Magyar Nemzet, 1980. február (36. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-13 / 36. szám

4 AlTeleWízió műsoráról ■MuaHMUtiMmwimihiuiumimuiMmiuHMiuMMumtMutHnHniiiauiitmKMmitatf Költészet és muzsika Már a reneszánsz ember felfedezte, hogy a művészetek egymás segítői, magyarázói és barátai lehetnek. Barátkoztak hát egymással a fényes évszázadok különböző művészeteinek képviselői, tudatosan, avagy félig tudottan segítették, magyarázták munkáikkal egymást. Talán a többi között e lelkesült, művészi szimbiózis következtében alakult ki az utókorban az az érzés a reneszánszról, hogy e korban művészet és gondolkodás — minden különbözőség ellenére is — egységes és megoszthatatlan volt, maga a tökéletesség tehát. A művészetekkel kereskedők viszont felfedezték azt, hogy a más és más ágazatokból érkezett műveket társítani remek üzlet. Legmaradandóbban a könyvkiadás élt e fogással. Híres képzőművészeti alkotások reprodukcióit, nevezetes fotókat sorakoztatni a képekhez, hangulatilag illő irodalmi munkákhoz, biztos hatás. Az olvasó, a kiadó, de a művészet is csak nyer az ilyesfajta vállalkozásokkal. Az élő előadásoknak sokféle módszere és sokkal több lehetősége van az együtt élő és együtt ható művészetek bemutatására, mint a könyvnyomtatásnak. A modern tömegkommunikációs eszközök pedig korlátlan lehetőségeikkel új reneszánszot teremthetnének az együtt élő művészetek megidézésével. A rádió a maga immár szerénynek tetsző adottságaival híve és szószólója is a művészetek és a művek barátkoztatásainak. A televízió azonban inkább csak a hőskorban, húsz esztendővel ezelőtt vágott bele olyan kísérletekbe, amelyek a társművészetek együvé tartozásáról próbáltak meg szólani. Azaz, talán mostanság ismét éledezik a tévében e régi, XVI. századi művészetelvet idéző, kísérletezőhajlam. Amióta Czigány György a tévé zenei műsorainak legfőbb gazdája, a televízióban a muzsikát egyre gyakrabban igyekeznek tárosítani képzőművészeti szemez-,vényekkel, régészeti vagy éppen irodalmi kép- és hangmellékletekkel. Czigány György, aki verseket és novellákat is publikál, talán saját tapasztalatából tudja, hogy a művészetek együtt élnek igazán. Éppen olyan jól tudja alighanem, mint amilyen fennhangon hiszi és vallja e tézist Somlyó György, aki Balatoni kisszvitű Költészet és zene című műsorában hatalmas életkedvvel, rajongással költészet és muzsika társítására vállalkozott a képernyőn. Somlyó György munkásságának ismerője előtt világos, hogy azon költők közé tartozik ő, akinek ihletettségében fontos szerepet játszik a muzsika. A muzsika, mint a nyelv zenéje, s mint önálló, öntörvényű és példaadó művészet egyaránt. A költő nem tett egyebet, mint kiválasztotta azokat a zenei tárgyú, avagy zeneiségükkel poézissé emelkedett írásait, amelyekhez könnyű egyértelmű zenei epizódokat illeszteni egy tévéműsoron belül. Olyan műsort szerkesztett tehát saját oeuvrejéből Somlyó György, amely muzsikával magyarázza a lírát és lírával a muzsikát. Sőt, műsorvezetői szerepéből még arra is telt, hogy egy-két okos gondolatot elhintsen hallgatósága között a művészetek általános jelentőségéről, képzelet és valóságosság ellentmondásosan bonyolult összefüggéseiről. Nem a műsorszerkesztőnek és műsorvezetőnek felcsapott költő feladata lett volna, hanem a televíziózás ördöngösségeit jól ismerő munkatársaknak — Csenterics Ágnes rendezőnek és Szabados Tamás operatőrnek —, hogy ügyeljenek rá, egyenlő rangú társa legyen költészetnek és zenének egyaránt a megjelenítés során a mozgókép és az előadóművészet. A líra és a zene szép barátkozásához, ha film- vagy tévéfelvételen jelenik meg, alkalmi barátként odaszegődik az írott szót megszólaltató művészet, a zenei interpretálás felvétele, valamint a zenét és a verset képpel kísérő és értelmező vizuális művészet. Hiába találkozik magas régiókban a költői szó is a vele együtt csendülő zene, ha mondjuk művészetek nélküli közterületekre ránt le az előadói egykedvűség, a színészi zordonság. Hiába hangzik el emelkedett gondolat a művészetek találkozásáról, ha csiricsáré képsorok vallanak ugyanakkor a televíziós vizualitás gyermetegségéről, a rikító képi ízlésről. A televíziónak — mert kép és hang, szín és fény, világokat átfogó gyorsaság és sokaságokat megmozgató tömeghatás mind-mind a tulajdona —, úgy tetszik, minden lehetősége megvan ahhoz, hogy a művészetek egyetemességét és együvétartozását megújuló reneszánsz hévvel hirdesse és népszerűsítse. E lehetőségeit azonban csak akkor tudja a művészetek rangjához méltóan felhasználni, ha televízós módszereivel ugyanolyan felelősséggel bánik, mint amilyen felelősséggel használja saját eszközeit az igaz művészet, grammatikát a költő, hangszerét a zeneszerző, színeit a festő. A látványnak és a megjelenítési stílusnak mindig a bemutatott művek és művészetek értékeihez illenék fölemelkednie a képernyőn. Nem úgy, mint a Költészet és muzsika a Balatoni kisszvit című műsorban. Röviden kellemetlen választás elé állította a tévé irodalomszerető nézőit az elmúlt hét műsorán. Örkény István és Déry Tibor töredékesen meglelt művét, a Négykezes regényt mutatta be a Nyitott könyv az elsőadásban ugyanakkor, amikor a második műsorban Török Sándor portréfilmjét sugározták. Csak a televíziós tapasztalat segített e sorok írójának is a döntésben, az tudniillik, hogy a tévé portréfilmműsorai általában remek élménnyel szolgálnak, a Nyitott könyvadások viszont meg sem kísérlik megpendíteni a nézőkben azokat az élményeket, amelyeket az irodalom adhat. És a portréfilm csakugyan nem okozott csalódást. Török Sándor tévévallomása olyan szép emberséggel és tiszta egyszerűséggel szólt az élet megtehető „szép útjairól”, hogy kedve támadhatott nézőjének és hallgatójának meglelni ezen utakat. A szép utak felfedezéséhez az is hozzátartozik — sugallta e műsor —, hogy időnként megtanul az ember ellenállni a könnyű választásoknak. Megtanul lemondani például — fordítható a televíziózás gyakorlatára a frissen lelt igazság — Örkény István modern gunyorosságú bölcsességeiről Török Sándor ódon érzelmességű bölcsességei kedvéért. Modern kuszaságok között talán éppen ezek az ódon érzelmességű bölcsességek igazítják el az embert. Lőcsei Gabriella A szarvassá változott fiú címmel Juhász Ferenc költészetét bemutató estet tart Tatay Éva előadóművész február 20-án, szerdán este 6 órakor a Jókai Klub Szép Szó Pódiumán. Közreműködik: Kiss András hegedűn. A színházak szerdai műsora Magyar Állami Operabál: Borisz Godunov (T béri. 4.) (6) — Erkel Színház: Dohnányi: Változatok egy gyermekdalra, Bach: Alr. Hindemith: Kamarazene. Bernstein: A városban (Tóth Aladár béri. 5.) (7) — Nemzeti Színház: Troilus és Cressida (Ifj. béri V. sor. 2.) (7) — Józsefvárosi Színház: Tanítónő (sajtóbemutató) (7) — Madách Színház: Régimódi történet (7) — Madách Kamaraszínház (Ódry Színpadon) : Kései találkozás (8) — Vígszínház: Házmestersirató (7) — Pesti Színház: Légköbméter (7) — József Attila Színház: Villon és a többiek (7) — Fővárosi operettszínház: A denevér (7). Zsebszínház: Lola Blau (fél 8) — Thália Színház: Csak semmi szenzáció (7) — Koronapódium : Parancsolj velem Tündérkirálynő! (7) — Vidám Színpad: Nyitott ablak (7) — Radnóti Színpad: Minden másképpen van (7) — Mikroszkóp Színpad: Az első vadászat. Energikus emberek (7) — Játékszín: Lélekvándorlás (7) — Egyetemi Színpad: Bodograph Filmklub I. (6) — Budapesti Gyermekszínház: Karácsonyi ének (Ifj. ea.) (7). Egy szívdobbanás fele (du. 3) — Zeneakadémia: Bartók-vonósnégyes/2. (fél 8) — Állami Bábszínház (Népköztársaság útja): Az aranytollú madár (du. 3). (Jókai tér): Irány az Ezeregyéjszaka! (de. 10) — Fővárosi Nagycirkusz: Szupercirkusz (fél 8). Rövid tartalom és szereplőlista a Pesti Műsorban. Mamar Nemzet UJFALUSSY JÓZSEF hatvan éves könnyebb volna hatvanadik születésnapján Ujfalussy Józsefben a zenetudóst köszönteni. Megköszönni a zene tudósának mindazt, amit szakágában élete eddigi munkásságával feltárt, megtanított, közkinccsé tett, felsorolni művei láncolatának legalább egy részét. Könyveit, melyekben a zeneművészet egy-egy géniusza emberi küszködéseivel és művészi alkotásaival színről színre megjelent; tanulmányait, melyekben a zeneelmélet egy-egy kérdése új megvilágítást és tiszta kifejtést kapott; esztétikai dolgozatait, cikkeit, esszéit, amelyeknek leírt mondataiban, néma betűiben zenekaron s magányos hangszeren megszólalt a zene, és teljes értékelést is adott egyben önmagáról. Az az élő arc, ahogyan Bartók és Mozart, Beethoven és Erkel, Kodály és Debussy — egymástól korban és művükben oly távoleső művészek arculata — Ujfalussy írott lapjain megjelenik, ahogyan ő intonációs problémákat, elméleti és gyakorlati kérdéseket kezelni tud, a zenei jellem- és valóságalkotást megközelíteni tudja, köszönteni és megköszönni való. Mindez elég volna és méltó az ünneplésre ezen a születésnapon. Ujfalussy József azonban emberi mivoltában szerény, de munkásságában telhetetlen. Mert ő egy művészettudománynak nemcsak tudósa, hanem a tudománynak művésze is. Ezt a kivételes emberalkatot köszönteni már nehezebb feladat. A tudós művész bonyolultabban megközelíthető lény, mint a művészet tudósa. Mit tud a tudós Ujfalussy József mint művész? Az ő szakágából merítve a szót, az összhangzattan törvényei és szabályai szerint összefűzni, összehangzóvá tenni tudja a művészetek — nemcsak a zeneművészet — harmóniáit és diszharmóniáit, egybelátni a művészetek feladatait és alkotásait. Párbeszédbe tudja vonni egymással a más-más nyelven szóló irodalmat, képzőművészetet, zenét s kimutatni róluk, hogy egy nyelven beszélnek, örökös diskurzusban vannak egymással a világról és az emberről. Ujfalussy József műveltsége oly tárt karú, hogy egybe tudja ölelni a modern zenét a középkori, a reneszánsz, a klasszikus költészettel, korunk képzőművészetét a barokk muzsikával, minderről az egymástól távoli kifejezésről meg tudja mutatni, hogy közeliek egymáshoz, olyannyira közeliek, hogy valójában összetartoznak és egyet mondanak. Nincs zene, amelyet meghallva, Ujfalussynak eszébe ne jutna róla egy költemény, egy poéma, nagy prózai írás, nincs kép, amelyet meglátva, eszébe ne jutna zenemű. Műveltsége egybefoglaló és szintézist teremtő. Műveltsége a tudós műveltsége, de oly társult és ihletett megnyilatkozású, mint a művészé. Köszöntem benne ma ezt a teljes embert kell. M. B. B. A néger rabszolgaság gyökerei Beszélő szerszámok „És szeptember 1-én Mr. Lichburne házánál eladásra kerül néhány néger férfi és nő, nyereg, lánc, ökrök, tehenek, juhok stb.” Quebec Gazette, 1767. augusztus 20. Néger rabszolgák vételeeladása történelmi tanulmányokból, filmekből, könyvekből nem ismeretlen a magyar közönség számára sem. A Gyökerek című televíziósorozatból pedig még részletesebb képet kaphatott a rabszolgaság intézményéről. Az amerikai földrész lakosságának nagy hányada, durva becslés szerint mintegy 14—17 százaléka, néger. Több tízmillió fekete, akiknek ősei között egy sem akadt, aki önként tette volna lábát az amerikai kontinensre. Áruként, beszélő szerszámnak érkeztek, összezsúfolódva a hajófenéken a rabszolgakereskedelem századaiban. A számítások szerint mintegy 15 millióan. Afrika fölfedezése A négerek elhurcolása Afrikából nem előzmény nélküli. Abban az időszakban kezdődött, amit ma a nagy fölfedezések korának nevezünk, a XV—XVI. században. Az európaiak kimerészkedéséhez az Atlanti-óceánra a végső lökést a török birodalom adta meg, amely hódításaival elzárta az arab és a velencei kereskedelem útját a távoli keleti világ elől. Indiát akarta Európa újra megtalálni, ha szárazföldön nem, hát víziúton. Indiát, amely egyet jelentett a gazdagsággal. Az elsők a portugálok voltak. II. János és I. Emánuel megerősített központi hatalma, a mórok elleni sikeres háború befejezése megteremtette a kedvező politikai, társadalmi feltételeket. A tudomány is készen állt. Regiomontanus és a nürnbergi Martin Behaim csillagász elkészítette az első földgömböt, a ptolemaioszi világkép cáfolatát. A felkészült embereket és az eszközöket pedig a portugál királyi család egyik tagjának, Don Enriquez hercegnek köszönheti az ország. A történelemben Tengerész Henrik néven ismert herceg Sagresben, Portugália legdélkeletibb pontján tengerészeti akadémiát rendezett be. Innen indultak útnak a hatalmas és ismeretlen Afrika partjai mentén az első hajók. Esztendők teltek el, míg túljutva a Szaharán, az egyik hajó legénysége először pillantotta meg a földrész fekete lakosait. Foglyokat ejtettek és 1441-ben nagy ünneplés közepette vezették az uralkodó elé Lisszabonban az afrikai rabszolgák első csoportját, tíz négert. Két évvel később újabb harminc rabszolgát szállítanak a városba, horribilis öszszegért adják el őket. A nagy anyagi haszon láttán Tengerész Henrik expedíciót indít útnak, amelynek most már egyetlen célja a rabszolgaszerzés. Ezt az 1444-es esztendőt tekinti a történelem annak a gyászos évnek, amelyben az afrikai rabszolgakereskedelem megindult. Afrika felfedezése, partvidékeinek meghódítása, az Indiába vezető út további kutatása összefonódott a rabszolgakereskedelemmel. Ez az oka tehát, hogy Portugália „elszalasztja” Amerika felfedezését és semmi érdeklődést nem mutat a pénzért, hajóért kilincselő, magát Colombo Cristofónak nevező tengerész meghökkentő ötlete iránt, ami pedig nem egyéb, mint az, hogy ha a Föld valóban gömbölyű, ő nyugatnak elindulva az óceánon a kelet-indiai szigeteken köthetne ki. Ez a gondolat csak 1492-ben talált támogatókra a Pireneusi-félsziget másik államában, a reconquistát — azaz a mórok kiűzését — éppen befejező Spanyolországban. Indiánok pusztulása Amerika felfedezése, majd meghódítása egyben az amerikai őslakosság, az indiánok kiirtását is jelentette. A fehér embereket barátságosan fogadó indiánok — akikről 1493- ban kelt levelében Kolumbusz így ír: „Ha megkéri őket az ember, semmiféle tulajdonukat nem tagadják meg; éppen ellenkezőleg, felhívnak mindenkit, hogy osszák meg velük azt, és oly szeretetről tesznek tanúságot, mintha szívüket adnák oda” — . Szívélyes emberek hamarosan láthatták, hogy nem holmi látogatókkal, vendégekkel állnak szemben, hanem hódítókkal. A kegyetlenkedések, a nehéz fizikai munkára kényszerített rabszolgasors s az európaiak által behurcolt betegségek mai szemmel nézve hihetetlen méretű pusztítást vittek véghez. A tömeggyilkosságok és a tömeges öngyilkosságok nyomán például feltevések szerint Kuba 300 ezer, Haiti 250 ezer és Puerto Rico 60 ezer indián lakosa pusztult el — gyakorlatilag az egész népesség. A hajók pedig egyre hozták a fehéreket, akik előbb az egész nyugat-indiai szigetvilágot, majd a szárazföld egyre nagyobb területeit foglalták el. Természetes tulajdonuknak tekintették az előttük elterülő földeket, és az indiánokat a tőlük elrabolt területek megművelésére kényszerítették. Új munkaerő kellett Rabszolgák az új világban című könyvében (a számszerű adatok egy része innen és Mannix—Cowley Fekete elefántcsont című könyvéből való), így idézi Travinszkij egy szemtanú írását: „Amikor a spanyol felügyelők ebédeltek, a bennszülöttek éhes ebek módjára vetették magukat az asztal alá, hogy összeszedjék a csontokat, amelyeket hébehóba hajítottak nekik: miután lerágták és kiszopogatták a csontokat, kövek között porrá őrölték és rászórták silány kenyerükre, nehogy egyetlen részecske is veszendőbe menjen a nagy kincsből.” Az indiánokat nem vették emberszámba, és amit egyik könyvében egy amerikai történész a perui indiánokról ír, az a földrész más indián nemzetségére is éppúgy vonatkozik: „A perui indiánokat uralkodóik nem tekintették emberi lényeknek. Rómában a bíborosok kollégiuma egy fél évszázadig vitatkozott azon, vajon az indiánok mint nem emberi lények, áldozhatnak-e.” Ám az Újvilág gazdag és Európa mind több és több árura vágyik. Ki kell csikarni mindent, amit lehet az óriás Mississippivölgyből, a dél-amerikai hatalmas pampákból, ahol búzát lehet termeszteni, állatokat tenyészteni. Az újonnan megismert terményeket várta az óvilág, a kukoricát, burgonyát, gumit, amerikai mogyorót, paradicsomot, tököt, babot, vaníliát, különleges dinnyéket és diókat, a kakaót, az epret, az ananászt. S itt volt a vas, a réz, az ón és természetesen az arany. A gyors siker , a meggazdagodva hazatérés kapzsi reményétől fűtve, érkeztek az európaiak s az öreg kontinens fellendülő városai, kiterjedt kereskedelme mindent akart, bármi áron. Munkáskéz kellett, minél több ember, akit dolgoztatni lehet, aki műveli a földet, lemegy a bányába irtja az erdőt. Az indiánok mint iszonyú gyors kipusztulásuk is mutatta, alkalmatlanok voltak a fehérek által követelt munkára. Ekkor támadt az ötlet: néger rabszolgákat kell munkába állítani. Hajdú Éva ÉRDEKESSÉGEK A A legújabb divat: pulóver — mellény együttes Lovasbajnoknő kötöttben Mohair kardigán válltöméssel Megunva — kötöttel újjávarázsolva Párduc és bagoly faliképre, párnára Kötött melegítő a cumisüvegre Hímzett terítékek hétfőtől szombatig Kalocsai minta átmásolhatóan Makramé válltáska és még sok minden más, húsvéti ajándékötletek a FÜRGE UJJAK idei 2. számában /fürge azujjaki 3 számából Szerda, 1980. február 13. Meghalt F. Rácz Kálmán Életének 70 évében, hoszszú betegség következtében kedden meghalt F. Rácz Kálmán író, műfordító — közli gyászjelentésében a Magyar Írók Szövetsége és a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja. Temetéséről később intézkednek. Debrecenben és Párizsban tanult. Ez a két földrajzi név műveltségére, írói elkötelezettségére is jellemző mondt. Regényeiben és elbeszéléseiben a magyar polgárság és kispolgári réteg kritikai ábrázolását adta, ugyanakkor tükrözték írásai az európai kultúrát és a választékos ízlést. Újságíróként, kritikáiban is arra törekedett, hogy a magyar progresszió érdekeit öszszekösse a tágabb horizonttal. Kezdetben az Újság munkatársa volt, később a Szabadságé, de szívesen közölte írásait a Népszava, a Híd, a Csillag s utóbb a Kortárs is. Közéleti tevékenységével és szerkesztői munkájával egyaránt a magyar irodalom értékeit, elismertetését szolgálta. Mint műfordító — Zola és Sartre műveinek tolmácsolója — olvasók százezreit ismertette meg a klasszikus és kortárs irodalom kiválóságaival. Személyében igényes prózaírótól, a haladó irodalom elkötelezett munkájától búcsúzunk. —kés NAPLÓ Február I. A Zeneakadémia meghirdette márciusi és áprilisi hangversenyeit. Négyrészes sorozaton lép föl az Eder-vonósnégyes, Banda Ede, Lux Erika, Frank Péter, Pauk György, Ralph Kirschbaum, végül a Capella Academica. Bacher Mihály zongoraművész március 22-én Beethoven-, április 22-én pedig Brahms-műveket ad elő. A Tavaszi Kamaraesteken a Magyar Kamarazenekar, a Liszt Ferenc Kamarazenekar és a Müncheni Kamarazenekar működik közre. Nyolc hangverseny a Zeneakadémián címmel, március 25-től hazai és külföldi zongoraművészek adnak koncertsorozatot.A A londoni Concourse Galériában megnyílt kedden tizenhárom fiatal magyar grafikus legújabb műveinek kiállítása, amelyet a Képzőművészeti Alap és az Artex Külkereskedelmi Vállalat szervezett. P. Bak Péter festményeinek tárlata február 15-én, pénteken nyílik meg a Csili Galériában,s Szemadám György festő tárlata február 14-én délután 5 órakor nyílik meg a Fényes Adolf teremben. Megnyitja Jankovics Marcell. © Paul Dessau Bertolt Brecht szövegkönyvére komponált .Lucullus pere” című operáját bemutatta a Cottbus-i Városi Színház.* Létay Lajost, az Utunk főszerkesztőjét hatvanadik születésnapja alkalmából köszöntötte a Kolozsvári Írók Társasága. Sosztakovics „Katerina Izmgilova” című operájának teljes előadását megjelentette az Ariola-Eurodisc hanglemezgyár. A címszerepet Eleonóra Andrejeva, Szergejt Gennagyij Jefimov, Boriszt Eduard Bulavin énekli, közreműködik a moszkvai Sztanyiszlavszkij— Nyemirovics Dancsenko Zenés Színház kórusa és zenekara, vezényel Gennyagyij Provatorov.♦ Verdi-levelek címmel gazdag gyűjteményt jelentetett meg a frankfurti Fischer Verlag. A kötetet Hans Busch szerkesztette. Apollinaire születésének századik évfordulójáról Oxfordban április 19-e és 21 -e között nemzetközi kollokviumon emlékeznek meg. Iván Klára gordonkaművész és Gulyás Márta zongoraművész szonátaestje február 13-án este 7 órakor lesz a miskolci Bartók teremben.