Magyar Nemzet, 1952. június (8. évfolyam, 127-151. szám)

1952-06-01 / 127. szám

[Vasárnap, 1952. június 3.] A világpolitika májusban írta: Parragi György Sokszor hangoztatják, hogy a politika az előrelátás tudomá­nya, vagy művészete. Ahhoz azonban, hogy politikai kérdé­sekben biztosan tájékozódjunk, világosan előrelássunk, szüksé­ges az is, hogy visszapillantást vessünk a múltba, ne elszige­telten, hanem szoros és logikus összefüggéseiben rekapituláljuk egy bizonyos időszak alatt le­Ez időszerint a német kérdés és ezzel összefüggésben a május 26-án aláírt bonni keretszerző­dés áll a nemzetközi érdeklődés homlokterében. Bonnban létre­jött a második világháború utáni korszak új, gyalázatos müncheni paktuma. Tizenhat évvel ezelőtt Mün­chen ellen csak a szovjet kor­mány tiltakozott, amely becsü­lettel vállalta a Münchenben felbomlásra ítélt Csehszlovákiá­val kötött egyezményeit. A bonni keretszerződés ellen azon­ban felemeli tiltakozó szavát elsősorban maga a német nép túlnyomó többsége is. A német nép többsége felismerte, hogy május 26-a Adenauerék és impe­rialista gazdáik legnagyobb árulásának napja a német nép­pel és az európai népekkel szemben. Ennek az árulásnak következ­ményeit éles fénnyel és riasztó hanggal mutatta meg a május 11-i esseni sortűz, amely az Adenauer-féle háborús kalandor­politika első halálos áldozatát szedte a békeszerető nyugat­­inémetországi ifjúság soraiból. Philipp Müller vértanúhalá­lához hasonló sorsot szánnak az amerikai imperialisták nem­csak a nyugatnémet­országi ifjúságnak, hanem minden nyu­gateurópai ifjú számára. Ci­nikus nyíltsággal vallotta be ezt Green szenátor, aki az amerikai szenátus külpolitikai bizottsá­gában Truman s kölcsönös biz­tonsági programm­jával­ kap­csolatban ezeket mondotta: „Mi nem vagyunk kegyes sza­maritánusok, akik nagylelkűen odaadjuk pénzünket, hogy er­kölcsi elismerést szerezzünk magunknak. Pénzünkért köve­telnünk kell, hogy a nyugat európai országok ifjúsági ké­szüljön fel a háborúra és ny­módon minimálisra csökkent­zajlott politikai eseményeket. Erre a feladatra vállalkozunk most, amikor ezután minden hónap legkiemelkedőbb nemzet­közi eseményeit foglaljuk össze retrospektív képben. Ugyan­akkor kimutatni kívánjuk, mi­ként fejlődött a világpolitika egy hónap alatt a béketábor egyenes útján és a háborús uszítók sötét labirintusában. Kessük az amerikai vesztesége­ket egy eljövendő háborúban.C íme, a bonni keretszerződés megkötésének egyik amerikai indító okai A német, a francia, a brit ifjúság életének árán kell megvédeni az amerikai, a nyugatnémet, a francia, a brit monopolkapitalisták profitj­ait. Ezért kell újjáéleszteni a né­met militarizmust. Ezért kell teljes fordulatszámmal dolgoz­nia a rajna- és ruhrvidéki ipar­mágnások, bánya­bárók üze­meinek. Nem érdekli sem a né­met kapitalistákat, sem nyugati érdektársaikat, hogy az I. G. Farben üzemeiben ismét ciklon­­gázt gyártanak, baktériumhá­borút készítenek elő. Nem ér­dekli őket az, hogy ismét re­­aktiválják a különféle számo­zású V-tüzérségek tömeggyilko­sait. Nem érdekli őket, hogy az amerikaiak által szabadon­­bocsátott Krupp von Boh­len­ is­mét halált gyárt üzemeiben, ezúttal az amerikai imperialis­ták megbízásából. És mégsem olyan egyszerű a bonni keretszerződés megkö­tése, mint ahogy azt Aden­auerék és a nyugati külügymi­niszterek elképzelték. A május 26-i paktum sok olyan nyugat­német lakosnak nyitotta rá a szemét a közvetlen veszedelem­re, akik eddig másképpen lát­ták, vagy közömbösen nézték az amerikaiak nyugatnémetor­­szági háborús készülődéseit. Amikor halljuk, olvassuk a fel­hívás visszhangjaképpen a né­met tömegek, elsősorban a munkásság tiltakozásait, ame­lyek sztrájkokban, tiltakozó felvonulásokban nyilatkoznak meg, úgy érezzük, hogy a na­póleoni elnyomás ellen fellán­golt német nemzeti ellenállás korszaka támadt fel újra, ame­lyet akkor is a legjobb német hazafiak kezdeményeztek a­lanti Paktum agresszív frontját, hanem ellenkezőleg, e front bomlásának egyik legfontosabb fertőző gócpontja lett. Német-A nyugtalanságnak e hullá­mai valóságos szökőárrá vál­toztak át, elsősorban Francia­­országban. Az amerikai imperialisták itt már nemcsak Ridgway, a pes­tis-tábornoknak személyében jelentkeztek Franciaországban, mint a hadtörténelem legbarbá­­rabb hadviselésének rendezői, hanem ennek a hadviselésnek brutális módszereivel is. A francia Országos Béke­tanács, a Kommunista Párt Szajna megyei szervezete éppen ezért tiltakozó akcióra hívta fel a békeszerető francia hazafia­kat. Amikor a jelek azt bizo­nyították, hogy a második vi­lágháború utáni legnagyobb és legegységesebb francia nemzeti tüntetéssel kell számolni, ame­rikai parancsra a francia kor­mánynak ama tagjai, akik a háború alatt szemérmetlenül együttműködtek a német meg­szállókkal, előbb koholt ürüggyel elhurcolták André Stilt, majd elrendelték a francia ellenállási mozgalom kimagasló harcosá­nak, Jacques Duclos-nak, a Francia Kommunista Párt titkárának letartóztatását. Épp­úgy megbilincselve vitték őket a börtönbe, mint­­ ahogy an­nak idején a nácik tették a fran­cia ellenállás kommunista és nem kommunista hőseivel. Az amerikaiak erőszakos­ak­országon belül és kívül lerán­totta a leplet az új német mi­­litarizmus, fasizmus újjáélesz­tésének igazi céljai felél. ciója azonban olyan ellenhatást váltott ki a francia dolgozók millióiból, amelynek méreteire nem voltak elkészülve. Az egész világ haladó emberisége egy­séges frontba tömörülve köve­teli ennek az új Dreyfuss-eset­­nek, Jacques Duclos és André Stil letartóztatásának likvidá­lását. új francia ellenállási mozgalom született meg az amerikaiak brutális beavatkozá­si és megszállási politikájának eredményeképpen. Az új re­­sistancenak, amely az ameri­kai megszállás ellen irányul, már most megvannak a dicső­séges vértanúi és legyőzhetet­len hősei éppen úgy, mint aho­gyan Franciaország német meg­szállása idején. Ezúttal azonban a francia nép érzi, hogy új nemzeti ellen­állása már nemcsak a ma­­quis-ok titkos rengetegeiben, a föld alatt bontakozik ki, hanem az egész haladó emberiség tá­mogatja úgy a német népnek, mint a francia népnek ellenál­lási mozgalmát. Úgy, ahogy a német koncentrációs táborokban találkoztak és ismerték meg egymást a francia és a német demokraták, éppúgy találkoz­nak most a béke közös arcvo­l­nalán a békének, az anti-impe­­riatizmusnak francia és német hívei. A német kérdés A nyugtalanság szökőárja Franciaországban A szovjet kormány jegyzéke A szovjet kormány május 24-i újabb jegyzéke az egész német nép számára, megmutat­ta azt az utat, amely elvezet az elveszített szuverenitás vissza­szerzéséhez, az egységes Né­metország megteremtéséhez, amely jegyzéknek javaslatai egyedül képesek elhárítani a harmadik világháború veszélyét, a német nép és egész Európa feje felől. Ez a jegyzék — akárcsak az első jegyzékben foglalt szovjet javaslat — összegezi mindazo­kat a feltételeket, amelyeknek alapján egyáltalán elképzelhető Németország egyesítése és a német nép egészének békés, demokratikus jövője. A szovjet jegyzék megfelelő megvilágítás­ba helyezi azokat a nyugati próbálkozásokat, amelyek mel­lébeszéléssel és végeláthatatlan jegyzékváltással igyekeznek el­haladni a német kérdés megol­dásának sürgős szükségessége mellett. A nyugatiak jegyzékének köntörfalazó, mindenféle elodá­zást jelentő javaslataival szem­ben a szovjet jegyzék világo­san és félreérthetetlenül ma­gyarázza meg: semmi szükség sincs ENSZ-bizottságra, a tár­gyalások előtt még soha véget nem érő előmegbeszélésekre. Azt javasolja a szovjet kor­mány, hogy üljenek össze a­­ négy hatalom képviselői, ahogy azt már a potsdami szerződés­ben előre elhatározták és az érdekelt négy fél közvetlen és azonnali tárgyalásai nyomán kössék meg a német békeszer­ződést. Sem Nyugat-Németország bé­­keszerető népe, sem a Német Demokratikus Köztársaság la­kossága és kormánya nem néz­heti természetesen ölhetett ke­zekkel a keretszerződés által teremtett új helyzetet. Soroza­tos és meg nem szűnő sztráj­kokkal tüntet a keretszerződés ellen a nyugatnémet lakosság. A Demokratikus Német Köztár­saság kormánya konkrét csele­kedetekkel válaszolt Adenaue­rék aljas háborús provokáció­jára. Köztudomású, hogy Aden­auerék már korábban a nyugat­németországi övezethatár men­tén tíz kilométer széles záró­övezetet létesítettek. Ebben az övezetben a Lehr-féle rendőr­­brigantik és az amerikai Mili­­ta­ry Police terroristái az élet és a halál urai. A bonni keretszerződés alá­írása után a Német Demokra­tikus Köztársaság kormánya kénytelen volt a szükséges vé­delmi intézkedéseket megtenni és ezért a határainak védelme érdekében öt­ kilométeres záró övezetet létesített a Német De­mokratikus Köztársaság határ­­területén. Ulbricht miniszterel­nökhelyettes még a keretszer­ződés előtt a berlini Hu­mbold­­egyetemen mondott beszédében kijelentette: »A keretszerződés aláírása esetén elkerülhetetlenné válnék a Német Demokratikus Köztársaság fegyveres védel­mének megszervezése.* A keretszerződés aláírása azonban nemcsak az egész né­met népet rázta fel, de nyug­talanítja Németország nyugati szomszédait és az angol köz­véleményt is A francia, a bel­ga, a holland, az angol bur­­zsoá sajtó kénytelen visszatük­rözni azt a nyugtalanságot, és az­okat az aggodalmakat, ame­lyeket az új müncheni paktum okozott Nyugaton. Sokan ismét ott érzik tortukon azt a vértől csöpögő kést, amelyet Hitler bandája tett a torkukra. A k­anonoknak hirtelen eszükbe jutott a német V-ek, tenger­alattjárók, bombavetők által fel­idézett halálos veszedelem. A franciák túlnyomó többsége hir­telen Oradourra, más náci tö­­meggyilkosságok színhelyeire, a koncentrációs táborokra gon­dolt, ahol százezerszámra pusztultak el a franciák. A bonni keretszerződésről el­mondhatjuk, hogy a legkevésb­­bé sem erősítette meg az At- Szerszám­tervezőket keres, lehetőleg több éves gya­korlattal. Orion Rádiógyár, Budapest, X., Jászberényi­ u. 29. I Baslar - Az amerikaiak óriási erkölcsi veresége Távol-Keleten A Távol-Keleten az amerikai imperialistákat még a történe­lemben nem ismert szégyenle­tes erkölcsi vereség érte a kodzseszigeti haláltaborban le­zajlott események következté­ben. Ezt a csúfos vereségüket az amerikaiak nem tudták szé­píteni azáltal, hogy a fogoly­tábor parancsnokait tábornoki rangjuktól megfosztották. Tehe­tetlen dühükben még erőszako­sabb eszközökhöz nyúltak, mint amilyenek megszüntetését vál­lalta Dodd és Colson, a két le­fokozott táborparancsnok. A kö­zépkori történelemből az ame­rikaiak már nemcsak a pestis és kolera járványainak terjesz­tését hívták vissza, hanem a legszörnyűbb istenítéletekre em­lékeztető felnégyeléseket is. Négy hadifoglyot nyilvánosan négyeltetett fel az új amerikai hóhérparancsnok, Boatner tá­bornok. Ezt a kivégzési paran­csát természetesen nemcsak a napi események krónikásai jegyzik fel, hanem a világtörté­nelem legkegyetlenebb esemé­nyeinek kommentátorai, az em­beriség lelkiismeretének meg­­döbbent hangjai is. A koreai fegyverszüneti tár­gyalásokat az amerikaiak min­den rendelkezésükre álló esz­közzel szabotálják. Miért? Erre a kérdésre egy angliai szó­csövön Osborne Churchill-párti képviselő száján keresztül ad­ják meg a választ. A Times­ban közölt levelében az emlí­tett képviselő többek között ezeket írja: »Ha megszűnnek az ellenségeskedések Koreában, ez a legteljesebb zűrzavart jelentené a nyugati világ gazdasági élete számára és így rendkívül sürgető megvizsgálni mindazokat a problémákat,, amelyek együtt járnának a ko­reai béke megkötésével... A fegyverkezések alábbhagyása összeomlással fenyegethetné a világpiacokat, mint ahogy az 1938-ban történt... Pusztán az a tény, hogy a fegyverkezési programmok befejeződnének, olyan árzuhanást idézhetne elő, hogy abból könnyen származ­hatna tömeges munkanélküliség mind Angliában, mind Ameriká­ban.* Lehet-e elképzelni ennél­­a megállapításnál alávalóbb kép­mutatást, farizeizmust? A nagy­kapitalista Osborne képviselő úgy tesz, minthogyha a várható munkanélküliség tragédiáján keseregnék. Átlátszóan azonban nem az angol, az amerikai munkanélküliek sorsa ag­gasztja, hanem az angol és az amerikai kapitalistáké, akik el­veszítenék a koreai háborún szerzett nyereségüket. A Fechteler-ügy Bármennyire is a profitszer­zés ördöge hozta létre a nyu­gati monopolkapitalisták közötti érdekszövetséget, mégsem lehet eltitkolniuk, hogy érdekeik sok fontos kérdésben ellentétben vannak egymással. És ezt kü­lönösen a Fechteler-jelentés bi­zonyította be. Az 1952. január 18-án írott jelentés — mint mondottuk — már egy macchia­­vellista ízű és a világtörténe­lemben még nem látott óriási méretű árulásnak, a­­Bel’en­­gam­o di Sinigaglia­-nak mo­dern megismétlődése. Az amerikaiak bizalmatlanok a saját szövetségeseikkel szem­ben és nem is ok nélkül. Hiszen alaposan leforrázták már a ke­züket Csangkajsek Kínájában, Dél-Koreában stb. Titónak is azért nem szállítanak egyelőre nehéz fegyvereket, mert attól tartanak, hogy megismétlődik velük a csangkajseki kaland. Ezért balkáni és középkeleti csatlósaiknak inkább fegyver­kezésekre fordítandó dolláro­kat küldenek, mint nehéz fegy­vereket. Az elmúlt hónapban még jobban kiéleződött minden mes­terkélt sajtó- és rá­dióbeli le­­tompítás ellenére a brit és amerikai versengés a Föld­közi-tenger térségében. A Föld­közi-tengert Mussolini nagy­­népű sovinizmusa elnevezte »Mare Nostro«-nak, a mi ten­gerünknek, anélkül, hogy a Gibraltár, Málta, Ciprus és Szuez­a birtokában lett volna. A háború után Churchillék ab­ban reménykedtek, hogy a Földközi-tenger ismét az angol imperializmus beltengere lesz, mint ahogy volt százötven éven keresztül. Csakhogy az ifjabb, de erőszakosabb és erősebb amerikai imperializmus keresz­tül húzta Churchilléknek ezt a számítását. Ma a Földközi-ten­gert az amerikaiak kihívó nyíltsággal »our sea«-nak, a mi tengerünknek nevezik, vagyis egy amerikai beltengernek, amilyen például a Mexikói­öböl. Igaz, hogy az angolok birtokában van még Gibraltár, Málta, Cyprus és egyelőre még Szuez is, de az amerikaiak ren­delkeznek ma már Franco Spa­­nyolországának. De Gasperi Olaszországénak, a látszatra francia, de valójában amerikai uralom alatt álló Tunisz, Ma­rokkó légi és tengeri támasz­pontjaival és mindenekelőtt az amerikaiaknak van a legerő­sebb flottájuk, igaz, hogy több­ezer kilométer távolságban az anyaországtól, a Földközi-ten­ger mentén. Semmi sem bizonyítja tehát inkább az amerikai imperializ­mus világuralmi törekvéseit, mint az említett Fechteler-je­­lentés és az ezeket alátámasztó tények. A Földközi-tenger nem mossa az Egyesült Államok partjait A Földközi-tenger, nem lesz »az ő tengerük«, Nyugat- Európa az ő gyarmatuk.­ Az igazi Franciaország harca írta: SŐTÉR ISTVÁN COLCAN VAGYUNK EBBEN AZ ORSZÁGBAN. írók — és még többen, szerte Budapesten és vidéken, művészek, tudósok, ér­telmiségiek, akiknek fejlődésünk egy bizonyos szakaszában sokat — igen sokat jelentett a tisztaságnak és a világosságnak, az értelemnek és a szenvedélynek az a sajátos összeszövődése, amit francia kultúrának nevezünk. Ha elmúlt esztendeinkre visszagon­dolunk, úgy érezhetjük, nem mindenkép hasztalanul vethettük. Szemünket Párizsra, a harmincas években! Mégis, a felszabadulás után volt egy időszak, amikor tanács­talanul, megzavarodottan kellett szemlélnünk mindazt, ami Fran­ciaországban történt. Mintha ez a nép nem tudta volna kiheverni azt az erkölcsi nyomást, mellyel a német fasizmus megszállása nehezedett rá. Az a harcos, forradalmi szerep, melyet a francia gondolát, a francia irodalom betöltött a világban, halványodni lát­szott. Csökkent, elborult a fény, mellyel fiatalságunk első eszten­deit e nép legnagyobbjainak művei és tettei bevilágították. Hogy mennyire tévedtünk ebben, hogy mennyire helytelenül ítéltük meg a francia nép életének új, döntő szakaszát — azt a legutóbbi esztendők mutatták meg számunkra. Amióta a francia nép oly önzetlenül, s történelme legjobb hagyományaihoz méltón, és híven harcol az emberiség nagy ügyéért, — azóta nem­ látjuk őt és vezetőit, egykori szabadságharcainak és forradalmainak magasába. Jeanne d‘Arc-tól, a Kommün hőseiig, Franciaország legjobbjai voltak részesei mindig is e harcnak. I1/ta ISMÉT AZ IGAZI FRANCIAORSZÁG harcát csodálhatjuk. Í­ Yl meg, — harcot, tulajdon legnagyobb ellenségei — a Ca­­vaignac-ok, a Mac Mahon-ok, a Thiers-k utódai, és ezek gazdái ellen! Az a Franciaország, melynek szíve Ivryben és Saint- Denis-ben, Marseille és más nagy, iparvárosok munkásnegyedei­ben ver, ma már egyedül és kizárólagos joggal tekintheti magát, egy nagy és ragyogó múlt, egy világtörténelmi örökség egyedüli„ méltó letéteményesének. A hírek, melyek e nép békeharcáról hoz­zánk érkeznek, megdobogtatják a mi szívünket is, akik valamikor megfordulhattunk már a Ridgway elleni tüntetés színterein. Mi büszkék vagyunk rá, hogy a diáknegyed, a Quartier Latin is ki­­vette belőlük a részét, amiként Villon korától Aragon-éigt Fluard-éig is annyiszor kivette már, a zsarnokok, az elnyomók elleni fölkelésekből. Jacques Duclos és André Stil letartóztatását az a kéz haj­totta végre, mely valamikor a német megszállókéhoz simult, szol­gaian és cinkosul. Ilyen kezek szorítását a francia nép legjobbjai évszázadokon át érezhették a szívük körül — hasonló kezek for­dították rá a Bastille zárkájának kulcsát Voltaire-re, börtönöz­­t­ék be Diderot-t, törték fel Victor Hugó lakásának ajtaját, pusz­tították el Jaurés-t. Ezek a gyilkos és áruló kezek ma is készek lennének elvégezni azt a munkát, amit 1848. júniusában, vagy 185­1. májusában végeztek ne JACQUES DUCLOS MÖGÖTT NEM CSUPÁN FRANCIA­ORSZÁG ÁLL, hanem az emberiség igazabbik, erősebbik része. És ott állunk mögötte és társai mögött mi is,­­ akik előtt, az ő harcuk mutatja meg most ismét oly nagynak a francia népet, aminőnek legjobbjai és a­­világ testvéri népei kívánták mirulig. A magyar írók tiltakozása: testvéri tiltakozás! Követelésünk, hogy Jacques Duclos-t,­­André Stilt, Henri Martint és e nép legjobb, legönzetlenebb, legméltóbb fiait bocsássa szabadon az a kor­mány, mely eddig csak a német tábornokok egykori besúgóit, üzletfeleit és kerítőnőit helyezte szabadlábra. Ez a követelésünk, épp olyan szenvedélyes és feltétlen, mint francia munkások, pa­rasztok — és a francia írók, tudósok, művészek, értelmiségiek követelése! Egy hatalmas tömegmozgalom, az egész világra ki­terjedő tömegmozgalom részesei vagyunk mi most itt! Párizs utcáin, a terek sarkain, kőfalakba, kerítésekbe illeszt­ve,­­ és szerte az országban, utak mentén, néhol sziklákon, sza­kadékok fölött, temetők falánál, tengerparti ligetekben kicsinyt fehér márványtáblák hirdetik azok emlékét, akik a fasizmus elleni harcban, fegyverrel kezükben, vagy kivégző osztagok puskacsövei előtt hullottak el. A mi tiltakozásunk ezeknek a hősöknek vérére is hivatkozik! Mert ez a vér is azoknak az árulóknak fejére szállt akiktől most megvetőn és felháborodottan, igazságunk és győzel­münk tudatában követeljük Jacques Duclos, André Stil és vala­mennyi békeharcos, hazaszerető francia társuk szabadonbocsá­­tását. (ELHANGZOTT A MAGYAR ÍRÓK TILTAKOZÓ GYŰLÉSÉN? 3 A Magyar Tudományos Akadémia tagjai mély felháborodással tiltakoztak Jacques Duclos letartóztatása ellen A Magyar Tudományos Aka­démia szombaton délelőtt tar­totta meg 112. rendes évi köz­gyűlését. Rusznyik István Konssuth-dí­­jas akadémikus, a Magyar Tu­dományos Akadémia elnöke üd­vözölte a megjelenteket és ja­vasolta: a magyar tudósok félreérthetetlenül hozzák a fran­cia kormány tudomására, hogy egyemberként tiltakoznak az emberi jogok és a szabadság eszméjének meggyalázása el­len, majd határozati javaslatot olvasott fel, amely többek kö­zött ezeket tartalmazza: »A Magyar Tudományos Aka­démia közgyűlése, a magyar tudományos élet legfelsőbb fóru­ma, mély felháborodással tilta­kozik a francia kormány terro­­risztikus intézkedései ellen, me­lyek során most letartóztatták Jacques Duclos­, Franciaország legnagyobb pártjának titkárát. Jacques Duclos letartóztatása nélkülöz minden jogi alapot és a jogszerű államrend fogalmá­nak kicsúfolása. Élénken él em­lékezetünkben, hogy Hitler is azzal kezdte véres diktatúrájá­nak kiépítését, hogy a jog és szabadság, a demokrácia elvei­nek semmibevételével letartóz­tatta a haladó gondolat veze­tőit. Azonban biztosak vagyunk benne, hogy ezúttal az ameri­kai imperialisták és francia csatlósaik nem fognak győze­delmeskedni a francia nép fe­lett és ezért a világ minden becsületes, demokratikus érzésű emberével együtt felszólítják Franciaország kormányát, hala­­déktalanul bocsássa szabadon a béke és szabadság harcosát, Jacques Duck­st és vele együtt az ugyancsak jogtalanul letar­tóztatott André Stilt, a kiváló írót. A magyar tudósok tisztelet­tel és rokonszenvvel kísérik „fi­gyelemmel ■ a francia nép bari­­ár szabadságáért és függet­­lenségéért és biztosak abbar,, hogy az egyszerű embereik százmillióinak "békeakarata győ­zedelmeskedni fog a harmadig világháborút előkészítő impe­rialisták bűnös szándékai fe­­lett.« A határozati javaslathoz el­­sőnek Szabolcsi Bence Kossut­h­­díjas, az Akadémia levelező tagja szólt hozzá. — Lehetetlen, hogy a francia nép, amelyet oly hagyományos testvéri közelségben érzünk ma­gunkhoz, a francia nép, mely-*­nek öntudatát bizonyítja hősies békeharca, ki ne vívja új, iga­zi szabadságát, a maga eljö­vendő emberibb világát, a füg­­getlen Franciaországot — mon­dotta. Ezután Hevesi Gyula, az Akadémia levelezőtagja muta­­tott rá, hogy Jacques Duclos­­nak, a francia dolgozó nép és a béke megvédéséért folyó vi­lágküzdelem törhetetlen előhar­­cosának letartóztatása arcát­lan kihívást jelent a világ min­den békeszerető népe és az egész haladó emberiség ellen. Beszédét így folytatta: — A magyar tudósok a legeré­lyesebb tiltakozás kifejezésével csatlakoznak a Jacques Duclos azonnali szabadonbocsátását követelő világmozgalomhoz. Biztosíthatjuk a francia népet arról is, hogy a tudományos alkotó- és építőmunka még fo­kozottabb kifejlesztésével min­dent megteszünk, hogy a béka hatalmas tábora tovább erősöd­jék. A Magyar Tudományos Aka­démia 112. közgyűlése egyhan­gúan elfogadta a határozati­ javaslatot, majd Rusznyák Ist­ván elnök bejelentette, hogy a határozat szövegét táviratban köztik a Francia Köztársaság budapesti követségével­ t

Next