéről gyanítani sem lehet, miután még eddig senki előtt sem zárá el az utat. A nép kivánatait puszta szóvirágokkal ki­elégíteni s érzelmét és értelmét tények nélkül ve­zetni, vagy­is fogalmat szereztetni arról, mit sem nem lát, sem meg nem foghat, teljes képtelenség. S innen van, hogy ha a nép ellenkezőt lát az élet­ben azzal, mivel őt itt ott biztatják, végre még a valóságot sem hiszi. S mivel a nép, mely bízik akár ön­, akár számított erőben,meg nem rémül­het, de elkeseredhetik, a kiengeszteléssel nem árt sietni. A nép olvasta a hírlapokban, hogy a 6 (ha tetszik 8) millió magyarnak Pesten egyetlen egy ipartanodája volt, és ebben a 800 ezer (ha nem kevesebb) német kedvéért németül tanítanak, szinte mint az óvári gazdászati iskolában is, és egyebütt is. Ólvás­a, hogy több vármegyékre, melyek­ben különben a német faj kevés, mint p. o. a töb­bek közt Pozsonban, hivatalos nyelvül a német nyelv parancsoltatott, szinte mint iskoláiban is. Olvasta, hogy a magyar nyelv kizáratott az igazgatás oly köreiből is, melyek az ország ha­tárain belül foglaltatnak, s nem képezik azon alsó helybeli igazgatást, hol a népelemeknek politi­kailag érvényesülniük kell. Olvasta, hogy Pestmegye népessége 451702, mely 13 kerületekre osztva, ad egy kerületre 34746 népességet. Az egész megyében nincs több 8903 rácznál vagy g. n. egyes, hitűnél, és mégis nem egy, hanem 2 kerületben van óhitű főszol­gabíró, és igy a föllebbi 8903 ráczhoz, nem több mint 60,589 más hitűnek kellett pótlékul csatol­­tatnia, hogy az egyenjogúság érvényesíttethessék. Olvasta, mikép az uj Szerbiában orosz se­­gélypénzekből építtetnek templomok, s hogy az osztrák birodalom milliói küldettek a leghűbb szerbek gyámolitására, melyből néhány garas a magyaroknak is adatott, hogy az egyenjogúság elvén ne mondhassák „egy krajczárt sem kap­tak.“ — És hogy minő sorsa van ott tulajdon ha­zájában a magyarnak! De olvasott, látott s tapasztalt számtalan ily aprólékosságot, melyet az egyenjogúsággal egy­­átalában nem tud összeférkőztetni, s kiengeszte­lés indokaiul elfogadni. Hírlapíróink nagyon is tisztán értvén, hogy ily erős nemzetet, minő a magyar, visszanyerni nem kevesebb, mint a birodalom oszlopait fölemel­ni, nehogy a sok elvérzés és pusztulás miatt, szár­maztak ezek bárhonnan, följajduljon, igyekeztek a nemzeti érzelmeket irántuk kiengesztelni. Azonban úgy látszik, a népnek ezen előíté­lete (?) czáfolatául, némely hírlapok többre nem terjeszkedtek, mint hogy a magyar, az egyenjo­gúság elvénél fogva, bátran nyugodt lehet mind nemzetiségéről, mind jogairól, mert azok a mar­­tius 4—ki charta, és ö felsége lovagiassága által garantiroztattak, és ha történnék is ittott hiba, mind helyre fog majd üttetni stb. Ezen okoskodásban legnagyobb biztosíték­nak ő felsége lovagiasságát lehet tartani, mellé gondolva természetesen a ministeri felelősséget. A martius 4-ki charta szükség esetében az os­tromállapot védelme alá helyeztetik annyiszor a­hányszor, s addig meddig a szükség kívánja. S ennek úgy is kell lennie, mert nem volt még oly charta, mely a status főczéljának szükség esetén alá­rendelve nem lett volna. Különben pedig e biztosítékot a nép csak ostromállapot képében látta még eddig, s tisztább fogalma róla nincs. Meg kell tehát fordítani az okoskodást, s azt kell nyilván kimondani, hogy Austria a magyar nemzetiségnek, még ha akarna sem árthat, mert ez az egész birodalmi status fő czéljával ellen­keznék, és mert a magyar nemzetiség biztosítja a birodalom existenliáját. Hivatkozzunk tehát a status fő czéljára, nem azon chartára, melynek a status fő czélján kell alapulnia, így aztán megérti s hiszi a nép. De előbb vessünk egy tekintetet Európa po­litikájára, s ennek ránk is vonatkozó részére. Való, hogy a kabinetek titkait erős zavarok fedik, s a paradigmás jezsuitáknak „ad secreta poli­curas extendere noli“-ja is említendő, de az ily rövid s mégis világos elutasítása a halandó­nak onnan, hol valami van, oda hol semmi nincs, ma már sok kivételt szenved. Sokkal helyesebb a bölcs Cato észrevétele, miszerint „az okosak a bolondoktól igen sokat tanulhatnak, de a bolon­dok keveset vagy semmit az okosaktól“ vagyis, olykor szűz alól is kerülhet jó tanács. Nem is akarunk mi ott lesködni, hova nem láthatunk, de ellenben jogunk van annak megíté­léséhez, a­mit mi közelebbről látunk s tapaszta­lunk , a magasról néző kabinetek pedig vagy nem láthatnak, mint más szemeivel is nézők, vagy nem úgy látnak, mint talán látniok kellene; ki­vált ha még pápaszemen is néznek, mely külön­ben csak rövidlátóknak való. Tudva van, hogy Európában az angol és orosz vetekednek az elsőségért. A continenst az angol kormánynak fen kell tartania és védeni segítenie. Ez az angol politika axiómája, melyhez két eszközt választott. Egyik kezében van a szabadság zászlója, má­sikban tartja a háborúk lobogó szövetnekét, hogy egyiket vagy másikat, mint haszna kívánja, a con­­tinens népei közé dobja. Nem legszebb eszközök, de legalább nemzeti bélyeget viselnek, s bizonyítják, hogy egy ke­reskedő népnél az emberek öldököltetése is csak kereskedelmi czikk. A leghumánusabbnak tartott angol minister Canning nem átalla ezt még a parliamentben is nyil­vánítani, midőn a frankokat így fenyegető „nem tudják-e, hogy kezeinkben vannak a háborúk foriáji, s akkor bocsátjuk ki, mikor akarjuk“, mire a nemes Chateaubriand Parisban felindul­ván, azt mondá „nem hittem volna, hogy az én nemes (?) barátom Canning ilye­kre fakadhasson.“ Ki e fenyegetést az életre alkalmazva kívánja látni, csak 1789-től tekintsen a történtekre. * *) A német nagy nemzet Angliának köszönheti politikai tehetetlenségét, a franczia pedig izga­tottságát. De hát a spanyol s portugál mit vétet­tek? hogy annyit lakoltak? #*) Innen láthatják némely magyarjaink, ha ugyan vannak ilyenek, mily reményt s bizodalmat vet­hetnek az angol iránti kaczérkodásban. Az egész kontinens népeit az angol politi­ka csak eszköz gyanánt tekinti, s ha jól bené­zünk a pólus titkaiba, aligha nem láthatjuk, mi­kép a szabadság terjedését s lábra áll hatását Ang­lia axiómája nem engedé, s nem engedhető. Nézz a történetek összefüggésébe, s meglátod. Valóban csodálatos, hogy Európa némely cabinetei még mindeddig észre nem vevék, vagy tán látni nem akarák, miszerint Angliát nem ha­jóhadakkal, nem sereggel, sem kereskedelmi szer­­ződvényekkel lehet lesújtani, nem! — hanem épen a szabadsággal, de nem garasos porosz constitutióval, melytől azt kérdhetné az egykori huszár, mit a vitéznek öltözött cserepároktól kér­dezett: „Hát öcsém! kend is katona?“ — Valóban, míg a kontinens kormányai szabad alkotmányok megadásától visszatartózkodnak, Anglia kezében hagyják a háborúk s forradalmak ruriáját, s oly állapotban maradnak, melyben An­glia nekik mindenkor árthat, de ők sohasem An­gliának. Ily helyzetben minden nem alkotmányos fe­jedelem ki van, s ki is lesz folytonosan téve az angol befolyásnak s elénekelheti : Incerti quo fata ferant, ubi sistere detur. *) A czikk tiszteli és érdemes írója bocsásson meg, hogy itt következő , s Anglia politikáját túl szigorral meg­rovó sorait kihagytuk. Azt mondani , hogy Anglia, „hol szabadság lábbadozik, ezt elnyomni segiti s ekkor alkuszik a nemzetek bőrére,“ Angliát tehát mint a népek szabadságának ellenségét úgy írni le — a história elvitázhatlan igazságon alapuló bizo­nyítása szerint nem lehet,— nem szabad. Angliának, jelesen lord Falmerstonnak eljárását minden tekin­tetben tisztának , haszonlesésen fölülemelkedettnek, és önfeláldozónak állítni korántsem k­ivánjuk, mert igen természetes , hogy az angol kormánynál is — legyen az tory vagy whig pártból alakulva, — a nemzet és ország érdeke első és fő helyen áll; nem tagadjuk azt is , mikép a st. jamesi kabinet politiká­jában a „nervus rerum gerendarum“ olykor sokat nyom, de az időkről tanúbizonyságot tevő históriára hivatkozunk itt is , hol volt nemzet, hol volt ország, melynek a jog, világosodás, valamint emberi csino­­sodás s haladás annyit köszönhetne, mint Angliának „a szabadság classicus földének ?“ Melyik nemzet, melyik kormány tett valaha a szabadság szent esz­méje valósításáért példával, tettel s áldozattal is annyit mint Anglia ? Csak egyet legyen szabad tá­mogatásul fölhozni. Anglia mondotta ki 1834-ben a korona nyugotindiai s több gyarmataiban eltörlését a rabszolgaságnak — mi az északamerikai szabad köztársaság földét ma is szennyezi — s kártérítésül a veszteseknek 20 millió font sterlinget — 200 millió pfrtot — fizetett. Kérjük a tisztelt és érdemes szer­zőt, idézzen éhez hasonló nagylelkű és nagyszerű áldozatot a szabadságért, emberiségért, az egész históriából ? Szerk. **) Bocsánatot kérünk — Spanyol és Portugál országok történetéből ne feledjük ki az inquisitiót — s Német­ország egyenetlenségét csak nem lehet Angliának hibául fölróni ? Szerk. : T­Á­R­C­Z­A. The History of England From the accession of James the second. By T. B. Macaulay (Macaulaynak Anglia története 2-dik Jakab trónra léptétől.) (.Folytatás.) A 13-ik század látta legelőször összegyűlni az alsó házat, ezen időszakban kezdett a köztör­vény vetélkedni az udvari jogtudomán­nyal; ak­kor kezdett az angol lobogó félelmes lenni a ten­geren, és akkor alakult azon angol nyelv, mely bár zengzetességére nézve alább áll némely nyu­gati nyelvnél, de gazdagság, erő és a tudományok minden ágaira nézve, a görögöt kivéve, első he­lyet foglal el. M. megmutatja, miképen a középkorban is a királyság három nagy alkotmányos elv által volt korlátozva: t.i. 1) a király nem hozhatott tör­vényt a parliament beleegyezése nélkül; 2) nem vethetett ki adót; 3) köteles volt a végrehajtó hatalmat a törvény értelmében gyakorolni, mivel tanácsosai felelősséggel tartoztak. Középkori al­kotmányt , folytatja, nem lehet hasonlítani egy mostani, néha egyetlenegy okiratban kidolgozott alkotmányhoz. Műveletlen társadalmakban a kor­mányzati haladás hasonlít a nyelvéhez. Művelet­len népnek is vannak versei, költészete, de nyelvtani definitiókkal és szabályokkal nem bír­nak , a bárdot füle vezeti versei készítésében , a a­nélkül hogy megmondhatná, hány dactylus és trocheus van valamelyikében. — És igy lehet nagy tökélyü kormányzatot képzelni, még mielőtt a törvényhozó , végrehajtó és törvénykezési ha­talom közti határok tisztán ki volnának jelölve. Szerző megfejti azon körülményt, miért fa­jult el minden continensi monarchia absoluttá, és honnan van az, hogy Anglia kivételt képezett? t. i. 1) Anglia még a 17-dik században is sorka­tonaság nélkül volt, 2) az angol aristokratia a continensitől egészen különböző jellemmel birt. Az angol aristokratiát, úgymond M., nem jelöli azon elkülönködés, gőg és irigységet gerjesztő valami, mi egy kasztában rendesen észrevehető. Az angol aristokratia uj tagokat nyert folytono­san a néptől és viszont tagokat küldött a nép kö­zé. Akármelyik úri ember (gentleman) lehetett peer, s a peer második fia megint egyszerű gent­leman lett. A lovagrend (knighthood) nyitva ál­lott mindenkinek, ki magát akár vagyon, akár bátorság által kitünteté. Egy herczegnének kö­zönséges emberhez férjhezmenetele mindennapi dolognak tekintetett, nem egy közel rokona a Plantagenet háznak közönséges esquire lett, szó­val Angliában sohasem volt azon vonal, mely más országokban elkülönité a patríciusokat a plebeju­soktól. A földmivelő nem nézhette rosz szemmel azon kitüntetéseket és rangokat, melyekhez gyer­mekei is juthattak, és az aristokratia nem bánt­­hatá azon néposztályt, mely közé saját gyermekei vegyültek. Ezen remek rajzát szerző következő­leg fejezi be, igy a mi demokratiánk a legaristokratább, aristokratiánk pedig a legdemokratább, és épen ezen különbség szült nagy fontossággal biró politikai és erkölcsi eredményeket. M. megmutatja, miszerint sem a Plantagenel-k, sem a Tudorok nem mertek rendszeres absolut kormányzatot behozni, a kormány részéről tör­tént kihágások mindig az úgynevezett királyi prae­­rogativa ürügye alatt történtek. Egészen máské­pen állottak a dolgok Franczia- és Spanyolor­szágban, hol a sorkatonaság minden királyi aka­rat valósítására készen állt. Szerző azt is kiemeli, miszerint Angliában a régi alkotmány alapja sohasem lön fölforgatva, és minden újitások daczára a kormányzat alapja változatlan maradt. Szerző azután átmegy a sz. egyházi kormányzat jellemzésére, megmutatván a világi és szellemi kormányzatnak analógiáját. A reformatio, mely szerző szerint a királyi hata­lom csökkentésére nagy befolyást gyakorolt, az angol sz. egyházban gyökeres változást nem mu­tathat föl. A Stuartokra kerülvén a sor, szerző meg­jegyzi, mikép territoriumbeli terjedés nem mindig hoz magával tekintélyt és hatalmat, és az történt 1603 , Erzsébet halála után , I. Jakab trónralépte alkalmával. Akkor hódittatott t. i. meg vérképen Skót és Irhon, Anglia területe ez által megket­­tőztetett, és mégis IV Stuart uralma alatt alig bírt több súl­lyal az európai politikában, mint pél­dául Szászország. M. épen ezen tehetetlenségben keresi Anglia nagyságának kulcsát. Ha I. Jakab, úgymond, IV. Henrik vagy Gusztáv Adolf-féle bátorsággal s po­litikával birt volna, ha ő élére áll a protestáns Európának, győzelmeket nyer Tilly és Spinola fölött; ha visszatér a bajor kolostorok zsákmá­nyaival, fölékesiti a londoni templomokat austriai és kasztiliai lobogókkal, és ezen diadalok mellett környezve lesz győzedelmes seregtől, akkor az angol parliament hihetőleg csupán név maradt volna. De a sorkatonaság nélküli király kivána­­tainak elég súlyt nem adhatott, s így a két hata­lom (t. i. a korona és a parliament) közt régóta megkezdett harcz I. Károly alatt egész dühével kitört, számithatlan előnyöket viván ki az utób­binak. I. Károly elhitetvén magával, miszerint min­den hatalom a királyé, és a nép által gyakorlott jogok nem egyebek, mint királyi adományok, al­kalmat adott azon nagyszerű játékra, mely kocz­­kára tévé ugyan a nép sorsát, de az alsó ház ál-

Next