Magyar Nyelvőr – 131. évfolyam – 2007.

1. szám - Nyelvművelés - Szili Katalin: Az udvariasság pragmatikája

MAGYAR NYELVŐR 131. ÉVF. * 2007. JANUÁR-MÁRCIUS * 1. SZÁM Az udvariasság pragmatikája Bevezetés Ha végigtekintünk az elmúlt 25 év pragmatikai munkáinak során, azt tapasz­taljuk, hogy jelentős hányaduk foglalkozik az udvariasság kérdéskörével, és ez nem véletlen. A pragmatika ugyanis, miképpen egyik legelterjedtebb meghatározása fogalmaz, „a kontextuális jelentés vizsgálata". Az állítás értelmében a beszélők annak megfelelően tervezik meg nyelvi cselekedeteiket, hogy milyen körülmények között nyilvánulnak meg, vagyis a kontextus erős befolyással lehet a választott nyelvi formákra. A beszédhelyzet társadalmi, pszichológiai összetevőit állítja előtérbe egy másik, a tárgyakhoz legközelebb álló definíció is: a pragmatika a viszonyla­gos távolság kifejezésének tanulmányozása: "the study of the expression of relative distance" (Yale 1995: 3). A beszélő és hallgatójának szociális távolsága, kapcso­latuk jellemzői nagymértékben kihatnak arra, hogy a felek egy adott kultúrában mit mondanak ki, és hallgatnak el, illetve amit mondanak, azt mennyire közvet­lenül teszik/tehetik. A nézetet leghatározottabban képviselő Anna Wierzbicka például a pragmatikát előbb a társadalmi interakció tanulmányozására szolgáló eszköznek ("tool of social interaction") (1991: 1), majd pár oldallal később egy­szerűen az 'én' és a 'te' közötti nyelvi interakciót kutató diszciplínának mondja: "The discipline studying linguistic interaction between T and 'you' " (i. m. 5). Hozzáteszem, abban, hogy az udvariasságot a pragmatika alapstúdiumának tartják, sőt nemegyszer magával a diszciplínával azonosítják, nem kis része van a két leg­nagyobb hatást gyakorló udvariassági elmélet szerzőjének, G. Leechnek, valamint a Brown és Levinson szerzőpárosnak. Leech a témával foglalkozó művének A prag­matika elvei (Principles of Pragmatics, 1983) címet adta, de Brown és Levinson is szoros kapcsolatukra utalnak, amikor a nyelvhasználat univerzális elveivel azonosítják az udvariasságot (Politeness: Some Universals in Language Usage, 1987). Dolgozatomban az udvariasság kutatásának lehetséges módozataival foglal­kozom, előtérbe állítva a pragmatikai értelmezéseket, azok meghatározó fogalmait. A két tárgyalt elmélet korlátainak megemlítése mellett azt is jelzem, miben hoz­tak újat a fenomén „hagyományos" leírásához képest, illetve érzékeltetni kívánom, mit is jelent az udvariasság pragmatikai szempontú kutatása. Elöljáróban­­ már csak a témám megkövetelte gesztusként is - szükségesnek tartom kiemelni azt a tényt, hogy a kutatók (így a magyarok is) a kezdetektől fogva sikeresen túllép­tek a formai leírások keretén, s nemegyszer igen előremutató megállapításokat

Next